cspv.hu - Ismerd meg Juszufot

Az alábbi cikket egy ismerősünk rendhagyó kérésére közöljük, egyfajta üzenettovábbításként ... s mert akiről a cikk szól, Antal István Juszuf nemcsak a '80-as - '90-es évek legendás kultúr-alakja, de egy jó ember is. A cikk szerzője a '90-es években barátkozott vele intenzíven ...

Kedves olvasó, az alábbi sorok azért születtek annak idején (2009-ben), hogy amikor utad, érdeklődésed majd erre vezet, e palackposta révén azt tehessem, amit annak idején, a társasági élet sodrásában annyiszor tett ő velem: szóval, engedd meg, hogy összeismertethesselek Juszuffal. Kedves Juszuf, ez itt egy kedves olvasó, illetve, olvasó, ez itt Antal István Juszuf.

Juszuf nagyon jó fej, éppen egy filmen dolgozunk, annak jegyében töltöttük el ezt a délutánt, csak most már este lett, és most már ilyen lazán élvezzük az estét. Az első dolgok egyike, ami Juszufról kiderül, illetve szóba kerül egy bemutatkozás során, az az, hogy nagyon tiszteli a női nemet, és hogy korábban vízilabdás volt. Választékos stílusa, intelligenciája, bámulatos műveltsége bárkit lehengerel, még egy party előrehaladottabb fázisa közepette is, amikor is e különlegesen jó tulajdonságai közé bekeveredik a vad hülyéskedés infantilizmusa is :) Amikor Juszuf megérkezik valahova, már messziről hallani, ahogy röhög - megjött Juszuf, vagy még inkább: megjöttek Juszufék. Állandóan társaságban mozog. Ahol történik az élet, ott van ő is.

Hogy tulajdonképen mivel foglalkozik? A legizgalmasabb dolgot csinálja: szellemi szabadúszó. Vitális budai polgár (masszív rákosligeti kötődéssel), akinek egyik kedvenc lapja az Élet ÉS Irodalom, amit nemcsak olvas, de írni is szokott bele. Írásai olyanok, mint amiket élőben is folyton előad: lelkesült beszédek. Amikor beszél valamiről, ami izgalmas, amikor beleszalad egy figyelemreméltó gondolatsorba, azt tapasztalod, hogy bárhol ösztönösen és spontán feláll a helyéről, és széles gesztusú előadásba kezd. Ilyenkor (ez akár naponta 3x megtörténik vele:)) valóságos transzba kerül - teljes értelmével ráfókuszál gondolatmenetének tárgyára, aki általában egy-egy művész vagy egy-egy mű (izgalmas egzisztencia), vagy pedig egy izgalmas történet izgalmas egzisztenciákról. Juszuf két lábon járó művészettörténet. Mindenütt ott van, és mindenre emlékszik. Fantasztikus adottság ez. Nagy adomány - annak, akivel éppen megosztja. Ott vagytok éppen valahol - egy adott időben. Ott is éppen történik valami, ő pedig odaidézi briliáns részletességgel egy teljesen más idő másik helyének történését. Folyékony időutazás. Folyékony, igen, Freud-i elszólás:)

