vissza a Francia Filmnapok főoldalára
ÍZLÉS DOLGA cikk
Le gout des autres

Rendezte: AGNES JAOUI
Producer: Christian Bérard, Charles Gassot
Forgatókönyv: Agnes Jaoui, Jean-Pierre Bacri
Operatőr: Laurent Dailland
Zene: Jean-Pierre Duret
Díszlet: François Emmanuelli
Jelmez: Jackie Stephens-Budin
Főszereplők: Agnes Jaoui (Manie), Jean-Pierre Bacri (Castella), Anne Alvaro (Clara), Alain Chabat (Deschamps), Gérard Lanvin (Moreno), Brigitte Catillon, Anne Le Ny, Christiane Millet, Wladimir Yordanoff, Raphaël Defour, Xavier de Guillebon

120 perc

Díjak:
César 2001: Legjobb film, Legjobb férfi mellékszereplő (Gérard Lanvin), Legjobb női mellékszereplő (Anne Alvaro), Legjobb forgatőkönyv (Agnes Jaoui és Jean-Pierre Bacri),


Franciaországi bemutató: 2000. március 1.
Gyártó: Les Films A4, Telema, a France2 Cinéma és az Unifrance koprodukciójával
Külföldi forgalmazó: Pathé International

Magyarországi forgalmazó: Budapest Film
Tartalom
A film egy vállalatvezető története, aki találkozik egy színésznővel, aki egy pincérnő barátnője, aki egy testőrrel találkozik, aki együtt dolgozik egy sofőrrel, aki egy díszlettervezőnő alkalmazottja, aki a vállalatvezető felesége... Szóval a film összetett történet egyesek ízléseiről és mások pofonjairól. Olyan személyek és körök története, akik s amelyek nem szoktak egymással találkozni, hiszen bizonyos kereteket és kulturális korlátokat nem lépünk át csak úgy... Minek fokoznánk a bonyodalmakat...?
A rendezőnő a filmről
A forgatókönyv írásának kezdetétől fogva nyilvánvaló volt számomra, hogy megrendezem a filmet. Megpróbáltam ugyan másra is gondolni, mert a terv nyugtalanított. Eleinte egy krimit akartunk írni Jean-Pierre Bacrival, de a témaválasztás (pénz, becsület...) miatt képtelenek voltunk haladni... Szemem előtt kizárólag amerikai filmek jelentek meg. Képtelen voltam egy saját vizuális világot alkotni. Mikor végre elkezdtem írni az Ízlés dolga forgatókönyvét, a fejemben képek és zenedarabok kavarogtak, tele voltam lendülettel. Végül úgy döntöttem, nem gondolkozom tovább. Azt mondtam magamnak, mindennek megvan a maga ideje. Koncentrálj az írásra! És amikor elérkezett a film előkészítésének ideje, rettegve gondoltam arra, hogy nem tudom, hol kezdjem, milyen technikával dolgozzam... egy dologban azonban biztos voltam: a színészvezetéshez értek.
(Részlet az Unifrance 22. sz. kiadványában megjelent cikkből)
Alkotók és szereplők
AGNES JAOUI

15 éves korában a Florent Kurzus hallgatója. Néhány évvel később a Patrice Chéreau vezette nanterre-i Théâtre des Amandiers színésziskolájának növendéke. 1987-ben találkozik Jean-Pierre Bacrival, akivel számos színdarabot írnak együtt. A film területén eddig forgatókönyvíróként és színésznőként volt ismert; az Ízlés dolga első rendezése.
Rendező:
1999 - Ízlés dolga (Le gout des autres)

Forgatókönyvíró:
1993 - Konyha és függőségek (Cuisine et dépendances), r: Philippe Muyl
1994 - Dohányzó - Nem dohányzó (Smoking - No smoking), r: Alain Resnais
1995 - Családi ünnep (Un air de famille), r: Cédric Klapisch
César, 1997: A legjobb forgatókönyv díja
1997 - Megint a régi nóta (On connaît la chanson), r: Alain Resnais
César, 1997: A legjobb forgatókönyv díja
1999 - Ízlés dolga (Le gout des autres)
Európa Filmdíj 2000: A legjobb európai forgatókönyv

