Schindler Listája

A Schindler Listája 3 órás, fekete-fehér, Holocaust-témájú film. Ez a három információ az, ami miatt nehéz megnézni ezt a filmet. Hosszú, nem látványos, történelmi és borzasztóan kemény, ezekből a tulajdonságokból egy is bőségesen elegendő ahhoz, hogy egy filmet ne nézzen meg az ember, még akkor is, ha tudja, hogy jó film. A Schindler Listája tehát egy abszolút nehéz film, bár attól a perctől fogva, hogy leül elé az ember, többé nem hosszú, és nem is nehéz nézni, a nehézség mindössze odáig tart, hogy nehéz rászánnia magát az embernek a megnézésére, de ahogy elkezdődik, már sínen van minden.

Oskar Schindler (Liam Neeson) egy hétköznapi üzletember a háború kitörésekor, aki sok más emberrel együtt a náci párt tagja, Lengyelországba pedig azért érkezik, hogy az olcsó zsidó munkaerőt kihasználva jókora profitra tegyen szert. Megszerzi magának a helyi zománc-ipari gyárat, ahol zománcbevonatú fémtárgyakat gyártanak, és szerez magának valakit, aki ezt a gyárat vezeti majd. Ezt a valakit Itzhak Stern-nek hívják (Ben Kingsley). Stern azt javasolja Schindlernek, hogy vezesse csak ő maga a gyárat, de Schindler elzárkózik ettől, mondván, ő nem ért hozzá, ő csak prezentálni tud, egyedül ehhez ért. Mai szemmel nézve Schindler prezentációs képessége egyébként egyáltalán nem kis tehetség, amit művelt, az az üzleti iskolák alaptantárgyát képezhetné napjainkban.

A film legelején egy szórakozóhelyen vagyunk, ahol sok az egyenruhás náci nagykutya, Schindler pedig civilben ül egy asztalnál, és szemmel láthatóan új a társaságban (mármint a klubban). Ekkor viszonylag váratlan dolog történik, a jövevény Schindler az egyik nagykutya asztalához drága italt küldet a pincérrel, kínosan ügyelve rá, hogy ne német, hanem francia gyártmányú ital legyen az. A nagykutya szűk asztaltársasága némiképp meghökkenve tekint a merész közeledésre, de udvariasságból átküldik hozzá egyiküket, hogy hívja meg az idegent az asztalukhoz. A váratlan dolog most következik: a "küldött" nem tér vissza. Egyszerűen ottragad Schindler asztalánál, sőt, mielőtt még egy küldöttet menesztenének hozzá, már ő maga is ott terem, hogy a nagykutyát és a többieket áthívja magához. Mindez még a klub nyitása idején történik, amikor még kevés a vendég. Pár órával később azonban az egész hely egyetlen nagy asztaltársaságból áll, Oskar Schindler asztal-komplexuma körül, és egyszerűen mindenki az ő vendége. Ahelyett, hogy alulról felfelé kuncsorogva, költséges reprezentációk árán nagy nehezen odacsapódott volna az egyik nagykutya asztalához, elérte, hogy az összes nagykutya örömmel csapódjon oda az ő asztalához. Üzleti zsenialitása azzal tette fel a pontot az i-re, hogy az est csúcspontján minden vezérről spontán fotót készíttetett magával. A film teljesen dokumentum-jellegű, semmit nem rágnak a szánkba, egyszerűen elénk tárnak egy-egy jelenetet, és nekünk kell felismernünk, hogy mi az, amit látunk. Erre az üzleti fogásra is csak később derül fény, amikor látjuk, hogy az egyik nagykutya levelet kap, hogy vásároljon Schindlertől zománcárút, és a levélben ott van mellékelve egy fotó a partiról, melyen az illető és Schindler egymás vállára borulva szórakoznak. Az illető ezek után meg volt győzve arról, hogy ha Schindlertől rendel, egy kebelbarátjától rendel.

Schindler számára tehát nagyon jól indul ez a háború, hanyatt fekszik egy frissen kilakoltatott zsidó család hatalmas házában az ágyon, és arra gondol, ennél jobb már nem is lehetne a helyzet. Ugyanebben a percben a frissen benépesített gettó egyik pár négyzetméteres lakásában egy frissen kilakoltatott zsidó nő azt mondja, hogy lehetne rosszabb is a helyzet. Férje pár percig még vitatkozik vele, hogy szerinte ennél rosszabb már nemigen lehet, de perceken belül további emberek érkeznek a kis lakásba, és beismeri felesége igazát. Schindler hamar berendezkedik az új életre, odalátogató feleségének azt mondja, nagy dolgot fog végrehajtani, annyi pénzt fog keresni, amennyit nem szégyell, és az emberek fel fognak nézni rá, hogy komoly fickó ez az Oskar Schindler. Azt is elmondja feleségének, hogy tisztában van vele, ez a bombaüzlet nem jöhetett volna létre a háború nélkül, ami esetében egyet jelentett az olcsó zsidó munkaerővel. A film nagyon profin megvilágítja, hogy akármilyen súlyos is volt a helyzet, ha minden így maradt volna a háború végéig, az nagyon szép lett volna. De sajnos nem így történt.

