|
|
|
  |
 |
| cspv - cikk |  |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
|
|
|
|
|
||||||||||
Szobafogság (Pinprick):  info-file trailertovábbi cikkek: |
Szobafogság (Pinprick)
LÁSD: Szobafogság (Pinprick) info-file E film rendezőjét, Daniel Young-ot tehetséges alkotóként tartjuk számon, és ezért eléggé sokat vártunk e filmjétől. Ha egy eleddig ismeretlen fiatal rendező filmjeként látjuk a Pinprick-et, valószínűleg kevésbé lett volna balszerencsés e találkozás ... A Pinprick gyakorlatilag 3 film. Egy történet három különböző fázissal, melyek annyira különbözőek, hogy szinte  mindegyik egy más és
más film. Ez a fázisról fázisra történő változás zavarbaejtő, a második fázisban például hülyén
érezzük magunkat, miután kiderül, hogy az előző fázis valójában miről szólt. Nagy Ervin egy
szekrényben lakik egy tinilány hálószobájában. A szituáció természetesen izgalmas, különösen, hogy a
film elején vagyunk, amikor az ember arra számít, hogy valami ki fog jönni abból, amit éppen látunk.
Mi tagadás, a fiatal lány szekrényében bujkáló férfi, mint pszichológiai eset, arra engedett
következtetni, hogy a férfit az élénk fantáziájú, szexualitással kacérkodó kamaszlány "csak"
kitalálja. Konkrétan meglepő volt, amikor rádöbbentünk, hogy Nagy Ervin karaktere valóságos.
Addig, amíg megvolt a lebegés, hogy lehet, hogy mégsem valódi a fickó, addig egy izgalmas pszichológiai szituációval volt dolgunk, érdekes volt megfigyelni, hogyan viselkedik a lány, mit mond, mi van  a fejében, mit érez, hogyan
érzékeli a világot, stb. (több poént nem lövünk le, ezt is csak azért, mert valószínűleg másnak nem
így jött le - a szerk). Amint ez a varázs odalett, minden megváltozott -kezdve ott, hogy ha a fickó
valódi, akkor miért nem láttuk, hogyan ismerkedtek meg, hogyan fajult odáig a dolog, hogy
beköltözhetett a szekrényébe. Ezekkel a részletekkel azonban a film adósunk maradt, jól megspórolta,
pedig duplán is jól jött volna. Egyrészt azért, mert a 3-4 szereplős film - amely leszámítva egy-két
lazító jellegű külsős jelenetet, végig egy házban játszódik -, jól járt volna egy két valódi
külsőben játszódó jelenettel, különösen az elején. Másrészt, az, hogy egy férfi hogyan ismerkedik
meg egy lánnyal (vagy egy lány egy férfival), mindig és mindenkor a filmek legfontosabb része, és
már azt is sikkasztásként éljük meg, ha az első beszélgetéseket zenével megspórolják (nem halljuk,
mit beszélnek, csak látjuk, hogy nevetgélnek, és szól valami zene), így pedig, hogy a megismerkedést
egyáltalán nem is láthattuk, a helyzet még frusztrálóbb.
-------------------------------------------------------------------- A történet aztán a kamaradarabok pszichotikus játékterét igyekszik kihasználni. Milyen egy olyan szerelmi háromszög, amelyben az  anya teljesen magányos, a lány pedig egy nála idősebb pasit rejteget a házban? Vágyik-e a
férfi az érettebb nőre? Vágyik-e a teljesen magányos nő egy férfias pasira? Féltékeny volna-e a kb.
15 éves lány, ha a férfi összejönne az anyjával is? Vajon van-e annyi gonoszság egy 15 éves lány
szekrényében bujkáló pasiban, hogy visszaéljen a helyzetével? E kérdések mindegyike nyilvánvalóan
költői kérdés ...
Összességében, ha ez egy kísérleti színdarab lett volna, amelyben a szereplők az adott karakter viselkedését improvizálják le, annak megfelelően, hogy mi a történet, még érdekes is lett volna. Így azonban egy mesterséges, lombik-sztorinak látjuk az egészet, amely eljátszadozik ugyan a pszichológiai dimenzióval, de az egésznek nincs sok értelme, mert a harmadik fázis után végül jön a negyedik "felvonás", amely, ha pozitívan akarjuk megfogalmazni, egy csavart rejt, ha azonban lehangoló élményeinkre gondolunk, egy újabb fázis, amelyben kiderül, hogy az előző nem pont az volt, aminek látszott. Érdekes dolog lehet így eljátszadozni különböző karakterekkel egy házban ... Ha valaki ezt megcsinálja a barátaival, ha 2-3 napon keresztül nyomják az improvizációkat, és az egészet egy olcsó HD kamerával felveszik, azt mondhatnánk:  hm, jobb ilyet nézni moziban, mint big amcsi filmeket. Lásd a 2001-es Visszajátszás c.
fimet (Tape), amely ugyancsak egy helyszínes, színdarab-szerű film volt, tele profin dramatizált
jelenetekkel, a világ legegyszerűbb módján felvéve, és mégis milyen jó volt. A Pinprick azonban
sajnos, nem ilyen. Ez egy amerikai rendező jönni Magyarországra, és nagy magyar rendező, Herendi
lenni producer, forgatni super 16, végeredmény lenni 35mm film - nem mintha a Toldiban nem tudnák
levetíteni HD-ről a barátokkal két délután alatt felvett elgondolkodtató dramaturgiai kísérletet. Ha
ez egy hétvégi workshop eredménye, HD videóról levetítve egy cool budapesti moziban - akkor
üdvözölnénk. Így azonban, hogy nagy játékfilm, nagy pénzből, nagy mozikban - úgy tűnik, egy pici
dolgot fújtak fel indokolatlanul nagyra ...
-jepe-
2009-10-29
|
|
 |
|
|
|
|
