Tényleg annyira egyszerűek volnánk, hogy amiatt izgulunk, hogy valakinek sikerül-e győznie, vagy hogy valakik összejönnek-e a filmek végén?Meglehet, viszont ez a két apró motívum filmek ezreinek szolgáltat alapot, mint valami kifogyhatatlan forrás. Időről időre persze elfog minket a csömör, és úgy érezzük, hogy például nem akarunk több mosolygó házaspárt látni. A Velem Vagy Nélküled körülbelül itt lép be a képbe. 
A film feltételezi, hogy gyakorlatilag már mindent láttál, és ezen belül szerelmes, házasságos filmek tucatjait tudhatod magad mögött, vagyis tisztában van vele, hogy a piac telített. Ezek után már csak két lehetséges lépés közül válogathat: vagy meg sem születik, vagy pedig úgy nyúl hozzá az agyonhasznált témához, hogy az drasztikus minőségbeli szintnövekedést tudjon elérni. A Velem Vagy Nélküled ezt az utat választotta, és ami még ennél is több, (mert vállalni könnyű, teljesíteni nehéz), sikerült is neki. 
A film témája valójában egy házasság, Ben és Katie (Willis és Pfeiffer) házassága, amely komoly krízisben van, de most jön a poén, ahogy elkezdjük nézni, kiderül, hogy nem is egy házasság, hanem egy szerelem történetét kísérjük figyelemmel, 15 év teljes hossza mentén. Ben szókimondó, pocakos haverja (akit maga a rendező, Rob Reiner alakít) elmagyarázza nekünk, hogy nincs is olyan, hogy fenék, hanem csak arról van szó, hogy a combok folytatódnak. A film középpontjában szereplő házasságot sem úgy látjuk, hogy "ki viszi a gyerekeket isibe", "mennyit keresel", "megcsalsz", "nem csalsz meg", hanem mint egy szerelem nyíl egyenes folytatását, és a krízisben sem csak az a fő kérdés, hogy ki hogyan tudja egyedül, vagy együtt menedzselni az életét, hanem az, hogy szerelmesek-e egymásba. Ez egy viszonylag forradalmian új ábrázolása a házasságoknak. Azért "viszonylag", mert nyilván megpróbáltak mások is ilyen filmet írni, másrészt mégsem jött össze még senkinek, (vagy legalább is nem ennyire) és a házasságot eddig leginkább úgy láthattuk, mint valami mást, mint az új lakót, aki a szerelem helyére költözik. 
Évszázados hagyománya van a házasságok ilyen külön kategóriaként való kezelésének, a legtöbb kultúra tele van házasság-viccekkel, a miénkben talán még most is dívik egy kicsit az anyós-viccek műfaja. A házasságos viccekben az a durva, hogy szó sincs szerelemről, és egyszerűen megtört embereket ábrázolnak, azon belül is természetesen megtört férfiakat. 
Filmek ezreiben látunk happy-endeket, és mindig örülünk, hogy "de jó!", és akkor jönnek a feliratok, és fogalmunk sincs, hogy például  Neo és Trinity hogyan élnek majd életük további részében. Filmek százaiban pedig házasságokat látunk, amikben nyoma sincs Trinitynek, se Neo-nak. Ez a szakadék most végre áthidalódik, Bruce Willis és Michelle Pfeiffer egyszerre szerelmesek és házasok. 
A Velem Vagy Nélküled  története nem egyenes vonalban halad, hanem össze-vissza, ahogy az emberek emlékezete is működik. Bármikor átcsap egy olyan időszakba, amikor Bruce-nak hosszú haja volt még, és egészét tekintve is nagyon izgalmasan közlekedhetünk az időben. A film legjobb találmánya, amit még nem láttunk ilyen életszerűen, hogy például amikor Katie csak úgy otthon van, akkor bevágják azokat a mondatokat, vagy jeleneteket, amik a fejében járnak. Látszólag ebben sincs semmi új, flash-backkeket, (visszaemlékezés-bevágásokat) nagyon sok filmben látni, házasságos flash-backkeket pedig az egykori Vágyak Vonzásában-ban élvezhettünk jó minőségben. Itt azonban ezek a flash-backkek eddig még nem látott módon asszociatívak, az előző perc mondatai ugyanúgy bevillannak, mint a múlthetiek, vagy a 15 évvel ezelőttiek. Éppen itt, a visszaemlékezéseknél derül ki, hogy mi is a film erőssége: az elképesztő részletgazdagság. 
