Azonosság

Aztán persze nem így lesz, de ezúttal nem is a sok borzalom teszi be az ajtót. Az indítás rejtélyes és némi jóindulattal még Hitchcock-inak is nevezhető, mivel sok eső esik, szürke tónusú a kép, és a levegőben lóg valami tragikus. Élből kikapunk egy balesetet, és miközben megállíthatatlanul szakad az eső, hamar egy katasztrófahelyzetben találjuk a szereplőinket, akik különböző irányokból érkeznek meg egy elhagyatott motelbe. Tízen vannak, csakúgy, mint Agatha Christie "10 Kicsi Indián"-jában, a minden idők egyik legötletesebb krimijében. És mint ahogy ez várható is, filmünkben is rögvest elkezdődnek a halálesetek, amiket ezúttal (mivel egy horrorfilmről van szó) inkább kivégzéseknek nevezhetnénk. A gyilkosságok menetében sincs túl sok meglepetés, legalábbis eleinte, vagyis az esendőbb karakterekkel indul a sor.

Az első hullát a 90-es évek egyik meghatározó színésznője, Rebbeca De Mornay játssza (Bűnben Égve, Óvakodj az Idegentől), bár a vörös hajú, nagymellű lecsúszott tv-színésznő szerepében nehéz ráismerni a mindig szőke, filigrán és fiatalos De Mornay-ra. A csapat felét nagyon gyorsan és szinte zökkenőmentesen veszítjük el, bár ez nem azt jelenti, hogy hiányoznának a véres jelenetek. Aztán az egyik pillanatban hirtelen eltűnnek az addig "kitermelt" hullák, a történet pedig teljesen elszabadul. Spontán beszélgetésekből kiderül, hogy mindegyik hullajelölt egy napon született (május 10-én, épp, mint e sorok írója), sőt, még a vezetékneveknek is jelentőségük van, bár az nem derül ki, hogy pontosan mi. A szakadatlan eső, "a gyilkos köztünk van"-hangulat, a feszített izgalom egy adott pillanatban új irányt vesz, és az Agatha Christie-s találgatás és nyomozás helyére egy elröppent (és számunkra még mindig nem világos) magyarázat kerül, hogy az utolsó percekre már végleg elveszítsük a történet fonalát.

Az nyilvánvaló, hogy az egész film erre a fura végre van kihegyezve, vagyis szerintünk hamarabb született meg a befejezés "geg-ötlete", mint maga a sztori. Bárhogyan is volt, a film ettől a "meglepetésszerű végtől" nem lett se okosabb, se jobb. Sőt.

Körülbelül a Hatodik Érzék óta figyelhető meg az a forgatókönyvírói szándék a Hollywood környéki filmekben, hogy egy meglepő végkifejlettel minden addig látottat új megvilágításba helyezzen, hogy a moziból kitámolygó nézőknek hazáig semmi máson se járjon az agya, csak azon, vajon mit is látott pontosan az elmúlt két órában. Persze ami egy eredeti filmben borzasztó jól működött (A Hatodik Érzék váratlanul nagy sikert ért el), az már egy sokadik verzióban inkább vicces, mint rémisztő.

A várva várt színvonalas színészi játékok sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket: John Cusack (Ed) például (aki ezúttal egy volt zsarut alakít, aki éppen limuzinsofőrként dolgozik) egy teljesen közömbös alakítást nyújtott, se jobbra, se balra nem billent el a mérleg nyelve vele kapcsolatban, de ugyanez igaz Amanda Peet-re (Paris) is, aki szintén nem állt hozzá túl sok vehemenciával a filmhez.

Aztán ott van még Ray Liotta (Rhodes) is, aki általában még a pozitív szerepeiben is kicsit gonosznak néz ki, és bár ez most éppen jól működik, azért Liotta karrierjének sem ez a film lesz a csúcspontja.

A filmet James Mangold rendezte, aki eddig már két jó, és egy közepes filmet tett le az asztalra (a '95-ös Heavy-t nálunk nem vetítették), jó volt a '97-es Cop Land, illetve az Angelina Jolie/Winona Ryder-féle Észvesztő (Girl, Interrupted), szemben a 2001-es Kate és Leopold-dal, ami Meg Ryan ellenére is egy béna és álromantikus film lett. Bár az Azonosság sem sikerült túl jól, azért láthatóan vannak tartalékai Mangoldnak a horror/thriller kategóriában is. A film első harmadában többször is jól sikerült a feszültség keltése és fokozása, és ha a forgatókönyv nem röppent volna el a végére, talán még egy emlékezetes horror is kikerekedhetett volna az egészből.

Sajna, nem így lett, mert egy horrorfilm született, de abból nem egy ötletes darab, nagy nevek játszottak benne, de ők sem nem túl jól, a történet egyáltalán nem aknázta ki az Agatha Christie-s örökséget (amivel pedig még jó ideig sok filmet el lehet majd adni), a végkifejlet pedig nagyon kusza és kiábrándító lett. Esélyes arra, hogy egy későbbi horrorparódia alapanyagául szolgáljon.