A Fehér Alsó

"Kísérőfilm" , ez lenne a legmegfelelőbb kifejezés, ha a 14 perces Fehér Alsót akarjuk kategorizálni. A gondolat lényege az, hogy A Budapest Film egy-egy nagy és külföldi filmhez hozzárendel egy kicsi és hazai filmet, ezzel az árukapcsolással teremtve a hazai filmeknek külön közönséget.
Tulajdonképpen a régi "híradó" és a mostani reklámok helyét töltheti be a Budapest Filmes mozikban ez a konstrukció. Jegybevételt és hasznot így nem produkálnak ezek a rövid magyar filmek, de mégis eljuthatnak a közönséghez, amivel gazdájukat, a rendezőt tesztelhetik vagy népszerűsíthetik. Jó dolog. Persze van benne valami bizarr, hogy a Sweet and Lowdown és a Fehér Alsó címek egy életre összeköttettek Magyarországon, de ebben biztosan az a lényeg, hogy a közönség ne csak a vetítés előtti percekben találkozzon az ügyeletes rövid magyar film címével és a rendezője nevével, hanem az utcán, a plakátokon, a mozi-programfüzetekben is, tehát jó előre.

Mindez jól is hangzik, de ekkor jön a Fehér Alsó, a "szponzorált rövidfilm". Mintegy 14 percen keresztül azt nézhetjük, ahogy Kamarás Iván és Hujber Zoltán alsógatyát vásárolnak. Ott van Básti Juli, mint eladónő egy Skinny-nek álcázott butikban, ahol csak a három főszereplő látható. Iszonyat. Hujber segítséget kér a főnökétől, hogy most randizik egy csajjal, és hogy alsógatyát kell vennie, ami stílusban fekszik. Így kerülnek a kettes számú helyszínre, a butikba, ahol az a lényeg, hogy a fehér alsó a stílusos, és a tizennegyedik perc környékén Kamarás Iván, akinek a sötét haj sokkal jobban áll, mint a szőke, letolja a nadrágját, és örül, hogy neki is fehér alsója van.

A film képi világa egy közepes reklámfilmére hasonlít legjobban, plusz van benne néhány jól sikerült, vicces mondat is, 3 darab szereplő, és ennyi.
Mindössze egyetlen dolog nem világos, az, hogy miért készül film egy ilyen 14 perces vicc-szerűségből?
Úgy tűnik, a rendező komolyan gondolta, úgy tűnik, ez a film egy népszerű, magyar kisfilm akar lenni, ezért is furcsa, hogy nincs benne semmi, ami miatt filmet szoktak csinálni vagy nézni. Mintha egy hazai szappanopera egyik jelenetét hirtelen kinagyították volna, filmre, mégpedig 35 milliméteresre, egy eldobhatós dolgot hirtelen a vásznon látunk, egy filmnek álcázott reklámot filmként kell megnézni. Kellemetlen. Még kellemetlenebb, hogy emberek esetleg úgy gondolják, hogy ez a film a "menedzsereknek és a menedzser-kultúrának akar valamilyenféle tükröt állítani", mármint, hogy a filmnekesetleg van valamilyen tartalma. Erre csak egyébként csak annyi utal, hogy Kamarás a szokvány szöveget nyomja, hogy "meg tudod, csinálni, csak akarnod kell", stb. Külön zavaró, hogy ez a süketelés menedzser-környezetben merül fel. A menedzserek napjainkban inkább úgy néznek ki, mint a Brókerarcok-ban, és ezt az ilyen önhipnotizáló szövegeket, mint "meg tudod csinálni, képes vagy rá, stb" manapság már csak ingatlanügynököknél látjuk felbukkanni, (mint Peter Gallagher esetében az Amerikai Szépségben), hazánkban pedig leginkább a drog dealerek mondanak ilyeneket a jobban sikerült filmekben.
Mellesleg elgondolkodtató, hogy miért utálja mindenki annyira a szerencsétlen menedzsereket hazánkban?
Oké, először is azért, mert más kultúrát képviselnek, amerikaiul mondják az összes szót, meetingelnek, sznob helyeken kajálnak, és a legtöbb dolog, amit mondanak, valaki mástól származik, például a főnöküktől, de lehet, hogy egy magazinban olvasták. Egyszerű arcok, akik igyekeznek marha-sok pénzt keresni. Kérdés azonban, hogy sikerül-e nekik. A menedzser kategória igaziból a vezető beosztású emberekre vonatkozik, hazánkban azonban ez a kategória kibővült azokkal is, akik egyszerűen öltönyben vagy kosztümben járnak dolgozni. Ne feledjük azonban, hogy ez utóbbi rétegen belül egy igen komoly létszámú "neo-proletariátusról" beszélhetünk, akiket inkább sajnálni, mint irigyelni lehet. Nem mindenki tud egyforma könnyen pénzt keresni, van akinek az agyán kívül a bőrét is el kell adnia, hogy hazavihessen valami pénzt, ráadásul magáévá kel tennie a "rendszer-dumát", hogy talpon maradhasson. De ezeket a szövegeket nem ők találják ki, ők, ha sakkfigurák analógiáját vesszük, szerepük szerint nem a tisztek soraiban helyezkednek el.
Az igazi és komoly menedzserek hazánkban kétféleképpen néznek ki, és egyikük sem élvezi a fiatalok direkt ellenszenvét. Az egyik a külföldi menedzser, fiatal, okos és veszettül gazdag, plusz amit csinál, az egy eléggé kreatív dolog, pl. egy reklám ügynökség felelős beosztású vezetője. Öltönyben jár, x darab nyelven beszél, és évente párszor Concord-on utazik. A másik típus dettó ugyanez, csak magyarban, öltöny nélkül, de persze méregdrága ruhákban, divatos beszédstílussal, de ugyanakkora keresettel. A fiatalok az ilyen fejeket akár még direkt kedvelhetik is, mint például az Est FM folyton kalapban megjelenő igazgatóját, aki folyton kultúráról, fiatalokról, meg ilyenekről beszél. Szóval ne feledjük, a menedzserek, akiket a stílusuk miatt nem bírunk, egyszerűen küzdő, alacsonykeresetű emberek, és lehet, hogy azért öltöznek így, azért beszélnek így, mert a nem öltönyös főnökeik, akiket mindenki bír ezt követelik tőlük.
Visszatérve a filmhez, nyilván nem kell ám az összes ilyen konstrukcióban vetítésre kerülő filmnek ennyire bénának lennie, és reméljük, látunk még jól sikerült darabokat is. Kár, hogy a 16 mm-es, vagy a videóra készült filmeket nem foglalja magába ez a "2 in 1" szisztéma, mert akkor tényleg számíthatnánk valami komolyabb filmes élményre is még a filmek előtt.

-floyd-