A Hatodik Érzék

Bruce Willis megint a komolyabbik arcával örvendeztet meg minket a legújabb filmjében, a Hatodik Érzékben, amelyben egy gyermekpszichológust játszik.
A film megkapta a „horror-film” kategóriát is, bár nem az, inkább egy pszichothriller, amelyben folyamatos a feszültség és a félelem. A Hatodik Érzék az átlagos öt érzékelésen túli adottságra vonatkozik, ez a filmben a halottak szellemével való kommunikációs képesség. Ezt egy 8 éves kisfiú, Cole gyakorolja, akit már nagyon kicsi korától fogva meglátogatnak meghalt emberek, beszélnek hozzá, és ez nagyon megrémíti őt. Azt, hogy miért olyan más Cole, mint a többi kisfiú, csak a film közepe táján tudjuk meg, addig csak érezzük a belőle áradó félelmet, és ettől mi is végigszorongjuk a filmet. Cole védtelenül szenvedi meg ezeknek a halottaknak a közelségét, mígnem találkozik dr. Malcolmmal, aki a gyereklelkek nagy szakértője, s ő segítségére próbál sietni a fiúnak. Malcolm egyszer a múltban végzetesen alábecsülte egyik páciense betegségét, és most Cole terápiáján keresztül igyekszik könnyíteni a lelkiismeretén. 

A film minden történése a kisfiún keresztül zajlik, s azért annyira izgalmas és lebilincselő a film, mert Cole szerepére megtalálták a tökéletes gyerekszínészt, Haley Joel Osment-et. Osment egy 11 éves kisfiú, akinek – a szintén színész- apja a példaképe, és már több filmben is játszott, viszont A Hatodik Érzékben valóban felejthetetlenül komoly alakítást nyújt. Szerepe szerint egy nagyon érzékeny és sebezhető kisfiú, aki többet és más dolgokat lát az életében, mint a kortársai, ezért bolondnak tartják, és teljesen bezárkózik a saját világába. Osment egy nagyon szomorú tekintettel játszik a filmben, sikerül elkerülnie a koravén-gyerek csapdáját, inkább azt érezteti a nézőkkel, hogy ő végképp egyedül van az átkozott adottságával, de megérti a környezetét, hogy nem tudnak vele mit kezdeni, így hát  inkább megpróbálja minél észrevétlenebbül élni az életét. Amikor Malcolm (Bruce Willis) belép a képbe, kicsit megnyugszunk, mivel egyértelmű, hogy ő fog segíteni Cole-on, de ez nem megy egykönnyen, viszont beválik az a módszer, hogy a félelmet az győzi le, ha szembenézünk vele, úgyhogy Cole és Malcolm megpróbálják kideríteni, vajon mit akarnak a szellemek a fiútól valójában…
A Hatodik Érzékben kevés perc telik el félelem-érzés nélkül, vagy Cole fél , vagy a néző, vagy mindketten egyszerre. Nem sok film képes kiegyenlítetten nyújtani a szorongást, vagy a rettegést másfél órán keresztül, s amelyeknek ez megközelítőleg sikerül, azok általában nem igazi horrorfilmek, ilyen volt például az Angyalszív c. film is. 
 
 INTERCOM 


 
A Hatodik Érzék is jó eséllyel pályázhat erre a díjra, mivel tényleg nem lankad a figyelmünk
a film alatt, sőt, inkább már szeretnénk hamar túljutni a megoldáson, és a Cole-srácot valami megnyugtató helyzetben látni. 

Dr. Malcolm-nak is akadnak nehézségei az életével, egy tragikus eset után kizökken addigi sikeres életéből, elveszíti a feleségével a kapcsolatot, és nem találja a visszautat régi énjéhez, úgy tűnik, a Cole-lal való beszélgetések őt is megnyugtatják, és a film végére ő is rendezi problémáit.
Bruce Willis hasonló attitűddel áll a szerepéhez, mint ahogy a Kód Neve: Merkúr c. filmben tette, kimért és megfontolt, abban a filmben is egy kisfiú partnerét játszotta, viszont A Hatodik Érzék több ponton is jobb, mint a Mercury Rising volt. A történet kevésbé felejthető, Willis karaktere több árnyalatot kap, a kisfiú (Osment) pedig itt abszolút főszereplő, aki egy maga viszi el a filmet a gyerekvállain.
A Hatodik Érzék egy 28 éves rendező munkája, M. Night Shyamalan-é, aki évekig dédelgette magában a film ötletét, és mindenképen Bruce Willis-t szerette volna megnyerni Malcolm szerepére. A Hollywood Pictures vevő volt a forgatókönyvre, és a producerek is örömmel üdvözölték a különleges filmtervet. A rendező teljesen szabad kezet kapott a forgatáshoz, és Bruce Willis is elismerően nyilatkozott a közös munkáról. Haley Joel Osment pedig az egész stábot lenyűgözte a profizmusával, Willis szerint tehetséges és eszes a srác, és az a legbájosabb benne, hogy abszolút nincs tudatában a saját tehetségének.

A film költségvetése 55 millió dollár volt, s a bemutató után 5 hónappal már 274 millió dollár bevételt 
könyvelhettek a készítők. A Hatodik Érzék feszültséggel teli különleges film, de azt szeretnénk kérni , ha valaki el akarja neked mesélni a történetet, mielőtt láttad volna a filmet, tégy úgy, ahogy az Osment-fiú javasolta egy interjújában: fogd be a füled, és kezdj el énekelni, ne hagyd, hogy szegényebb legyél egy ilyen filmélménnyel. 

                          -lyly-
 

 

oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22