Fahrenheit 9/11

Mielőtt bármit írnánk a filmről, el kell mondanunk egy rövid történetet, csak hogy nézőpontunkat világossá tegyük. Imádjuk a Fun Lovin' Criminals-t, nagyon jó zenét csinálnak, nagyon jó a stílusuk, s még a kukás céget is imádjuk, amit New Yorkban működtetnek, tényleg nagyon kedves fejek. Kis Bush-t ezzel szemben még csak rokonszenvesnek sem tartjuk, politikáját elhibázottnak tekintjük, körülbelül úgy gondolunk rá, mint Nixon-ra, és tegyük hozzá, hogy David Halberstam Mert Övék A Hatalom (The Powers That Be) c. könyve a csúcsok csúcsát jelenti számunkra (is). Nos, ehhez képest, amikor Hugh Morgan, a Fun Lovin' frontembere a színpadon azt mondta, hogy ez a "mother fucker húzzon el most már végre, mert szeptember 11 előtt ott sem volt New York-ban, csak akkor jött oda, amikor a tornyokat lebombázták", nem arra gondoltunk, hogy milyen igaza is van, hanem arra, hogy mekkora paraszt, és hogy politizáljon otthon.

A film egyébként abszolút nézhető és magával ragadó. A két gép becsapódását a WTC-be csak hangban halljuk, a vászon közben sötét, ez egyfajta puritán és lírai dokumentumfilm hangulatot teremt, minden vicc nélkül. Nagy kedvencünket, a Kizökkent Világ hangulatát idézte számunkra a film, több helyen is, hála a remek zenének. Az, hogy amit látni fogunk, az nem tükör, hanem sokkal inkább görbe tükör, nem is kérdéses, tulajdonképpen tiszta sor, már az első percekben kiderül, sőt, tulajdonképpen még vicces is, hiszen akár lehet úgy is nézni, mint egy South Parkot. A gond egyedül az, hogy az ember érzi azt is, hogy a film egyetlen szavát sem szabad elhinnie csak úgy. Hogy miből lehet ezt "érezni"? Hát például abból, ahogyan egy-egy mondatot, vagy mondatfoszlányt kiragadnak valakinek a beszédéből, kommentárjából, és úgy ismételgetik, mint ahogyan a DJ-k szokták a hangmintáikkal. Láttunk már ilyet, a rendszerváltás előtt a Parabola c. politikai propaganda-műsorban, a rendszerváltás után pedig Szatelit c. műsorban, később pedig az amúgy remek Hír TV szégyenteljes műsorában, amit Kerényi Imre vezet, hogy az Orbán Viktorról írt "Viktor" c. könyvet ne is említsük, amely e film műfajához talán a lehető legközelebb áll. A primitív propaganda elrugaszkodott, gátlástalan és szájbarágó, nem tiszteli az embereket, a jogrendszert és a tényeket sem. Egy szó, mit száz, tudjuk, milyen ez, és a Fahrenheit 9/11-ben abszolút felismerhetjük, hogy erről van szó.

De lássuk, technikailag milyen állításokkal, vádakkal rukkol elő a film.

• Kis Bush elcsalta a választásokat
• Szaúdiakkal van jóban
• Szaúdiaknak kémkedik ő és az apja
• Kimenekítette a bin Laden családot a szeptemberi tragédia után
• Rezzenéstelen arccal ült 7 percig, amikor becsapódtak a gépek a WTC-be
• Kis létszámú hadsereggel indult Afganisztánba bin Laden nyomába (1200 fő, speciális egység)
• Utána lerohanta Irakot
• Irak sohasem fenyegette az USA-t semmilyen módon
• Bush ezt az olaj miatt tette, a WTC csak ürügy volt
• A Patrióta törvény békepárti amerikaiak ellen volt
• Kis Bush és az apja személyesen is rengeteg pénzt keresnek Irak újjáépítésén, cégük az egyik fő újjáépítő
• Nem kellene a csapatokat Irakban állomásoztatni

A film legmegdöbbentőbb része az, amikor kis Bush egy általános iskolában az Én Kiskecském c. könyvből olvas fel a gyerekeknek, és amikor belép hozzá egy titkosszolgálatos férfi, hogy közölje a WTC elleni támadás hírét, nyugodtan visszaül, és rezzenéstelen arccal lapozgatja tovább a könyvet. Nehéz mit kezdeni egy ilyen jelenettel, az ember zsebében kinyílik a bicska.

