Kieselbach új vizeken - fix árakon
Válság van, ami nem egyenlõ a világ végével, de/és nem árt komolyan venni. A mûtárgy-piacon, csakúgy, mint a világban, mindig éppen valamilyen hangulat uralkodik, néha bizakodóbb, néha begubózóbb. A válságot az art-piacon a világban dúló válság miatt uralkodó hangulat gerjeszti. A magyar mûkereskedelmi pioneer, Kieselbach Tamás ezúttal sem sötétben tapogatózik, konkrét válasza van, és elõre tekint. Nem csinál több árverést - mostantól fix árakkal dolgoznak.
"Nem lesz több árverés" - ez a laikusok számára úgy hangzik, mint egy kijárási tilalom, pedig a fix árakkal való kereskedés nem holmi mumus, hanem egy értelmes válasz. Amikor a piac begubózik, eltûnnek a jó mûvek, hiszen senki sem akar megválni tõlük egy válság közepén, inkább jöjjön a kivárás. Ekkor a galériák és aukciós házak egyetlen módon tudják fenntartani a kereskedést (és saját magukat), ha alámennek a korábbi minõségnek. Elkezdik kevésbé "kvalitásos" (Kieselbach egyik gyakran használt szava) mûvekkel beteríteni be a piacot, ami persze csak pillanatnyi kezelése a tüneteknek, hiszen emiatt beindul az árak liftezése - lefelé.
Kieselbach, aki a rendszerváltás óta aktívan dolgozik azon, hogy a fantasztikus magyar festészet méltóképpen lehessen jelen a mûkereskedelemben, most nem szerette volna ölbe tett kézzel nézni, hogy amit nagy nehezen felépítettek (a nagyszerû mûvekhez mára már civilizált árak tartoznak), most elkezd rohamléptekkel visszafejlõdni. A fix árak alkalmazása a mûkereskedelem "safe mode"-ja. Eladási értékek nem fognak a licitálások hatására nõni, de csökkenni sem. Ez a technika külföldön, a világ élvonalában is ismert, és már alkalmazzák is.
Az árak nyomtatott listán szerepelnek, és két forrásból érhetõek el, melyek közül a legkézenfekvõbb a galéria munkatársaihoz fordulni. Civilizált, piac-nyugtató, érték-biztosító (konzerváló) stratégia ez, ami a válságban való passzív sodródáshoz képest egy meglehetõsen konkrét és felelõs lépés.
------------------------------------------------------
Kieselbach elõre tekint, a következõ fázis nem a visszatérés lesz a korábbi árverésekhez, hanem egy új szisztéma, a "becsértékes" árverések bevezetése. Akik vateráznak, ebay-eznek, ismerik a minimál áras licitek rendszerét, a "becsértékes" árverést, sõt, az APEH oldalán is van errõl tájékoztató használt autók kontextusában. A becsértékes árveréseket azonban nem lehet bevezetni - Magyarországon ma még nem lehet. A probléma az, hogy az embereknek ismerniük kell ezt a rendszert, máskülönben destruktív jelenségek léphetnek fel, káros kimenetele lehet egy-egy becsértékes árverésnek.
A rendszer elvileg egyszerû, de ismerni, érteni, érezni kell - ki kell, hogy alakuljon ennek a kultúrája. A becsértékes árverés úgy néz ki, hogy az eladó és a galéria megállapodnak egy becsült értékben, amely egy intervallum, alsó értéke pedig egy minimál ár, amely alatt a tulajdonos nem óhajt megválni a mûtárgytól. Adott tehát egy item, 7-11 millióra becsülve, amelynél a kikiáltási ár lehet 4 millió is. Az emberek már ezt is hajlamosak félreérteni, úgy is értelmezhetik a szitut egyebek közt, hogy a cél megszerezni 7 alatt, mert ekkor van benne üzlet. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a minimál ár egészen az árverés napjáig változhat. A becsértékes árveréseknek a kultúráját még ki kell alakítani, de amint az biztonságos lesz (és a válság enyhül, a hangulat eltolódik más spektrumba), felválthatja a most bevezetett fix áras rendszert.
Kieselbach Tamás, aki a rendszerváltás káoszától idáig is meghatározó vezéregyénisége volt a mûkereskedelemnek, ma is elõre tekint és bizakodó. Elmondta, hogy Magyarországon a dolgok magánerõbõl és spontán történnek, de bízik benne, hogy egyszer valakik majd odaállnak a magyar festészet mögé, hogy a világban kivívhassa magának az a helyet, amit tényleg megérdemel - és ami még magasabb rangú pozíció, mint amivel már most is rendelkezik. A magyar festészet a legnagyobb bûvös kockánk, és mint ilyen, Magyarország "egyik" legnagyobb büszkesége kellene, hogy legyen ...
--
