microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: szocio -> társadalom, média, nők, demokrácia

2014-06-13

forradalom Angliában és nálunk is: tüskék helyett lakhatást!

Pár napja jelent meg a facebook.on egy kép arról, hogy egy londoni lakóház körül hogyan helyeztek el fémtüskéket, minden szegletben, ahova egy ember, akinek nincs hol laknia esetleg megpróbált volna behúzódni. A kép azóta mozgalmat indított el, ezrek tiltakoznak máris az embertelenség ellen, s az ellen, hogy bár van bőven üres lakás, mégis sokaknak nincs lakásuk. A Tesco már felszedte a saját tüskéit, mások lebetonozzák, a példa NAGYON ragadós.

az első kép, foto: az Elite Daily cikkből

 

E szociális forradalom is a válság műve. A válság érzékennyé tesz bennünket arra, hogy lássuk a másikban az embert. Ez az emberiség egyik végső védelmi vonala. Viselkedésünkben rögzült ugyanis, hogy katasztrófa idején a másik embert, ha bajban van, kérdés nélkül segítjük. Katasztrófa idején egy hajléktalan embert, aki mellett „normális esetben” fejét hidegen elfordítva megy el valaki, kérdés nélkül megpróbál megmenteni bárki, aki látja, hogy bajba jutott. Mert katasztrófa idején világos, hogy egyenlőek vagyunk, mi mindannyian, emberek, és hogy csak egymásra s a közösség mindenkit oltalmazó erejére számíthatunk. A válság (a liberális kapitalizmus válsága) segít, hogy felpattanjon a szemünk, és ez nagyon jó. Nálunk például a Város Mindenkié csoport fogalmaz meg hasonló követelést, hogy „börtön helyett lakhatást” (értsd: a hajléktalanság kriminalizálása helyett). Mellesleg, ez a csoport is a válság eredményeképp felerősödött szociális érzékenység nyomán jöhetett létre.

 "anti-homeless" tüskék egy londoni Tesco üzletnél

 

 

A humán forradalom, ami éppen zajlik, szociális forradalom, és nem lehet rendőrséget bevetni ellene, mert kommunikációs forradalom. Upsz :) Gondolj bele, az utcai tüntetések célja is ugyanez, hogy üzenetet juttassanak el a média ”segítsége” (kénye-kedve-érdeke) révén a foteljaikban tévéképernyők előtt vacsorázó polgárokhoz, de ehhez rendőrökkel kell küzdeniük az utcai arénában a képernyőn, mert a média ezt a show-t kéri cserébe, enélkül nem közvetít.
Ehhez képest egy tisztán kommunikációs forradalom milliószor hatékonyabb lehet, hiszen kimarad a rendőrséggel vívott felesleges egér-macska harc, s így egyre több ember kaphat kedvet a csatlakozáshoz, ami által az eszme, az üzenet eszkalálódó tempóban terjedhet és hódíthat.

Praktikusan, nem kell elfoglalni egy székházat vagy akármit, és rendőrökkel konfrontálódni ahhoz, hogy a média méltóztasson bevágni egy képet, amin pár másodpercig látszik egy transzparens, miközben bemondják, hogy a tüntetők ez és ezt akarják, hogy aztán nyomban egy a csatorna által preferált politikai párt üdvöskéje kezdjen el beszélni az egészről, spontán (mint mondjuk az ATV-ben az Orgio tüntetésről Karácsony Gergely, aki a tüntetésen ugyanolyan résztvevő volt, mint bárki más). Nincs szükség a felesleges vívódásra rendőrséggel s médiával, a gondolatot szabadon lehet terjeszteni, a két „közeg” kihagyásával.

tiltakozás a facebook-on és a web-en

Ami a „homes NOT spikes” ("NE tüskéket, lakhatást" – tudjátok, a Make Love NOT War mintájára) „társadalmi célú üzenetet” illeti, tökéletesen van megfogalmazva. „Hogy lehet, hogy amíg 700 000 üres lakás van, addig vannak, akik hajléktalanok??”. A kérdés igazán megdöbbentő. Nem is csoda, hogy ennyire terjed. Mert erre tényleg nem tudnak semmit sem mondani. Nem tudnak, mert akárki mondana akármit, azzal a rendszert leplezné le, az „alulról nyitott társadalom” koncepcióját, a liberális kapitalizmust.

De ha már itt vagyunk, mi megmondhatjuk, miért vannak hajléktalanok, miközben ott a rengeteg lakás – simán megmondhatjuk, mert nem bánjuk, ha lelepleződik az „alulról nyitott társadalom” koncepciója.

Nos, azért vannak üres lakások, mert először is, lakásoknak lenniük kell. A lakások építse profit és minden egyéb módon is haszon, akár offshore pénzkiszivattyúzás módján is a hatalomban lévő „rézvényesek” részére. A lakás építés a hatalomnak tetsző dolog. A lakásokat azonban nem akarják odaadni csak úgy. Mert ez szembe menne az ő saját logikájukkal is, de azzal a logikával is, amiben mindenkinek hinnie kell, különben eretnek, szóval, ezt a kapitalizmus logikájával. Miszerint:

 

Ha akarsz valamit, fizess érte. Pont.