Színésznő:
1983 - A sólyom (Le faucon), r: Paul Boujenah
1987 - Hotel de France (Hôtel de France), r: Patrice Chéreau
1991 - Canti, r: Manuel Pradal
1993 - Konyha és függőségek (Cuisine et dépendances), r: Philippe Muyl
1995 - Családi ünnep (Un air de famille), r: Cédric Klapisch
1997 - Megint a régi nóta (On connaît la chanson), r: Alain Resnais
César, 1997: A legjobb mellékszereplő díja
A költözködés (Le déménagement), r: Olivier Doran
A rokon (Le cousin), r: Alain Corneau
1999 - Kívülről jött asszony ( Une femme d'extérieur), r: Christophe Blanc
Ízlés dolga (Le gout des autres)
JEAN-PIERRE BACRI
Színházi színészként, rendezőként és színműíróként dolgozik, emellett filmszínészként több, mint harminc filmben játszott olyan rendezők irányításával, mint Alexandre Arcady, Claude Pinoteau, Luc Besson, Jean-Pierre Mocky, Alain Resnais, Cédric Klapisch. Rendszeresen játszik TV-darabokban is. Színdarabjai közül kettő oly sikeres lett, hogy forgatókönyvet is készített belőle Agnes Jaoui-val, akivel 1987 óta dolgozik együtt (Konyha és függőségek, Családi ünnep). Alain Resnais Dohányzó - Nem dohányzó című filmjének forgatókönyvét is ők írták - a film elnyerte a legjobb forgatókönyv César-díját.

[Az Agnes Jaoui-val közösen készített műveit ld. Jaoui filmográfiájában]

Jelentős filmjei:
1981 - Az engesztelés napja (Le grand pardon), r: Alexandre Arcady
1982 - Meglátni és megszeretni (Coup de foudre), r: Diane Kurys
1983 - A nagy karnevál (Le grand carnaval), r: Alexandre Arcady
1984 - A hetedik célpont (La septieme cible), r: Claude Pinoteau
C lépcsőház (Escalier C), r: Jean-Charles Tacchella
1985 - Csak kétszer halunk meg (On ne meurt que deux fois),. r: Jacques Deray
Metró (Subway), r: Luc Besson
1986 - Egy szerelmes férfi (Un homme amoreux), r: Diane Kurys
1987 - A gyönyör évadjai (Les saisons du plaisir), r: Jean-Pierre Mocky
1988 - Jó reggelt szorongás (Bonjour l'angoisse), r: Pierre Tchernia
Legjobb barátaim (Mes meilleurs copains), r: Jean-Marie Poiré
1989 - La Baule-ban történt (La Baule les pins), r: Diana Kurys
1990 - A törzs (La tribu), r: Yves Boisset
1991 - Életem férfija (L'homme de ma vie), r: Jean-Charles Tacchella
A rombolók bálja (Le bal des casses-pieds), r: Yves Robert
1992 - Konyha és függőségek (Cuisine et dépendances), r: Pierre Muyl
1995 - Családi ünnep(Un air de famille), r: Cédric Klapisch
1996 - Didier, r: Alain Chabat
1997 - Megint a régi nóta (On connaît la chanson), r;:Alain Resnais
César, 1997: A legjobb mellékszereplő díja
A Vendôme tér asszonya (Place Vendôme), r: Nicole Garcia
1999 - Ízlés dolga (Le gout des autres), r: Agnes Jaoui
ALAIN CHABAT
1958-ban született Oranban. Képregényeket rajzolt, majd hamarosan több rádióban volt hallható. 1984-ben került a Canal+ televíziós csatornához, ahol hamarosan sikeres és népszerű műsorok, paródiák szereplője lett. Filmekben elsősorban vígjátékokban találkozhatunk vele, de néhány komolyabb szerepet is megformált.
1996-ban rendezte első játékfilmjét, a Didiert, melynek forgatókönyvét is ő írta.

