Szirtes András Balázs Béla-díjas filmrendező helyi, saját, mai-magyar filmkultúránk különleges alakja, nem egyszerű filmrendező, hanem valódi kortárs művész. Ha csak arra lennél kíváncsi, mitől jó Szirtes András, mi a specialitása, akkor az underground klasszikusok dióhéjban idevonatkozó tömör bejezését ajánljuk, ahol azt olvashatnád: "Szirtes András kezébe vette a filmet". Gyakorlatilag pontosan ez történt, kezébe vette a filmet, a felvevőgépet, a vetítőt és a mozit is. Ő elment filmezni, ő meglőtte (forgatás, shooting), hazavitte, s végül ugyanő volt az is, aki jól levetítette. Egyébként, nem a Lumiére tekercsekről beszélünk (bár ha ez jut eszedbe, az is teljesen rendjén való).



Szirtes valójában már pályája elején ezt tette (lásd a web-siteját), amikor néhány klasszikus rövidfilm leforgatása után úgy döntött, a kamerát és a filmnyersanyagot arra fogja használni, hogy naplót forgat vele. 1979-et írunk ekkor, a filmet és a kamerát naponta használják események rögzítésére világszerte, tudniillik az összes híradóstáb 16 mm-es filmre forgatott. Van egy épület átadás, egy kiállítás megnyitó, vagy egy miniszter megérkezik a reptérre, esetleg kisgyerekek nyári táborozásáról kell beszámolni, a stábokat máris küldik, s ők ezerrel robognak a célhelyszínre, kezükbe a 16 mm-es felvevőkkel, s benne a nyersanyaggal, amit a forgatás után majd időben leadnak a laborba, hogy este a híradóban lemehessen (a televízióknak helyben is volt saját filmlaborjuk, a magyar televíziónak is). Akkoriban tehát a hétköznapok megörökítése filmfelvételek formájában teljesen hétköznapi jelenség volt - de a magánember számára a híradók technikája, a 16 mm-es filmformátum nagyjából elérhetetlen volt, általában nem használatos, ők a kisfilmes kamerákkal filmeztek, nevezetesen normál 8-as, dupla 8-as és Super 8-as kamerákkal, ez volt a lakossági film-formátum.

Amikor Szirtes professzionális híradó kamerát vett a kezébe (ő maga a felvevőgép kifejezést jobban szereti, amiben van is némi ráció, hiszen a kamera kifejezés abból ered: kamra, azaz egy sötét doboz, és egyáltalán nem utal arra, hogy a készülék milyen csodálatos dolgot csinál :)) és kiment a városba, hogy felvegye az embereket Bisztró c. filmjéhez, már elindult azon az úton, amelyen Szirtes Andrássá vált :))

Persze, a Bisztró még csak egy fiatal srác első filmes próbálkozása. Mármint ránézésre. Ránézésre egy próbálkozás, és a fiatal srác később majd felnő a nagyfilmhez, a 35 mm-es filmhez, és majd felnő a nagyjátékfilmhez is, és ugyanolyan nagy filmes lesz, mint a többi nagy filmes. Gondolja egy átlag kultúr-ember 1972-ben. A valóság persze egészen más, de csak az idők során derül majd ki, hogy a Bisztró egy bele-a-közepébe nyitánya egy markánsan önálló filmes karriernek.

Egy bisztróban étkező embereket látunk. Arcközeliket. A küldetést Szirtes már itt és ekkor teljesítette, hogy ilyen közel ment azokhoz az emberekhez, és megörökítette az arcukat. Ráadásul tette ezt evés közben. Ha 1972-ben írtunk volna egy lelkendező cikket a cspv-n, hogy milyen szuper, hogy Szirtes étkező embereket filmezett le, valószínűleg senki sem vette volna komolyan, mondván, hogy ilyet bárki tud bármikor, nincs benne semmi. Ma azonban már más a helyzet. Ma már nem tudunk vissza menni oda, abba a bisztróba, abba a Budapestre, abba az időbe - és ma már tudjuk, hogy Szirtes e filmje nélkül nem biztos, hogy túl sok Bisztró-felvételünk lenne.

Szirtes Bisztrója azonban nem egyenlő a felvételekkel, amelyek elkészítéséért már önmagában elismerést érdemel. A Bisztró egy roppant mód intenzív, költői rövidfilm. Semmi helyszíni hang, csak képek, és zene, konzerv zene, klasszikus (Schubert gyönyörű befejezetlen szimfóniájának első tétele - D 759), amely a kicsapódás szintjéig drasztikusan hívja elő a képekből, felvételekből a tartalmat.

