|
|
|
  |
 |
| cspv - cikk |  |
|
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
Barátom, Eric:  info-file trailertovábbi cikkek: |
Barátom, Eric
LÁSD: Barátom, Eric info-file Angol kisvárosos film - a legjobb műfaj. Ken Loach ugyanakkor aggodalmat kelt, hiszen hajlamos rá, hogy kiszemelt karaktereit végül (a valóságnak megfelelően) magára hagyja. A Barátom, Eric azonban egy pozitív film, és nemcsak a konfliktus kibontása valóságos, de tulajdonképpen a megoldás is, hiszen a maga módján abszolút modell-értékű. Így lehet súlyos problémákról szociológiai érzékenységgel vidám filmet készíteni ... A történet főmotívuma, a Manchester focicsapat (fc) és Eric Cantona néhai legendás játékos, valójában "csak" egy remek trükk, amivel az egész a szociografikus alaphelyzet  egy életvidám, kisvárosi
vígjáték-szerű keretet kap, és egy lehetőséget, hogy amikor már nagyon szigorúvá válik a helyzet,
akkor minden átcsaphasson népmesébe (plusz marketing fogásnak sem utolsó). Mert nehogy már csak a
Hollywood-i filmek kaphassanak happy end-et :) Természetesen eszünkbe jut a másik komoly
szociológiai érzékenységű angol film, a Gettó Milliomos is, amely Indiát mutatja be eléggé megrázóan
és valóságosan a világ számára, de úgy, hogy a néző moziélményét végül nem rontja el (egyáltalán
nem). Amit be kellett mutatni, azt hibátlanul bemutatta, pusztán csak arra nem volt hajlandó, hogy a
film befejezését az ismert valóság törvényeihez igazítsa (így pár százezer néző helyett több száz
millióan látták, és emlékeznek rá szívesen, miközben senki sem hiszi azt, hogy a Gettó Milliomos egy
dokumentumfilm volt).
A Barátom, Eric is pontosan ilyen - egy szociografikus, de pozitív film. A Gettó Milliomoshoz képest itt csak az a különbség, hogy a film másik arca nem egy Bollywood-i film, hanem egy angol kisvárosos vígjáték (ami még jobb:)). Főszereplőnk, Eric egy hontalan-kinézetű férfi, egy igazi vesztes,  akit Steve Evets alakít (kitűnően). A drámai alapszitu, a nyomor szerencsére hamar
gellert kap, amikor Eric elcsen egy dózist fia fűkészletéből, és lepusztult szobájának magányában
egyszercsak megjelenik számára druszája, és példaképe, Eric Cantona, a legendás focista.
-------------------------------------------------------------------------------------------------- Eric Cantona megjelenése egy terápiának köszönhető, amikor a postán dolgozó haverok elhatározzák, életüket a vesztes-ágból önhipnózissal felszálló ágba terelik át. A haveri kör (a postások a MIB-nek megfelelően itt is eléggé különlegesek) egy-egy híres sztár, egy-egy példakép személyének erejét akarják megidézni ahhoz, hogy boldogulásukban segítségükre legyen. Amikor Eric Cantona leül főszereplőnk, Eric ágyának a szélére, e terápia válik virtuális valósággá. Eric, a postás innentől Eric (Cantona) társaságában múlatja az időt, valahányszor beszív, vagy egyedül marad egy percre. Az egykori sztár-focista Eric személyi edzőjévé válik, és napi szinten dobja fel a lepusztult postást spirituális tanácsaival.  Eric problémái durván
valóságosak. Fia drogozik, és része egy bandának. Egy fegyvert kell rejtegetnie, ami egy
brutális gyilkossági kísérletben is szerepet játszott, ha rendőrök megtalálják, Eric-nek vége. Eric
próbál felemelkedni, próbál összejönni egykori szerelmével, akivel érettségi idején gyönyörű pár
voltak, és aki terhes lett tőle - ami után Eric elhagyta. Eric az egykori gyönyörű tinilánnyal,
egykori szerelmével randizik, láthatjuk őket a '80-as években, a lányt és Eric-et, aki akkor még
menő volt. Eric, hűen Ken Loach szociologikus experimentális szelleméhez, próbál felemelkedni.
Próbálja életét, fiai életét, kikaparni abból az anyagból, amelyikben a Gettómilliomos kiskorában
kénytelen volt megmártózni. Vajon sikerül neki?
Mivel ez egy film, a fő kérdés nem az, hogy vajon sikerül-e neki, hanem az, hogy vajon egészen pontosan  milyenek az esélyei.
Ken Loach ebben nagyon profi, és ismét kitűnően teljesít. Amikor pedig azt látjuk, hogy Eric hogyan
próbál fordítani a sorsán, bár a film látszólag átmegy vígjátékba, még mindig valóságos marad -
hiszen a módszer nem más, mint az összefogás, a kisemberek horizontális összefogása, a közösség
ereje. Ez az egyetlen, ami segíthet egy a bankok, az ipar és a TV által atomizált világban, ahol
mindenki csak egy end-user ...
A film címe Al Pacino remek filmjére emlékeztet (Looking for Richard), a film utolsó mondata pedig a Waczak Szálló egyik emlékezetes poénjára (pretentious? moi?) Mókás, barátságos, szórakoztató - de közben alaposan valóságos film ez. Oktat, nevel - és konkrétan szórakoztat :)
-zé-
2010-01-13
|
|
 |
|
|
|
|
