Napsugár Sétány Sonnenallee 1999

Ki ne tenne szívesen nosztalgia kirándulást az egykori NDK-ba? Talán az egykori NDK lakói? Mindenesetre a Napsugár Sétány megkísérel minket meggyőzni arról, hogy akármilyen is volt az élet akkoriban, azért voltak jó dolgok is.
A helyszín Kelet-Berlin, mármint az egykori Kelet-Berlin, a határtól egy háztömbnyire, és fiatalok életét kísérhetjük végig a turista-útvonalon, amely során betekintést nyerhetünk az egykori NDK misztikus világába. Ó, azok a régi szép idők! Fiatalok játszanak a téren, színes ruhákban, és zenét hallgatnak, amiket egyébként tilos lejátszani, és ezért a kerületben szolgáló rendőr folyton üldözi is őket. A téren (jásztó téren) a háttérben fantáziátlanul csókolózó párokat lehet látni, ami arra utal, hogy mennyire üres lehetett az élet akkoriban, babakocsit tologató párok jönnek-mennek az utcákon, ami szintén ugyanerre utal, kisdobosok szelik át az úttestet, maguk a fiatalok pedig el vannak ájulva a szemközti házból előlépő szőke szépség láttán, és arra gondolnak, ideje lenne már nekik is becsajozni.
Nem is indul tehát feltétlenül bénán a film, a következő 20-30 percben pedig leginkább azon van a hangsúly, hogy az akkori életviszonyok összes létező kellékét bemutassák nekünk, lássunk tehát hozzá a túrához. Otthon ül a család, a papa és a mama. Van nekik asztaluk, "mufuti", a multifunkcionális asztal (tisch), amely lehet dohányzóasztal, vagy ebédlőasztal, egy kar meghúzása nyomán. Egy szobában laknak, mindenki ott ül, és teljesen természetes jelenség, hogy a rendőr besétál családot látogatni. A fiatalsrácok előtt remek alternatívaként kínálkozik, hogy beálljanak három évre katonának, persze csak önkéntes alapon, meg hogyha valami hibát követnek el, ami esetleg igazgatói intőt vonna maga után, sőt a párt iskolai képviselőit is zavarja, "gyakorolhatnak önkritikát" a nyilvános ifjúkommunista ülésen. Egy ilyen ülésen van egy meghívott vendég, eredeti vietnámi (vagy koreai) ifjú-kommunista csaj, és eredeti vietnámi, vagy koreai nyelven adja elő beszédét.

A főszereplő srác is ide keveredik, és amíg korábban már-már rendszerellenes hajalmai voltak, a csajok, és különösen a bombázónak beállított szőke csaj jelenléte annyira felvillanyozta, hogy szóvirágokba bonyolódó hosszú beszédet mondott a kommunizmus szépségeiről. És akkor van a srác haverja, aki összejön egy csajjal, akit nyilván kicsit a Trainspotting fiatal csajáról, Diane-ről (Kelly McDonald) mintáztak, aki a szende felszín alatt komoly szexuális töltetet hordoz. És akkor ők összejönnek, és a kor divatjának megfelelően Sartre-ot olvastak, amit a mindig feketébe öltöző kány hozott be a képbe. És akkor volt házibuli is, ahova egyre többen jöttek, a Sartre-os csaj meghívása nyomán, és amely nyomán szülői házat teljesen tropára verték. Ez azonban mind semmi, mert fogyasztottak kábítószert is, asztma-tea és Coca-Cola áldásos keverékét, amitől mindenki nagyon "kész volt". És ha ez kevés lett volna, a parti végén a két csávó az erkélyről vizelt az utcára, méterekre a határtól, így egy arra járó nyugati turista lefotózta őket, és így a Nyugat lehozta, hogy itt így buliznak a helyi fejek, a vasfüggöny mögött, ami szégyen. Persze volt diszkó-jelenet is, ahol a csajok ott ültek ronda barátnőikkel és bután néztek, és a csávók kikészültek, és táncoltak, meg elájultak attól, hogy bejött egy nyugat-német srác, a nagymenő.

Nem lehet tehát azt állítani, hogy kevés dolgot mutatott volna be ez a film az akkori érából. Még azt is belevették, hogy a szomszéd biztos a Stasi-nak dolgozik, persze végül kiderül, hogy temetkezési vállalkozó, és hogy ezért jár gyakran feketében. És természetesen volt egy idős nyugatnémet rokon, aki leginkább egy idős nénire emlékeztetett, aki folyton megjelent a kis családnál vendégségbe, és nylon harisnyákat csempészett át, és hangoztatta, hogy a falak itt azbesztet tartalmaznak, ami halálos 10 éven belül, amire a kis család csak azt válaszolta, hogy már több, mint 10 éve itt laknak. Végül az idős rokon hal meg tüdőrák-rohamban, csak azt nem értjük, hogy miért? És itt jön be a film ösze negatívuma egycsapásra. Amikor ugyanis a kezdeti élet-bemutató félórákon túlvagyunk, már kezdenénk reménykedni, hogy lesz is valami, és a szőke csaj a szaván akarja fogni a srácot, hogy mindig róla ír a naplójában, és erre a srác beiratkozik egy keresztény gyorsíró tanfolyamra, és hozzálát, hogy összedobja az elmúlt évek naplóit. A csaj miatt ír, de közben alkalma nyílik átgondolnia az életét, az életet úgy általában, meg az egész NDK szitut is. Tényleg kezdünk reménykedni, és eközben a Startre-os csaj és a srác gyereket várnak, és a srác a Stasi-hoz jelentkezett, hogy eltartsa a gyereket, és ez komoly dráma, csak persze az NDK pont nem a munkanélküliségről volt híres, vagy a megélhetési nehézségekről. Szóval jó ez a naplóírásosdi, és tényleg várnánk, hogy kialakul valami, de ehelyett hidegzuhany.

