Bangkok Hilton tizennegyedszer - gondolnánk, ó igen, szexi csajokat kínoznak, hogy a tévé előtt jobban csússzon a vacsi. Gondolnánk, de abszolút nem ez a felállás a Börtönpalota esetében.
Korábbi kedvencünkre, a Visszatérés a Paradicsomra hasonlít talán egyedül a drog-börtönös filmek közül, és erre hasonlítani egyáltalán nem hátrányos. Csajokban, mármint női főszereplőkben erősek vagyunk, Kate Beckinsale és Claire Danes, akit most újra látni nemcsak jó a Drogosztag után, de még ha a remek Blair Witch Project és a pompás Eljövendő Szép Napok kicsit feledtették volna is régi vágyunkat, hogy a Drogosztagot jó lenne újra látni, most ismét feltámad ez az elemi ösztön, mert Claire Danes nagyon jó. 

Igaziból nem lenne szabad elárulni, hogy a Börtönpalota konkrétan miért hasonlít a Visszatérés a Paradicsomba-ra, de higgyétek el, hogy hasonlít. Szerencsére azonban ez a film sokkal kevésbé tragikus, illetve tragikusnak elég tragikus, csak nem megrázó, inkább "csak" felkavaró, és szép. 

A film kezdete határozottan kellemes, Claire Danes-nek és Kate Beckinsale-nek sikerül előadniuk, hogy milyen egy igazi lánybarátság, az a fajta, amire a srácok már 15 méterről azt mondják, hogy leszbosz. Imádnivalóak ahogy együtt nyomulnak, igazi paradicsomi életforma, és még az is lehet, hogy ennyire jó barátság csak a vásznon létezik. Mindenesetre nem tart örökké, mármint ez a paradicsomi életforma. Sajnos nem, pedig szívesen elnézegetné az ember ennek a kirándulásnak a happy verzióját is, még akkor is, ha összesen nulla darab konfliktust sikerülne felmutatnia. Szóval becsúszik a képbe a piros szemű szörnyeteg, a rivalizálás. 

A karakterek, Alice és Darlene, (Danes és Beckinsale) pontosan egyformán bombázóak, mégis, ha leszbikusak volnának, inkább Alice lenne a fiú, illetve ő az, aki kicsit jobban észnél van, legalább is percekre. Darlene határozottan gazdag családból származik, ahol a papa és a mama egyaránt nagyiramban keresik a pénzt, Alice-nek egy darab apja van, és ez minden, mindenki, akire számíthat, és rá sem nagyon, mert amolyan ex-rockker típus, pont mint Sarah Polley apja a Sweet Hereafter-ben. 

Szépen bulizgatnak, éppen egy drága hotelbe osontak be, hogy a medencét és a koktélokat élvezzék, persze ingyen, valamely random szobaszám számlájára. Itt sikerül megismerkedniük Nick Parks-szal, aki a film bonyodalmát képezi, és sajnos nem is akármilyet. Este paradicsomi környezetben dizsiznek, fiatalok és ártatlanok, Nick Parks pedig kimeríti a jóképűség fogalmát. És ugye, ha már idegen helyen vagyunk, nincs jobb dolog, mint egy szexuális kaland kilátása, ha véletlenül kiderülne, hogy a Freudizmusban van valami pláne, szinte minden fiatal tudatalattijában ezt találnánk egy nyaralás-szerű külföldi út során. Buliznak, és Alice már nagyon közel van Nick-hez, ha rájuk nézünk, azt látjuk, hogy Alice ma nem egyedül megy haza, és nem is Darlene-nel. Darlene rájuk is néz, és ő is ugyanezt látja, és akkor Alice, talán, hogy konstatálja, mire készül ellátogat a mosdóba, ezalatt viszont Nick odamegy felvidítani Darlene-t és teszi mindezt olyan hévvel, hogy nyomban meg is csókolja a lányt, akivel az éjszakát együtt is töltik meg minden. Alice a mosdóból kijövet nem vidám látványban részesül, de egyrészt nincs mit tennie, másrészt határozottan barátnői lemondással él, és elhagyja a terepet. 