A magyar filmművészet-történet a zenei intenzitású "rövidfilmek" terén Tóth János Elégiájánál van leakadva, amely film természetesen abszolút megérdemli a figyelmet, Szirtes András (aki sorrendben legelőször vágóként gondol magára) maga is felnéz Tóth Jánosra és munkájára, de az elégiának nem volna szabad elhomályosítania más intenzív módon megkomponált filmeket (az, hogy ez mégis megtörténik, nem az Elégia hibája :)).

A Bisztró egy roppant komolyan (finoman,érzékenyen és szofisztikáltan) megszervezett filmes expresszió. Nem a világ "legjobb" filmje, de egy darab a valódi filmek, illetve a finoman megkomponált és valóban emlékezetes filmek közül.
Egy "kisfilm", amely mind nyelvi szervezettségében, mind a nézőre gyakorolt hatás evidenciáját és hőfokát tekintve teljesen rendben van. Ráadásul, ha ma megnéz valaki egy filmet ebből az évtizedből, azt a megváltozott film-befogadási szokások, mechanizmusok miatt a leggyakrabban eleve lassúnak, esetlennek érezzük -nem így Szirtes "kisfilmjét".

A Bisztró egy tökéletes mértékben komoly film, ma már a mindenki számára elérhető videókamerák és a PC-s vágóprogramok révén bárki készíthetne ilyet, aki .. rendelkezik egy komoly adag cinematográfiai érzékenységgel: )) A Bisztró azonban sturm und drang, igazi forradalom, Szirtes visszakövetelte a kamera-használatot az ember számára, a szó Vertov-i értelmében.

 A Bisztró azért különösen érdekes, mert mint cseppben a tenger, a Bisztróban is ott van az egész Szirtes életmű. Egy helyből felnőtt, alapban nem-iskolás (Szabó István Álmodozások Kora pl. tipikus iskolás film) "kisfilm", egy intenzíven artikulált film, amire ritkán találunk példát egyáltalán, különösen az MTV és a Youtube előtti korban.

 
------------------------------------------------------

Szirtes a nagy dobbantást akkor követte el, amikor első NAGY NAGYjátékfilmjét, a Lenz-et is így forgatta, "kisfilmként", intenzíven artikulált filmkompozícióként, ahol a fikció nem kínál librettó-szerű támogatást a "cselekmény" (filmi-történés) követéséhez. A Pronuma Bolyok még kacérkodott a hagyományos nagyfilmmé válás lehetőségével, de a felvet anyag, illetve a nyitott forgatási stílus eleve nem tette lehetővé :)) A Napló pedig 1979-ből már "ott volt", és nem engedte, hogy a filmmaker, aki a professzionális (ipari) filmes kamerákat humánus használatba vette, csak úgy átcsússzon a másik oldalra :)

A Lenz nem egy "kielégítő film". Mégis, sokan szeretik. A mai fejünkkel és értelmünkkel már tudjuk, hogy a Lenz egy experimentális film, ami nemcsak kísérletit jelent de tapasztalatit is. A tapasztalásról szól, és az ember élményéről (persze, attól is függ, ki nézi, nem lehet egyértelműen kijelenteni semmit).

A Lenz mindenesetre már az egyén nagyjátékfilmje, a szubjektum nagyjátékfilmje. Szirtes a kezébe vette a filmet - a kamerát, a filmet és a mozit. A Lenz megjelenésének idején (vagy picivel utána) az egyik csúcspont az volt, amikor az Alkotás moziban a Pronuma Bolyok hang nélkül ment le. Ott volt Szirtes, és ott volt a Dixi nevű haverja, valamit +1 fő. Ketten doboltak, cserépdobokon, Szirtes pedig leszinkronizálta a filmet. Aki így látta először, valószínűleg egy életre Szirtes-rajongóvá vált :))

Igazi csúcspont volt.

