A
videóklipek
státusza elég komoly változásokon ment és megy keresztül szinte a szemünk
láttára. Tulajdonképpen egy rapid verzióban ugyanaz lefutott, ugyanaz a
történet, mint a rendes reklámok terén. Vagyis, ami kezdetben "extra" előnyt
jelentett, az mára elengedhetetlen minimum.
Ma
már nem azért csinálnak klipeket, hogy növeljék a lemezeladást, vagy segítsék,
hanem, hogy egyáltalán létrejöjjön a dolog. Ezen felül további státusz-eltolódás
is megfigyelhető, elsősorban az MTV korlátokat nem ismerő kezdeményezései
nyomán. A világ sok-sok zenei csatornája körülbelül úgy definiálja, vagy
definiálhatja azt, amit csinál, hogy MTV más néven, vagyis egy zenei tv,
amiben futnak a klipek. De az MTV nem állt meg ott, hogy ezt a műfajt létrehozta,
és hogy 18 éve tartja vezető pozícióját a piac és a stílus területén, hanem
folyamatos "újításokkal" él, melyek folyamatosan tágítják a vedeóklip műfajának
kereteit. Mondunk egy példát, a ByteSize
című műsorukban (amely komoly interaktivitási lehetősekkel is fel van szerelve)
minden klip előtt lemegy egy félperces, néha perces "művész-klip",
egy-egy felvétel, amely a klipben szerelő művészt szólaltatja meg valamilyen
formában, ha más nem, hát egy sima interjú részlet látható ilyenkor.
Ez
az apróságnak tűnő kis "artist-video"
elég komoly változást jelent. A klip reklámozza a zenét, a klipet
pedig az "artist-klip". Mindenki jól jár, a művész, (érdekes, hogy az USA-ban
művésznek nevezik azokat, akiket nálunk előadónak, úgy látszik ott általánosabb,
hogy valaki olyan dolgot ad elő, amit maga hozott létre), szóval a művész
egy közvetlenebb kapcsolatot alakíthat ki a nézővel, mert mintegy "civilben"
is megjelenik, a néző még többet tud meg kedvenceiről, és nem kell direkt
portré-műsorokat néznie ehhez, mert a zenék folyamatosan jönnek egymás
után továbbra is. Legjobban természetesen az MTV jár, hiszen nem mindegyik
zene-tévé tud interjúkat gyártani az összes művésszel, vagyis máris tovább
erősödik vezető pozíciója. Ráadásul amíg a klipek a lemeztársaság tulajdonát
képezik, addig az interjúk már nem, vagy nem feltétlenül, vagyis egyre
nő az MTV kopirájtja alá eső műsortartalom aránya. A műfaj is tágul, sőt
újabb teret hódít, mert a rádiók azt nyújtják a zene-tévékhez képest, hogy
a számok közt van "duma" is, és ezzel az MTV máris fel tudja venni a versenyt,
a kis "művész-klipek" révén, és mindezt anélkül, hogy élő
adást kellene produkálnia,
ami nemcsak, hogy többe kerül, de a nonstop futtatása határozottan körülményes,
viszont az "művész-videók" ugyanúgy komputervezérelt formában sugározhatóak.
De nemcsak ezáltal tágul a műfaj, hogy most már a klipekhez is tartozik
egy-egy klip, hanem amiatt is, hogy maguk a videóklipek kezdik elnyerni
azt a státuszt, hogy azok az eredetijei a számoknak, és amit hallgatsz,
az "csak" egyfajta másolat, vagy CD-n, vagy MP3-ban,
vagy bármilyen formában. A BMG
főnöke például az összes lemeztársaság MP3- és Internet-félelmével már
szemben úszik, és úgy gondolja, hogy amennyire alaptalanul féltek
egykor a filmforgalmazók a videókészülékek elterjedése miatt, (hogy mindenki
előfizet egy csatornára és felveszi az összes filmet, és már nem is akar
többé filmet tv-n nézni), ugyanúgy az internet, a zenék internetes terjesztése
(persze nem kalóz módon) is csak és kizárólag növekedést jelenthet a zenei
piac számára. Például a Public Enemy is legújabb albumát már először interneten
keresztül értékesítette.
Szóval,
maguk a zenék kezdenek elszakadni a hordozóktól, a videók pedig kezdenek
hozzánőni a zenékhez, és plusz csatolt klipek teszik teljessé a reklámozás
műveletét, és maguk a videók a zenék eredetijeiként kezelendőek. A Videók
az eredetik, és hogy valamit ehhez képest nyújtson a zene, amit megvásárolnak
az emberek, a videókba egyre gyakrabban levernek bele plusz jeleneteket,
(lásd Will Smith), vagy ha nem is külön plusz-jeleneteket,
akkor is külön hangokat adnak hozzá, például becsapódik egy ajtó a klipben,
azt manapság már gyakran direkt rákeverik a zenére, pluszba.
