|
|
2000-11-30
Szerelemre Hangolva
Hua Yang Nian Hua 2000.
2000-11-30
Ez a film olyan, amire jó elÅ‘re ráhangolódnunk, mielÅ‘tt a mozigépész munkához látna, bár a sajátos hangulata akkor is megfog minket, ha véletlenül egy hongkongi akciófilmre számÃtanánk.
 A Szerelemre Hangolva egy igazi művészfilm, amelynek a történetét nehezebb lenne leÃrni, mint a hangulatát. A képek kiegyensúlyozott ritmusban követik egymást, úgy érezzük, hogy ebben a filmben mindenre van elég idÅ‘, és a történet szinte csak másodlagosan bontja ki közben magát. Hongkongban vagyunk, a '60-as évek elején, és egy fiatal nÅ‘t látunk, aki éppen albérletet keres magának és férjének. Nagyon szÃvélyes és zárkózott a nÅ‘, szép is, meg hűvös is, egybÅ‘l sejtjük, hogy Å‘ lesz a fÅ‘szereplÅ‘nk. Aztán pár másodperc múlva megjelenik egy szimpatikus (és szintén zárkózottnak tűnÅ‘) férfi, aki szintén albérletet keres (magának és feleségének), és miután már a nÅ‘ kivette a kérdéses lakást, ezért Å‘ csak a szomszéddal tud megegyezni, úgyhogy másnap már mindketten költöznek is. A nÅ‘t Lizhennek hÃvják (Maggie Cseung), a férfit Chow-nak (Tony Leung), és a kettejük kapcsolatáról fog szólni a film. Vong Kar-vaj, a film rendezÅ‘je (Csungking Expressz, Bukott Angyalkák, Édeskettes) kezdetben nem fókuszál erÅ‘teljesen a két fÅ‘szereplÅ‘re, olyan, mintha esetlegesen látnánk Å‘ket kicsit többször, mint a többi szereplÅ‘t, de ez nagyon jól működik, mert a nézÅ‘ Ãgy elegendÅ‘ idÅ‘t kap arra, hogy elhelyezze magában a karaktereket, és rögzüljön az elsÅ‘ benyomás róluk. Lizhenék egyszerre költöznek be az új bérleményeikbe, de furamód, a férjet és a feleséget még mindig nem láttuk. Nos, ez Ãgy is marad a film során, Lizhen férjének csak a hangját halljuk, Chow feleségét pedig csupán hátulról látjuk néhány másodpercre. Ez a nézÅ‘k számára egy erÅ‘sen tudatos rendezÅ‘i fogásnak tűnik, mivel késÅ‘bb az lesz az érzésünk, hogy a házastársak nem annyira jelentÅ‘sek, és kevéssé számÃtanak.
------------------------------------------------------
Telnek a napok, Lizhen egyedül járkál, moziba megy, és minden este egy büfébÅ‘l hozza el a vacsoráját. Egy idÅ‘ után Chow is odajár, de sohasem érkeznek egyidÅ‘ben, viszont a találkozásaikkor kellemes feszültség mutatkozik a mozivásznon. A nézÅ‘k ekkor már felvették a film ritmusát, nem sietünk sehova, de nem is unatkozunk, ellenben egyre többet tudunk meg hÅ‘seinkrÅ‘l. Lizhen titkárnÅ‘ egy cégnél, és miközben fÅ‘nöke randevújait intézi, megpróbálja a munkába ölni a magányát. Chowról az sejthetÅ‘, hogy egy nyomdában dolgozik, viszont egyik nap az jut eszébe, hogy elkezd Ãrni egy harcművészeti regényt. Apró jelekbÅ‘l rájövünk arra, amire Lizhenék csak kicsivel késÅ‘bb, hogy a férjük és feleségük egymással csalják meg Å‘ket. InnentÅ‘l jöhetne egy bonyodalommentes szerelmi szál kettejükrÅ‘l, de nem minden film működik ilyen egyszerűen: Lizhen és Chow egyre többet találkoznak, közel kerülnek egymáshoz, de nem akarnak ugyanolyanok lenni, mint a "párjaik", és ezért betartják egymás között a két lépés távolságot. Lizhen segÃt Chow-nak Ãrni, és mindkettejük élete egy új tartalmat nyer ezzel a kapcsolattal. Többek közt az a jó Kar-vaj filmjében, hogy nagyon életszerű, nem direkt heppyend-ellenes, csak olyan tempóban épÃti és bonyolÃtja Lizhenék kapcsolatát,  ahogy ez a valóságban is működne két 30-40 éves ember között, Hongkong környékén. Semmit sem tudunk elÅ‘re, semmi sem kiszámÃtható, csak az adott filmpillanatra figyelünk, és ez az, ami csak az un. művészfilmek sajátja. A filmben folyamatosan fel-felbukkan egy dallam, ami elvileg "beélesÃtené" az alatta látható eseményeket (dramaturgiailag fontosabb pillanatokban tűnik mindig fel), viszont számunkra inkább zavaró volt, mert kicsit erÅ‘szakosnak tűnt, és túl gyakran volt hallható.