Kevés olyan film van, amelyik a Holocaust-ot a maga akkori valóságában képes bemutatni, még kevesebb, amelyik képes érzékeltetni, hogyan lett a helyzet hónapról hónapra, napról napra egyre súlyosabb, hogy hogyan terjedt el az őrület, hogyan fertőzött meg mindent és mindenkit. A Schindler Listája ilyen. Megdöbbentően éles képet rajzol erről a folyamatról. Végigélhetjük, ahogyan egy emberi világból fokozatról fokozatra kibontakozik a rémálom. A szörnyűség és a borzalmak elharapódzása egy Amon Goeth nevű osztrák náci tiszt megjelenésével kezdődik, akit Ralph Fiennes alakít, és tegyük hozzá, zseniálisan. Amon Goeth egy beteges őrült, akinek az őrültsége pont addig nyújtózik, ameddig a nácizmus addigi állásának a takarója ért. Egyetlen centivel sem volt őrültebb, mint maga a rendszer, így őt a gépezet egészséges fogaskerékként kezelhette.

Amon Goeth ahogy megjelent, hozzálátott, hogy eltörölje a zsidók hat évszázados jelenlétét Krakkóban. Mindenkit kiköltöztetett a gettóból, át egy lágerbe. Aki próbált elbújni, ott helyben agyonlőtték. Aki nem rendelkezett nélkülözhetetlen szakmai gyakorlattal, helyben kivégezték. Amon Goeth-tel az őrület és a halál legszörnyűbb keveréke telepedett rá a városra. Hajnalban katonacsizmában, meztelenül (Ralph Fiennes 13 kilós sörhasat növesztett a szerephez, Guiness sörökkel) kiment az erkélyre, és a táborban dolgozó zsidókat lőtte távcsöves puskájával. Megdöbbentő jelenet, és a film profin emlékeztet rá, hogy ez nem jelenet, hanem az egykori borzalmas valóság. A film és a rendezés zsenialitása az is, hogy mi, nézők soha nem nézünk a távcsövön keresztül, csak kívülről látjuk Amon Goeth-öt, amint gyilkol. Azért nem nézünk keresztül a távcsövön, mert ezzel a szereppel, ezzel a nézőponttal már nem lehet azonosulni. Egészen egyszerűen Spielberg nem mondja azt nekünk, hogy "képzeld el, hogy a távcsőbe nézel, ott ül egy lány, és". Nem mond ilyet, mert ilyet nem lehet mondani.

Amon Goeth-tel beköszönt az őrület, illetve, mivel az mindig is jelen volt, a hosszú kések éjszakája óta, inkább azt lehet mondani, hogy az őrület a tetőfokára hágott. A szörnyű reggelt, amikor a krakkói gettót kiürítették, Schindler egy magaslatról nézte végig. Hajnalban egy nővel kilovagolt a közeli dombokra, és onnan látta a mészárlást. Amon Goeth-tel a nácizmus és az őrület olyan fokot ért el, ami elvált Schindler pályájától. Schindler ezen a hajnalon képtelenné vált a nácizmus követésére. Onnan fentről nem egy eltörlésre szánt tömeget látott, mint az embertelen nácik, hanem embereket, akiket vagy lemészárolnak, vagy a Plasow-i lágerbe telepítenek. Nem tömeget látott, hanem embereket tömegben. Ezt Spielberg zseniálisan egyszerű módon ábrázolta. Egy kislány menekült a tömegben a háztömbök között. A film fekete-fehér volt, a filmen belül is mindenki az, de a kislányt a rendező kiszínezte pirosra. Gyönyörű megoldás. Különösen azért, mert egyszerű.

A film zseniális, mert semmiféle történetet nem talált ki, a valósághoz a lehető legkevesebbet tette hozzá, a felvételek nem teátrálisak, nem moziszerűek, nem látványosak, és nincsenek benne "szép felvételek". Ez a puritán, valóságos stílus Schindler történeténél is nagyon szembeötlő. Mozinézői rutinunk alapján azt várnánk, hogy Schindler egy darabig részt vesz a nácik oldalán a Holocaust-ban, majd egy ponton megváltozik, jó útra tér, és elkezdi megmenteni az embereket. Biztos szép egy ilyen mese, de ez "Az Élet Szép"-stílus eszméletlen módon művészkedő és hatásvadász, ahhoz képest, amit az élet és Spielberg produkáltak.

