ArtFair Budapest - 2010
mindent a szemünknek ...
A művészet .. komoly dolog, és van egy pont, ahol az orrunk egy kirakatüvegen koppan, és ez az értékesítés, a pénz, az eladás. Ez innentől már a tükör másik oldala, ahova csak Alice szokott átugrani, mi maradunk a megszokott térfelünkön: a műalkotások élvezeténél :)
A window-, illetve szem-shoppingolás nem kis élmény egy ilyen vásáron. A helyzet különlegessége abban áll, hogy amíg évközben egy-egy galériába látogatunk el, addig itt 10 méterenként egy másik galéria kínál betekintést a kincseibe. Az egésznek van egy amolyan "mi a menő" jellegű kortárs mustra hangulata. Az ember szinte érzi, ahogyan a művek meg akarják szólítani. Kifejezetten izgalmas kaland.
Izgalmas azért is, mert ezek a művek nem rendes kiállításon vannak, hanem kirakatban - azaz valakinek a nappalijában, szalonjában fognak kikötni - persze a normál kortárs kiállításokon is meg lehet vásárolni a műveket, itt azonban az eladás valószínűsége nagyságrendekkel nagyobb, mondhatni milliószoros.
Nem a szokásos infantilis lázadásból, de kis stábunkat elsősorban a hazavihetetlen művek vonzották mágnesként, kezdve mindjárt a bejáratnál látható kedvencünkkel, Kicsiny Balázs Temporary Resurrection c. művével, amely installáció egy asztal körül várakozó Daft Punk stílusú ejtőernyősöket ejtőernyősöket vonultat fel, persze nemcsak az "Around the world" videóklipjének figuráit juttatjék eszünkbe az ejtőernyősök, de a pepita motívum révén a autós ütközés-kísérleteknél alkalmazott tesztbabákat is. Nemcsak baromi látványos, de kifejezetten filozofikus mű is.
Kicsiny Balázs: Temporary Resurrection
A hagyományosan nem "hazavihetős" művek krémje természetesen a videóművészeti standoknál várt ránk, a videospace "kirakatánál", ahol Eike elmondta, ezeket a műveket monitorral együtt adják. Ott álltunk Gigi Scaria Vidámpark c. műve előtt, és ... eszméletlen üdítő látvány volt ... az egész. You've come a long way baby - gondoltuk, a videó-művészetről, Fatboy Slim videóját abszolúte beleértve :) De tényleg, micsoda út áll mögöttünk, a fotó nem fotó, a kép nem kép többé - legalább is úgy nem, ahogyan eddig az volt. Egy kép ma már 4D-ben értendő, azaz egy időbeli kiterjedéssel is rendelkező szekvencia. Mondjuk ki: egy "snitt". Ráadásul digitális - valójában egy fájl. Nem vászon plusz olaj - hanem bináris. gyönyörű - de hogy a műkereskedelemben ne álljon be zavar, e műveket monitorral együtt árusítják. Egyben - és így létrejön egy a műhöz rendelt anyagszerűség, ami nélkül a műpiac zavarban lenne.
------------------------------------------------------
Reigl Judit festményei mellett kanapét is kiállítottak, talán hogy sugallják, "az otthonod falán is helyet kaphat ez a kép", persze úgy vagyunk vele, hogy jó helyen vannak a MoMA és a Metropolitan kiállítótermeiben - ahova a művésznő képei rendre bejutottak, s most a Pompidou Center-be hivatalosak. Szép képek, maximálisan "hagyományosak" - de néhány perc után leesik, hogy minimum egy húszassal (20 év) arrébb vannak, mint gondolnád, és ekkor az evidens szépség esztétikumát felváltja az izgalmas, felfedezendőé.
Reigl Judit művei mellett láthatók Sádorfi István képei - melyek "fatasy" stílusukkal alapvetően nem vonzanák a tekintetünket - de ezek nagyon komoly, izgalmas képek, miután rájuk pillantottál, fenntartják az érdeklődést, van mit mondaniuk, még akkor is, amikor már percek óta állsz előttük - amennyire letisztult, annyira tartalmas művek - némi Men In Black-es beütéssel (ami miatt külön megkedveltük egyiküket :)).
Reigl Judit műve
Jó volt megpillantani Mucsy Szilvia egy kifejezetten André Kertész-es fotóját (baromi szép kép!!!), és jó volt látni, hogy a Vintage galéria rendelkezik Martin Munkácsi képekkel - vajon vintage printekről van szó? Egy másik fotó, ami szemet szúrt, Frank Horvath-é, divatfotó egy magazin számára készült a 60-as (70-es?) években. Egy Hapburne-t idéző lány, és férfiak, mindannyian látcsövekkel. Lóverseny? Baromi izgalmas - van egy Vogue beütése (mármint Madonna Vogue-jára gondolunk:)).

Mucsyí Szilvia's ... Firenze
Dobos Tamás debütációja külön esemény volt, a Taxidermia operatőre (ezt a filmet nem kedveljük, de mindegy) ezúttal mint fotós mutatkozik be, a friss szellemű galériában
(G13 Art Gallery). Képei "szolarizált" képek benyomását keltik speciális eljárással jönnek létre, amely során az ezüst kicsapódik, de nem ez a lényeg. Klasszikus, régi és kicsi képek. Kicsik - és mégis ... mélyek. Odamész, közel lépsz hozzá, és ... olyat érzel, mint gyermekkorodban, amit látsz, szép és finom és szeretni való. Elemi erővel klasszikus fotók. Hallatlanul expresszív képek, a nézőnek invesztálnia kell noha - de amint közel lép, a kép robban. Egy letisztult porté egy lányról, az egész 8 centi magas (?). Egy Bulgakov leszármazott. Van valami vibráció a képel kapcsolatban, ami miatt agyunk nem úgy fogja fel, hogy "egy régi kép, ki tudja, ki ő, mi ő, stb" - hanem élénk érdeklődést vált ki, mint azok a gyönyörű fotók Franz Kafkáról ...
Ugyancsak a G13 gondozásában került kirakatra Babinszky Csilla egy fotósorozata - ami rutinos szemünket nem csapta be. Egyből kiszúrtuk, hogy a fotókon a férfit egy lány alakítja, amely
tényt maximális elégedettséggel osztottuk meg a G13 friss és fiatal művészeti igazgatójával, aki elárulta, mindkét nő, a nő és a férfi is ugyanaz :) Szép és izgalmas képek, amelyek közben elegánsan frissek is, és bár minden részéletük mögött komoly munka áll, a nézőtől nem emiatt vár elismerést - hanem a szellemi termék, a gondolat, az idea - és a (friss) látásmód miatt :)
Jó volt az Art Fair-en. Felkavaró és inspiráló élmény - ami heteken át dogozni fog bennünk. A pont az i-betűn a bejáratnál oroszlánként installált műalkotás kutya- Szőke Gábor Miklós műve. Eszméletlen szép - és izgalmas. Két kutya, fennésgesek, szépek és ideiglenesek, hiszen csak 3 napig maradhatnak posztjukon, és eleve nem is kőből vannak, hanem csak fadarabokból, összeeszkábálva - és mégis, bár minden porcikájuk idomtalan - összességükben az alakjuk nemesen finom. Mint kísértet-kutyusok őrzik a helyet, hűségesen, az éjszaka hidegében ugyanúgy, mint nappal. Fura, nem ? - néhány pillantás egy műre, és egész életedben emlékezni fogsz rá ...