A Jancsó-filmek hagyomány szerint egy-egy kellemes nyári forgatást jelentenek, ahol mindenki jól érzi magát. Jancsó Miklós ezúttal egy kicsit cinikus hangulatú, poltikai-parabolákkal telített nyári-filmmel lepett meg bennünket. 
A filmet ezúttal Jancsó Miklós, Hernádi Gyula és Grunwalsky Ferenc közös filmjeként tisztelhetjük, és a feliratok között olvasható, hogy volt egy társrendező is, ami mindenképpen újdonság. Az "Anyád! a szúnyogok" c. film, az egy évvel korábbi nyári termés, a Nekem lámpást adott az úr a kezembe Pesten c. alkotás folytatásaként értelmezhető. Továbbra is Kapa és Pepe kalandjait élvezhetjük végig idén 78 percben, feliratokkal együtt, és állítólag készül majd további folytatása is. Kapa és Pepe végigdumálják a filmet, Kapa végig-ordítozza, mint valami lepusztult alkoholista. A film gyakorlatilag egy nyitott improvizációs színház. A kamera áll valahol, vagy mozog, és akkor az a helyszín, ahol egy 4-5 perces jelenetet produkálnak a színészek. Például elhatározzák, hogy isznak egy sört, és akkor itt a "jelenet" vége, és úgy folytatódik, hogy már mennek a söröző felé, és ez a "menés" is lesz vagy 4-5 perc. A szövegek, amiket előadnak, elsősorban a puha-kabaré, azon belül is a televíziós és politikai kabaré homályos, rendszertelenül össze-vissza utalgató stílusát alkalmazzák. Vagyis a néző gyakorlatilag nem kap semmit, csak foszlányokat, és mindenbe azt képzel bele, amit akar. Érdekes belegondolni, hogy a Jancsó-filmek pl. a szocializmus alatt határozottan szocialista hangvételűek voltak, mintha "rendszer-filmek" lettek volna. Most éppenséggel direkt jobboldali hangvételt képvisel ez a film, de ez talán mindegy is, mert úgyis csak foszlányokról van szó. A film különlegessége Vasvári Emese, aki egy nagydarab és kretén nőt alakít, aki csak vihog, végig, az egész film során. Az ő személye révén tudnak ilyen szavak szerepelni a filmben, mint "dugni" stb. A film nyelvezete egyébként határozottan primitív, de nem egyszerű. Gondosan kitalált mondatokkal dolgozik, csak úgy, mint maga a filmcím, "Anyád! A Szúnyogok", kétségbeesetten próbálkozik a figyelemfelkeltéssel, mint a filmbeli szövegek minden egyes szava. 
A Jancsó-filmek mindig is egy teljesen külön műfajt képeztek a magyar filmművészetben, régen az erőszak és a meztelenség szerepeltetése révén, plusz az álomszerű 12 perces "snittekkel", amikbe mindenki beleképzelhetett, amit csak akart. Ez a külön műfaj hagyomány most sem szakadt meg, hiszen, ha véletlenül ugyanazzal a szemünkkel néznénk meg ezt a filmet, mint egy bármilyen másikat, akkor azt kéne mondanunk, hogy ez egy nagyon olcsó és nagyon primitív és nagyon gázos film, 78 perc bénázás, és hatalmas beégés. De szerencsére a Jancsó-filmekre van egy fenntartott külön szemünk, ugyanúgy, mint a magyar filmes szakmának is, amely évtizedek óta kitart a kancsó-projektek mellett, és akármennyire is nem versenyképes forgatókönyvekről van szó, azért nyaranta beindulhat a gépezet, mi pedig pár hónappal később, a filmszemlén megnézhetjük  a Jancsó-termést. Panaszkodni mondjuk nincs okunk, hogy a Jancsó-filmek sorra és ilyen könnyedén jönnek létre, hiszen lehetséges, hogy tényleg ez a hazai filmes kultúra, és akkor minél több, annál jobb, és amíg a magyar film nem kerül rendesen üzleti alapokra, addig úgy látszik, nem számít, hogy egy-egy filmet hányan képesek végignézni. De azért, ha már ennyire könnyen jön létre egy-egy Jancsó-film, drukkolunk, hogy a nyári forgatáshoz adjanak hozzá néhány plusz napot, amit pl. arra lehetne hasznosítani, hogy a készülő filmet kicsit átgondolják az alkotók, mert akkor esetleg még valami kreatív is kijöhetne az ilyen forgatásokból. 
