Amerikában
Az Amerikában a világ egyik legegyszerűbb filmje: kis család leköltözik az USA-ba, Kanadából, hogy új életet 
kezdjenek, nagyon kevés pénzük van, nulla munka, nulla háttér, és két gyerek. Sajnos, csak kettő, mert a harmadik, Franky meghalt, miatta kell most új életet kezdeniük.
A halálesetekkel kapcsolatos filmek gyakorlatilag sportot szoktak űzni a "megható" jelenetekből, illetve abból, hogy a gyengébb idegzetű nézőket jól hazavágják. Nem nehéz elképzelni, micsoda műsort lehet rendezni egy kisgyerek halála körül egy filmben, ám itt abszolút nem ez történik. Amit itt látunk, az valami gyökereiben más dolog, itt egy családot látunk küzdeni. Egy családot, amely egy végzetes örvénybe került, és amely számára, úgy tűnik, az élet már csak a szörnyű dolgokat tartogatja. Azért is különösen okos dolog "örvényről" beszélni, mert később, megfelelő távolságból már körvonalazódik számukra, és számunkra is, hogy életüknek egy adott korszakáról volt szó, aminek egy nagyon jól meghatározható eleje, közepe és vége volt. Ez az egész korszak egyetlen egy dolog körül játszódik, Franky, illetve Franky hiánya körül, ám ezzel együtt eléggé kevés szó esik róla, csak pont annyi, amennyi kell.
Az egész történetet a nagyobbik lánygyerek szemén keresztül látjuk, 
és ez a film legnagyobb hatóereje. A zajokat a házban, ahol laknak, a koszos falakat, a súlyos arcokat, mindent e kislány szemén keresztül látunk, és ez nagyon félelmetes, és nagyon izgalmas is egyben. Annak érdekében, hogy ez a gyerekszem hangsúlyos motívum legyen, a kislány az egész film során egy videókamerával mászkál, mindent felvesz, amit lát, és egyébként is, az egész történetet ő meséli, az ő hangját halljuk. Amikor az ember kicsi, minden sokkal nagyobb élmény a számára, és ez a film ezt nyújtja nekünk, ezt a felnagyított élményt, amilyet leginkább csak úgy kaphattunk volna, ha visszautaztunk volna a saját gyerekkorunkba.
A filmben a jelenetek nagyon nyersek és hétköznapiak. Az egyik legdrámaibb jelenet például az, amikor a vidámparkban a család az összes pénzét felteszi egy célbadobós játékon, melyen egy plüss E.T.- babát lehet nyerni. Egész idő alatt, amíg ebben az örvényben vannak, a háttérben gyakorlatilag a nagyobbik kislány igazgatja 
a dolgokat, ő imádkozik a családért, ő biztosítja kishúgának a gyerekkort, és amikor nagy baj van, ő áldozza fel az egyik kívánságát az összes háromból, amiket Franky-től kérhet.
A film kétségtelenül arról szól, hogy hogyan küzdenek az emberek, mielőtt befutnának (már ha befutnak valaha), de itt nem egy ember küzdelmét látjuk a Nagy Almában, hanem egy családét, ami körülbelül egymilliószor izgalmasabb. Ott vannak a rendes emberek, akik Halloweenkor bemennek a kölcsönzőbe, és bérelnek a gyerkőcöknek jelmezeket, és ott vannak ők, akik maguk készítik a jelmezeket, és noha ezek a jelmezek sokkal szebbek és jobbak is, még egy skarlát betű sem különböztetné meg őket jobban a többiektől. Meg is nyerik az apácáktól a legjobb házi készítésű jelmez kategóriáját. S ha már itt tartunk, a két lányt egy igazi testvérpár alakítja, Sarah és Emma Bolger, és az az igazság, hogy nagyon profin csinálják. A rendező, Jim Sheridan két kislánya is aktív volt a filmben, mert velük együtt írta a forgatókönyvet. Ezért lehetett ennyire jó a két kislány karaktere, ezért érvényesülhetett végig a gyerek-szem ennyire profin. Sheridan egyébként azért is vonta őket be, mert az egész filmet a saját családjáról 
mintázta, és azt szerette volna, hogy saját magát nehogy úgy ábrázolja, mint ahogy ő látja magát, hanem inkább úgy, ahogyan a lányai látják őt. Egy biztos, a forgatókönyv igazi remekmű, egy kakaós csiga egyszerűségével és egy tengerszem mélységével egyszerre rendelkezik, ami a kislányok nélkül nem jöhetett volna létre.
Nagyon szép és nagyon izgalmas film ez, kicsit talán meseszerű is, de ha a maga a pék szolgál ki, ne panaszkodj, ha kicsit lisztes leszel, ez a film pont a két kislány tekintetétől olyan jó, mint amilyen, így cserébe a meseszerűség eléggé méltányos árnak tűnik.