A nyugati rokon meghal, tüdőrákban, amiben az a gáz, hogy mindez NDK vs. NSZK volt bemutatva, márpedig az NDK-ban sokkal többet és sokkal rosszabb cigiket szívtak az emberek, és az azbeszt akkor is egészségre káros, meg a kétütemű motorok is. Tehát ez az egész ki nevet a végén dolog teljesen fals. Eközben pedig az anyuka már hónapok óta próbál átszökni Nyugat-Berlinbe, és egy talált útlevélhez kimaszkírozza magát, és meg is próbálja. Csakhogy a határon, mint valami Bunuel filmben, (Öldöklő Angyal) nem bírja átlépni a vonalat. Ez a film legcsúnyább része. Ha valaki egy picit is ismeri a történelmet, tudhatja, hogy az NDK-ba kényszerült németek mennyire szívesen átmentek volna a falon, és hogy mekkora kísérletek történtek a fal alatt, felett való átjutásra. Ezek az emberek, akik közül sokat ott helyben lelőttek, vagy súlyosan bebörtönöztek, megérdemlik a tiszteletet, és így a néni elvetélt kísérletét a filmben egyszerűen szemétségnek tartjuk. De ez mind semmi, hiszen a fiatalok zöme a filmben soha nem is beszélt arról, hogy át szeretne jutni, amivel egy egész akkori országot aláznak le a film német alkotói. Aztán a végén a néni mégis átjut a határon, a halott rokon temetésére, de természetesen visszajön, ami megint csúnya dolog az előbbiek tekintetében. A srác naplójából pedig semmi nem sül ki, és máris ott állunk a film végén, a képzeletbeli Friedrich Stasse-n, ahol az emberek nevetve, táncolva, zenélve vonulnak át. Még egy ilyen egyszerű jelenetet is jól meg tudtak kavarni a film alkotói, mivel mindez úgy nézett, hogy, hogy az emberek elkezdenek bulizni, örülni, sokan lenni, és végül a határőrök tehetetlenül nézik, ahogy átlépik a határt. Márpedig a vasfüggöny nem csak úgy elpárolgott annak idején, nem az volt, hogy az NDK és a Szovjetunió elmosolyodott a sok ember láttán, és azt mondták, okés, menjetek, nem is gondoltuk komolyan, csak próbálkoztunk. Nem, a vasfüggöny nem elviccelődött, nem elpárolgott, hanem leomlott, ami hatalmas különbség, és tegyük hozzá, nem az NDK-s, hanem a magyar határőrök, és nem tehetetlenül, hanem aktívan engedték át az embereket.

Azt mondjuk tehát, hogy nem működik ez a nosztalgiázás, egyedül talán úgy jöhetett volna létre jó, ha azt csinálják, mint a Krisztus Utolsó Megkísértésében, hogy azt álmodja, majd álmában ráeszmél, hogy ez nem jó, és hogy szabadulni akar belőle. Tehát pl. fiatalok időgéppel átmennek oda, mondván, hogy nosztalgia, és hogy egész jó kis dolgok voltak akkor, és átmennek, és kezdetben jól érzik magukat, majd amikor eljön a naplóírás ideje, vagy ki tudja mi, egyszercsak rájönnek, hogy azt kívánják, bárcsak ne is lennének ott, és akkor visszakerülnek, és örülnek, hogy egy szabad országban lehetnek. A sima nosztalgiázás tehát vette ki jól magát, bár valószínűleg az egész film leginkább vitát akart kavarni, és így bevételt, mindenesetre maga a film tök gyatra lett, ez a nagy helyzet. Lehetett volna jobb is, de akkor is itt lenne nekünk a Megáll az Idő, ami nemcsak jó film volt, de akkoriban is készült, ilyen filmet Leander Haußmann bizonyára nem tudna illetve nem tudott volna írni, bár a sors iróniája az, hogy maga Bereményi Géza sem tudná mégegyszer ugyanezt megcsinálni, legalább is abból ítélve, hogy most éppen az egymilliárd (!) forintos milleniumi állami filmen dolgozik.

-flea-