Ugyanilyen vérlázító az a jelenet, amelyben Kis Bush beszédet tart "a gazdagoknak", és azt mondja rájuk, hogy önök az elit, önök az én bázisom.

És akkor nem is említettük azokat a jeleneteket, amelyekben szaúdiakkal fog kezet, ő és az apja, egymás után vagy 40x, vagy azt a jelenetet, melyből kiderül, hogy 142 szadi polgár repülhetett haza szeptember 13-án, köztük 24 tagja bin Laden családjának. Egyszerűen elképesztő.

A film végén pedig egy anyát látunk, Moore kisvárosából, aki egész életében a hadseregnek toborzott embereket, apja, nagyapja, egész családja szolgált a seregben, most a fia is. Aztán kap egy telefonhívást, hogy az egyik helikopter lezuhant, és a fia életét vesztette. Az anya kiborul, és azóta utálja Kis Busht, gyűlöli azért, ami történt. Végül felmegy Washingtonba, hogy a Fehér Házra szórja átkát, meg mindent, ami kikívánkozik belőle. A legdrámaibb mégis az a levél, amit a srác írt az anyjának arról, hogy mennyire utál ott lenni Irakban, és mennyire haragszik ezért az elnökre, kis Bushra.

Az ember ezek után határozottan feltüzelve, feldobódva jön ki a moziból, fejében egy hatalmas listájával azoknak a dolgoknak, tényeknek, melyeknek utána kell nézni. Hiába ragad magával minket, amit vásznon látunk, nem dőlhetünk be, ha már láttuk az Ideális Gyanúsított c. filmet, amely végén egy gyönyörű nő legalább 10 évet, de inkább életfogytiglant kapott, Liam Neeson pedig egy hülye lotyóval valami déli helyen szórja a zsét. Ez nagyon csúnya volt.

Rövid utánajárás után rábukkantunk egy internetes oldalra, amelyen a film 59 darab csalását leplezik le, meg utána még egy csomó másik oldalra is, amely ezen vagy azon az oldalon száll ringbe. Az 59 darab csalást leleplező oldal azért volt szimpatikus, mert minden kérdésben megadták Moore-nak a lehetőséget, hogy válaszoljon a csalás, szemfényvesztés vádjára, és ha válaszolt valamit, azt rendre be is linkelték. Ezen felül az oldal szerkesztője hagyta magát befolyásolni minden irányból, szóval egészen elfogadható a végeredmény.

Így megtudtuk, hogy amikor a 142 szaúdi polgár elrepült, akkor, 13-án, a légi közlekedés blokádját felfüggesztették, tehát nem a blokád alatt hagyták őket elrepülni, ahogyan a film sugallja, illetve beállítja. Plusz, ezek közül a személyek közül ki is kérdeztek, akit akartak, mielőtt elengedték volna őket, körülbelül 40 személyről van szó, akik mellesleg addig nem mehettek el, amíg nem hallgatták ki őket.

Megtudtuk, hogy az a bizonyos szuper-ellenszenves beszéd "a gazdagok" előtt egy katolikus templom, vagy kórház javára rendezett adomány-gyűjtésen volt, ahol a felszólalók hagyomány szerint vicces és önironikus beszédeket szoktak mondani.

Megtudtuk, hogy az katona srác, aki azt a levelet írta, benne kis Bush-t szidalmazva, később írt egy levelet, amiben elnézést kért a kirohanásért és visszavonta. Egy másik katona, akinek két lábát és talán a kezeit is amputálták, látható a filmben, amikor a kórházi ágyon fekszik, nos, ez a katona utólag tiltakozott azért, hogy Moore teljesen jogtalanul belerakta a filmbe ( Moore egy híradó-stábtól szerezte meg a felvételt), különösen azért tekinti ezt sértőnek, mert ő egy rossz szót sem mondana az elnökre.