Szerepei:
1993 - A félelem városa (La Cité de la peur), r: Alain Berbérian - társforgatókönyvíró is
Az őrületig (A la folie), r: Diana Kurys
1994 - Parano, r: Yann Piquer - rövidfilm
Elátkozott pázsit (Gazon maudit), r: Josiane Balasko
1995 - A szemtelen Beaumarchais (Beaumarchais l'insolent), r: Edouard Molinaro
1996 - Delfin 1 - Iván: 0 (Delphine: 1 - Yvan: 0), r: Dominique Farrugia
Didier, r: Alain Chabat
1997 - A rokon (Le cousin), r: Alain Corneau
1999 - Barátaim (Mes amis), r: Michel Hazanavicius
Ízlés dolga (Le gout des autres), r: Agnes Jaoui
Szétszóródás (La débandade), r: Claude Berri

Beszélgetés Agnes Jaoui rendezővel

- Mióta vágyott arra, hogy filmet rendezzen?

- A Konyha és függőségek óta. De nem éreztem még magam késznek a rendezésre. Egyébként most sem, de eljött a pillanat, amikor döntenem kellett. Végre szerettem volna ellenőrizni, hogy azok a képek, amelyek a fejemben vannak, működőképesek-e. És szerettem volna, először életemben, felelősnek érzeni magam a munka egészéért, az írástól a rendezésig.

- Találkozott-e olyan rendezői szempontokkal, amelyekre nem számított?

- Igen. Azt tudtam, hogy bizonyos választásokat meg kell hozni, de sohasem gondoltam volna, hogy ennyit. Jean-Pierre Bacri ugyan állandóan mellettem volt, mégis most először éreztem magam teljesen egyedül. Erre sem számítottam. A rengeteg döntéshelyzet és a döntésekkel szembeni magány érzése erősebb volt, mint vártam.

- Az életben könnyen dönt?

- Nem.

- Akkor ez igen kemény próbatétel lehetett.

- Igen. Rettegtem és kétségek gyötörtek, de voltak csodálatos pillanatok is. Amikor azonban a színésznő kollégákat néztem, akik "csak" színésznők voltak, nagyon irigyeltem őket.

- A rendezés melyik szakaszát élvezte a legjobban?

- Azt hiszem, a forgatás kezdetét. Az első eredmények megnyugtattak, ugyanakkor még lehetőségem volt változtatni a forgatókönyv bizonyos részletein. A vágás befejeztével gyötrelmesnek éreztem azt a tényt, hogy végleges formát öltött a film. Az életben nem szeretek sem választani, sem pedig végleges döntéseket hozni.

- Megbánta, hogy vállalta a megpróbáltatást?

- Nem, egyáltalán nem. Szeretem a nehézségeket. Szeretek kockáztatni és új kalandokba kezdeni. Különben sosem választottam volna ezt a mesterséget.

- Milyen filmeket szeret?

- Amikor eljutottam a munkának ahhoz a szakaszához, hogy jelenetekre bontottam a filmet, akkor egészen más szemmel kezdtem nézni a filmeket. Újra megnéztem Woody Allen összes filmjét és rengeteget tanultam belőlük. Ugyanakkor tudtam, hogy technikai ismereteim hiányosak, tehát a lehető legegyszerűbbnek kell lennem. A szövegnek és a színészek játékának kívántam alárendelni magam. Ezért van rengeteg hosszú beállítás a filmben. Úgy gondoltam, ez segíti legjobban a színészeket.

- Első alkalom, hogy színészeket irányított. Volt valamilyen módszere?

- Egyetlen módszerem volt: úgy dolgoztam velük, ahogy én, mint színésznő szeretem, ha velem dolgoznak. Vagyis bízzanak bennem és ezt éreztessék is velem. Sokat próbáltunk; több mint egy hónapon át minden egyes színésszel először egyenként, majd csoportos jelenetekben, az operatőr és a hangmérnök pedig végig videóra forgattak.

- Hol végződik a közös munka Jean-Pierre Bacrival? Nehéz lehetett lemondania a döntésekről, miközben a forgatókönyvön végig együtt dolgoztak.