A vele való barátkozásom időszaka még azokra a boldog időkre esett, amikor mobil telefont csak a producerek és menedzserek használtak. Stabilon hívtuk egymást, bármikor, hogy bármilyen okból kifolyólag megbeszéljünk egy találkozót valamely barátságos helyen. Grinzingi, vagy egy időben a Tokaji borozó (az Opera mellett), esetleg a Kispipa, vagy a Platános. A Platánosban, a Döbrentei téren néha szinte nyitáskor találkoztunk, amikor a nap sugarai kezdetek forrók lenni. Olyankor a gőzből jött, a Rudas-ból. Juszuf totál rendszeres életet élt mindig. Akármikor feküdt le előző este, másnap tetszőlegesen korán, ugyanabban az időpontban már ébren is volt, mintha előző nap mi sem történt volna. Sosem volt másnapos. Friss volt, tele energiával, és ugyanolyan hangosan beszélt, mint előző nap. A gőz rendszeres regenerációs szertartás volt a számára. Imádta, sportot űzött belőle. Mint valami természetisten, tobzódott az újratöltődés, az újjászületés élményében. Én, lévén, hogy az én életembe a gőz nem épült be, általában utána találkoztam vele. Így volt ez azon a napon is, ami most az eszembe jut. Szentendrére mentünk, és a Pongival is találkoztunk. A Platánosban, délelőtt. Juszuf rendszeresen kisfröccsöt ivott, amíg én magam hosszúlépést, de gőz után párszor hosszúlépésre váltott ő is, hogy több vízhez jusson hozzá. Nagyon szép napsütés volt, emlékszem,a napszemüvegnek nagyon helye volt. 19-es villamossal a Batthyányra, onnan meg jöhet a HÉV. 43 perc egy helyi érdekű vonaton, a tűző napsütésben, nem kellemes - hacsak nem a Juszuffal és a Pongival utazol. Mire kiértünk, máris egy teljesen más tudatállapotban voltunk. Juszuf imádta Szentendrét, olyan volt vele megérkezni oda, mint Amszterdamba, vagy ki tudja, hova. A világ kulturális fővárosába. Juszuf maga volt a két lábon járó lendület. Szellemi lendülete volt. Ami ott lüktetett a fejében, az vitte előre. Lelkesítő volt benne, hogy a valóság, a hétköznapok világa, beleértve a filmgyárak hétköznapjait is, nem igazán érdekelte. Nem voltak rá hatással a hétköznapi dolgok, azt, ami a fejében volt, azt tekintette az egyetlen éppen mérvadó valóságnak. Egy két lábon járó szürrealista alkotó volt, aki a világ legelröppentebb sztorijait, filmterveit úgy görgette maga előtt, akár beszélgetés, akár forgatás szintjén, mintha csak arról beszélne, hogy itt van ez a kép, meg egy szög, és ez a kalapács, fel kell rakni a képet a falra. Ennyi. Miközben csinált valamit, közben is írta. Folyamatosan. Nagyon élénk fantáziája volt, mindenbe rengeteg mindent képzelt, látott, projektált bele - aminek rendszerint meg is lett a pozitív eredménye. Kitalált valamit, felvettünk dolgokat, és már felvétel után beindította az agyát, és kezdte összerendezni az egészet. Miután egyet aludt valamire, rendszerint (menet-rendszerint) a megoldással a fejében ébredt fel. Új nap - új élet. Természetes energiák. Ki korán kel, aranyat lel.

A filmezés nála nem pontosan az volt, mint másnál. Ő folyamatosan filmekben gondolkodott, Gazsi Zoltán jól elkényeztette, rákapatta e fura drogra, mert az operatőr-barát révén már a '80-as években hozzászokhatott, hogy nemcsak bárhol ott lehet, nemcsak, hogy bárminek a vonzásába kerülhet, de bármikor készülhet olyan mozgókép-felvétel, ami léket üt a pillanat szabta korlátokon, és kaput nyit az időkön felüli dimenziók felé. Tíz perc alatt lehet történelmet írni. A történelem az emberek közös ottlétével egyenlő. A felvétel ítélet, ajándék, amit el kell fogadni. Kísérleti filmekben gondolkodott, olyan teljesen öntörvényű projektekben, amiket kis pénzből, videó kamerával, barátokkal, fröccsözgetve, térdig érő sortban és naponta egy-egy decens galléros rövidujjúban simán meg lehet csinálni - mely ingek közül talán a sötétzöld volt talán a legemlékezetesebb.

Juszufnál a filmezés már a gondolat-erjesztés fázisában izgalmas volt, a forgatás pedig maga volt az, ami a legjobban érdekelte. Persze nem a külsőségek, hanem a forgatás miatt feltornyozódott, összegyűlt szellemi energia izgatta. Az, hogy játszhat a barátaival, hogy létrehozhat valamit, ami ennek a játéknak az emlékét őrzi majd. Ha hetente adtak volna neki lehetőséget, hogy csináljon valamit, akkor hetente csinált volna. Ha mondjuk, Szibériában kellett volna élnie, akkor is, egész életében gyártotta volna a gondolatait - készen állva arra, hogy egyszer mégis valami lehetőség adódik arra, hogy barátokkal filmet készítsen. Juszuf egy két lábon járó gondolkodó erőmű.