A forgatókönyvírók gyakorlatilag a saját életüket is beleírták, mondja Alan Zweibel, aki nemcsak írta, hanem producelte is a filmet társával, Jessie Nelson-nal, a harmadik producer egyébként maga a rendező, Rob Reiner. A saját élet beleírása nem kis dolog, a legtöbb forgatókönyvben már feldolgozott élmények, vagy másokkal megtörtént (tehát könnyen feldolgozható) élmények szerepelnek. Ha jól van megírva egy forgatókönyv, akkor már ez is nagy nyíltságot jelent, hogy legalább ezekbe az élményekbe szabadon besétálhat a néző. A Zweibel-Nelson páros ehhez képest sokkal többet dobott be, Zweibel nem egy olyan élményét is beleírta, aminek abban a pillanatban még nem tudta és nem is tudhatta a kimenetelét, mert még nem történt meg. 
Ennek megfelelően a film olyan valóságosra sikeredett, hogy az egyetlen béna rész az benne, amikor (4 másodpercig) Velencében táncolnak a kanális partján, mint valami videóklipben. A többi 5400 másodperc során azonban remek emberismerettel megírt, különlegesen finom színészi játékkal előadott jelenetek szemtanúi lehetünk. Ha belegondolunk, nem is csak a forgatókönyvírók, hanem a színészek is többet kellett, hogy beleadjanak a szokásosnál. Egy létező, vagy kitalált karaktert sem könnyű eljátszani, ilyenkor a megformálás során kábé 10 jellegzetes "jellemvonásra" jut egy darab gyenge pont. Viszont azok a veszekedés-jelenetek, amikben Bruce Willis és Michelle Pfeiffer részesítenek minket,  nagyságrendekkel nehezebb színészi teljesítményt jelentenek, hiszen nekik fejenként 100 gyenge pont jut egy-egy jellemvonásra, mivel veszekedésről van szó. És ennyi gyengepontot még egy kitűnő színész is csak úgy tud produkálni, ha a sajátjaiból is bedob jónéhányat. 
Ha már a veszekedéseknél tartunk, nem egyszerű helyi konfliktusokról van szó, hogy mondjuk "a férfi ezt akarja, a nő pedig azt",  hanem egy 15 év alatt kialakult csatamezőre kalauzol minket a film, és pontosan átélhetővé teszi számunkra, hogy mindkét fél csak azt teheti, amit tesz, és valójában egyikük sem hibáztatható. Mindkét félnek csak az a hibája, hogy "az, aki", illetve az, akivé ennek a házasságnak a 15 éve alatt változott. Mindkét félnek csak az a hibája, hogy ugyanolyan kaliberű személy, mint a másik, ami miatt  egyikük sem tud simán a másik áldozatává válni, ami miatt nem tud kialakulni az a csöndes, letisztult, harcoktól mentes házasság, amit a filmekben látni. Túlságosan is egyenrangú felek, vagyis túlságosan is egymáshoz valóak. Ezért van, hogy nem is házasságról, hanem szerelemről van szó, és ezért van, hogy ez a film az egyik leggyakorlatiasabb szerelmesfilm, amit mozikban látni lehet. 
A Velem Vagy Nélküled hiába nem tagja a legeslegjobb filmek klubjának, mégis figyelemreméltó alkotás, a forgatókönyv és a rendezés olyan remek lehetőséget kínált a remek színészeknek, ami ritka. Michelle Pfeiffer és Bruce Willis most nem másfél óra történéseit kell, hogy beleérezze minden egyes eljátszott pillanatba, hanem 15 évét. És, valljuk be, nagyon jól csinálják, amikor például mind a ketten megérzik, hogy most fognak szakítani, gyakorlatilag alig történik valami: kivitték a gyerekeiket a táborba induló busz indulóhelyére, útközben Katie ideges volt, és végigdirigálta az utat, hogy Ben mikor előzzön, mikor merre kanyarodjon be. Aztán feltették a gyerekeket a buszra, és ott ültek a nagy csendben, és Bruce Willis csak annyit kérdez, "ilyenkor nem azt kellene mondanod, hogy ugyan már, másokkal is megtörténik az ilyesmi, és mások is túljutnak rajta?". Michelle Pfeiffer nem válaszol semmit, és Bruce bejelenti, hogy szállodába költözik. 
Ez nem is csupán egyetlen profin kidolgozott jelenet, hiszen az egész 15 évük szövegösszefüggésében játszódott le, és nem csak abban a percben. Vagyis az adott mondatnak, hogy "szállodába költözöm" az adott jelenet, a jelenetnek pedig az egész film addig lepergett percei jelentik a hátteret. Ez a háttér pedig megalapozott, minden részlet úgy áll össze a filmben, mint egy nagyfelbontású kép a sokmillió képpontból, ehhez pedig jó sok remek jelenetre van szükség, amit a film készítői és egyben producerei nem vontak meg tőlünk. Rengeteg igazi helyszínen forgatták a filmet, holott elintézhették volna az egészet egy darab stúdióban. A sok helyszín alkalmazása meg is látszik a film költségvetésén, (70 millió dollár !), nyilván azt remélték, hogy mi nézők majd értékelni fogjuk a minőségi különbséget, és a filmet látva nem is kétséges: értékeljük!