nem vagy belépve:
microcspv    "utazz ellenkultúrában!"
logo
Máj. 21. kedd - Konstantin napja
    / /  

2012-08-11

Sziget szombat - Snoop Doggy Dogg és Leftfield

Bár a Szigetnek mind az 5 napja tulajdonképpen tömény bulizást jelent (akkor is, ha csak heverészel valahol és beszélgetsz másokkal), azért minden évben vannak kitüntetett napok, amikor nagyobb eséllyel bukkannak fel a barátaid, az aznapi fellépőkkel szoros összefüggésben. Most a szombat lesz ilyen jó nap, többek közt a repperből reggae-zenésszé újjászületett Snoop Doggy Dogg még hip-hop koncertjének és az igazán jó Leftfieldnek köszönhetően.


Persze a szombati highlight abból is adódik, hogy hagyományosan ez a fő szórakozónap, de a szigeti programbeosztást ez nem szokta befolyásolni. A lényeg, hogy a szombatra több olyan koncert került, ami miatt ide-oda kell majd rohangálnunk a helyszínek között. Fél 8-tól Leftfield az Arénában, az elektronikus zene két tehetséges angol művelője a 90-es években kultzenét készített, nem nagyon volt olyan házibuli, ahol nem hangzott volna el egy-két Leftfield-szám.


Leftfield

Ahogy vége lesz, irány a Roma Sátor, ahol a Vodku játszik ¾ 10-ig, akik szintén nagyon jók ("Az együttes zenéjében meghatározó elemet játszanak a magyar, zsidó, orosz, ukrán, bolgár, délszláv és más közép-kelet-európai és balkáni népzenei motívumok. Mindezt ötvözik a rock, a jazz és más progresszív zenei irányzatok stílusjegyeivel. "http://www.muzsikus.hu%2Fvodku), de sajnos nem hallgathatjuk végig őket, mert fél 10-től a Nagyszínpadon elkezdi a műsorát Snoop Dogg, akinek a mostani lesz állítólag az utolsó olyan koncertje, amiben még repperként ad elő.
A nemrég művészi és szellemi újjászületésen átesett Snoop a reggae világába tette át az érdeklődését, írt vagy egy tucat számot tradicionális reggae stílusban, és elhatározta, hogy egy dokumentumfilmet készít arról, hogy milyen utat járt be a tizenéves külvárosi bandázásától a 40 éves hip-hop szupersztárságig.


Snoop Dogg - nemsokára Snoop Lion

Az újjászületését névváltoztatással ünnepelte meg, elhagyva a Dogg nevet, mostantól Snoop Lion-nak hívják. Nagyon szeretjük Snoop-ot, biztosan érdekes lesz az új korszaka is, de azért jó, hogy ma még hip-hopban nyomul a Nagyszínpadon.
------------------------------------------------------


A koncert után irány vissza az Arénába, ahol a legismertebb és legelismertebb magyar dj, Palotai ad műsort. Ezek után, ha még bírjuk, ¾ 1-re odavánszorgunk az Open Színpadhoz, ahol Ef Zámbó HDB lesz, és amit úgysem lehet kibírni táncolás nélkül...

Izgalmas szombati program, a legkülönbféle stílusú zenékkel, igéretes koncertekkel - keményítsünk hát be a Sziget szombaton!


küldd el ezt a hírt
barátodnak, ismerõsödnek


fb         kapj levelet! - hírlevélre feliratkozás

legutóbbi hírek:

-------------------------------------
FREE Ludwig! - 9-én (ma) 17 órától szakmai fórum a LUMU lépcsőin … FREE Ludwig! - 9-én (ma) 17 órától szakmai fórum a LUMU lépcsőin …
Képzőművészek, művészeti hallgatók elfoglalták a Ludwig Múzeumot, tiltakozásul amiért pol ...

-------------------------------------
Art mozik éjszakája május végén Art mozik éjszakája május végén
Május utolsó hétvégéjén a művészfilmek barátai lubickolhatnak a jobbnál jobb filmekben, mi ...

-------------------------------------
101 éve süllyedt el a Titanic 101 éve süllyedt el a Titanic
1912 április 14-én éjjel 11 óra 40 perckor a Titanic nevû luxusgõzös, útban New York felé, ...

-------------------------------------
A vége felé tart a Titanic Filmfesztivál A vége felé tart a Titanic Filmfesztivál
Már csak két napig mozizhatunk a Titanic-on, szombat este Rufus Norris Ébredés (Broken) c. filmj ...

-------------------------------------
Cseh délután a VAM Design Centerben Cseh délután a VAM Design Centerben
A most zajló Titanic Filmfesztivál egyik nagy támogatója a Staropramen Magyarország, ami most e ...

-------------------------------------
A Sziget fesztivál - köztársasági színekben A Sziget fesztivál - köztársasági színekben
A Sziget mindig is híres volt a kreatív ötleteiről és folytonos újító kedvéről, egy csomó ...

-------------------------------------
Cseh filmek szekciója a Titanic fesztiválon Cseh filmek szekciója a Titanic fesztiválon
Most lesz a 20.-ik Titanic Nemzetközi Filmfesztivál április 5 és 13.-a között, és a legjobb s ...

-------------------------------------
Megnyílt az első 4D-s moziterem Magyarországon Megnyílt az első 4D-s moziterem Magyarországon
A Cinema City International mozihálózat Budapesten nyitotta meg március 14-én az Únió első 4D ...

-------------------------------------

korábbi hírek