Vegyük
észre, hogy miről van szó, a videók és a zenék viszonya tulajdonképpen
kezd megfordulni, a videó lesz az eredeti a zenéhez képest, és ez 100%-ig
hasonló a filmek és a filmek soundrack-albumaik viszonyához. Na de lássuk,
milyen klipek futnak, amiket bírunk.
Sisqo
-"Got
to get it"
Sisqo
a Dru Hill egyik embere a négyből, (Jazz, WOODY, Nokio, és Sisqo), persze
az egyszerű zenehallgatók (tehát a köztudat) azt hihetik, hogy Dru
Hill az egy ember, például
Sisqo, de ez ellen Sisqo
is sokat dolgozik, állandóan felhívja a figyelmet, hogy négyen vannak.
Sisqo új saját videójában persze csak egyedül van. Általában Két
dolgot kell tudna egy videónak. Tartalmaznia kell, olyan elemeket, stílusjegyeket,
amik illeszkednek a megcélzott rajongói tábor ízléséhez. Másrészt kell
valami olyan beállítás, ami egyszerűen beleégetődik a memóriádba, egy "embléma-beállítás",
amiről később mindenkinek eszébe jut az egész klip, a zene, és nem utolsó
sorban a művész neve, (mert ez alapján tudja megvenni az ember a zenét).
A többi kép és beállítás, akció, satöbbi, az mind ennek az emblémának a
"gazdagítása", "kiterjesztése". Sisqo videója, a "Got
to get it" tökéletes
mintapélda egy profi videóra. A fekete zenék szokásos világítása, hatalmas
sík terület, vizes aszfaltot idéző csillogó talaj az alacsonyan megküldött
világítás miatt. Megvan
tehát a szokásos elem. Sisqo fehér sildes szőrmesapkában és ugyanilyen
anyagból készült mellényben mozog a klipben, és a felvételek alaptónusa
a zöld. Tulajdonképpen ennyi. Megvan a két jegy, és van egy kis plusz is,
A Nyerő Páros c. film, (Double Team), amelyben Van Damme és Dennis
Rodman küzd Mickey Rourke
ellen, ez a film Dennis Rodman-t eléggé belevéste az emberek tudatába,
és Sisqo egy az egyben Rodman-nek van öltöztetve ebben a klipben, ami jó
dolog. Egyébként a zene is tök jó.
Britney
Spears - I Was Born To Make You Happy
Britney
Spears, a csodagyerekből előlépett csodateenager tudja felmutatni a leghatásosabb
klipek egyikét mostanában. A klip titka természetesen Britney maga, ahogy
énekel és táncol, ahogy aggódik, ahogy kicsit fel van kavarva. A klipben
gyakorlatilag semmi különleges nincs, de ne felejtsük el, hogy nem is kell,
Britney zenéje, a szövegei, a táncosok,
akikkel klipről klipre (ugyanazokkal) együtt dolgozik már rég megteszik
a hatásukat. Ha Britney most lenne kezdő, valószínűleg több kreativitást
kellene piacra dobnia, és persze azt is biztosan meg tudná csinálni, (illetve
a lemezkiadója akkor olyan klipet rendelne neki), de jelen esetben a 100%
Britney módszer tökéletesnek bizonyul.
Fiona
Apple - Fast As You Can (When the Pawn hits
the conflicts ...)
Fiona
Apple 98-ban megkapta a Best New Artist címet az MTV Music Video Award-on.
A 77-es, NY-I születésű szépséges művésznő 99-es albuma, a "Gyalog
üti ...", immár rendelkezik
egy klippel is, ami
a Fast As You Can
című remek számból készült. Fiona nagyon eredeti művész, amikor azt a bizonyos
díjat átvette, egy csodás papucsban ment fel a színpadra, kábé egy egész
évvel megelőzve az egész világot stílusban. A lemezborítóját is ő maga
tervezte, és az album címének a végén azért van három pont, mert valójában
egy versről van szó. Ugyanilyen a klipje is, a Fast as You Can, (amilyen
gyorsan csak tudod). Tele van hihetetlenül kreatív megoldásokkal, de mégis
nagyon könnyen élvezhető, nem bonyolult vagy ilyesmi. Tulajdonképpen 100%
Fiona, ez a klip kulcsa
itt is, csak Fiona szellemi kreativitását is nagy mennyiségben illusztrálja
a klip. Sima, de
tökéletes feketefehér képeket látunk az elején, és ekkor már szól a különlegesen
dinamikus zene. Aztán olyanokat csinál,
hogy elkezdi törölgetni a kamera optikáját, illetve a képernyőt belülről,
és tök maszatos
lesz az egész, később csak úgy bekap egy égő gyufát, és a nyelvével oltja
el, a végén pedig vidáman nevet, mintha azt állítaná be a fejünkben, hogy
ő egy nagyon elröppent csaj. A klip, alkalmazkodva Fiona dinamikus egyéniségéhez
nem történet szintjén próbál hatni, hanem egymás után bevillanó, független
dózisokban támad, és nagyon jól. Zene és klip egyaránt magasan
kiemelkedő teljesítményt jelentetnek, és már csak hab a tortán, hogy ez
a Fiona lenyűgözően gyönyörű, ő a zenék Angelina
Jolie-ja.