Másnap Alice a piacon véletlenségből összefut Nick Parks-szal, és végül az egész délutánt együtt töltik. Ugyanezen a napon, vagyis a kaland után Darlene már úgy jön haza, hogy lebeszélte Nick-kel, hogy hármasban átruccannak Hongkong-ba. Tegyük fel, úgy ültél be a filmre, hogy nem tudod, mi a címe, nem tudod, miről szól, ebben az esetben körülbelül itt kezdene az a furcsa rosszérzésed támadni, hogy valami súlyos dolog van a levegőben. Amikor a szálloda hordárja berakja a csomagjaikat a taxiba, ez az érzés csak fokozódik, és bizony perceken belül ott vagyunk, ahol a part szakad, lekapcsolják őket, és 150-edszer látjuk a vásznon, hogy valakinek fogalma sincs, mi van a csomagjában. 

Természetesen könnyű erről írni, miután megnéz az ember egy ilyen határozottan nehezen felejthető filmet, tehát jól szórakozott, de közben a valóság, mégpedig pont az a valóság, amit ez a film is ábrázol keményen létezik. Adam Fields, a film producere (és akitől a történet származik), azt mesélte, hogy legutóbbi Thaiföld-i utazása során 15 olyan lánnyal találkozott, akiket heroincsempészésért ítéltek el, és nagyon súlyos büntetést kaptak. Ennél súlyosabb háttér-információra szinte gondolni sem lehet, és persze Adam Fields egyáltalán nem találkozott az összes lánnyal. Meghallgatta a történeteiket, és kiderült, hogy nagyon sok bennük a közös vonás, sőt, szinte egy kaptafára mennek. A Tahiföld-re látogatók folyamatosan szórólapokkal találkozhatnak, melyek próbálják felvilágosítani őket, hogy milyen veszélynek vannak kitéve, de úgy látszik, a naivitás a fiatalok fő alkotóeleme, és ez a csapda, amibe Alice és Darlene belesétáltak továbbra is ugyanúgy szedi az áldozatait. 

A filmben szereplő Bill Pullmann nagyon jó karaktert alakít (Hank Greene), helyben praktizáló, szinte egy magánnyomozó munkakörét is kimerítő, thai feleséggel rendelkező aranyos fickó. Emlékeztet minket Adam Fields-re, mintha az ő kívülállását, tehetetlenségét, együttérzését, és kérdéseit találnánk meg ebben a karakterben. Bill Pullmann felteszi a kérdést a tárgyaláson, hogy hogyan fért bele 6 kilogramm heroin egy olyan pici hátzsákba, majd közli, hogy ha a vád és a hatóságok szavahihetősége ennyire nulla, akkor a szavukat nem is lehet figyelembevenni, ez a naivitás és értetlenség. Úgy tűnik, mintha az összes saját nyomozati anyaga belekerült volna ebbe a történetbe, és valószínűleg azért producelte a filmet, vagyis ezért hozta létre, hogy ezeket az életfontosságú infókat közzé tegye. Alice és Darlene esetében az volt, hogy azon a napon 6 darab "öszvért", (küldöncöt) dobott be ez a Nick Parks, akik megrakva a csomagokkal át kellett, hogy jussanak a határon. Mivel a vámosok egyáltalán nem hülyék, és egy nagyadag heroint könnyen megtalálnak, különösen amerikai lányoknál, el kell terelni a figyelmüket. A figyelemelterelés legjobb módja, ha névtelen telefonálóként "feldob" kettőt a hat öszvérből, Alice-t és Darlene-t. Ahogyan Bill Pullmann rávezeti a lányokat, ez a két "feldobott" szállító a csúszópénz a hatóságok felé, na meg a lányok életének hátralevő része. Megtudjuk, hogy milyen szokásos dumákkal veszik le a lányokat a lábukról, "milyen jó lenne Párizsban csókolózni", "vagy összeházasodni", aztán már, mire a tényleges kérdést felteszi, hogy nem akarsz-e egy milliót keresni, a lány már nincs abban a helyzetben, hogy nemet mondjon, és ez még a jobbik eset, ha megkérdezik tőlük. 