A Lenz az a film volt, amely során Szirtes a 35 mm-es kamerát és nyersanyagot privát használatba vette. Felhőket filmezett. Férfiasan betépett a természet nagyságától. Beleélte magát a főszerepbe - amit magára osztott :)) Felhőket és hegyeket filmezett. A többi körítés - de szerves összhangban a felvételekkel. A film Lenz-ről szól, és ezek a felhő- és hegy-felvételek Lenz szubjektív nézőpontját jelenítik meg. Tökéletesen. Valódi film arról, hogy lefilmezni valamit, úgy, ahogy van, csodálatos dolog, arról, hogy lefilmezni valamit úgy, hogy extatikusan átadod magad a látványnak, az élménynek, különleges dolog. A Lenz az Ember a Felvevőgéppel egyik új verziója, a csavar csupán annyi, hogy az ember a felvevőgéppel Szirtes maga, a film azonban nem róla szól, hanem 19. századi barátjáról, Jacob Michael Reinhold Lenzről, az ember-a-felvevőgéppel sztori a film forgatása során valósult meg.

Forradalom Után
A Napló vonal tovább dübörög, és Szirtes egy a Hi-8-as viedókamerák előtti korszakban egy normál 8-as videókamerával (video 8) csinált egy egész filmet. A kamera felbontása függőlegesen 220 "sor" volt. Itt már úgy veszi kezébe a mozit, ahogy kamera, amit használ, már teljesen amatőr kamera, bárki számára elérhető. Az alkotói szubjektum itt már a felvételi technika szintjén is, és persze a forgatási körülmények szintjén is elszakad az ipari filmes formátumtól, s amit a néző a moziban lát, az már 100%-ig "egy ember" felvételeinek, élményeinek kivetítése. Amíg a Lenz-nél Szirtes még a háttérben valósítja meg a valódi történetet, ami a moziban megjelenik (kb. "Szirtes a természetben"), addig a Forradalom Után már fizikailag is a szubjektum filmje, Szirtes mint szubjektum felvételeiből összeállított film. Mi ez, ha nem egy valódi filmes forradalom? Az ember megjelenik a vásznon -végre! A film mindig az emberről szólt de az ember sosem jelent meg, csak mint szereplő, az alkotó már mindig az ipar oldalán állt. Szirtes átrendezte ezt a szitut, és egy valódi ember valódi felvételeiből csinált filmet, azt vetítette ki 35mm-es vetítőkkel (varázslatos este volt, amikor Pécsett e 35-re felnagyított filmet végül VHS-ről vetítették le egy filmklubi előadás során, ugyanolyan felbontásban, mint ami az eredeti anyag felbontása volt :))

A Forradalom Után örök kedvencünk, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Szirtes megelőzte a korát. Gondolj bele, mi egy blog? Egy ember mint médium. Szirtes az ipari, szórakoztató ipari filmmel tette ezt, hogy lehozta emberi szintre, valódi, emberi felvételeket nyomott fel mozi-filmmé, ezáltal a moziban megjelent az ember .... Csodálatos momentum. Köszönet érte Szirtes Andrásnak.

 
Folytathatnánk még Szirtes életművének elemzést ... kitárgyalását .. de meggyőződésünk, hogy ez ugyanolyan produktív lenne csupán, mint azok a kritikák, amik 1972-ben keletkezhettek volna a Bisztróról. Itt van például Szirtes fotós munkássága. Ma úgy nézzük: photoshop-polt képek. Nem vesszük figyelembe, hogy ezek a "trükkök" (eljárások) sima filmlaborban, sötétkamrában is előidézhetők. Azaz Szirtes filmesként, fotósként "dolgozza meg" a képeit - s közben csupán igénybe veszi azt a lehetőséget, hogy ezért ne kelljen csomó pénzt fizetnie. Ma mindenki a photoshop-ot látja e képekben, de ez meg fog változni. csak idő kérdése. A Kisbaba reggelijét is csomóan egy hétköznapi dokumentumfilmként látják, miközben a élet olyan bugyraiba nyújt betekintést, ahova e film nélkül aligha lenne bepillantásunk. Szirtes a jövő filmjének megalapítója, az emberi és emberközpontú film atyja. A legmegdöbbentőbb pedig az, hogy a sok-sok filmrendező ugyanúgy nem akar az ő munkásságának mezejére lépni, mint ahogy Jean-Luc Godard munkásságát is egy "szép-szép, de utópia, mert a film igaziból másról szól" - szerű hárítással kerülik ki rendszerint.

Boldog születésnapot kívánunk Szirtes András filmmaker-nek, tisztelettel és csodálattal tekintünk rá azért, mert kiállt az emberközpontú film mellett, s amellett, hogy egy emberekről szóló "kisfilm" vagy "kísérleti film" nem leértékelt áru a szórakoztatást célzó nagyjátékfilmek között ... hanem a dolog maga ... az, ami miatt a film és a mozi létrejött és létezik ... Szirtes András forradalmár - mindig is az volt ..