Az ember nem érti, miért kell megnéznie másodszor is ugyanazt, neki is, meg a világnak is. Mégis, menet közben kiderül, hogy ez nem is olyan rossz ötlet. Előfordulhat ugyanis, hogy nem az eredeti buta másolásáról van szó, hanem annak továbbhívásáról, egy finomított, még tovább gondolt verzióról, egy újabb interpretációról, ami jobb tud lenni, mint az eredeti - mint most is.
A szereposztók valódi művészek, mágusok, tudják, mik azok a mémek, tudják, hogy lehet a mém-ek világában nagyot villantani, tudják, hogyan lehet olyan színészeket találni, akik magukban foglalják az eredeti színészt, és még többet is tudnak, még jobban tudják reprezentálni a karaktert úgy, hogy végül, ha a történetre, vagy a karakterre gondol valaki, akkor az illető színész jusson az eszébe. Daniel Craig tökéletes választás volt, és Rooney Mara is ugyanúgy, a lány, akit a Social Networkben megkedveltünk.
Az amerikai Tetovált Lány már csak a szereposztás miatt is jobb, mint az eredeti. Ez azonban még nem minden, a történetet is kicsit jobban összekapták. Bár az új verzió, az új interpretáció az eredetihez 99%-ban hűséges, a történetet pár ponton mégis ügyesen módosították, s így az egész sokkal tisztább, világosabb - például érzelmi vonalon. A horror-jelenetek és horror fotók is profin vannak kezelve: a horror fotókat például sietve, gyorsan pörgetik át, és nem sokkolják agyba-főbe a nézőt (így is sokkoló, de nem annyira).
A rendezés kifejezetten jó, mert nem az eredeti másolásával foglalkozik, és így nem esik bele az újrafeldolgozás hibájába, amikor minden kicsit lassabb, szárazabb, banálisabb, mint az eredetiben. Fincher szemlátomást törekedett arra, hogy mozgásban tartsa a filmet, a történetet, hogy mozgásba hozza a történetet. Látszik, hogy nem másolta az eredetit, hanem jól megnézte, és félretette, és maga erejéből futott neki a saját interpretációjának, ami miatt a film hihetetlen vitálisra sikeredett: gyakorlatilag úgy érzi az ember, hogy ez az eredeti. Csakis ez lehet az eredeti, más nem :)) Ismét a mém-ek esete, a rendező ugyanazt tette a történettel, mint a szereposztók a színészekkel: mindaz, amit látunk, eredetibb, dinamikusabb, letisztázottabb, és mégis originálisabb, mint az eredeti. És nem arról van szó, hogy az amerikai filmeket jobban kedveljük, hogy könnyebb őket befogadni - Craig miatt mellesleg az "amerikai" nem is igazán jelenti azt, hogy amerikai.
Az eredeti sem rossz egyébként, csak ott bizonyos dolgoknak túl nagy feneket kerítenek, bizonyos pontokon túlságosan lelassul a film, elidőzik, és olyankor azt érezzük, valaminek a jelentőségét próbálják hangsúlyozni - túlzó mértékben. Egy-egy fotó újra és újra megvizsgálása során például az ember úgy érzi az eredeti, mondjuk így, a svéd verzióban, hogy elvész a részletekben. Itt azonban, az amerikai verzióban, bár a fotóknak, a fotónézegetésnek a fontossága megmarad (sőt!), a történet mégsem oldódik fel a részletekben, végig tudjuk, hogy hol tartunk éppen, és végig izgalmas az, ahol éppen tartunk. A svéd verziónál a tény, hogy az újságíró odaköltözik egy vidéki városka szigetén egy kis házikóba, azt is jelenti, hogy a történet újrakezdődik, egy lassabb tempóban, és úgy, hogy majd csak apránként bontakozik ki, hogy mi is az, ami után valójában nyomozunk. Az amerikai verzió már más, itt már nem kell a nézőnek várakoznia, hogy valami történjen, hogy a nyomozás beinduljon, s a történet a szigeten újra elinduljon. Itt a történet az első perctől egyenes vonalban halad, s közben végig tudjuk, hol tartunk, és végig izgalmas az egész, és végi tisztában vagyunk az érzelmekkel, és végig minden sokkal pontosabban a helyén is van.
Apropó: az amerikai verzió nem rövidebb, "gyorsabb", felgyorsítottabb verzió a svédhez képest!! Az amerikai verzió néhány perccel még hosszabb is, mint a svéd. A Fincher verziója nem általában gyorsabb, nem felületesen gyorsabb. Inkább "csak" feszesebb, pontosabb tempót diktál, amitől az egész sokkal élményszerűbb tud lenni - anélkül a fülledtség nélkül, amit a megerőszakolt lány tragédiája vetít az egészre. Itt a tetovált lány, bár nemi erőszak áldozata, nem is akármennyire, mégis közben egy lány, aki profi, gyönyörű (a svéd lány nem volt szép, nem rosszból mondjuk, mert helyes, érdekes személyiség, csak nem volt szép annyira, hogy ne "csak" az áldozatot lássuk benne, hogy ne az áldozat minősége legyen a legfontosabb tulajdonsága), és akitől a film végig izgalmas.
Egy szó, mint száz, megéri megnézi Fincher verzióját, mert jobb, mint a svéd. Sokkal jobb. Ez így egy kifejezetten izgalmas krimi, néhány durva, brutál jelenettel (egy lány megerőszakolásával, és egy férfi ellen elkövetett brutális gyilkossági kísérlettel - a melyek miatt nem ajánljuk 21 éven aluli fiataloknak). Egy izgalmas film, tele érzelmekkel - tényleg kifejezetten jó film lett belőle. Ráadásul a sorozatgyilkosság is sokkal inkább a helyére kerül - lévén, hogy most nem időzünk el annyit a részleteken, illetve nem úgy, mint a svéd fimben, nem üli meg annyira a nézők lelkét (néző = 21+:)).
Fincher és stábja remek munkát végzett, az eredmény pedig tényleg minőségi film. Jobb, mint a svéd verzió - amit kevésbé lehet eredetinek nevezni, mint Fincher, Mara és Craig filmjét, amit minden érdeklődőnek ajánlunk (21 éves kor felett :)).
info-file
