microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia

2014-01-30

Balog miniszter „sikerszagot” érez – Fabrizio Plessi kiállítása kapcsán

új éra a LUMU-ban


Ha valamit imádunk, az a videóművészet, s ha egy helyet kellene megnevezni Budapesten a legizgalmasabb élmények befogadási helyeként, akkor az tuti, hogy a LUMU lenne. Mivel az előző kiállítás a Ginsberg volt (és nagyon jó), álmunkban sem gondoltuk, hogy a durva éraváltás, ami ellen tavaly tavasszal a fiatal művészekkel együtt mi is tiltakoztunk, egyszer csak, mint forró levegő a floridai reptéren, az arcunkba ömlik. Nem számítottunk rá – egy olasz videóinstalláció tárlatra készültünk –, az élmény megdöbbentő volt.

A videóművészet, a videóinstallációk érdeklődésünk abszolút fókuszában vannak. Jön egy olasz videóművész, és telerakja a LUMU egyik emeletét az installációival – szuperr! Egyszerűen semmi okunk nem volt arra, hogy bármiféle negatív élményre számítsunk. E naivitásunknak köszönhetően a sokk nem hirtelen következett be, hanem fokozatonként, elhajlások sorozataként. Az első fura dolog az volt, hogy megjelent a színpadon egy miniszter, Balog Zoltán. Oké, korábban is láttunk már minisztert, például Hiller Istvánt. Tény, hogy ő művészettörténész, sőt, ezt oktatja is, de akkor is: miniszter. Balog megjelenése elsősorban azért volt meglepő, mert ő volt az első beszédmondó, akit a kis színpadra felkonferáltak (és nem, mondjuk a harmadik, negyedik, vagy ötödik).

 

A második elhajlás az volt, amiket Balog miniszter elkezdett mondani. Azzal nyitott, hogy sikerszagot érez. Folytatta ezt azzal, hogy egy olyan videóművészt hoztak most ide, aki még nem volt itt, ezért, mivel ez az első alkalom, siker-jellege van az egésznek. Jelezte, hogy a LUMU sikerként könyveli el, hogy Plessi-t sikerült idehozniuk. A vasfüggönyön túlra először (meglehetősen fura volt ezt hallani).

Balog miniszter úr elkezdte fejtegetni, hogy a múlt, újra-bemutatva, kicsit másként, segít jobban élnünk. Hoppá. Aczél elvtárs sem fogalmazhatott volna szebben, vagy az elvtárs az Álombrigádban. Majd kilyukadt oda, hogy "konzerváció, renováció", meg még valami, egy harmadik, ami „ció”-ra végződik. Ezek a fő fogalmak. Itt akkora hátast dobtunk, hogy a fal adta a másikat. Közben a művészt folyamatosan mesternek szólította. Mi vaaaaan?

Hosszú beszéde után, amelyben művészetről és a kiállításról tartott előadást, végig Mr. Bean előadása járt fejünkben, oké, e sorok írójának a fejében, mert a többiek már kint voltak ekkor. Nevezetesen, hogy Mr. Bean milyen kitűnő beszédet mondott arról Whistler Mamájáról :) Nem úgy, mint Balog miniszter úr, aki bár próbálkozott intellektuális gyakorlatiassággal, utalva például valami olyasmire, hogy attól, hogy Plessi úr a múltba is utazik, attól mi még urak és úrnők maradunk (???).


Ez
után jött az előadás...
A Ludwig Stiftung egyik munkatársát sikerült meghívniuk egy műelemzői értekezés performance-ára. Az előadó valami 10 percet beszélt, és ehhez hozzájött a magyar-, plusz az olasz tolmács, így az egész legalább félórás trip volt. Hihetetlen módon elemezte a majd megtekinthető műveket. Miért? Egyáltalán miért próbálkozott ilyennel? Normális esetben a művészről szokás ilyenkor beszélni, az életéről, a gondolatairól, a művészetéről – de nem a kiállításról, a kiállított cuccokról, elvégre ez nem tárlatvezetés, egy színpadon, 30 méterre a kiállítás bejáratától.

A szöveg egyébként mulattató volt, például „labirintus = útkeresés” :) „Csónakok, kék szín”  - ekkor még nem tudtuk, menyire mélyen leírta a kiállított objektumok lényegét ezzel a leltárszerű mondattal .)

Döbbenet volt. És ő is végig „a mester”-nek titulálta Plessi-t (ha a „tanítványa lenne”, még akkor is ömlengős lenne e titulus, mintha valami bűvész előadásán jártunk volna, olyan volt). Ezek után következett az együttműködő partnerek felé a köszönetnyilvánítás.

