A Vonzás Szabályai

Ez a film nagyon egyszerű célt tűzött ki maga elé, durva jeleneteket kíván bemutatni a kollégista évekből. Bulizás, drogok, alkohol, szex, hadd szóljon. Kínos jelenetek, melyekből azt hihetjük, hogy okulni lehet, persze csak arról van szó, hogy jól megnyugszunk, hogy más emberek sokkal vesztesebb módon intézik érzelmi ügyeiket, mint mi, itt a nézői fotelban.

A film eleje kicsit bonyolult módon kezdődik, látjuk, amint három különböző karakternek roppant rosszul sül el az estéje. Ez a belépő jelenet-sorozat eléggé hosszú, és úgy ér véget, hogy a film elkezd visszafele tekeredni. Hogy ennek mi az értelme, ne kérdezzétek, de jobb, mintha egyszerűen kiírták volna az ezt követő jelenetek elé, hogy "pár nappal korábban".

A film fő vonzereje Shannyn Sossamon, akit a Lovagregényben kedveltünk meg, és aki Winona Ryder és Angelina Jolie keveréke. Sajnos, már rögtön az elején kiderül, hogy nem lesz annyira főszereplő, amennyire szeretnénk. Ő ugyanis az első a három karakter közül, akinek a borzasztóan sikerült estéjét végigkövetjük. Szeretné elveszíteni a szüzességét, ami Britney Spears-nek is bejött, mármint egy egész világ azt hallgatta, figyelte, hogy éppen hányadán is áll a kis Spears a szüzességével. Shannyn Sossamom végül ájultságából arra ébred, hogy épp most történik ez a dolog, egy vadidegennel, miközben valaki más videóra veszi az aktust. Közben beront pár másik srác egy söröshordóval, és az előbb említett vadidegen egy hatalmasat rókázik. Jó jelenet, de térjünk ki rá, hogy miért is jó.

Jó, mert egy ilyen jelenetet ha valaki elmesél valakinek, egyből meghozza kedvét a filmhez. Így működött az Amerikai Pite is, mások szexuális botladozásai iránt táplált kíváncsiságunktól hajtva. Egy gyönyörű lány ekkora vesztes legyen , ennyire "ciki" helyzetbe kerüljön, ennyire mélyre süllyedjen, ez "nagy-gyon sú-lyos", gondoljuk mi, és szépen elmegyünk megnézni, mert kíváncsiak vagyunk egy ilyen jelenetre.

A film egyébként éppen ilyen jelenetekből áll, nem tudjuk, az milyen, de az HBO Szex és New York c. tévésorozata kábé ilyen lehet. A film egyharmadát az teszi ki, hogy egy meleg srác próbálja felszedni a főszereplőt, Sean-t. Sean szerepében James VanDer Beek-et láthatjuk, aki két okból lehet ismerős, egyrészt eléggé hasonlít Johnny Lee Miller-re, másrészt a Dawson és a Haverok c. gyenge minőségű tévésorozatban ő alakítja Dawson-t. Lényeg, hogy a meleg srác folyton Sean nyomában van, Sean pedig valahogy mindig éppen nem figyel oda, nem veszi, hogy miről van szó. Fű kell neki (mert ez a film nagyon beindult film akar lenni, mindenki csomót füvezik, meg minden, oda ne rohanjunk, na jó, ezért majd szorgalomból jobb jegyet adunk). Szóval fű kell neki, és a meleg srácnak van. A meleg srác hangsúlyozza, hogy a szobájában van, mire Sean azt mondja, "gyerünk, hadd szóljon!". Egyébként ennél is rosszabbat mond, mert azt mondja, "rock and roll", ami 98 óta eléggé vesztes szöveg ilyen helyzetekben. Szóval Sean felmegy a meleg srác szobájába, és szívnak. Nagyszerű. A meleg srác fantáziája megelevenedik, ennek köszönhetően csókolóznak, ölelkeznek, simogatják egymást, meg minden, majd persze, hogy a rend helyreálljon, kiderül, hogy a meleg srác mindezt csak képzelte. Ja, jó, köszi. El akartak adni egy fiú-fiú csókolózást, de úgy, hogy mégse mondhassa azt senki, hogy ez tényleg megtörtént? Na mindegy, ilyen ez a film, eléggé gyengék a részletei, egyedül azért nézhető, mert jó erősen zúzza benne magát mindenki.

Ennek megfelelően minden jelenet tökéletesen felszínes, körülbelül azt látjuk, amit valakinek valaki elmesélt, kívülről látunk arcokat, ahogy velük történik valami, de nem ismerjük ezeket az illetőket, nem izgulunk értük, nem vagyunk érintve a sorsukban.