 

Magyarországon ez a logika nagyon népszerű, és nem a Fidesz nevű párt és ideológusai találták ki, jóval előtte is létezett. Például Bokros Lajos is ennek a vallásnak a prédikátora. Vagy emlékezz, amikor a Társadalom Biztosítás kasszáját privatizálni akarták, hányan érveltek a fizetős egészségügy mellett? Emberek, újságok, újságírók. Ha akarsz valamit, fizess érte. Tették ezt annak ellenére, hogy közben már Obama is azzal kampányolt, hogy a fizetős egészségügy embertelen.

 egy londoni Tesco elől felszedik a tüskéket a tiltakozások után
(foto: a Mashable  cikkből)

Ha akarsz valamit, fizess érte.

Ha pénzt akarsz, dolgozz érte, Ha munkát akarsz, járj a megfelelő egyetemre. Ha nincs hely az egyetemeken, érd be kevesebbel, akarj kevesebbet, és fogadd el, hogy nem vagyunk egyenlőek.

Amikor bejutsz az egyetemre, sokan nem jutnak be, ők a „rich” osztályról elkezdenek átmenni a „poor” osztályba. Ahhoz, hogy Te nyerhess, valakikről el kell tudnunk mondani, hogy ők nem voltak eléggé jók, nem küzdöttek eléggé jól, és hát nem nyertek. Diplomával is lehet utcára kerülni, persze, a harc nem áll meg a felvételinél. Kevés a hely, mint a Titanicon. Ott is, bár látszólag mindenki elfért, lifeboat nem volt elegendő – azaz, ha bármi történik, lesznek, akik nem élik túl. Nos, ez az alulról nyitott társadalom koncepciójának egyik lényege, tömören. A verseny. Verseny azért, hogy meglegyenek az élethez szükséges alapvető javaid, illetve hozzáférésed: lakás, élelmiszer, áram, víz, satöbbi.

Ezek fényében világos, hogy ingyen, csak úgy „odaadni” lakásokat embereknek nonszensz a kapitalizmus szellemében. Mármint a liberális kapitalizmus szellemében – a skandináv modell (ahogyan erre Pogátsa Zoltán ezerszer felhívta a figyelmet) tök más.

 

de ha ez nem lenne elég ok ...

Közismert tény, hogy a lakásokat úgy utalják ki a rászorulóknak, hogy borítékban 3,6 millió forintot (2009 körüli ár) kérnek és vesznek át, nagy hatalmú, közismert, parlamentben szereplő politikusok – minden embertől. A konstrukció szépsége, hogy kettős célt szolgál, egyrészt, hogy a képviselők zsebébe tonnaszám áramoljon a pénz, másrészt, hogy a rendszert is stabilizálják azzal, hogy ingyen sör, ingyen lakás, ingyen juttatás márpedig nincs. Ha akarsz valamit, fizess érte. A beugróval biztosítják, hogy akárki ne kapjon csak úgy, ingyen, lakást.

 

Ha pedig ez még mindig nem lenne elegendő magyarázat arra, hogy miért áll ott a rengeteg üres lakás, miközben emberek rosszabb körülmények közt élnek, mint a hadifoglyok, végezzünk el egy gondolatkísérletet.

foto: cspv.hu

gondolatkísérlet

Madách-i módszer: álom. Tegyük fel, XY kap egy „ingyen lakást”. Mármost ,tudjátok, van ez a dolog, amiért mindenki állítólag dolgozik, és ami bárkit feljogosít a legetikátlanabb tettekre, szóval, hogy „fizetni kell a számlákat”. Voila! A liberális kapitalizmus második törvénye – amit ugyancsak nem Orbán vagy Rogán talált ki. A számlákat fizetni kell.

 

Szóval, mi történik azzal, aki nem tudja fizetni a számláját? Felveszi a tévében épen reklámozott hiteleket, legyen az fapados vagy deviza hitel, amit éppen nyomnak. A lakása rövid úton el lesz adva a feje felől. És vagy a bírósági végzés előtt, vagy az után, de kilakoltatják. És akkor mi lesz? Kap egy újat, egy új ingyen lakást – mert hajléktalan?

 

Látnunk kell, hogy itt olyan szintű szociális rendszerváltoztatásra van szükség, ami az összes politikai párt érdekével totál szembe megy, és mindenki érdekével, aki szerint például a fizetős egészségügy vagy a fizetős oktatás a pálya. Ahhoz, hogy a hajléktalanság humánus orvoslásáról beszélhessünk, a liberális kapitalizmus alapjainak kell hadat üzennünk, amire nemcsak egy Bajnai vagy Gyurcsány vagy rogán vagy Orbán nem hajlamos, de ami az illeti, az LMP szociális reformokkal kapcsolatos ambíciói sem ismertek. Szóval, nagyjából egy sziklának kiabálunk, hogy „break!”. Félreértés azonban ne essék, ez a „kiabálás”, ez a gondolatterjesztő szociális forradalom hihetetlen sikeres lehet! S sikeres már ma is! Lásd Angliában a Tesco felszedte a saját maga által telepített „hajléktalan tüskéket”, és a példa ragadós.

 

a szociális forradalom - és a magyar önkormányzati választások

Akárhogyan is, a szociális forradalom beindult, felfutóban van. Ennek következményeképpen nálunk például már lehetetlen lesz a kampányolás ősszel, az önkormányzati helyekért egy humánus hajléktalan politika, valamint egy szociális lakás- és lakhatás politikai reformcsomag nélkül. Mert aki a hajléktalan embereket nem tiszteli, az az embereket nem tiszteli – és akkor meg hogy akar polgármester meg főpolgármester lenni?


Címkék: lakhatás, homes not spikes, város mindenkié