A Sejt The Cell 2000

A Sejt valójában egy szándékosan hibás fordítás alapján kaphatta a címét, ugyanis a film arról szól, hogy egy őrült férfi lányokat rabol el, és bezárja őket egy cellába, ami, ugye angolul ugyanúgy "Cell", mint az, hogy sejt. Ez a film tehát nem sejt, hanem Cella.

Kicsit hidegzuhanyként ér minket ez a cellásítás, mert utáljuk az indokolatlan erőszakot, és méginkább a bestialitást. Fura dolog ezt így leírni egy olyan magazin lapjain, ahol a horrorfilmekről is olvasni azt, hogy jók, meg amelynek mind írói, mind olvasói hetente egyszer nagyot röhögnek, amikor a South Park Kenny-gyerekét kicsinálják, de mindegy. Az erőszak igenis nagyon jó tud lenni a filmekben, sőt, mi több, ugyanúgy alapeleme a filmeknek, mint a szex, vagy a szerelem. De egyrészt elképzelhető erőszaknélküli film is, (mint ahogy létezik is vagy párezer remek példa), másrészt pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mit és hogyan és mennyi ideig, illetve hányszor látunk, és vannak fokozatok, amiket soha nem szeretnénk átlépni. A határt nehéz megvonni, noha az ember gyomra jelzi, de még fontosabb, hogy a felügyeleti szervek (pl az MPAA, Motion Picture Association of America) konkrét pszichológiai mérésekkel kielemzik a filmeket, hogy melyik kategóriába tartoznak, pl "pg 13". (A kategóriák közül a G a legjobb, "general", minden korosztály megnézheti, közben van még a PG és a PG-13 kategória, utána jön az R, "restricted", az ilyen filmeket csak szülői felügyelettel nézhetik meg a 17 éven aluliak, a legkeményebb az NC-17, amikor semmilyen körülmények között nem mehetnek be 17 évesek vagy annál fiatalabbak az adott filmre.)

Nálunk a televíziók esetében még egész "rózsás" a helyzet, lásd sok-sok filmet gyakorlatilag nem hagytak levetíteni, sorozatok, mint X-Akták, sőt Allie MacBeal is erre a sorsra jutottak, noha ezen a héten egy tök régi és lepattant Don Johnson-os filmben idős és fiatal néniket végeztek ki bestiálisan primitív gengszterek, mégpedig este 10 előtt. A tévénél sokkal súlyosabb viszont a mozik esete, hiszen a korhatárok gyakorlatilag egyáltalán nincsenek feltűntetve. A moziműsorok, mint pl a Pesti Műsor csillagocskákat pakol a filmek után, amik feltehetően valamiféle összefüggésben vannak a filmre kiszabott korhatárokkal. Pl, gondoljuk, az egy csillag pl a "14 éven felülieknek" jelzése, a kettő 16, és a három 18, de erre semmilyen utalást nem találni a programokban, és talán még a mozijegyeken sem. Ráadásul a jóhiszemű mozinéző azt hiszi arról van szó, hogy "hány csillagos a film".

Visszatérve a filmhez, nemcsak nagyon rossz, de tényleg nagyon durva is. A történet maximálisan erőltetett, van egy csaj, aki beleutazik sérült emberek agyaiba, és ott kommunikál velük, és ettől gyógyulást nyerhetnek, meg minden. Igen, egyfajta fűnyíróember sztoriról van szó, virtuális mizériáról.

A filmben azonban -és ebben aztán mindenki alaposan egyetért, aki látta- 100%-ig az a poén, az az a tartalom, amiért az egészet megcsinálták, ami ennek az őrült sorozatgyilkos agyában található. Eszünk ágában sincs viszont ezeket leírni, mert akkor végülis a film malmára hajtanánk a vizet, mert ha másként nem, hát szóban eljutna az olvasóinkhoz, és akkor a film nyerne.

A film alaptörténete bestiális horror, és erre jönnek rá a beteg csávó agyának a képei, jelenetei, amik mindenképp felkavaróak, nyomasztóak, és ilyenformán hatásosak, (18 éven felülieknek), de ezekről nem beszélünk, (erőszakkal kevert szexuális fantáziák, de persze szoftosan), másrészt nem is igazán jelentősek az alaptörténethez képest.

Az alaptörténet, vegyük észre, teljesen beteges. Egy lányt elrabolnak, és egy föld alatti teremben egy üvegcellában tartják, ahol elkezd emelkedni a víz szintje hidegzuhany formájában, és végül a lány meghal. Ezután hipóba teszik, (mármint teszi a beteg mellékszereplő, bár tudjuk hogy nem az ő, hanem a beteg rendező ötlete az egész), majd egy Twin Peaks-ből lopott nylonba, és eldobják az út mentén, mint valami hulladékot. Köszönjük szépen, nem kérünk ilyet, és iszonyatosan örülnénk, ha a szórakozni vágyó tizenéveseknek (na nem mintha pl húsz évesen jót tenne egy ilyen ocsmányság megnézése, illetve képzeletben való átélése) nem kellene megnézniük, és úgy általában senkinek sem.

