A jelenetek egy házasságból című műfajt Kubrick Tágra Zárt Szemei nem merítették ki, és most Sydney Pollack is megjelent egy verzióval.
Sydney Pollack elsősorban rendező, de rendesen szokott színészkedni is,  és mint színész elsősorban okos embereket szokott alakítani, és azok közül is az ügyvédi szerepkört áll neki a legjobban, mint például a Játékosban. Producerként sem kezdő, cége, a Mirage Entertainment 85 óta fut és virul. Távol Afrikától, Aranyoskám, A Cég, ezek mind Sydney Pollack filmjei, igen hozzászokott az Oscar jelölésekhez, filmjeit összvissz 46 (!) alkalommal jelölték. 
Nos, mindezek egy az egyben érezhetőek a Zuhanás c. filmje megnézésekor. Kifinomult fényképezési stílus, (gyönyörű képekkel, melyekért Philippe Roussellot A.S.C a felelős, A.S.C. American Society of Cinematographers), mélyen kidolgozott jelenetek, nagyító alá vett részletek. 

A legtöbb rendező örül, ha a jeleneteiből legalább a 65 százaléka lejön annak, amin a karakterek a forgatókönyv szerint keresztülmennek, például gyász, vagy ilyen kulcs-érzések, Sydney Pollack esetében viszont az Oscar stílus a menő, és ő akár 10 soros történeteket is képes lefuttatni , akár pusztán a szereplők arcain, csak hogy a nézők, mint egyfajta nyitott könyvben lapozgathassanak ezeknek a szereplőknek az életében, belső történéseiben. 
Igaziból azt sem lenne rossz tudni, hogy milyen az az "Oscar stílus", mi az, amire buknak az Akadémia tagjai. Valójában még mindig kevés női rendező rohangál a pályán, ennek bizonyításához nem is kell adatbázisokban keresgélni, elég, ha azt vesszük, hogy az Oscar még mindig egy komoly díj, és hogy még mindig kábé ugyanazokat a típusú filmeket csípik, amiket mondjuk 10 éve, pedig 10 év hatalmas idő. Arra gondolunk itt, hogy az Oscar elsősorban férfi-díj, férfiak, legalább is férfi aggyal döntik el, mi a nagyon jó. A nőkben megvan az a képesség, hogy könnyen kiismernek valakit, kitanulják, hogy mit szeret és mit nem, (talán az évszázados kényszerű alkalmazkodás öröksége), és ha egy férfit akarnak maguknak, akár csak fogadásból is, akkor nincs olyan elem, ami megállíthatná őket. 

Ezért meglepő kicsit, hogy az Oscar-t még mindig nem ismerték ki annyira, hogy szinte átlátszó legyen, és ez csak annak tudható be, hogy nők még nem rohamozták meg tömegesen ezt a díjat, mert ha ezt tették volna, biztos lett volna egy-egy év, amikor csupa női film nyeri el a díjakat. De nem is ez a lényeg. Sydney Pollack filmjei jó példát jelentenek az Oscar ostromlására. Az Oscar ostromlásra a GoodFellas (nagymenők) c. Scorsese film és a Casino esete a legjellemzőbb. A GoodFellas 6 Oscarra volt jelölve, és csak egyet nyert meg, Joe Pesci lett a legjobb mellékszereplő a 91-es díjátadáson, ugyanebben az évben a Golden Globe-on nem nyert egy díjat sem. Ezt a legtöbb film könnyen kiheverné, de a GoodFellas annyira meghatározó filmje volt a 90-es évnek, hogy feltételezésünk szerint Scorsese-nek hiányérzete maradt a film után, már ami a díjakat illeti, hiszen a film hibátlan. Szóval, öt évvel később megcsinálja Casino-t, ugyanúgy Joe Pesci-vel mint mellékszereplővel, ugyanúgy Nicholas Pileggi forgatókönyvéből, és lényegében ugyanazt a történetet. A film úgy kezdődik, hogy Robert De Niro felrobban, alatta Bach Máté Passiójából hallgathatunk meg egy remek részt, miközben Robert De Niro és  sofőrülés lassítva emelkednek a levegőbe, pedig a robbantásos trükköket nem nagyon szabad lassítani, mert látszik, hogy trükk, de Scorsese mégis bevállalta ezt a megoldást. 
 
 

INTERCOM

Kristin Scott Thomas (Kay) férje közli, hogy le kell ugrania NY-ba, Kay kicsit elfoglalt, mert szenátornak jelölteti magát, és így csak annyit mond, hogy jó, de kedden a gyerek szülinapján találkozunk, ne feledd. Délután gyönyörű vihar utáni képek, az összes  tévé egy lezuhant repülőgépet közvetíti, Harrison Ford elkezd izgulni, mint egy gyanakvó rendőr, és telefonálgat  légitársaságnak, hogy megtudja, a felesége rajta volt-e a gépen. Elvileg, ha rajta lett volna, akkor sem lenne feltétlenül baj, hiszen vízbe zuhant a gép, és nagyon sokan túlélték. Szerencsére a légitársaság azt állapítja meg, hogy a nő nem volt a gépen. Dutch örül. Közben mutatják, ahogy búvárok víz alatt szedik ki a halottakat a gépből, és –fantasztikus felvétel- ahogy egy zsákot kivisznek és hirtelen látjuk, hogy ott lebegnek becsatolva Dutch felesége és Kay férje, egymás mellett. Ez kell az Oscar -hoz. Banális történet, tejesen kivesézve, fantasztikus beállításokkal, hogy az egész amerikai kontinens össze lakójának ez a felvétel jusson eszébe, ha szerencsétlenségről hall.
David Lynch a Veszett a Világ-ban még autóbalesetet használt az a másik hétköznapi tragédia az USA-ban, de lényeg, hogy egy repülőgép szerencsétlenség képei, különösen, ha ilyen extra profi módon vannak kivitelezve, egy évtizedre bevésődnek az amerikaiak agyába mint "a repülőszerencsétlenség", és ez nyerő dolog.  Itt még azt hisszük, hogy egy nagyon-nagyon jó filmet látunk. Később azonban csökken a bizalmunk, és egészen a végéig egyre csak csökken. Pedig a történet nagyon jó, (Harrison és a gyönyörű és kecses Kristin Scott Thomas összejönnek), a színészek is jók, minden nagyon jó, szép képek, csak sajnos érezni, hogy el van nyújtva, mint egy rétestészta, érezni, hogy nem emberi szemeknek szánták, hanem az Akadémiának. A végén már egészen jelentéktelen filmként emlékezünk rá, és ez nagy kár, mert volt benne valami nagyon szép, és tényleg csak az jut eszünkbe, hogy nem Oscar-ra kellett volna hajtani, mert ha egy ilyen okos ember, mint Sydney Pollack Oscar-ra hajt, annak csak uncsi film lehet az eredménye.