A filmben Schindler egy roppant egyszerű gondolatmeneten halad végig. A háború és az olcsó zsidó munkaerő számára jó dolog, ebből szerzi a sok pénzt, ettől lesz különleges ember. Rájön, hogy Goeth népirtása rombolja az üzletét. Ha megölik a zsidókat, odalesz a virágzó gyára. Ezért ráveszi Goeth-öt, hogy fogja vissza magát. Eléri, hogy akik a gyárában dolgoznak, kivételezett helyzetbe kerüljenek, bizonyosfajta védettséget élvezzenek, nem nagyot, de a semminél többet, ami az adott pillanatban az életet jelentheti. Ezzel párhuzamosan Schindler elkezdi megbecsülni a munkásait, élükön Stern-nel, aki a gyárat vezeti, és az emberek felett őrangyalkodik. Van például egy félkarú bácsi, aki bejön Schindlerhez hálát adni, amiért munkát adott neki, és így a kivégzéstől mentette meg. Néhány nap múlva ezt a bácsit néhány náci sorkatona egyszerűen helyben kivégzi, mert félkarú. Schindlert meghatotta, hogy hálás volt neki ez a bácsi. A következő fokozat az volt, hogy Schindler elkezdte Goeth-öt befolyásolni, hogy nem mészároljon le embereket. Azt mondta neki, a hatalom nem az, hogy megölsz valakit, hanem az, hogy megtehetnéd, de nem teszed meg, hanem megbocsátasz. Ez a világ legbátrabb kísérlete volt egy tomboló SS tiszt befolyásolására. Schindler ezt Goeth cselédjéért tette, aki miatt elkezdett iszonyúan aggódni. A lányt naponta megverte Goeth, és úgy élt napról napra, hogy biztos volt benne, valamelyik percben úgyis lelövi a munkaadója egyetlen szó nélkül. Schindler homlokon csókolta a lányt, és az mondta neki, tudja, hogy túl fogja élni ezt az egészet.

Schindler a filmben egyszerűen végigjárja az utat onnan, hogy van egy gyára, ami neki hasznot hoz, és amiben emberek dolgoznak. Elkezdte megbecsülni az embereket, majd az emberek életét, és magát az életet is. Ugyanezzel párhuzamosan kezdett számára egyre kevesebbet és kevesebbet jelenteni a pénz, és amikor úgy alakult, hogy az egész tábort Auschwitz-ba irányították megsemmisítés céljából, Schindler elkezdte nagyban űzni, amit addig is csinált, vagyis a megvesztegetést.

Már a film első percében kiderült, hogy Schindler remekül tud prezentálni, remekül tudja előadni magát. Most, ahhoz képest, hogy egy ízben a Gestapo már letartóztatta egy zsidó lány megcsókolásáért egy szülinapi ünnepségen, hatalmas mellényel vágott neki, hogy megvesztegessen mindenkit, akit csak kellett. Folyton azt adta elő, hogy befolyásos barátai vannak, és hogy a profit miatt van szüksége a zsidókra. Eközben a gyára már rég ráfizetéses volt, és többet költött, mint amekkora bevétele volt. De egyre jobban élvezte. Az elején élvezte, hogy dől a pénz, és most minden pálfordulás nélkül azt élvezte, hogy emberei vannak, életei, akikre egyedül ő figyel oda. Élvezte a blöffölést. Egy ízben a bevagonírozott embereket tele szájjal kinevetve azt mondta Goeth-nek és csapatának, hogy miért nem locsoljuk le őket tűzoltóslaggal? Az ostoba náciknak tetszett az ötlet, Schindler pedig teljes erőbedobással azon dolgozott, hogy a vagon minden egyes ablakán jó sok vizet bejuttasson. Amikor látta, hogy az utolsó ötven méterre már nem ér el a slag, nem azt mondta magának, hogy legalább ennyivel is jobban alszom, hanem megpróbálta a legtermészetesebb ötletként előadni a helyszínen ücsörgő náciknak, hogy hazaszalad, van otthon még egy 200 méteres slagja, és ha elhozná, az lenne csak a jó mulatság. És a jóember tényleg megcsinálta. A tűző napon bevagonírozott embereknek, akik már az első öt percben alig kaptak levegőt, ez a víz maga volt az élet. Schindler nem olyat adott nekik, ami neki semmibe sem került, hiszen ez egy meglehetősen kockázatos jelenet volt. Schindler szépen végigjárta az utat, a profit felett érzett örömtől a munkaerő, az ember, az élet megbecsüléséig, ez volt az az út, amit akkoriban bárki végigjárhatott volna, de senki sem járta végig.