Szinte minden filmben vannak durva erőszakok, de ez túlmegy minden határon. Eleve egy fuldokló lány utolsó mozdulataival indul. Majd jön a hipó, és a nylon. Aztán elrabol egy másik lányt. Közben látjuk, amint ez az elmebeteg csávó szexuálisan élvezi, ahogy a meggyilkolt lány haláltusáját nézi a víz alatt, videóról. Na ne már ! Mindezt korhatár nélkül. Oké, nem vagyunk kezdők, és tudjuk, hogy ha már a film feléig nem halt meg a második elrabolt lány, simán túléli. De mi az ördögöt nevezünk simán-nak? Azt, hogy amikor a végén a nyomozó karjaiba hull, az undor és gyűlölet és kétségbeesés sokkon túli keverékével, és a nézők átélhetik, milyen dolog egy másodperccel megelőzni a vízbefulladást, nem neveznénk sima túlélésnek.
Sok karambolt látni a belvárosban, meg mindenfelé, és a látvány jó mélyen bevésődik az ember fejébe, sok filmet is látni, és tök zseniális, vagy közepes, vagy akár csak éppen hogy elég jó jelenetekkel, történetekkel, és ezek is belevésődnek a fejünkbe, csak korántsem ugyanoda. A balesetek a sokkos, traumatikus élmények közé, a filmek pedig a szórakozás és a derűs ismeretszerzés izgalmas emlékei közé. Nos, a "Cella" kivétel, mert ez a torzszülött film a baleset-élmények között fog tárolódni, az fix. Ennyire sokkoló filmet rég láttunk, és annak az volt a címe, hogy The Vanishing, (Nyom Nélkül), és ebben Sandra Bullock tűnt el egy parkolóból, fényes nappal, és soha nem került elő - élve. Persze egy másik lány is a sorsára jutott, őt is eltemették, mégpedig élve, és így hálistennek átélhettük, hogy Sandra Bullock-kal mi történt. Alattomos és bestiális film volt, és erre úgy lehetett rájönni, hogy egy nappal azután, hogy látta az ember, a film közbeni sokk nem akart elmúlni, és amikor legközelebb adták az HBO-n, ezerrel került mindenféle kontaktust ezzel a borzalommal.
És ha már itt tartunk, azt is megjegyezzük, hogy igen, szerintünk is felelőssé tehetők a filmek az erőszakért, amik az életben megtörtének, (mármint annak egy részéért), és tök jó volna, ha mindenféle remek méréseket és módszereket dolgoznának ki, melyekkel mérni illetve elkerülni lehetne az ilyen filmeket. De először is, ha már vannak korhatárok, azokat a forgalmazóknak fel lehetne tűntetniük, a mozisoknak pedig betartatniuk. A legkultúráltabb az lenne, ha nemcsak azt írnák ki, hogy hány éven felülieknek, hanem (mint az USA-ban, és a civilizáltabb helyeken) azt is, hogy miért esik ebbe a kategóriába (pl szexuális képek nagy számban való szerepeltetése, vagy mint ennek a Cellának az esetében bestiális erőszak ismételt és intenzív bemutatása. És akkor még mindig itt a probléma az ilyen filmek reklámozásával és terjesztésével, vagyis azzal, hogy a mozikban betartják-e korhatárosdit, ( lásd a HVG egy korábbi cikke). Tíz éve, vagy 15 alig valaki tudta, hogy hogyan kell kitörni egy ember nyakát. Ma már szinte minden óvodás tudja és amikor játszanak, nyilván gyakorolják is.

Nos jó, ennyit az erőszakról. A majdnem meggyilkolt lány szerepében egyébként Tara Subkoff, aki egy noname színész, (ismert színész ilyen megalázó és sokkoló szerepet aligha vállalt volna el). Jennifer Lopez, noha szinte testületileg nem bírjuk, nem is volt rossz, a maga helyén, persze ez nem jelent túl sokat, hiszen a film nagy része a fantáziaképekkel van tele, és ott senkinek sincs semmilyen szerepe, egyszerűen képek, mintha egy magazin fotózásán lennénk. Jennifer szerepe viszont a film önmagának beadott kegyelemdöfését is jelenti. Jennifer ugyanis nagynehezen kiszedi a beteg elméből, hogy hol van az a föld alatt elásott bunker (valójában a nyomozó jön rá egy franciakulcsból, de tényleg tök mindegy), és ezzel tulajdonképpen a küldetés be van fejezve. Nem igaz?
Hát nem, sajna, mert amíg a nyomozó becsületesen küzd, hogy megtalálja a szerencsétlen lányt, addig Jennie bébi rendes kis magánszámot nyom le, a laborvezetők engedélye ellenére, meg minden, bemegy a csávó agyába, (vagy a csávó megy az övébe?) és megpróbálja megvigasztalni a sérült lelket. A végén ez sikerül is neki, és az elmebeteg elme lassan lecsillapodik, illetve kipurcan. Mármost ez mire jó, de tényleg? Az világos, hogy szokás mindig követni a filmes kliséket, de a dühöngő őrült sorozatgyilkost talán ne kelljen már sajnálnunk, meg szeretnünk, ha lehet, különösen, miközben a szerencsétlen áldozat-lány a végét járja. Ilyen ez a film, Jennifer nem is vesz részt a mentésben, és biztos, ami biztos, megkedveli a szörnyű csávó gyerekkori énjét. De még ennyire is tilos komolyan venni (vagy / és megnézni) a filmet, hiszen az egész egy nagy darab humbug, ami úgy jött létre, hogy valaki mindenféle fantáziaképeket akart készíteni, és kellett hozzá valami körítés, amit később elkezdtek sztorinak nevezni. Lényeg, hogy mi ne vegyük be.

-zé-