Filmjei, ugyanúgy, mint hétköznapi gondolatai, rendszerint valami rajongásról szóltak. Mire eljutott oda, hogy valamit leforgathat, az "előkészítő beszélgetéseken" (sosem használt ilyen kifejezést, helyette kb. azt mondta a telefonba, nem iszunk meg egy fröccsöt?) körülbelül 300 műről és 60-80 művészről tartott lelkesült előadást. Filmjei ezen túlmenően is a rajongásról szóltak, lásd az ef.Zámbó Istvánról készült két darab kísérleti sci-fi portréfilmjét, valamint a Kettévágottat, amelyben feLugossy Laca barátja irányában fejezte ki mindenen túli túláradó csodálatát. Ahogyan a gyerekek a szuperhősöket elhelyezik egy saját világukban, úgy helyezte el barátait sci-fi világokban. Állandóan azt figyelte, hogy a film és az élet hol találkoznak, hogy hogy érnek össze szinte maguktól, szinte elrendelésszerűen a dolgok, hogy az élet motívumaiból hogyan áll össze film és fordítva. Valahányszor a dolgok összeértek, felkiáltott, hogy "ez gyönyörű!". Úgy élte meg, hogy ő egy film mezejét tapossa, egy filmben halad előre, közben belép más filmekbe, és létre-létrehoz egy-kettőt maga is. Az élet a film környezete, és fordítva. Juszuf egy két lábon járó film, maga is.

Juszufot az érdeklődés szenvedélye hajtotta. Az Iparművészetin a tanítványait, akikről mindig egy fokkal komolyabb hangnemben beszélt, mint az éppen aktuális beszédtémáról, mindig éppen arra oktatta, ami őt magát is a legjobban érdekelte, s a kis workshop eredményeit úgy szőtte bele büszkén a beszélgetéseibe, mintha a második családjáról beszélne.

Mindenkit ismert, és mindenkinek el tudta mondani a rövid jellemrajzát, történetét, és most, így utólag, ha belegondolok, soha senkiről nem mondott semmi negatívumot - az embereket nem pontosan azoknak látta, amik, hanem annak, amiknek lenniük kellett, értsd, nem materialisztikusan szemlélte őket, hanem mindenkit az ő belülről áradó fényének, és az idő szövetében elfoglalt méltó helyének teljes pompájában látott.
Az ÉS és a FilmVilág nem azok a helyek voltak, "ahol" vagy "ahova" írt. Alkalom adtán örömmel jelentette be, hogy megint épp megjelent egy-egy írása, de/és az nem volt különböző attól, ahogyan, és attól, amiről élő szóban is gondolkodott (hálistennek), s emiatt e két lapra, mint olyan médiumokra tekintünk, melyek felületükön nagyon profin el-elmentettek egy-egy futamot Juszuf folyamatos adásaiból.

Péntek délután a Csarnokban elvégezte a hétvégi bevásárlást, a jó kis marhapörkölthöz, amit szokása szerint a családjával főz majd meg. A csarnok mellett a Kispipa kínálta szinte magát egy beszélgetéshez. Juszuffal egyébként ott ülni egy helyen, és fröccsözni olyan időtlen élmény volt, hogy az adott pillanatban akár egy a Pompeii fotókról ismert kocsma vendégeiként is ücsöröghettünk volna, ott, ahol. Ez itt van, az meg ott. Szeretett ott pörköltöt enni, és ha már ott voltunk, a hely történelmét a biztonság kedvéért gyorsan felvázolta, pusztán jó tudni-alapon. Ez az alkalom, amire épp gondolok, nagy százalékban Alan Parker-nek volt dedikálva, nyilván a Madonnás Evita-forgatás miatt. Csapongó művészettörténeti előadásában a Kispipa falai kitágultak, s mivel Juszuf természetesen személyesen is ismerte Alen Parkert, így máris életből vett jelenetek közepén találtuk magunkat, az átjárás az idősíkok között teljesen szabadon történt. Aztán váltunk Parkerről, és közli, hogy a film, amit éppen forgatni készül, a Hirtelen Halál c. szkeccsfilm részeként, az Állatkert rácsai közt fejeződik majd be (a film a Van Damme-os film miatt végül "Váratlan Halál" lett, de a szkeccsfilmbe Juszuf filmje, a Blue Moon nem került bele). Szóval, Rilke, Párduc, nyilvánvaló, de hogy lesz ez a medvével? Az egyik szereplő ugyanis medve. Juszuf egy pillanatig csak néz, megtörli a szája sarkát kenyérrel, folytatja, hát úgy, hogy Henrik egy medve - egy maszkkal, vagy álarccal, majd megoldjuk valahogy. Aztán máris visszatért, hogy odaálmodja magát, szellemileg transzportálja magát abba a térbe és időbe, ahol majd a forgatás zajlik. Közben visszavált a jelenbe, ja, és ugorjunk át a mellettetek lévő éjjel-nappaliba, ahol a múltkor azt a szép lányt, Ivettet láttuk, mert ő lehetne a lány a filmben. A forgatás jól ment a Dalmát pincében, Juszuf imádott városában, Szentendrén. Pauer Henrikkel is jól sikerültek a felvételek, boldog volt, hogy sikerült e barátját elcsípnie egy filmre, ha már a Nap Fiai, a nagy Bauhaus-film megmaradt töredéknek. A pörkölt a Kispipában végül finomnak bizonyult, de természetesen hozzátette, hogy majd amit otthon főz, az lesz az igazi. Már csak azért is, mert az a 4-6 óra főzés, a pörköltig megtett út, nagyban hozzájárul a találkozás élményéhez (a pörkölttel).

