Minek megnézni egy dán filmet, ami "Mifune" címre hallgat? Vagy másfelől hogy lehet kihagyni? A legtöbb ember, aki megnézte, valószínűleg azért tette, mert a "Dogma III" címkéhez tartozó hírnév megelőzte a filmet. A legtöbb kritika, amivel ezt a filmet megtalálták elsősorban azzal volt elfoglalva, hogy 35 milliméteres filmnyersanyagra forgatták, (mint a rendes mozifilmeket, nem úgy, mint a Születésnap-ot és az Idióták-at, mely két film megelőzte Mifune-t), és hogy sokkal könnyebben nézhető, mint a Dogma kínálat többi tagja. Anélkül, hogy mi is belemerülnénk a film Dogma-aspektusába, amennyire én tudom, semmi nem tiltja a kiáltványban a film-nyersanyag használatát videó helyett, sem azt, hogy egy film "könnyen emészthető" legyen, és persze, ami a Dogmával kapcsolatban "emészthetőség" , az finomított megfelelője az "élvezhetőségnek".

Holtbiztos, hogy erről van szó a Mifune esetében, mégis kivételt tennék, és azt mondanám, a Mifune esetében az "emészthetőség" kicsit sem megy a Dogmás "minőség" rovására, és nem kevésbé jelent komoly kihívást, mint pl. a Születésnap.

Igaziból még konkrét párhuzam is kimutatható a két film témájában, a főhős, aki szeretné valahogy elérni lelki nyugalmát, miközben a széteső, funkcióját vesztett családi környezettel harcol. Ami a Mifune-t Dogma-tikus támadásoknak kiteszi az az lehet, hogy pl. a Születésnappal szemben sokkal bőkezűbben bánik a humorral. Ami a Mifune-t az előző két Dogma filmmel rokoni összefüggésbe hozza, az a filmben látható színészek (lényegében az összes színész) által nyújtott kiemelkedően jó alakítás. Több (mint egy) kritikus is feltette a kérdést, hogy vajon Dánia tényleg az a hely, ahol ennyire kifogyhatatlan számban állnak rendelkezésre a legremekebb fő- és mellékszereplők, vagy az van, hogy ez az egész Dogma mozgalom egy jól kidolgozott összeesküvés, aminek a küldetése, hogy mi ezt higgyük. Fix azonban, hogy borzong az ember háta, ha arra gondol, milyen borzasztó eredménnyel járna, ha valaki mondjuk Magyarországon csinálna ilyen "mínusz-kozmetikázással" készült szinte élesben forgatott filmeket.

Ennyit a Dogmáról. Ha valaki esetleg nem tudná kapásból, a film címe Toshiro Mifune japán színészre utal, aki egy szamurájnak öltözött parasztot alakított Kurosawa Hét Szamuráj c. filmjében, (ez az info a filmben szereplő két fiútestvér egy gyerekkori játékában merül fel, mielőtt valaki begyanúsítana minket, hogy mi nyomoztuk ki).
A történet Kresten-ről szól, a feltörekvő dán yuppie-ról, aki a film elején azon fáradozik, hogy lebetonozza ígéretes jövőjét azzal, hogy elveszi a főnöke lányát. Amikor aztán kap egy telefonhívást, hogy az apja meghalt, abban a kínos szituban találja magát, hogy be kell ismernie a vadiúj menyasszonynak, hogy nem is árva, hanem egy szegény parasztbácsi fiaként nevelkedett, és hogy van egy szellemi fogyatékos, középkorú bátyja is, aki számára most a megfelelő ellátásról neki kell gondoskodnia.

Így Kresten visszatér a kapanyélhez és a Rain Man stílushoz is egyben, és próbálja kitalálni, hogyan szervezhetné meg a bátyja - Rud- ellátását anélkül, hogy saját életét nemkívánatos módon kényelmetlenné tegye. Amikor visszatér a rozzant családi farmra és megpróbálja rendbe tenni a dolgokat a bátyjával, kezd egészen erős lelkiismeret furdalást érezni, hogy a bátyját fogyatékosok intézetbe dugta, amíg ő szépen lekopott.