A „mester” nem lépett színpadra, nem mondott egy szót sem, csak megnézte a show-t. Róla sem beszélt senki. Csak a kékről, meg a csónakokról, meg ilyenek. Nekünk ott kezdett el gyanússá válni a szitu, amikor leesett, hogy semmilyen módon nem helyezik el „a mestert” a művészettörténeti kánonban. Bár videó művészetről van szó, nem említik sem Nam June Paik-ot, sem Lydia Schouten-t, sem Jan Peacock-ot, sem Bódy Gábort, sem Gusztáv Hámos-t, sem Jonas Mekast, senkit. Itt kezdtük el úgy éreztni, mintha a RAI UNO által jegyzett művészettörténet dimenziójába kerültünk volna át.

A kiállítás ... nos ... fontos, hogy ne sértsünk meg senkit, aki alkot. Aki pózol, azt simán, de aki alkot, azt soha. Az alkotói szabadság alapjog :). Számunkra Fabrizio Plessi is egy kreatív gondolkodó ember, és a kultúrába vetett hitünkkel ellentétes, hogy bármilyen olyan negatív megjegyzést tegyünk rá, amit más művészekkel kapcsolatban nem szoktunk megtenni.

 

Ezzel együtt a tárlat, enyhén szólva, mintha kongott volna valamitől, lássuk csak, üresség? A bejáratnál 10 darab felborított csónak, kb. 1 négyzetméteren. Az élmény, beleértve az asztallábakat, az összes részletet, kb. 2 másodperc alatt megvolt. Aztán ... az első teremben ... kb. 10 darab csónak, felborítva. De ezek már bazi nagyok! Megtöltik a fő termet. Ok. Vettük. észlelési idő: 1 sec. További tüzetes szkennelés: 5 sec. Körbeséta: 1 perc, mert bazi nagy a terem. Ennyi.
De miért állít ki valaki 10 darab csónakot? Egy giga nagy teremben?

Másik terem, három felfordított asztal, a falnak támasztott gigantikus (kb. 3,5 méteres) asztal, és mindegyiken vízesés megy az asztal aljába épített tévéken. Szuper. Vízesés. Falnak támasztva. Észlelési idő: 1 sec. Újraszkennelés: 10 sec (benéztünk a falnak támasztott asztalok mögé is, hátha). Még egy terem megvolt.

Utána: „Láva”. Egy 2006-os mű. Egy újabb terem. Filmes díszlet kövek, Flintstones stílus. A „kövekbe” (műanyag) zárva ismét LCD tévék, a képernyőkön láva videó látható. Észlelési idő: 0,5 sec. További szkennelés: 1 perc (néztük az embereket, ahogy nézik ezeket a díszletköveket, és próbálnak valami elvárásnak megfelelően viselkedni – az igazság az, hogy vicces volt:)).

Ha ez egy zombi film lenne, most azt kérdeznénk: „mit csináltatok a LUMU-val???”. Éppen ezért, most azt kérdezzük: mit csináltatok a LUMU-val?

 

Végül a könyvesboltba menekültünk, amely a teremből nyílik, a terem része – mintha tegnap lett volna, amikor Bencsik Barnabásék megnyitották. Régebben itt szoktunk a legkevesebbet időzni, de most ide menekültünk, s albumokat lapozgattunk, ami eszméletlen élmény volt. Gyönyörű képeket nézhettünk – végre. Egy Banksy albummal kezdtük, mert felmerült valahogy a megnyitó ceremónia hallgatása közben, ahogy beszélgettünk (Dávid Zsuzsi hozta fel, s ő kereste meg ezt az albumot is), és most örültünk, hogy ott volt. E könyv lapozgatása – kb. 150-200 kép, felért egy kiállítással, egy nem is akármilyennel, hanem egy olyannal, amilyet a LUMU-ban régebben szoktunk volt látni.

Apropó, a Banksy album után elkezdtünk keresgélni, hogy mi legyen a következő album, és megdöbbentünk. Albumok, egymás mellett, egy külön szekcióban, jó sok helyet elfoglalva, ott sorakoztak – izgalmas borítók, izgalmas képek, izgalmas címek, volt bennük valami közös. Ekkor esett le, ezek a kiállítások mind itt voltak a LUMU-ban... Ott, helyben lepergett előttünk LUMU-s életünk filmje. Gyönyörű volt!!!!!

-jepe-
2014-01-30

Címkék: Plessi, Bencsik, LUMU, video, Balog