Persze, tudjuk, hogy egyáltalán nem szép dolog ilyen negatívan hozzá állni egy idős emberhez, de a moziban a néző néző, a film pedig film, Jancsó Miklós pedig alkotó és az alkotóknak nincs koruk, legalább is a végtermék megítélésében, élvezeti értékében nem játszik szerepet. 
 

BUDAPEST-FILM

Vigyázat, gyorsan romló árú, best before 2000. Tavaly november 28-adikán lépett pályára az Ítéletnap, és valóságos versenyt kellett futnia az idővel, hogy behozza, amit kell neki, mármint az árát egy hónap alatt. A dolog katalizálása érdekében Arnold Schwarzenegger barátunkat ültették a főszereplői székbe. A reklámja is egészen jó volt, Robin Tunney, (Christin York), utazik a metrón, és az albínó csávó megszólítja, majd darabjaira hull, mint egy villanykörte, és az egész trailer alatt a Massive Attack egyik jól sikerült száma futott, (az MTV-n), a moziban pedig Verdi Requiemje. Akármelyik szám miatt nézte is meg az ember, nem kapta meg, Verdit otthon, a Massive Attacknek ezt a számát pedig a Go (Nyomás) c. filmben hallhattuk, amikor Todd Gains körbeforgatja Ronna-t (Sarah Polley), és jól feltekeri a hangerő, hogy ha a lányon lenne poloska, ne halljanak semmit, akik hallgatják, csak ezt a jó zenét. 
Az Ítéletnap ugyanolyan versengésben vett részt, mint zene terén Will Smith Will 2K című száma, Jennifer Lopez Waiting For Tonight számával, Robbie Williams Millenium-jával és így tovább, szóval alkalmi-filmként tekinthető, illetve volt tekinthető. A film rendezője és Director of Photography-ja, Peter Hyams sem kis vonzerőt gyakorolt rák, hiszen az Időzsaru című filmet is neki köszönhettük, ami az egyik legjobb időutazós film, és ami a legjobban kezdődő filmek listáján is eléggé jó helyen tartózkodik. Robin Tunney, a főszereplő csaj sem kis vonzerő, kedvencünkben, a Zenebirodalom Visszavág (Empire Records) ő volt a csúnyácska Debra, aki depressziós, és levágja élőben a haját a film elején, mindenesetre azóta igencsak megszépült. 
A film tehát sokminden miatt számíthatott valamilyen formájú támogatásunkra, például nem kellett megerőltetnie magát, hogy egy olyan 30-40 percig ne is kezdjünk el gyanakodni, hogy esetleg egy béna filmről van szó. De hát végülis elég nagy gáz egy nem jól kitalált akciófilm, ahol adva van az elpusztíthatatlan főnegatív, aki mindenki elpusztít, de Schwarzinak mégis sikerül valamit elérnie. Időt kell nyernie, és ehhez addig lövi hatalmas adag komputerjátékokba illő töltetekkel, amíg éjfelet nem üt az óra, 99 december 31-én. Elég idétlen dolog, de nem is szabad komolyan venni, mert csak egy alkalmi filmről van szó, ami meglovagolja alkalmi érdeklődésünket. Ha korábban Kathryn Bigelow nem készíti el a Strange Days-t, (A halál Napja), ami a legapokaliptikusabb, és mégis a legjobb Y2K film, (és most már úgy is mondhatjuk, hogy "minden idők legjobb Y2K filmje), akkor valószínűleg nem is lett volna érdekes, hiszen napokkal a dátumváltás előtt már látszott, hogy nem lesz itt semmi gáz. Ha okosabbak lettek volna a producerek, inkább egy direkt vicces Ítéletnap-ot készítenek, olyan Eddie Murphy stílusban, azt még most is meg lehetne nézni, és a dátumváltás előtt is jobban szórakoztunk volna. Amikor Schwarzenegger meghal, olyan, mintha a film azt közölné velünk, "bocsi, ennyire futotta, nem áprilisi tréfa, hanem Y2K vicc volt csak az egész, ezer évig nem próbálkozunk ilyennel, ígérjük". 