Azt találja ki, hogy felvesz egy házvezetőnőt, aki majd gondját viseli Rud-nak és a farmnak, és hogy amikor majd elcsitulnak a dolgok, visszamegy Koppenhágába.
Az újsághirdetésére egy Liva nevű call-girl jelentkezik, aki egy eldugott helyre vágyik, ahol meghúzhatja magát egy kis időre a stricije és egy zaklató mániákus elől, de ezeket a szempontjait nyilván nem említette a jelentkezésekor.
Kresten-t egyből magával ragadja ez a gyönyörű és misztikus idegen nő, különösen, hogy valami komolyabb kort képviselő matrónára számított. Rud pedig egyből meg van arról győződve, hogy Liva egyenlő Lindával, a képregény-hősnővel, akinek a történetét évtizedeken keresztül nyomon követte, és most örül, hogy idejött rendbe szedni az ő farmjukat. Amikor megkísérel jelt adni Lindának, a képregényből tanult módon, tenyereit az ég felé fordítva, a film egyik igazán kiváló humorú részét hozza ezzel létre. Közben persze nagy a jövésmenés, mindenféle problémák csapódnak be, beleértve egy szadista szomszédot és Kresten félig-meddig már ex-nek számító feleségét is, Liva problematikus gyerekkorban lévő kisöcsét, és egy csapat ex prostituáltat is, akik a gondoskodást egyből túlzásba viszik.

Mindez talán kiagyaltnak tűnhet, de mégis egészen jól működik Kragh-Jacobsen filmje. Akik látták Iben Hjejle langyos sztárrá válását Stephen Frears Pop Csajok Satöbbi c. filmjében, el fognak képedni, micsoda vibrációt hoz be a filmbe most ugyanaz a színésznő Liva szerepében. Anders W. Berthelsen is hibátlan Kresten szerepében, és valójában az ő alakítása a film legerősebb pillére. Jesper Asholt mint Rud eléggé ellentmondásos kritikákat kapott, jót is rosszat is, de meglátásom szerint ezeknek több köze van a Dogma filmek indokolatlannak tűnő vonzalmához a szellemi fogyatékos karakterekkel szemben (beleértve az egyetlen nem dán Dogma projektet, Harmony Korine "Julien Donkey-Boy" c. filmjét is), mint Asholt alakításának erényeihez illetve hibáihoz. Számomra Asholt alakítása erőteljes volt, amíg Emil Tarding-é, Liva kisöccsének korához képest kimondottan nehéz szerepében minimum kiváló.
Nyilván és elkerülhetetlenül vannak gyenge pontjai a történetnek, Liva ex prostituált "barátainak" látogatása egyszerűen butaság, Liva reakciója Kresten szexuális közeledésére a karakterhez képest rendesen eltúlzott, a gonosz szomszéd kicsit nehezen illeszkedik a dán iparvidékbe, különösen, amikor behajt a farm udvarára vadiúj Ford Station-Wagon-jával, hogy lenyúljon pár szexi holmit Liva-tól.
A "Hollywood-i befejezés", (nem árulom el, mi lesz a vége, de kábé pont az, amit ez az elnevezés takar) lehet az oka, hogy a "komoly film" ortodox rajongóitól kritikákat kapott, és őszintén szólva, nekem is csalódást okozott ez a befejezés, persze nem úgy, hogy Kragh-Jacobsen miért a Hollywood-it választotta a nem-Hollywood-i helyett, hanem csak mert nem váltotta be a várakozást, amit a befejezésig vezető kifejezetten klisémentes jelenetek keltettek az emberben.
Mindenesetre ez a kis utazás mindenképp meg érte, és a Mifune számomra nemcsak a kiáltvány megvalósításának terén ("az igazság kikényszerítése ... a karakterekből és beállításokból"), teljesít jobban az előző két dán Dogma alkotásnál, hanem úgy is, mint egy méregtelenítő koktél, humorból, emberségből, pimaszságból és bájból.

-dylan gray-