George
Michael - Roxanne
George
Michael eme kis számát még Stingtől, illetve a Police-től ismerjük, amolyan
aranyos, pergő, fiús stílusban. Nem titok, hogy a szám egy prostituáltról
szól, akinek Sting, illetve most Michael
azt mondja, hogy nem kell vörös fény, és nem kell "azt" ruháját használnia
ma este, vagyis simán lehetnének csak úgy együtt, mintha Roxanne-nek nem
is lenne ez a "melója". Persze, az élet nem ilyen egyszerű, és nem is ilyen
kegyes. George Michael előadásában ez a szám egy külön, új életre kel,
és ami eddig egy sík felület volt, most megtelik mélységgel. A zene nagyon-nagyon
lassú a Sting
féle verzióhoz képest, és így az egész szám teljesen más jelentést kap,
minden mély és komoly, és mélabús. A szám videója ezt nem hagyja figyelmen
kívül ,és az egészet erre a mélységre építi. Egyszerűen hihetetlen, hogy
milyen szép képek vannak benne! Elődjei az Apollo 440 Row
Power-je, és Sheryl Crow
Home-ja is egy kicsit, ahol az élet keménységét, a bizonytalan, vagy érthetetlen
egzisztenciájú emberek világát nagyon profin ábrázolták. A Roxanne ezekhez
képest nem fekete-fehér, sőt, totál tele van színekkel, olyan remek képeket láthatunk,
hogy csak na, utca a kék órákban, (amikor sötétedik), majd a klip végén
hajnalban is, amikor bekúszik egy hatalmas merdzsó,
és egy prostituált behajol az ablakon. Közben, a klip teljes hosszában
fantasztikus portré-értékű képeket látunk különböző prostituáltakról. És
az a legszebb az egészben, hogy minden nő nagyon-nagyon jól néz ki, de
az elmélyült fényképezési
technika miatt azt is látjuk, hogy ez nem tart örökké, és hogy ők is ugyanolyan
emberek, mint mi, nekik is szükségük van, illetve lenne arra, mit az a
szó jelent, hogy "home".
RCHP
- OtherSide (Califrnication)
A
Red
Hot Chili Peppers
új klipje abszolút remek teljesítmény, és annak ellenére, hogy nem vagyunk
direkt RHCP rajongók, ez a Californication című albumuk eddig az összes
klipjével maximálisan említést érdemelt. Ez a klip nemcsak nagyon stílusos,
hanem történet is van benne. 20-as évek dizájnja, abszolút expresszionista
némafilm stílusban, díszletek, műterem, komor világítás, stb. Egy srácot
mentők szállítanak, (ebben a némafilm-környezetben), és gyakorlatilag
küzd az életéért, ezt látjuk. Ezt a küzdelmet jelenítik meg és, kísérik
végig a zenekar tagjai. A 20-as években még nem volt videóklip, ezért gitár
és dobok nem is szerepelnek a klipben, a basszgitáros,
(Flea) egy magasfeszültségű díszlet-vezetéken himbálózik, és úgy pengeti
a húrokat, hasonlóképpen egy óriáshúrral küzd a gitáros is, a dobos pedig
egy templomi óra két "karja" mutatója szerepében dobolja végig a videót.
A srác közben küzd a halállal, és olyan az egész, mit egy különlegesen
rossz álom.
Először
egy labirintusba kerül, létrán
mászik
felfelé, majd kiderül, hogy ez a "felfelé" nem is annyira biztos irány,
mert a tér folyamatosan elfordul, és mint egy Ascher festmény végtelenné
válik, és a srácból is egyre több darab mászkál fel és alá. Aztán egy teremben
találja magát, ahol ott van egy festmény, ami természetesen expresszív
stílust követ egy kis prekubista
beütéssel, (lényeg, hogy látszik, hogy sokat törték rajta a fejüket az
alkotók), és akkor előugrik egy árnyék, amiről először azt hisszük, hogy
a sajátja, és úgy küzdenek, mint két Jedi. Aztán a srác a festmény részét
képező hatalmas
vörös szájat,
(mint egy rúzsnyom) a karjaira erősíti és szárnyként kezdi el alkalmazni.
Azt is hihetnénk, hogy akkor megmenekül, de nem így lesz, találkozik egy
hatalmas hollóval,
ami Hitchcock-i módon van belefényképezve a térbe, és ez a nagy halálmadár
megpróbálja levadászni,
és majdnem sikerül is neki. De ekkor a srác elkezd zuhanni, nem tudjuk,
minek a belsejében, (talán egy sziklabarlang, aminek a tetejéig követe
őt a holló). Még itt is azt hisszük, hogy mindjárt oké lesz minden, de
kiderül, hogy már egy erdőben zuhan, és már meg sem áll a talajig, ahol
kiterül. Nagyon rövid, nagyon gyors, és nagyon epikus kis klip, mindenkinek
ajánljuk.
-bob-
|