A helyszín Dunaújváros. A kettévágott város, amely Juszufot úgy és annyira inspirálta, hogy filmjének (amellyel kapcsolatban teljes természetességgel közölte, hogy nem lesznek benne szereplők, csak ufók, bár Laca barátját, második szerelmével, majd egy harmadik körben Kodolányi Sebestyént és Wéber Kristófot is beleforgatta) ő maga volt az igazi főszereplője. Aki ebbe a projektbe fizikailag is beleköltözött. Ott élt pár napot, ott lakott és ott közlekedett a városban, mint egy ufó. Rajongott, hallatlanul lelkes volt - mindent imádott, minden részletnek nagyon örült, egy szobornak, a városi könyvtárnak, egy házak közt átsétáló nyugdíjas néninek, a víztoronynak, az iskolának, az egészségháznak, egy trafónak is. Egy ufonauta szemével nézte és látta a dolgokat, és közben folyamatosan gyártotta a saját mitológiát, a fikciót a sci-fihez. Legjobban a szeméttelepnek örült, ahol fehér hab árasztott el egy hatalmas területet - azt ő a lelki békét kínáló tájként látta, ahova a beutaltakat hársfatea-dózis után kiengedik töltekezni. Imádta a hotelt, és a kilátást a hotelből, a köztéri szobrokban máris szereplőket látott. 10-20 kilométert simán gyalogoltunk naponta - Juszuf mint két lábon járó gondolkodó - imádott gyalogolni. A gyaloglás a gondolkodáshoz olyan ergonomikusan tartozik, mint a lépésekhez a kezek emelkedése és a légzés- az egész egyetlen organikus lüktetés: élet. 10-20 kilcsi gyaloglás, közben fröccsök, hosszúlépések, és még találtunk egy pörköltös helyet is, amit Juszuf a szívébe zárt. Vörösboros marhapörkölt, csak úgy, köret nélkül, egy nem túl nagy tányéron, kenyérrel - tisztán. Többször visszatértünk ide. Közben már abba az idősíkba kalandozott át, terveit folyamatosan szövögetve, amikor majd feLugossy Laca és társa, Judit is itt lesznek, a forgatás második körében, hogy akkor majd el kell jönni például a víztoronyhoz, és onnan fentről majd remekül fel lehet venni, ahogy Laca szalad az űrhajó után, hogy "vigyetek el!". Felsétálni a víztoronyba nem jelentett neki problémát, egyszerűen vasból volt, kettesével vette a lépcsőket. Fentről jól lehetett látni, hogy a város miről kapta római nevét, hogy kettévágott. Mutogatta, hogy a Duna hogy vágja ketté, majd a Hajógyárra (legalább is egy olyan helyre, ahol háromlábú daruk sorakoztak) mutatott, hogy jól néz ki, menjünk el oda is - számára, onnan, fentről csak karnyújtásnyira volt. Amikor x órával később odaértünk, bár a nap még sütött, az eső éppen szemerkélt, és ez a vízen egy igazán szép délutáni tünemény volt. Ekkor tisztán megértettem, hogy a film nem az, amit forgatunk, hanem amiben benne vagyunk. Egyik csodás jelenetből sétálunk át a másikba, s mint a Varázsfuvolában, időnként "változás" - a change of the scenes. Amikor egy zuhé után a víztorony környékén kecskékkel találkoztunk, elsöprő élmény volt. Egy harmadik típusú találkozás.