A film egyetlen normális jelenete az, amelyben Sean és a lány összejönnek, mármint összetalálkoznak az iskola folyosóján szombat délelőtt. Ez egészen jó kis jelenet, a lány nagyon profin nevet, mert az előtt éppen szívott egy slukkot. Az egész helyzet teljesen hétköznapi, a szó legeslegjobb értelmében. De ezzel máris elköszönhetünk a jó jelenetektől, ennyi volt. A többi nem más, mint a szokásos klisék, klisék hátán. A srác valami miatt lefekszik a lány szobatársnőjével, és közben persze utálja a helyzetet, hogy így "rászedték", és szeretné a lányt magának, de nem jönnek össze, odáig nem jut el ez az agytröszt-film. A lényeg egyedül az, hogy durva jeleneteket lássunk egymás után, amik valahogy zaftosak, meg minden. Ilyenekben viszont nincs hiány, még akkor sem, ha történet egyáltalán nem áll össze belőlük.

Van még a filmnek két jó jelenete, az egyikben egy lány öngyilkosságot követ el, egy kádban fekve felvágja az ereit. Ez a legcsúnyább húzás a film részéről. Az öngyilkosságot mint a legnagyobb "flash"-t ábrázolja, alatta remek zene megy, úgyhogy nem csoda, ha valaki megkívánja. Ez most nem vicc, nagyon-nagyon oda kellene figyelni arra, hogy mit tűntetünk fel a filmekben vonzónak. Ez a film, csak hogy hatást keltsen, olyan durva eszközzel élt, amellyel fiatalok életét konkrétan veszélybe sodorta. Eddig az öngyilkosságról az a kép élt bennünk, amikor Al Pacino megtalálja a kis Natalie Portman-t a kádjában, és rohan vele a kórházba. vagy amikor az Észvesztőben megtalálják Brittany Murphy-t, felakasztva a fürdőszobában. A Vonzás Szabályai ehhez képest a világ legédesebb érzéseként ábrázolja az érfelvágást, és ha ez még nem volna elég, azt is megmutatja, hogy egy telefonzsinórra is milyen könnyen és veszélytelenül felakaszthatja magát valaki. Azt, hogy mindez csak illúzió, tehát a valóságban ez nem így működik, a film elmulasztotta érzékeltetni, a film láthatóan csak arra koncentrált, hogy meglegyen az éppen esedékes zaftos jelenete. Ezért mélységesen elítéljük.

Ha már itt tartunk, Sean, a főszereplő nem is rendes egyetemista, hanem drogdíler. Ez eléggé fura, hiszen megszoktuk, hogy a főszereplő helyébe megpróbáljuk beleélni magunkat, és hogy a főszereplő csónakjában evezve végül nyerő fejek lehetünk. De a drogdílerség nem nyerő biznisz. Jobb filmekben a drogdílerek negatív hősök, vesztesek, mellékszereplők, satöbbi. Na mindegy, nekünk most csak ez jutott. Ennél lehangolóbb viszont a fő-drogdíler szerepeltetése, és a vele kapcsolatos jelenetek. Az a csávó semmit nem tud, csak hogy "motherfucking motherfucker", amivel a film kiérdemelte az egyest forgatókönyvírásból. Ezek a nulla szövegek eszméletlen módon cikik, már Tarantino előtt is azok voltak, hát még most. Tetejébe mindennek előbukkan egy "jó kis" díler-harc is, egy díler-konyhában, díler-kenyérvágóval, ami ha lehet, még sokkal közhelyesebb, itt már végképp kilátszik a lóláb, hogy egyszerű tini-ámításról van szó, urbánus legendákról a kollégiumi életről.

Leszámítva, hogy a film semmiféle történettel nem rendelkezik, meg hogy a "zaftos jelenetek", ami miatt erre a filmre jegyet váltunk, semmitmondóak, közhelyesek, és hogy majd két óra alatt max kétszer lehet nevetni, a film eléggé jól nézhető. Tényleg, összevissza, zagyvaság meg minden, de nézni eléggé jól lehet, és amikor vége, az ember úgy érzi, hogy egy "egész jó filmet" látott. Ezt a jó teljesítményt egyébként annak a 4-5 perces klipnek köszönheti, amelyben az egyik srác európai útját meséli el felgyorsítva, dióhéjban. Az nagyon jó 5 perc, és ez kicsit tényleg felhozza az egész filmet is az amúgy eléggé alacsony szintjéről.