A film eleje egyszerűen lenyűgöző. Ahogy a cspv olvasók szoktak fogalmazni: 10 pont a tízből. Michael Caine-t immár idős férfiként láthatjuk. Látjuk, amint megköti reggel a cipőjét, látjuk, ahogy végigbaktat a lepusztult lakótelep sétányán, látjuk, amint felébred, és látjuk amint elalszik, és tökéletesen át tudjuk érezni, milyen az élet egy idős és magányos angol férfi számára, akinek a felsége a kórházban haldoklik, s aki a gyermekét már évtizedekkel azelőtt elveszítette. Amit ekkor látunk, a film legelején, az egy elképesztően gyönyörű filmalkotás.

A magányosság és az idős kor még nem minden. Látjuk azt is (ahogyan ő látja), hogy mennyire egy eldurvult, őrült, elfajzott világ ez, ami körülveszi. A fim legelején egy drogos banda egy új tagot avat fel, vesz fel a sorai közé, utána szórakozásból kimennek motorral a lakótelep sétányán rallizni, és a magányosan babakocsit toló huszonéves lányt többszöri próbálkozás után végül sikerül eltalálni, igen, pisztollyal, eltalálni, meggyilkolni (nálunk a film ezért is 21 éven felülieknek ajánlott). Látjuk Michael Caine-t este a feleségéhez menni a kórházba, és látjuk, hogy nem mer az aluljárón átmenni, ahol a drogos banda tanyázik, és ezért inkább átmászik az autóúton. Szívszorító jelenetek, gyönyörű filmes ábrázolás, a történet lenyűgöző, a tenyeréből eszünk.

Itt, az elején annyira összeállt, amiről a film szól, hogy a kamera és a vágás azt a kivételes helyzetet élvezi, hogy képesek tökéleteset alkotni. Minden egyes snitt üt, minden egyes új beállítás hatalmasat szól. Mintha nem is mozifilm lenne, hanem egy feszes kompozíciójú rövid filmköltemény. Tényleg gyönyörű ..

 
------------------------------------------------------

De aztán .. egy beszélgetés során előjön, hogy ő régen tengerészgyalogos volt, csak, hogy a nézők is tudják, és innentől kezdve elindul egy másik típusú történet, egy mozikba való fikció. A Vorosilov Mesterlövésze c. film jut az eszünkbe, no és a Taxisofőr. Félreértés ne essék, drámainak tartjuk és meg is értjük, hogy mit érez egy idős és tehetetlen férfi egy olyan világban, egy olyan városban, ahol elszabadult a pokol, de pár dolgot nem szabad szem elől tévesztenünk.

Egy fiatal férfi ugyanilyen tehetetlen lenne, mint ő. A szervezett bűnözéssel szemben egy-egy ember végtelenül kevés, Rambo-k csak a filmvásznon léteznek, az utcák harcterén csak a primitív fizika működik, és amíg egy emberrel elbírsz, vagy akár kettővel, hárommal is, egy bandával soha, különösen, ha tudják, hogy ki vagy és hol laksz. Lásd Magyarország, ahol vidéken uzsorások veszik el az emberek pénzét - egy falu megkapja a nyugdíjat, fizetést, és ennek 2/3-a az uzsorásokhoz vándorol, vagy ha nem, akkor rájuk törnek éjjel a házukban, és elveszik.

Michael Caine mint valós világban mozgó ember fiatal korában sem lett volna képes felvenni a harcot ezzel a bandával - csak szuperhősként.

A másik fontos dolog, amit fontos észben tartani, az az, hogy az idős férfiak gyakran kerülnek ilyen helyzetbe, és akinek fegyvere van, az gyakran válik közveszélyessé. Láttunk olyan gyilkosságot, hogy egy kis autóból, például szuzuki vagy lada, kiszállt az idős bácsi, és odament a hatalmas teherautóhoz, és kivégezte a sofőrt. Láttunk olyat, hogy egy lakótelep egyik ablakából egy idős bácsi légfegyverével a szemközt éjszaka is dolgozó építkezési munkásokra lőtt orvlövészként. Ez egy nagyon durva jelenség, amit holtbiztos, hogy nem egy akciófilm formájában kell a vászonra vinni, egyoldalú és a valóságtól elrugaszkodott megvilágításban.

Onnantól kezdve, hogy Michael Caine "taxisofőrré" válik, elszabadul a pokol, abban az értelemben is, hogy a film rossz fordulatot vesz, és elindul egy teljesen rossz pályán. Ezzel együtt, tény, hogy a kábítószer kereskedő, akitől a fegyvert veszi, a filmtörténelem egyik legzseniálisabb ábrázolása, a Tiszta Románc Dexterének (Gary Oldman) továbbgondolt fokozása, sokkal valóságosabb formában, a fickó gyakorlatilag zombi. Tökéletes.

Ezzel együtt mégis annak örültünk volna, ha nem a Taxisofőr, hanem egy másik De Niro-s klasszikus, a Mindenki Megvan irányát követte volna a film, amelyben az idős De Niro egy aluljáróban pénzt ad egy reszkető drogosnak, aki aztán megpillantja az áldozatot a jótevőjében, és megtámadja, és amikor az elejti a gyógyszerét, nemhogy szenvtelenül, de valódi kéjjel tapossa szét, potenciálisan halára ítélve egy idős embert, aki 50 másodperce adott neki pénzt, mert szeretett volna segíteni rajta.



A hétköznapi világban óriási drámák vannak, a Harry Brown nagyon jól indul, mert ezeket a drámákat jeleníti meg - de aztán hagy csapot, papot, és átlódul a hiperrelitásba, egy tulajdonképpen roppant egyszerű akciófilmbe, amely - bár az emberi gonoszság ábrázolása zseniális színvonalú (!!!) - messze elmarad attól, ami ez akkor film lehetett volna, ha megmarad a realitás, a hétköznapi valóság talaján. És mellesleg, Michael Caine szerepeltetésében is pont az lehetett volna a pláne, hogy önmagaként és nem szuperhősként szerepel ...