Vászonra festett sötét tónusú olajképek sorakoznak a galéria steril-fehér falán. A képfelület domináns barna vagy mélyvörös hátteréből felismerhető alakok és tárgyak válnak ki, realisztikusan megformált - de elnagyolt - részletei, olvasható jeleneteket rajzolnak meg. A "klasszikus" formátum, az anyaghasználat és a figurális kompozíció tapasztalata az értelmezés, a képolvasás lehetőségének biztosabb tudatát, és így az ábrázolttal szemben többnyire az otthonosságból fakadó nyitottság érzetét vonja maga után. A címeket olvasván, a látvány narratív jellege is megnyilvánul, ezért e képek a hagyományos festészet-felfogás kritériumainak látszólag meg is felelnek. A montázsszerűen egymásra festett tárgyak és figurák egy amerikai gengszter krimi - két-három kulcs fontosságú jelenetbe sűrített - történetére emlékeztetnek. Egy-két alakos festményei sem nélkülözik a cselekményt, de azok egészen bensőséges, inkább érzelmeket lefestő egyszerű képek. Mindegyik egy ismerős film vagy forgatókönyv kimerevített képének természetét idézi, az előzmény vagy a folytatás a nézőre bízva szabadon formálható.
Azonban ellentmondás feszül a képiség és tartalma között: Révész László László festményein nem mechanikus valóság-, hanem emlék vagy inkább víziószerűen megnyilvánuló belső képrögzítés történik. Látszatrealizmus, ami érezhetően több egy szimpla történet vizualizálásánál. Valóság és a látszat határára helyezhetők képei, amelyek a tudat mélyéről feltörő homályos képzetek kibontakozásának felelhetnek meg. Nem szürrealista, mivel lényege nem az automatizmus, de a montázs-szerű kompozíciók gyakorisága az asszociációk szabad áramlásáról árulkodnak, melyek különös összefüggéseket teremtenek. A töredékesség, a fény-árnyék kontrasztok sejtelmessége és e képek mindegyikére jellemző sötét színek, valamint az általuk generált melankólia egyszerre keltheti az ismerős és ismeretlen, a bensőséges és az ijesztő érzését. Ezeknek az ambivalenciáknak a párosítása miatt a kísértetiesség freud-i definíciója kívánkozik ide. Tőle tudhatjuk, hogy a félelem szorongással telített érzésével rokonságban álló kísértetiesség nem csak egy jelenség ismeretlenségéből fakadhat. Egy régóta tudott kényszer, melynek realizálása a tudat mélyén való rejtettségéből és elnyomásából fakadóan elképzelhetetlen lett volna, mégis - ki tudja pontosan miért - egyszer csak a felszínre kívánkozik. Egy megszokott, "ismerős" dolog váratlanul fordul át szokatlanná, "ismeretlenné", megnyilvánulása kísérteties. Lényege éppen e kettő ellentétében ragadható meg. Mi vagy ki lehet a képek sarkából vagy homályos hátteréből figyelő tébolyult fej vagy a sötétből kitekintő női szempár, mi a funkciója a fekete autónak? Révész László László festményeit elnézvén ezúttal a belső képek művészetéről, az alkotás feltáró funkciójáról nyerhetünk tapasztalatot. Az elsőre nem érzékelt személyességgel fokozatosan telítődnek meg a képek, miközben az "értelmezési tartomány" tág terében csapongva sok ismerős és kísérteties képzet keríthet minket is hatalmába.
ábrázolttal szemben többnyire az otthonosságból fakadó nyitottság érzetét vonja maga után. A címeket olvasván, a látvány narratív jellege is megnyilvánul, ezért e képek a hagyományos festészet-felfogás kritériumainak látszólag meg is felelnek. A montázsszerűen egymásra festett tárgyak és figurák egy amerikai gengszter krimi - két-három kulcs fontosságú jelenetbe sűrített - történetére emlékeztetnek. Egy-két alakos festményei sem nélkülözik a cselekményt, de azok egészen bensőséges, inkább érzelmeket lefestő egyszerű képek. Mindegyik egy ismerős film vagy forgatókönyv kimerevített képének természetét idézi, az előzmény vagy a folytatás a nézőre bízva szabadon formálható. 
egy szimpla történet vizualizálásánál. Valóság és a látszat határára helyezhetők képei, amelyek a tudat mélyéről feltörő homályos képzetek kibontakozásának felelhetnek meg. Nem szürrealista, mivel lényege nem az automatizmus, de a montázs-szerű kompozíciók gyakorisága az asszociációk szabad áramlásáról árulkodnak, melyek különös összefüggéseket teremtenek. A töredékesség, a fény-árnyék kontrasztok sejtelmessége és e képek mindegyikére jellemző sötét színek, valamint az általuk generált melankólia egyszerre keltheti az ismerős és ismeretlen, a bensőséges és az ijesztő érzését. Ezeknek az ambivalenciáknak a párosítása miatt a kísértetiesség freud-i definíciója kívánkozik ide. Tőle tudhatjuk, hogy a félelem szorongással telített érzésével rokonságban álló kísértetiesség nem csak egy jelenség ismeretlenségéből fakadhat. Egy régóta tudott kényszer, melynek realizálása a tudat mélyén való rejtettségéből és elnyomásából fakadóan elképzelhetetlen lett volna, mégis - ki tudja pontosan miért - egyszer csak a felszínre kívánkozik. Egy megszokott, "ismerős" dolog váratlanul fordul át szokatlanná, "ismeretlenné", megnyilvánulása kísérteties. Lényege éppen e kettő ellentétében ragadható meg. Mi vagy ki lehet a képek sarkából vagy homályos hátteréből figyelő tébolyult fej vagy a sötétből kitekintő női szempár, mi a funkciója a fekete autónak? 
