 |
|
Az
Élet egy Füttyszó
La
Vida es Silbar 1998
A különleges filmek
kedvelőin egy különös kubai beindulás lett úrrá az utóbbi hetekben.
Kuba nem szerepel a hírekben,
legalább is nem azokban, amiket nap mint nap nézünk, nem számít filmes
nagyhatalomnak sem. Mégis, már a Buena Vista
Social Club című Wim Wenders filmmel egy tényleges
érdeklődés indult be a hazai közönség részéről a kubai filmek iránt.
Ezt
a filmet szinte a 2000-ben megjelent Straight Story-ként lehet tekinteni.
A Buena Vista Social Club gyakorlatilag egy Grammy nyertes album, amely
1966-ban készült, Ry Cooder szervezésében. Ry
Cooder-t és barátait ma már Kuba nappapáinak
nevezik, és ami híressé tette őket, az a Buena Vista Social Club
című album. 98-ban teltházas koncerteket adtak a NY-ban a Carnegie Hall-ban,
és Amsterdamban is. Hitte volna-e valaki, hogy a magyar közönségnek ennyire
bejön egy 66-ban készült album nyomába eredő dokumentum film? Nem lehetett
fogadni rá, a film bemutatója óta viszont a legkülönbözőbb filmes ízlésű
emberek beszélnek áhítattal erről a filmről, na és az albumról magáról,
amit hazai forgalomban nem lehet kapni, mégis sok embernek megvan, mégpedig
a kedvencei között.
Talán tekinthetjük e jelenséget NY és Amsterdam kulturális befolyásának
hazánkra, de azt is lehet gondolni, hogy ami jó, az jó.
Így,
ilyen előzmények után az ember gyakorlatilag fütyörészve
érkezik a moziba, egy percig még átsuhan az agyán, hogy "de hisz
ez egy kubai film" és az, hogy mégsem igen ismerjük a kubai filmeket, és
hogy mi van, ha valami szörnyűség sül ki belőle. De aztán villannak az
első kockák és máris átveszik minden más gondolat helyét.
A
film valamikor, konkrétan valahol Havannában
játszódik. Egy csomó szép kép, jól fotózott arc keretében megtudjuk, hogy
az élet nélkülözhetetlen részét képezi a zene még egy árvaházban is. Ahova
bizony egy újabb gyönyörű kisbaba érkezik, hatalmas lánccal és egy kereszttel
a nyakában. (Azt hogy mennyire aranyos, azt a környezetemben ücsörgő lányok
reakcióiból azonnal, gyakorlatilag elengedett kézzel lemérhettem.) Elpidio
az árvaház kis fürtös "bűnözője" és Cuba (ejtsd: Huvá) mindenki anyukája
a Bebé nevet adja a csöppségnek. Néhány év eltelik, a ház lakói kezdenek
felcseperedni, és minden olyan, mint régen. Vagy mégsem. Mert Bebé
nem akar megszólalni. A kislány csak füttyszóval kommunikál, kilóg a sorból
és ezért bizony nem maradhat tovább.
Ezután
a gyönyörűen összerakott, és fotózott bevezető után megjelenik a mesélőnk,
akiről lassan kiderül az is, hogy ő Bebé. Egyedül van, boldog, és szeretné
ha rajta kívül a másik két ember is boldog lenne.
|
|
Ezért
kiszemeli magának Mariana-t a balettáncosnőt,
akinek Bebé elvesztett lánca lóg a nyakában, Elpidio-t aki most is fürtös
és egy kicsit még most is bűnöző, valamint Julia (ejtsd: Húlia) aki az
egész életét annak szentelte, hogy másokon segítsen. 3
szimpatikus, jóravaló embert, akik egész életükben
küzdenek, szeretnek, szeretni akarnak, vagy éppen menekülnek előle. Akik
folyamatosan kutatnak, keresnek, de nem igazán találnak. Hogy miért is?
Talán mert az irányítás nem teljesen az Ő kezükben van, mert az életükbe
beleszólnak a félelmeik. Beleszólnak olyan általuk ismeretlen, megfoghatatlan
tényezők, melyekkel nem szeretnének szembenézni. Valahol nem látják önmaguk,
és egy kicsit el is bújnak előle. Mariana
a féktelen szexuliás vágyával nem tud megküzdeni, (nagyon komoly szeretkezős
jelenetek vannak a filmecskében) Elpidio képtelen túllépni azon, hogy Cuba
annyira tökéletes embert szeretett volna belőle faragni, Ő képtelen volt
megfelelni, ezért Cuba elhagyja. Elpidio
pedig semmi másnak nem szenteli életét, mint annak, hogy egy jelre várjon
Cuba-tól. Julia egy furcsa "betegséggel" küzd. Ásít, és elájul.
Aztán
ásít, megintcsak ásít, és ha meghall egy bizonyos szót, elájul. Érdekes
emberek ők, akárcsak mi magunk, úgy küzdenek mindenért, mint bármelyikünk,
ugyanúgy súlyos terheket cipelnek, hibáznak, néha tévednek, néha pedig
önmaguk korlátjait sokszorosan túllépve, kínok között küzdenek olyasmiért
ami talán egy álmot valósíthat meg.
Hova vezet
ezeknek az embereknek az élete? Mi a megoldás? Mitől válunk jóvá, jobbá,
milyen furcsaságok, véletlenek
változtatnak a megszokott vagy éppen megszokhatatlan napjainkon, életünkön?
És vajon amikor szembenézünk önmagunkkal az a véletlen műve, vagy tényleg
van valami nagyobb hatalom ami irányítja az utunkat, akinek a segítségével
csiszolódunk, formálódunk. És hát ott vannak azok a bizonyos taxisok, akik
egész életünkben visznek bennünket valahonnan valahova, és minden olyan
hírt hoznak-visznek, melyeket az útjaik során hallottak. Ők a mi kis hírnökeink.
Esetleg azért félünk emberektől, mert átlátnak rajtunk? Van úgy,
hogy olyantól kapunk dicséretet, akiről azt hittük, hogy gyűlöl bennünket,
és néha kellemes csalódásban van részünk. Az Élet
egy Füttyszó is egy ilyen kellemes csalódás.
És Bebének is elhittük tegnap este, hogy az élet egy füttyszó. De többet
nem árulhatunk el, mert sok meglepetés rejlik emögött a havannai utazás
mögött, és mindenkinek magának kell eldönteni, hogy Ő egy kicsit Elpidio,
Mariana, vagy Julia. Esetleg egy taxis a sok közül, vagy egy turista egy
ismeretlen világban, esetleg a saját életében.
-Dude-
|