 

INTERCOM

A másik hullámlovasunk  Hal Hartley filmje, amely szintén azt a bizonyára érdekes kérdést járja körül, hogy akkor most világ vége van, vagy nincs, mármint 99 dec 31-én, szóval szintén best before 2000 filmről van szó. Itt Jézus érkezik meg NY-ba, és egész nap az emberek lelkéért küzd, mégpedig a gonosszal. Mária Magdaléna is éppen vele van, akit a nemcsak népszerű, de igencsak tehetséges P.J. Harvey alakít. (P.J. Harvey-tól származik a Strange Days legjobb száma, az I Can Hardly Wait), szóval volt már neki dolga a millennium témával. 
Hal Hartley az elmúlt két évben egy Millennium-os színdarabon dolgozott, és voltak olyan jelenetei, amikből össze tudott állni egy egész film, (legalább is szerinte). A recept elég egyszerű, az Újtestamentum egy egyéni értelmezését mutatja be, és ez önmagában annyira megbotránkozató, hogy könnyedén lehet számítani egy kis botrányra, "sajtó visszhangra". Használjunk hozzá egy karizmatikus női szereplőt, P.J. Harvey ki is meríti ezt a fogalmat, és használjunk digitális kamerát, ami a gazdagabb háztartásokban már nagy gyakorisággal előfordul, és ami nem filmnyersanyagot fogyaszt, és nagyon költségkímélő, (lásd a Születésnap c. filmet és  Dogma c. mozgalmat). Használj hozzá jó zenéket, és már kész is van, és az összes ember, aki nem bírja a Schwarzi-filmeket, és szívesen megnézne valami világ végét, az máris potenciális vevő a filmre. A film elsősorban megbotránkoztató, másodsorban 63 perces, harmadsorban 98-ban készült (ez azért rendes dolog, tehát nem szigorúan alkalmi film), negyed sorban 350000 dollárból készült, köszönhetően annak, hogy az Újtestamentum nem jogdíjas termék, (vagyis az eredeti "forgatókönyv" ingyen volt, és hogy a színészeken, a zenéken, és a filmre való felnagyításon kívül alig adódhatnak egyéb költségek, és a botrány még a reklám-költségvetést is kvázi megspórolta). (Összehasonlításként, a Blair Witch Project-re a forgalmazó azért elköltött vagy 2 millió dollárt a film reklámjára, ami persze még mindig nagyon szerény összeg). 
Összességét tekintve máris úgy tűnik, mintha nem bírnánk Hal Hartley-t, de ez nem igaz, a piacon nagyon jól kitalált és megtalált helye van neki, tehát hiányt pótol és szükség van rá. Mindig lesznek emberek, akik irtóznak a Hollywood-i filmektől, (vagyis a legtöbb filmtől), és Hal Hartley ezt a kategóriát célozza meg filmjeivel. Az már egy másik kérdés, hogy Hal Hartley filmjei is ugyanúgy működnek, mint a Hollywood-i filmek, nem valami dédelgetett álom elpostázása a cél a közönségek felé, (amit, tekintve, hogy a filmezés milyen költséges dolog, meg is lehet érteni), hanem olyan filmek készítése, amikre vevő a közönség, és eladhatóak.