A Budapest Film a rendszerváltozás óta biztos pontját jelentette a magyar művészfilm forgalmazásnak, évente kb. 30-40 filmmel volt jelen a piacon, és ezek közt több nagyon jó film volt. Most a Budapest Film Zrt-n belül adódik egy kisebb változás, a Budapest Film kft-nek új tulajdonosa és új ügyvezető igazgatója lesz.
A változás január 27-étől érvényes, Port Ferencet, a mozis és forgalmazói szakma ismert képviselőjét Poich Lóránd váltja a Budapest Film kft. igazgatói székében. Az új tulajdonos egy szimpatikus fiatal német férfi, Alexander van Dülmen cége, az A Company. Az A Company 2003 óta a nagyobb független filmstúdiók forgalmazza, sikerrel.
A tervek szerint a Budapest Film évente kb. 12-20 filmet fog bemutatni, és nagyobb figyelmet szentelnek a letöltéses digitális filmforgalmazásnak is, amit a filmklik.hu-n keresztül folytatnak továbbra is. Bővítenék a filmklik.hu-t és nyitnának a tv-k felé is.
Az új igazgató is szeretné megtartani a Budapest Film jó forgalmazói hagyományait, és az a céljuk, "hogy Magyarország vezető független tartalomszolgáltatójává váljanak." Ami a filmeket illeti, február 4-én jelenik meg például a Kilenc c. remek film, amit a Budapest Film forgalmaz. (Viszont ők fogják behozni Lars Von Trier legújabb őrületét, az Antikrisztus-t is, ami nem tűnik túl csábítónak.)