- Állandóan kikértem a véleményét. Ő volt mindig az első, akihez tanácsért fordultam. Az én jeleneteimben ő irányított, a többiekével kapcsolatosan pedig elmondta a véleményét. Szinte mindig jelen volt, s én igényt is tartottam a jelenlétére.

- És önnek nehéz volt Bacrit irányítania?

- Nem, hiszen gyakran eljátsszuk a szövegeket, amiket írunk. Első pillanattól kezdve mindent megbeszélünk. Ugyanakkor vigyáznom kellett arra, hogy ne legyek vele túl családias, hogy ugyanúgy figyeljek rá, mint a többiekre, ne higgyem, hogy vele szavak nélkül is megértjük egymást.

- Hogyan választotta ki a zenét?

- Már a forgatókönyv írásakor a fejemben voltak egyes darabok, a többi forgatás közben jött. A zenét a vágás kezdetétől rákevertem a képekre, hogy kipróbálhassam, milyen hatást keltenek. Teljesen világos volt számomra és a vágó számára is, hogy ezek teljesen különböző zenei anyagok, mégis megállják helyüket a filmben, kapcsolódnak a témához.

- Nem voltak kétségei afelől, hogy első önálló rendezésében egyúttal szerepeljen is?

- Szeretek játszani, nem tudok meglenni játék nélkül. Tudtam, hogy ez majd több munkát igényel, de nem voltam képes lemondani róla. Sikerült úgy összeállítani a forgatási tervet, hogy az első két hétben nem játszottam. Már ekkor nagyon hiányzott a játék.
Beszélgetés Jean-Pierre Bacrival és Agnes Jaouival

- Hogyan határoznák meg a film témáját?

Jean-Pierre Bacri: Azt gondolom, természetes dolog, hogy az ember a természetes környezetében él és nevelkedik. Mi azonban a szekta-, a klikk-szellemről akartunk beszélni, az ízlés diktatúrájáról. Mert attól, hogy zárt körben mozgunk, még nyitottnak kell maradnunk, minden előítélet nélkül kell tekintenünk mások ízlésére és világára. Ehhez pedig hozzátartozik a másik iránti kiváncsiság, mások megismerése is.

Agnes Jaoui: Abból az egyszerű tényből indultunk ki, hogy férjünk, barátaink 99%-a ugyanabból a közegből kerül ki mint mi, annak ellenére, hogy magunkat szellemileg nyitottnak tartjuk. Ebben a filmben a legkülönbözőbb közegek élnek egymás mellett, de mégsem találkoznak egymással. Vannak ugyan kísérletek a találkozásra, de ez mégsem megy ilyen egyszerűen.
Amikor előkészítettük a filmet, Philippe Berthier Balzac "Elveszett illúziók" című regényéhez írt előszavára bukkantam, amely kiválóan illeszkedik a témánkhoz. Egyszerűen csak be kell helyettesíteni Lucien de Rubempré nevét Castellaéval: "A különböző világok között nincsen semmi átfolyás, átlépés, csak egyfajta csendes egymás mellett élése a mélyen ellenséges, egymással összeférhetetlen tömböknek. Egyik közegből a másikba való átjutás útját láthatatlan morális szakadék akadályozza, melynek ősrégi törvénye fenntartja e rendet: mindenkinek megvan a maga gettója. Jaj azoknak a páriáknak, akiket a sors alávetett helyzetbe teremtett és akik arra vágynak, hogy feljebb kerülhessenek. E felemelkedés iránti vágy, amely egyben a keveredés iránti vágy is, természetellenesnek ítéltetik, és a különböző körök ezt azonnal értésükre adják mindazoknak, akik elvágyódnak saját világukból. Ez a fajta ösztönös önvédelmi reflex kizárja az idegen elemeket és felerősíti az identitásában veszélyeztetett csoportok védekező mechanizmusát. Ilyen 'Castella' /Rubempré/ esete, aki zavart kelt, egyfajta rendezetlenséget, vagyis életet hoz a közegbe, ezzel együtt pedig kockázatot és kiszámíthatatlanságot."

