Luther

Az sokat lendített a film minőségén, hogy a német gyártású filmben egy sor remek angol, és egyéb nemzetiségű színész bukkan fel, és mindenki kitesz magáért, hogy nagyon hamar otthonosan érezzük magunkat a XVI-i századi Németországban, az ottani kolostorokban, kastélyokban, vagyis abban a világban, amit a film olyan profi módon tár elénk. A jó produceri döntések kb. ott kezdődhettek, hogy Joseph Fiennes-t kérték fel Luther szerepére, aki a maximumot hozta ki a "reformáció atyjának" alakjából. A kisebbik Fiennes-t (aki Ralph Fiennes öccse) eddig leginkább nagyon érzékeny, meglehetősen romantikus (Szerelmes Shakespeare, Elizabeth), néha viszont kifejezetten gonosz szerepekre (Ellenség a Kapuknál) alkalmazták, most viszont egy teljesen más karaktert kellett megformálnia, és ezt is tökéletesen oldotta meg. Az ő Luthere egy abszolút átélhető szellemi pályát jár be, úgy érez és gondolkodik, hogy mi, pár száz évvel későbbi nézők is megértjük, átérezzük a vívódásait, és jól le tudjuk követni a tetteit is. Fiennes a lehető legegyszerűbben akarhatta megformálni Luthert, ha választhatott, inkább visszafogott volt egy adott jelenetben, mintsem túlzó, és ettől meglepően közvetlen lett számunkra Luther karaktere.

Akármilyen csekély történelmi ismerettel is rendelkezik a néző, a film profi dramaturgiájának, jó tempójának, és remekül megszerkesztett jeleneteinek köszönhetően nemcsak a kor és a hely lesz perceken belül ismerős számunkra, de Luther vívódásait is tökéletesen meg tudjuk érteni. Az akkori Róma a mi szemünkben is erkölcstelennek tűnik, egyetértünk vele az akkor divatos búcsúcédulák üldözésében, és egyáltalán, a film története egy pompás ívet ír le, Luther kezdeti elégedetlensége, és a történelmileg híres wormsi meghallgatása között. Nagyon emberi az is, ahogy Luther egy pillanatra meginogni látszik a meghallgatás előtt, illetve közben, a film pontosan érzékelteti, Luther ekkor az életével játszik, de ez a jelenet is a visszafogottság keretein belül marad, és ettől lesz igazán hatásos.

Fiennes mellett 2 nagy színész is szerepel a filmben, az egyik Bruno Ganz, híres német színész (akit legutóbb a Bukás c. filmben láthattunk, Hitler szerepében), John von Staupitz atyaként, a másik pedig nem más, mint Peter Ustinov, aki Bölcs Frigyes fejedelmet, Luther pártfogóját játssza, tökéletesen.

Talán Luther magánélete az a szál, amit kicsit mostohán kezel a film, a leendő feleségével való találkozás némileg direktnek tűnik, és az az érzésünk, mintha csak a történelmi hűség miatt szorították volna be a forgatókönyvbe Katherina von Bora karakterét. Ez a pici erőltetés belefér még abba a filmbe, ami amúgy végig azonos színvonalat nyújt.

Ez a film egy a legjobb értelemben vett történelmi illusztrációja Luthernek, és korának, ennek a fontos embernek, és azoknak a körülményeknek, amelyek elvezették őt a reformációig. Úgy érezzük, történelmileg hiteles képet kapunk Lutherről, és az ő motivációiról, ráadásul miközben ezt a képet kapjuk, élvezzük is a látottakat. Erről az elsőrangú látványvilág gondoskodik, illetve a díszletek, a helyszínek, és a jelmezek gondos és stílszerű kiválasztása. Ahogy elnézzük Bölcs Frigyest, aki a szobájában olvasgat, élénkebb képet kapunk arról a korról, és arról a helyről, ahol ő élt, mintha több könyvet elolvasnánk róla.

Minden szempontból igényes film a Luther, amit jó nézni, amiből lehet tanulni, és amire jó később visszagondolni. Gratulálunk, Eric Till!