A filmben az a nagyszerű, ami a megnézése után kezd el hatni, hogy a történet mindezeken felül direkt a barátságra koncentrál, ennek a barátságnak a történetének a vonalára épül az egész, és ezen belül is Claire Danes karakterére, Alice-re. Darlene és Alice - mint kiderül- gyerekkoruk óta barátok. Gazdag lány, két szülővel, szegény lány egy apával, ez a felállás. A legdrámaibb jelenete a filmnek az, amikor Darlene apja megjelenik a börtönben és miután beszélt Darlene-nel, odahivatja Alice-t. Alice arra számít, hogy tényleg mindkettőjüket ki akarja hozni Darlene apja, és akkor jön a hidegzuhany, a lány fejéhez vágja, hogy x évvel ezelőtt valamit ráöntött a kanapéra és azt mondta, hogy nem ő volt, majd felemlít egy másik háztartási balesetet is, amiről Alice megint azt mondta, hogy nem ő volt. Kiderül, hogy Darlene apja tudja, hogy Alice volt, és szívből utálja őt ezért, és jelen pillanatban is nemhogy nem akar segíteni neki, de 100%-ig őt hibáztatja Darlene tragikus sorsáért. 

Amikor Bill Pullmann meggyanúsítja Darlene-t, hogy ő dőlt be a "Párizsban csókolózni" szövegnek, Darlene, mivel tudta, hogy nem ő volt, rájött, hogy csakis Alice dőlhetett be ennek, és mivel Alice elhallgatta, hogy azon a délutánon Nick Parks-szal volt, még Bill Pullmann is rá gyanakszik. A film nagy jelenete tulajdonképpen pár másodperces, és csak Claire Danes profilját látjuk benne, ahogy reagál, ahogy lereagál egy mondatot, ami Bill Pullmann szájából hangzott el, "mindketten tudjuk, hogy nem te tetted". Erre a mondatra nagyon szüksége volt már szegény Alice-nek, és ez adhatta neki a lökést ahhoz, hogy végül azt tegye, amit. 

Összességében mi volt a bűne Alice-nek? Először, hogy az ingyen koktélozás ötletét felvetette. Másodszor, hogy beindult Nick Parks-ra, na meg a két háztartási baleset annak idején. Ami a Parks ügyet illeti, nyilván jólesett neki, hogy nemcsak mindig a gazdag Darlene-nek jut ki az élet habosabb oldala, a koktélozást tekintve ugyanilyen lehetett az indíték, ne csak a gazdag turisták koktélozzanak, meg egyébként is, a szegényebb lány kábé ilyenekkel tudja feldobni a barátnőjét, "free" dolgokkal, gyerekes csínyekkel, "remélem, nálad van a fürdőruhád". Ami pedig a Parks ügyet illeti, igaziból Darlene volt a hunyó, hiszen láthatta, hogy Alice menyire fel van dobva, nemet kellett volna mondania Parks közeledésére. 

Amikor a végén arra a bizonyos dologra elszánja magát szegény Alice, kábé az lehetett a fejében, hogy ő egy felesleges személy ezen a földön, csak egy kellék, egy barátnő, egy két lábon járó csúszópénz, és egész életében egyetlen jó dolog történt vele, az, hogy Bill Pullmann azt mondta, amit. Amikor, még az elején ott ültek a medence partján és arról álmodoztak, hogy milyenek lesznek felnőtt korukban, és hogy mennyire kemények lesznek a pasikkal például váláskor, akkor voltak jó passzban, azt kellett volna rögzíteni, és akkor egy Nick Parks (akiről Bill Pullmann azt is megtudta, hogy felsőbb körökben vannak kapcsolatai), nem kavarhatott volna be nekik, csakúgy, mint annak a tizenöt lánynak, akikkel Adam Fields találkozott. 

Megdöbbentő jelenet még, amikor a haverjaik illetve ex gimis társaik meglátogatják őket a börtönben, valószínűleg először csinálták, de akkor is rutinszerű. Mintha csak egyfajta jófej gesztus lenne, cserébe a látványosságért, mintha nyilvánvaló lenne, hogy egyszerűen vannak ilyen emberek, pl. Darlene és Alice, akiknek ez a sorsuk és kész.