A szÃnészek játéka annyira hiteles, hogy a film közben fel sem merül bennünk, hogy akár egy teljesen más karaktert is el tudnának játszani "a kedvünkért", annyira pontos és árnyalt képet adnak LizhenrÅ‘l és Chowról. Emögött a letisztult szÃnészi játék mögött egy meglehetÅ‘sen megerÅ‘ltetÅ‘ forgatás állt, ahogy ezt Maggie Cseung (Lizhen) állÃtotta. Vong Kar-vaj nem egy elÅ‘re elkészÃtett forgatókönyv szerint haladt a forgatáson, hanem reggelente kiadta az instrukcióit az aznapi jelenetekhez, aztán visszavonult a kamera mögé. A történeten menet közben is csiszolgatott, és Maggie a forgatás elkezdése után még sokáig nem volt tisztában a szerepével. "Imádom a filmet, de ha kezdettÅ‘l többet tudtam volna a figurámról, sokkal pontosabban tudtam volna, mit játszom. Voltaképpen nem éltem át a szÃnjátszás örömét, és ez baj." - mondta Maggie Cseung. A forgatás 15 hónapig tartott, hosszabb szünetekkel, amikor a két szÃnésznek más munkái is adódtak. Kar-vaj Ãgy nyilatkozik errÅ‘l a 15 hónapról: "Életem legrosszabb idÅ‘szaka volt, de nem akartam abbahagyni. Azért akartuk bemutatni Cannes-ban, hogy legyen egy határidÅ‘ a befejezésre. Egyébként még ma is forgatnánk." Annyira szoros lett a végén a határidÅ‘, hogy a kópia nem készült el idÅ‘re, és Párizsban kellett gyorsan feliratot Ãrni hozzá, a fesztivál felé félúton. Viszont a bemutató sikeres lett végül: a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon Tony Leung Csiu-vaj megkapta a Legjobb SzÃnész DÃját, a film operatÅ‘re és vágója pedig a Technikai NagydÃjat. EzenkÃvül begyűjtött még egy "Öt Kontinens DÃjat", és Európa-szerte sikere volt a mozinézÅ‘knél.
A Szerelemre Hangolva olyan érzékeny dolgokról szól, mint a vágy, a lelki kötöttségek, a magány, és a nem-felejtés, és ezeket a finom érzéseket egy visszafogott és lágy stÃlusban mutatja be nekünk, vagy inkább ismét eszünkbe juttatja Å‘ket.
Vong Kar-vaj, a rendezÅ‘ a forgatáson nem ragaszkodott az általa megÃrt forgatókönyvhöz, hanem minden reggel elmondta a szÃnészeinek, hogy mit vár tÅ‘lük, aztán hagyta Å‘ket dolgozni, és menet közben is átformálta a történetet.
-junior-
|
|