- Már előző írásaikban is foglalkoztatta önöket az előítélet, mégsem vált központi témájukká.

J.-P.B.: Igen, a Családi ünnepben kerültünk legközelebb e témához.

A.J.: Ez egy olyan kérdés, amely mindig foglalkoztatott minket és amelyre mindig reagálnunk kell filmben ugyanúgy, mint az életben.

- A film alaphangja komolyabb, mint korábbi műveikben.

J.-P.B: Talán kicsit meghatóbb az eddigieknél. De én mindig komolynak érzem, amit írunk. Van bennük humor, de az alap mindig komoly.

A.J.: A kirekesztettség gondolatát az ember egészen kis korától ismeri; mindannyian átéltük valamilyen formában: az iskolában, ahol nem tartoztunk ahhoz a bandához, ahová szerettünk volna... Az ember sokszor nem érti, miért közösítik ki és ez így megy tovább a felnőttkorig, amikor már képesek vagyunk relativizálni a dolgokat. Ez engem mindig megérint.

- Úgy érzik, fejlődött munkamódszerük, stílusok? A munkamegosztásra gondolok, hiszen ha sematizálni kellene az eddigieket, Agnes a dramaturgiáért felelos, Jean-Pierre pedig a dialógusokért.

A.J.: Igen, de a Családi ünnep és a Megint a régi nóta esetében ez kevésbé helytálló.

J.-P.B: Talán e téren változtunk a legtöbbet.

A.J.: Már a forgatókönyvet a színészekre írtuk.

- Miért osztották magukra Castella és Manie szerepét?

A.J.: Sokáig Clara szerepét szerettem volna eljátszani, de ez egyrészt túl nagy szerep lett volna, és mivel én rendeztem a filmet, nyilvánvaló volt, hogy ez nem jó ötlet, másrészt az is fontos volt, hogy nálam idősebb szereplő legyen. Továbbá régóta kerüljük azt, hogy szerelmi történeteket írjunk magunknak.

- Anne Alvaro és Christiane Millet új színészek az önök világában...

A.J.: Teljesen ismeretlen, de csodálatos színházi színészek mindketten és pontosan megfeleltek a film témájának. Anne Alvaro 17 éves kora óta a legnagyobb szerepeket játssza az államilag dotált színházban, de sokan nem ismerik. Még azok sem, akik gyakran járnak színházba, de nem állami, hanem magánszínházakba. S vannak, akik állami színházakba járnak, de soha nem mennek magánszínházba. Ez is egy őrület, pedig mindkét típusú színházban kíváló előadások vannak. Mi szükség az elhatárolódásra? Anne Alvaro olyan számomra, mintha zenerajongók nem hallottak volna soha Callasról. Olyan színésznő, aki bármilyen szöveget képes intelligenssé tenni. Mi pedig, akik gyakran járunk színházba - legyen az magán- vagy állami -, abban a szerencsében részesülhettünk, hogy láthattuk őt és már régóta szerettünk volna együtt dolgozni vele.

- A film valamennyi alakja magányosnak tűnik. Úgy gondolják, hogy mindannyian magányosak vagyunk?

A.J.: Persze hogy egyedül vagyunk a világban. Ezért is oly jó feloldódni egy csoportban, ahogy a film szereplői is teszik, jó dolog csapatban, klikkben lenni, ahol megvannak a jól ismert kódok és szabályok. Ez nagyon megnyugató. A csoportot a szektarizmustól azonban csak néhány lépés választja el...

J.-P.B.: Mindannyian egyedi esetek vagyunk, saját benyomásainkkal, érzéseinkkel, komplexusainkkal, elfojtott érzelmeinkkel, frusztrációinkkal és egzisztenciális félelmeinkkel. Ugyanakkor a többiekkel való együttélés átsegít bennünket e nehézségeken. A társaság - amely valójában nem választás, hanem kényszerűség -, akármilyen kis társaság legyen is, baráti kör, emberi melegséget, cinkosságot s finomságot jelent.