Reménytelen Gyilkosok
Lost Killers 2000.
Reménytelen Gyilkosok: ez alatt a jól hangzó akciófilm-cím alatt egy grúz rendező művészfilmje fut, egy olyan film, ami egyszerre tűnik erőltetettnek, fárasztónak és borzasztóan mesterkéltnek.
Dito Tsintsadze, író-rendező napjaink Németországába helyezte a történetet, pontosabban Mannheimbe, ahol öt illegális bevándorló életének az alakulását követhetjük figyelemmel, öt nagyon furcsa élettörténet kapcsolódását, és az ebből adódó abszurd helyzeteket. Ha röviden kellene megragadni a film értelmét, azt mondanánk, hogy Dito Tsintsadze egy abszurd stílusú vígjátékot igyekezett készíteni, főként abból a célból, hogy a grúz kultúrát népszerűsítse (az öt különböző országból érkezett főszereplők közül a legtöbbet a grúz származású Merab szokásairól tudunk meg). A könnyebb eladhatóság érdekében bedobott egy prostituált, illetve két bérgyilkos-karaktert (láthattunk striciket és fegyvereket…), bevetett egy kis adag "kulturális sokféleséget", kölcsönvett egy parányit a Macskajaj-típusú filmek humorából, és már kész is lett a film. A filmet nemcsak írta és rendezte Tsintsadze, de ő volt a zeneszerzője is (egy dallamot legalább négyszer hallhattunk a film alatt), sőt még szerepelt is benne, hogy kit játszott, az a későbbiekben lesz érdekes.
A történet egy fogatlan vietnámi prostituált lánynál indul, akit Lan-nak hívnak, és aki azért nem tud elég pénzt összegyűjteni egy új fogsorra, mert nem kap elég munkát így, fogatlanul… Lan alakja kapcsán már a kezdetekkor képet alkothatunk a film egészéről, merthogy a későbbiekben az ilyen gondolatmenetek és alakok csak halmozódni fognak. Nem telik el sok idő, és megérkezik a második szereplőnk, Carlos. Carlos egy nagyon figyelmes és kedves, 2 méteres fekete srác Haitiról (a film egyetlen szimpatikus szereplője), aki a találkozásukkor rögtön beleszeret Lan-ba, a kis gömböc fogatlan prostiba. Így halad tovább a hihető és érdekfeszítő cselekmény, és még mindig tartogat számunkra meglepetéseket…
Carlos felvezetése közben látunk két szerencsétlenül kinéző alakot, akik egy embert próbálnak időről-időre becserkészni, mint később kiderül, azért, hogy megöljék.
Branko horvát, Merab pedig grúz, elvileg bérgyilkosok, bár a film alatt nem sikerül az egyetlen megbízásukat sem teljesíteniük.
Branko a súlyosan beteg anyjával él együtt, aki az orvosok szerint már jó ideje a halálán van, de miután Merab pohárköszöntőt mond rá, azután hirtelen jobban lesz (íme, a grúz köszöntők ereje…). Branko mamáját félholtszerűnek maszkírozták, és valamilyen érthetetlen okból egy férfi játssza, aki nem más, mint maga a rendező. Hát, erről ennyit.
Brankonak van egy barátnője, egy portugál (vagy kubai, nem tudjuk pontosan, milyen) lány, Maria, aki elég rejtélyesnek van beállítva, de azt mindenesetre megtudjuk róla, hogy kiskorában zaklatta az apja, ezért szökött el otthonról. Megannyi szerencsétlen sors, sehol semmi felemelő momentum, és mindeközben eléggé unalmasan telnek a filmpercek.
A két ál-bérgyilkos folyamatosan iszik, Carlos el akarja adni a fél veséjét, hogy Lan-nal elutazhasson Ausztráliába, Merab beleiszik abba az edénybe, amiben Lan tartotta az apja hamvait…Tehát valójában nem történik semmi a filmben, az ürességet idétlen és szerencsétlen ötletekkel igyekszik kitölteni az író-rendező, akinek ezek alapján nem szívesen néznénk meg a jövőbeni filmjeit.
A Reménytelen Gyilkosok csupán abban az értelemben nevezhető művészfilmnek, hogy az értelmi szerzője, az író-rendező-zeneszerző Dito Tsintsadze szabadkezet engedett magának egy számára érdekes történet kiötlésében, ami nem biztos, hogy a közönség számára is hasonlóképp érthető és élvezhető lett. Túl egyszerű megoldásokat látunk keveredni túlságosan elrugaszkodott gondolatokkal, rendetlenséget és erőltetést érzünk a képek mögött. Mindezek mögött szinte tapintható az önző rendezői szemlélet, ami örül, hogy megvalósult az elképzelése, és közben nem gondol azokra a szegényekre, akiknek végig kell majd ülniük a filmet.
-olasz-
2001-11-23
