A Szmokinger

A Szmokinger egy filmtípus, egy szórakoztatásra kitenyésztett cél-termék, ezzel kapcsolatban egyetlen percig sincs kétségünk. A Dreamworks álom-pecázó kisfiúja után az első kép, amit látunk, egy szarvas egy tiszta vizű patakban. A háttérben felcsendülő zene azt az üzenetet hordozza a néző agysejtjei felé, hogy "ebben a filmben senkinek sem esik bántódása". Ekkor a szarvas belepisil a vízbe, a kamera pedig lázasan követi az immár szennyezett víz útját, és végül kilyukadunk egy ásványvíz-gyárban. Itt egy titkosügynököt csúnyán eltesznek láb alól, vízbe fojtják, és azt mondják neki, hogy "aqua la vista, bébi". Pontosan ilyen ez a film. Semmi komoly erőszak, a tévében ezekben a hetekben (mondjuk, ez nem egy komoly szempont) egy sárga 12-es lenne rátapasztva.

A Jackie Chan filmekben az a jó, és egyben a rossz is, hogy pontosan be vannak lőve, be vannak határolva. Amíg egy bármilyen másik filmnél a határ a csillagos ég, tehát egyszerűen bármi lehet, addig egy Jackie Chan-filmben a határ egyenlő Jackie Channel, illetve mindazzal, ami a Jackie Chan-filmekre jellemző. Eddig még egyformán örülhetnénk is, meg nem is, de a mérleg nyelve végül az öröm felé lendül ki, köszönhetően Jackie Chan sajátosan aranyos stílusának. A mérlegelés és asszimiláció e folyamata a Szmokinger esetében meglehetősen gyorsan zajlik le. Jóformán már a szarvas-pisilés pályára állított minket, és mire megismerjük a paramétereket (hogy Jackie ebben a filmben nem is tud verekedni, meg hogy taxisofőr), meg vagyunk véve, rá vagyunk hangolódva a limonádé frissességű szórakozásra.

Jackie ismét nagyon jó fej, szerény kis bevándorló, aki mesterien vezeti a taxiját, és így percek alatt egy nagymenő ügynök sofőrje lesz.. Jackie-t sok új benyomás éri az új világban, és közben minket is. Egy bálon vagyunk, ott táncol ez a nagymenő ügynök, mint az álom, mégpedig szó szerint, mert közben a gravitáció törvényeivel dacol. Itt kicsit meghökkenünk, hogy mi a szösz. De aztán ügynökünk rövid úton kórházba kerül, Jackie pedig egyedül marad otthon, mint valami Culkin csemete, és ekkor ér minket a második anti-gravitációs sokk. Jackie, főnöke és házigazdája tiltása ellenére belebújik az egyik öltönyébe. Ez az öltöny azonban (sajnos) egy különleges darab, egy gépezet, ami összefonódik viselője testével, és annak erőt, ügyességet kölcsönöz, sőt, gyakorlatilag mindent. Sajnos, akár azt a szót is használhatnánk, hogy "varázsöltöny", aminek nem igazán örülünk., mert a valósággal kapcsolatot ápoló történetek barátai vagyunk. Ekkor jól leesik a tantusz, hogy erről szól a film, a "varázsöltönyről", mely segítségével Jackie majd táncol, verekedik, anti-gravitál, meg minden. Rögtön, amikor kipróbálja, világossá válik, hogy ez egy huzalon rángatós film. Értsd, a trükköket a jóöreg hongkongi módszerrel követik el, huzalon rángatják, röptetik a színészeket, akik így mindenféle fura mozgásokra lesznek képesek. Mint ismeretes, a Mátrix is alkalmazta ezt, bár ott mindez szervesen illeszkedett az egész sztoriba és látványvilágba is. Ugyanezek a huzalok a Tigris és Sárkány esetében már a komolytalanság határát súrolták, mégpedig (e sorok írója szerint) alulról.

A huzalokkal csínján kell bánni, ott volt ez az Öld Meg Rómeót, amit szegény Aliyaah és Jet Li miatt nagyon akartunk szeretni, a huzalok azonban beleköptek a levesbe. A huzalos verekedések, amikor az emberek repülnek, olyan jelenséget képviselnek, mint amikor az autó megcsúszik, és a sofőrje elveszíti felette az uralmát. A huzalos repülések révén elvész a film varázsa, mert a rendes film átmegy rajzfilmbe, a fizika törvényei darabokra törnek. Innentől a film elveszíti uralmát a nézői felett, legalábbis, ami minket illet. Mondjuk is ki, a huzalozás, ha túlzásba viszik, válóok, itt pedig gyakorlatilag ez történt.

Ez a huzalosdi a filmben éppen a verekedés-jelenetek élvezhetőségét csökkentette minimálisra, pont azt, ami a Jackie Chan-filmekben általában az egyik legjobb dolog szokott lenni.

Jennifer Love Hewitt, aki a Tavaly Nyáros filmekben egészen jó volt, közben kicsit lefogyott, és immár véznának számít, ami sokat levesz (korábbi) vonzerejéből. A karakter, akit alakít, sincs valami mélyen átgondolva. Elvileg egy tehetséges és okos ügynök, akinek eddig még semmi gyakorlati szakmai tapasztalata sem volt, értsd, ő a szemüveges, kémikus lány, aki könyvből tanult meg verekedni. Az ilyen karakterek általában némi jellemfejlődésen mennek keresztül, itt azonban nem, és általában ilyen ez a film.

Jó alapanyag, jó alapötlet, de viszonylag hanyag megvalósítás, "nem arra mentek rá, amire kellett volna". Vicces, de profi verekedés helyett huzalok, romantika helyett kémikuslány, izgalmas vízszennyezési történet helyett egy laposra vert, illetve a végére ellaposított séma-sztori. Ráadásul Jackie-t eben a filmben Tongnak hívják, mint "Tong, James Tong", sőt, a Bond zenéket is egészen orcátlanul lekoppintották, azaz ahelyett, hogy egy önálló filmet látnánk, egy Bond paródiát kapunk, ami nem jó.

Nem azt mondjuk, hogy nem jó film, mert tényleg egész jól lehet rajta szórakozni, ám utólag az ember úgy érzi, hogy amit látott, fele annyira sem volt jó, mint amennyire közben hitte, és ez bizony csalódás.