|
|
|
  |
 |
| cspv - cikk |  |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
|
|
|
|
|
||||||||||
Tréfa:  info-file további cikkek: |
Tréfa
LÁSD: Tréfa info-file Gárdos Pétertől a szokásos módon egy komoly drámát várhatunk, a cím ellenére is, és nem kell sokat kutatni, hogy megtudjuk, a film ihletője egy azonos című Kosztolányi-novella. Bár nem láttuk Gárdos Péter eddigi összes filmjét, a Porcelánbabát szerettük, és a Tréfa is emlékezetes lett, a viszonylagos lassúsága ellenére is. Amit a legutóbbi Gárdos-filmélményünkből (Porcelánbaba) kiszűrtünk, az leginkább az,  hogy a rendező mennyire remekül ért egy
adott filmbeli pillanat finom elnyújtásához, egy-egy különleges atmoszférájú jelenet
megkomponálásához, illetve mennyire természetesen, vagy eredetien viselkednek általában a színészei
(az amatőr szereplőkről nem is szólva). Itt is hasonlóképp történt, még a gyerekeket is nagyon jól
választották ki, és a lassú, kimért tempó ellenére is elég jól lehetett élvezni a filmet.
Az operatőr (ifj. Seregi László) Horgas Péter látványtervezővel együtt egy különleges képi stílust kevertek ki, olyat, ami majdnem fekete-fehér képeket ad ki, de mégis színes, és hangulatilag a kettő között van. Ehhez még hozzájött a nagylátószögű lencse gyakori használata, ami a zárt, beszűkült világ és a magányos szereplők ábrázolását tette lehetővé, ugyancsak látványos módon. -------------------------------------------------------------------- A történet 1912-ben játszódik, bár erre emlékeink szerint nem történik konkrét utalás, csak a film végefelé, a Titanic-katasztrófa felemlégetésével. Egy vidéki egyházi iskolában vagyunk, ahol a környékbeli  parasztfiúk
nevelkednek, hivatásukat komolyan vevő papok oktatása által. Nem sok figyelem szóródik az összes
atyára, két fiatal pap lesz a főszereplő, Weigl és Zoltán atya, akiknek a viselkedése közvetlenül
hat a főszereplő osztályra. Velük foglalkozunk behatóbban, az egyik lelki szenvedésével, és a másik
terrorizáló, fenyegető és manipulatív nevelési stílusával. Hangsúlyos szavak, mondatok és elnyújtott
jelenetek által vesszük fel a film (és vele a két pap működésének) hangulatát, ami bár nem sietünk
sehova, időnként elég lelassultnak tűnik.
A film alap dramaturgiai feszültsége az idő haladtával fokozatosan sűrűsödik, nyilvánvalóan egy dráma lehet csak a végkifejlet, de az út, amíg oda elérünk, az is eléggé feszültségteli. (Egyfajta levegőben lógó fenyegetettséget érzékeltet profi módon a dramaturg és a rendező). Alapjáraton egy kitűnő tanuló és éleseszű srác okozza a fő konfliktust az osztályban, akit a gonosz Weigl atya elkezd terrorizálni, azon túl, hogy a társai is folyton zaklatják és bántják. Rajta kívül még van egy nagyobb darab kemény parasztfiú és egy érzékeny srác, akik irányítják a többieket az osztályban. A cselekmény szála néha ide-oda csapódik, vagy a költő srác és barátjának a kiszökéseit nézhetjük, a srác mozi iránti rajongását, vagy Zoltán és Weigl atya magánéletét, vagy pedig az okos srác mindennapi szenvedéseit. Ez egy átgondolt művészfilm, nem is kérdés, ami úgy is érdekes, hogy nem ismerjük Kosztolányi novelláját. Hatásos látványvilággal dolgozik, és jól kezeli a filmbeli feszültséget, remekül sikerült kiválasztani a  gyerekszereplőket, és nyilvánvalóan van egy konkrét érzés és tartalom, amit átad a
nézőinek a film, mégis, egy kissé túl lelassultnak és kimértnek tartjuk a végeredményt ahhoz, hogy
lazán jó filmnek nevezhessük. Amikor nézzük, akkor előre tudjuk, hogy emlékezetes filmélmény lesz,
de közben többször eltérül a figyelmünk, és nem tart ki a film érdeklődést fentartó feszültsége sem
végig. Fajsúlyos művészfilmmel van dolgunk, de a nézhetőségével akadnak problémák. Mindegy, mert aki
szereti Gárdos Péter filmjeit, az tutira nem fog benne csalódni, aki pedig direkt egy gondolat- és
érzelem-aktivizáló művészfilmre vágyik, az sem.
-olasz-
2009-10-05
|
|
 |
|
|
|
|
