A Lövés Utáni Csend Die Stille Nach Dem Schuss 2000

A Lövés Utáni Csend a kettévágott Németországban játszódik, többnyire a valamikori NDK-ban, de ebben a filmben nyoma sincs az NDK-s "békeidők" nosztalgikus elemeinek (úgymint Trabantok, broiler-csirkék, és a többiek), hanem inkább a kelet-német titkosszolgálat működésébe pillanthatunk be, a 70-es évektől egészen 1989-ig, a Berlini Fal leomlásáig.

A történet főszereplője Rita Vogt, egy fiatal lány, aki a film elején éppen egy anarchista csapat tagjaként bankokat rabol ki Nyugat-Németországban, olyan szocialista szlogenekre hivatkozva, mint például: "A magántulajdon-lopás", vagy "le a kapitalizmussal". Ez a hetvenes évek idealizmusa, a csapat tagjai elegyítik az izgalmas életformát a politikai elvekkel, Ritánál pedig még a szerelem is közrejátszik a terrorizmus választásában, mivel a bandafőnökkel, Andival jár éppen.

A film készítői alaposan felkutatták a kor németországi eseményeit, de ragaszkodnak hozzá, hogy a szereplők a fikció termékei csupán, tehát nem létezett pontosan ilyen sors, mint Ritáé, de a film eseményei akár meg is történhettek volna az életben. Rita és barátai teszik a dolgukat, majd egy kelet-berlini átutazás során a Stasi (a kelet-német titkosszolgálat) felfigyel a Ritánál levő pisztolyra, úgyhogy elkezdődik egy titkos kapcsolat a "nyugati" anarchisták és a "keleti" biztonsági hivatal között, ami hősnőnk életét alapvetően fogja befolyásolni. Nem mondhatjuk, hogy végig izgalomban tudja tartani a nézőket A Lövés Utáni Csend, az viszont igaz, hogy a főhősnő annyi átalakuláson megy keresztül a filmidő alatt, ami szokatlan, és a Ritát játszó Bibiana Beglau, 28 éves hamburgi színésznő pedig képes egy érdekes személyiséget bemutatni, úgyhogy tulajdonképpen neki köszönhetően nézhető a film.

Az alaptörténet egy, a politikai játszmáknak kitett fiatal lány sorsa, aki -amikor már Párizsban és Nyugat-Berlinben nincs maradása- Kelet-Németországba menekül, és ott kér védelmet a titkosszolgálattól, aztán végül egyedül kezd új életet, új néven és új személyiségként a keleti régióban, politikai menekültként.

Ez a fordulat érdekes kultúrantropológiai szempontból: hálás téma egy olyan szabad szellemű lány beilleszkedését bemutatni a kommunista NDK-ba, aki egy szabad országból érkezett (az eddigi bankrabló foglalkozása sem hordozott túl sok kötöttséget magában), és most egy olyan országban kell elkezdenie a mindennapi életét, ahol a gyárban eltöltött 10 óra számít karriernek, és egy Trabant birtoklása már luxuskörülményekre utal. Rita remekül veszi az akdályokat, szeret a gyárban dolgozni, és összebarátkozik egy Tatjana nevű helyi lánnyal, aki abban a közegben renitensnek számít (iszik, és festi a haját). Úgy néz ki, hogy Tatjana bele is szeret, de mielőtt ezt a dilemmát még meg kellene oldania a filmnek, Ritának mennie kell, mert a híradóban bemutatják Andit (akit épp lelőttek egy határátlépésnél), és társait, tehát a lányt felismerték, úgyhogy ismét új személyiséget kap, most éppen Sabine néven fut, aki egy vállalatnál lesz gyermekvédelmis előadó. Eddig a pontig a filmnek olyan hangulata van, mintha egy büntetőtáborban forgatták volna, kevés szín a vásznon, sok szürke, és mélabús unalom uralja a jeleneteket, de a második átalakulás révén végre kapunk valami életszerű beállítást is: Sabine elutazik a tengerhez a gyerekekkel, és ott szerelmes lesz. Annak a nézőnek lesz igaza, aki nem dől be a felhőtlenebb képeknek, és úgy gondolja, egy ilyen sorsnak és egy ilyen filmnek nem lehet jó a vége - hát persze, hogy nem jön össze Ritának a hosszútávú normális élet.

A Stasi nem engedi elutazni a vőlegényével, közben leomlik a Berlini Fal, az egyik volt terroristalányt letartóztatják, úgyhogy Rita megpróbál egy motoros áttörést a kelet-német határon, ami balul sül el.

Az átlagos néző számára nagyon hosszúnak tűnik a film, mivel egyrészt több életbe is belekezd Rita, aminek alakulását egy darabig követhetjük, másrészt a folyamatos politikai háttér ad egy túlsúlyt a történetnek, amitől nem lesz élvezetesebb a film fogyasztása. A rendező, Volker Schlöndorff szerint találó kifejezés az alkotására az, hogy egy "abszurd bűnügyi dráma", ami egy visszatekintés a német történelem egy részéhez, de a rendező és a forgatókönyvíró (Wolfgang Kohlhaase) intenciója szerint a film nemcsak a kétféle német politikát és életvitelt mutatná be, hanem például a kelet-német rendszer beépülését az emberek apró megnyilatkozásaiba, illetve egy fiatal lány azon igyekezetét, hogy megkapaszkodjon az életbe, bár sem az idő, sem a hely nem kedvez neki.

A Lövés Utáni Csend annyira szoros dramaturgiával dolgozik, hogy az embernek (a nézőnek) néha az az érzése, hogy minimum három filmet raktak egybe német precizitással: egyet, ami a 70-es évek nyugati anarchistáiról szól, egyet, ami a kelet-német életmódról, és egyet, ami a Stasiról. A főszereplőn és a Friderike nevű terrorista lányon kívül nincsenek könnyen megjegyezhető, karakterisztikus arcok a filmben, mindenre valami szürke elmosódottság-hangulat nyomja rá a bélyegét, bár lehet, hogy a témához ez a legmegfelelőbb előadásmód.

A film alapötletét egy megtörtént esemény adta: 1990-ben több nyugatnémet terroristát tartóztattak le Kelet-Németországban, ezek a terroristák már évek óta inkognitóban éltek a keleti területen, és a letartóztatásokban a volt keleti és nyugatnémet rendőrség egyaránt részt vett. Akármennyire is pontos az a kép, amit az alkotók erről a korszakról bemutattak, mivel nem dokumentarista jellegű a film, ezért a sok politikai bonyodalom miatt sokszor fárasztónak érezzük a cselekmény alakulását, persze az is előfordulhat, hogy ilyen közeli múltról még nem lehet történelmi filmet csinálni, és itt most nem csak a korhű kosztümök hiányára gondolunk...

Monica