Egy héttel vagy kettővel később, a második körben Laca pörköltet evett, egy szabad füves területen - a pörkölt valójában gulyás volt, és egy étteremből hozták, egy nagyon kommersz tálban, és nem is volt annyira finom. Valahogy nehézkesen mentek a dolgok. Juszuf azonban életvidám volt, lefeküdt a fűbe, és onnan próbálgatta a kameraállást - "ezt nézd meg, innen milyen lenne?" - valahonnan biztosan működni fog. Jó volt a városban az ABC előtt párizsit és zsömlét reggelizni, tejjel, és jó volt Lacáékkal ebédelni a menzán, este pedig egy 6 (inkább 4) négyzetméteres kocsmában csajozni- ami annyit tett, mint udvarolni a pultoslánynak - teljes vehemenciával, de udvariasan, lovagiasan, és egyébként családos férfihoz is méltó módon. Egy kocsmából kijövet, ahol előzőleg egy kora délutáni eső közepette a helyi bárzenész színvonalas előadásában gyönyörködtünk - Juszuf megpillantott egy házat, egy kis házikót. Ez az a hely - ott bent! Ebben a házban vannak, egy teljesen más idősíkban az utazók. Nagyon örült ennek a kis házikónak - hűen egyik kedvenc gondolatához ef.Zámbó barátjától - miszerint nem a látvány a lényeg, hanem amit beleképzelünk :) Juszuf képzeletének a valósággal párhuzamos síkjában élt. Hallatlanul vitális volt. Nemcsak fizikailag, és nem is csak szellemileg, de gondolatainak tartalmát, hangulatát illetően is. Lehangoltság, minden mindegy, az élet durva - az ilyen jellegű gondolatok tökéletesen idegenek voltak tőle. Ép testben ép lélek. Háttérnek pedig ott volt a családja, kettős életének másik fele az intellektuális kalandorság mellett, és az, hogy tényleg mindig nagyon egészséges, nyílt és természetes viselkedése volt, arra utal, hogy nagyon jó háttere volt.

Jó volt vele ef.Zámbóra járni, mármint koncertekre, péntekenként, a rendszeres péntek esti társasági programja után a Tilosba, ahol ugyancsak remek volt a hosszúlépés. Imádta ef.Zámbó zenekarát is, nem igazán hordott fekete pólót, kivéve a "Minden ugyanaz másképpen"-feliratú űropera-pólót, aminek nemcsak nagyon lelkes résztvevője volt, de szemtanúként is mint a '90-es évek egyik legátütőbb és legeredetibb művészeti akciójára, élő, lélegző műalkotására tekintett. Mellesleg együtt láttuk a Tilosban Halász Péter fantasztikus Jackie Smith Halála c darabját is - akkor, amikor John Lurie is ott volt Bozsik Ivettel és Menyhárt Jenővel :)
Mindig lovagias volt, igazi úriember, az első súlyos autóbalesetét úgy szenvedte el gyalogosan, hogy testével egy hölgyet védett. Ebből az elsőből még simán felépült, tényleg vasból volt. Az idősíkok között pedig mindig egy csettintés könnyedségével közlekedett, a Platánosban, a platánfa alatt például nem mulasztotta el megjegyezni, hogy korábban például Bódy Gábor is ücsörgött ott, sőt, még Krúdy is. Ő valahogy így egyben látta az időket, egymás mellett, mint fantasztikus hanglemezeket egy polcon - de nem ám raktárszerű rendszerben, hanem lazán, szétszórtan, természetesen, némelyiknek kilátszik a gyönyörű mélysötét éle. Nehéz így látni az életet - de valószínűleg csak így lehet. Egyik percben a Diák Szigeten kergeti a télapónak öltözött ef.Zámbót egy karácsonyfával, a kellemes nyári alkonyatban, a másikban meg ott áll a Juszuf-járat, a 112-es megállójában, és elveszítette testsúlya egy jelentős részét, és ezzel korábbi híres oroszlánszerű testalkatát, a következő jelenet pedig az, hogy Szirtes János megnyitóján egy fotelban egy egészségét vesztett matuzsálemként ül. Ez nem egy történet - a történet nem ez -, ez csak három snitt. Jelenléte most halványodik - egy áttűnést látunk egy filmben - a város sosem lesz ugyanaz nélküle - másként viszont: a város mindig ugyanaz lesz, vele együtt, az összes idősíkkal, az összes jelenettel - köztük azzal, amikor most azt mondom, hiányozni fognak a beszélgetéseink.

-egy barát-