A végén pedig, amikor az összes embert Auschwitzba irányították, Schindler mindenkinek beadta, hogy nem hajlandó pénzt bukni a haláltáborokon, és ezért otthon (eredetileg cseh származású), egy külön kis táborban akar dolgoztatni Auschwitz-ot elkerült zsidókkal, egy kis magántáborban. Goeth elmondta neki, hogy nem lát a fejébe, nem érti, most mi neki az üzlet abban, hogy fizet ezekért az emberekért. A remek blöffölési képességekkel megáldott Schindler azonban (nem először latba vetve a Goeth-tel szembeni elsöprő szellemi fölényét és erejét) lazán előadta neki, hogy legyen az az ő kis titka, hogy mennyit keres ezen a bolton. A másik, aki gyanakodva tekintett az emberek Auschwitz helyett Csehországba való telepítésére, Stern volt, de ő gyorsan át is látott a szitán. Rögtön ráébredt, hogy Schindler minden egyes emberért fizet. Ha a filmeket azért találták volna fel, hogy hátborzongatóan szép jeleneteket vetítsenek emberek millióinak az emberi nagyságról, hát akkor ebben a filmben mindez megvalósult. Persze, a filmeket szórakoztatás céljából találták fel, így ez a film nem is minősül igazán filmnek.

Ez egy furcsa konzerv a történelemből, melyben a filmes Spielberg, a Cápa és a Jurassic Park sorozat rendezője és producere (aki csak a szintén 93-as Jurassic Parkból 1 milliárd dollárt keresett), a minél nagyobb hatás elérését a filmes eszköztár helyett most egészen máshol kereste. Arra törekedett, hogy minél többet átmentsen a történelem e szörnyű korszakából a jelen és a jövő számára. A filmes eszközök szerepét gyakorlatilag a nullára redukálta, és elérte, hogy a történelem egyszerűen megelevenedjen a vásznon, azaz, a filmes eszközök helyett valóságot használt.

Ez a film egyszerűen példa nélkül való, még csak ehhez foghatót sem láttunk korábban. Kezdetben mindenki utálta, mert nehogy már a Cápa és a Jurassic Park producere most még néhány Oscar-t is bezsebeljen ezzel az átlátszó film-ötlettel. Senkinek nem volt szimpatikus ez a pálfordulás, hogy "Spielberg és egy komoly film", de aki megnézte, végül csak abszolút szimpátiával tekinthet Spielberg erőfeszítésére. A forgatókönyvet sem ő írta, és nem is ő akarta rendezni, csak Polanski és Scorsese egyaránt visszautasították a felkérését. Szerintünk egyszerűen nem tudták eldönteni, hogy "ciki"-e megrendezni Spielberg Holocaust-filmjét, vagy sem. Ráadásul mindkét rendező alaposan "teátrális mozikban" gondolkodik, lásd még a Zongoristát. Polanski 10 évvel később meggondolta magát, és már nem érezte "túl közelinek" a krakkói tragédiát. Nem rosszmájuskodni akarunk, hiszen a Zongorista egy nagyon jó film, de mégiscsak egy film, a Schindler Listája pedig nem az, hanem "csak történelem". Másrészt Spielberg, akárki akármit mond, ezzel a filmmel legalább egy évtizeddel megelőzte a korát, és tegyük hozzá, ez az a 10 év előny, amely egyáltalán lehetővé tette, hogy ez a film elkészüljön, hiszen a túlélők alaposan benne voltak már a korban, és mind a film, mind a filmmel párhuzamosan felállított Holocaust történelmi centrumok szó szerint az idővel futottak versenyt.

Egy szó, mint száz, Spielberg egyszerűen zseniális, és hátborzongatóan nagy dolgot hozott létre ezzel a filmmel. Hiába volt röhejes próbálkozás ennek mintájára az Amistad, és hiába csinált korábban és azóta is néhány gyenge filmet, zseniális ember, aki történelmi lépték szerint is nagyot alkotott. Ráadásul senki, de senki nem mondhatja, hogy persze, ő megtehette, mert neki volt rá pénze, mert ilyen nagy filmet csak Hollywoodban lehet forgatni. Ez a film mindössze 25 millió dollárból készült, amikor a legolcsóbb tini-horrorok kerülnek 11-20 millióba, és a 30 milliós filmek még olcsóbbnak nevezhetők. Vagyis ezt a filmet gyakorlatilag bárki megcsinálhatta volna, ha akarta volna. Csak senki nem látta így ezt a kérdést. Senki nem jutott el odáig, hogy szuper-mozi helyett egyszerű, fekete-fehér valóságban gondolkodjon. A Holocaust-filmekről akkoriban még mindenkinek a nagy sztárok, a színes, kékes képek, eső, szögesdrótok, szívet szaggató filmzenék, szóval Hollywood-i effektek jutottak eszükbe. Spielberg tehát alaposan megelőzte a korát. Felemelte a témát, ami a lába előtt hevert, és amit néhány évvel később már senki sem emelhetett volna fel. Jó ember volt jó időben, jó helyen. Ugyanúgy, mint Schindler.