A legmegdöbbentőbb rész pedig, amikor kis Bush a "My Pet Goat" c. könyvet lapozgatja mélán, annak ellenére, hogy a biztonsági embere bejött és a fülébe súgta, hogy a WTC-t megtámadták, nos, ezzel kapcsolatban több dolgot is elmondhatunk. Kis Bush tudta, hogy rögzítik, amint ott ül, tehát, hogy ez a szereplése közszereplés. Akármit is reagált a rossz hírekre, reakcióit nem holmi kandi kamera vette filmre, az ő tudta nélkül, titokban ellesve a reakcióit, hanem teljesen nyíltan, nyilvánvalóan. Másrészt, a terem hátsó részében egy hölgy, aki az ő munkatársa, egy táblát tartott fel, amire az volt írva, hogy "ne szóljon még egy szót sem erről". Harmadrészt, lehet, hogy az olcsóbb filmekben az elnökök ilyenkor lóra pattannak, vagy beugranak egy vadászgépbe, de a valóság más. Plusz, az is érthető, hogy ha ez közszereplés (és a kamera miatt abszolút az), akkor ha az elnök arca megrándul, ha elsírja magát, ha káromkodik, ha idegesen kirohan, ezeket a reakcióit egy ország, sőt az egész világ látta volna, és ha ez ellenség azt látja, hogy nem higgadt, az bizony nem jó. A könyv címe pedig nem is az, hogy "My Pet Goat", ez egy általános iskolai olvasókönyv volt (mastery of reading) , amiben egy "My Pet Goat" című olvasmányt tanulták a gyerekek éppen.

Tanulság egyébként van, és nem is kevés, egyszerűen rá kell ébrednünk, hogy nem vádolhatunk valakit olyasmivel, amivel bárki mást is megvádolhatnánk. Nem tehetjük meg, hogy valakire csak úgy mindenféle dolgokat mondunk, feltételezve, hogy úgyis bűnös. Nem tehetjük meg, hogy elferdítjük, kicsavarjuk a tényeket, csak azért, hogy legyőzzük pillanatnyi ellenfelünk, és hogy a saját filmünknek népszerűséget szerezzünk. Ez ugyanolyan dolog, mint ahogy a filmekben amikor egy bűnözőt elkapnak a rendőrök, nem lőhetik le, nem bántalmazhatják, és nem is feltétlenül azért, mert az illető bűnöző is ember, hanem inkább azért, hogy mi magunk azok maradhassunk.

A film magával ragadó, és egyenként, amit látunk, komoly kétségeket ébreszt bennünk menetközben is, de a végére mégis ellenszenvesebbé válik kis Bush, mint korábban, és ha szavaznunk kellene (mint ahogy nem kell), plusz ha lenne más ellenjelölt is, mint Kerry, mi bizony kis Bush ellen szavaznánk, hiába volt olyan jó fej az I Spy c. filmben. A film hiteltelen, de mégis hat Bush ellen, hat az érzelmeinkre, meg az értelmünkre is.

Annál is inkább, mert jó pár olyan dolog is van azért a filmben, ami érdekes kérdéseket vet fel. Kis Bush olajbiznisze, a kezdetektől napjainkig, vagy az, hogy iraki invázióhoz szeptember 11 mennyiben volt ok, és mennyiben volt ürügy, illetve, hogy mekkora haszonnal jár az USA és ezen belül a Bush család számára az iraki újjáépítés. A Patrióta Törvény vajon mennyiben volt szükséges és célszerű lépés, és mennyiben ásta alá a demokráciát, a titkosrendőrségi eszközök szabadjára engedésével? Biztos, hogy van pár dolog, van pár kérdés, amire érdekes válaszokat lehetne találni, ha lehetne, ezek azonban nem jutnának túl egy X-akták szintjén spekuláló, langy összeesküvés-elmélet gyártásnál. Szinte érthető is, hogy Moore miért nem választotta azt az utat, néhány nyugdíjast és nagyon beindult ufó-rajongót leszámítva nem lett volna túl nagy közönsége, így azonban az egész Egyesült Államokat meghódította - jól.

Ha a legracionálisabb módon akarjuk ezt a filmet kezelni, tekinthetjük úgy, mint egy szónoklatot a Hyde Park-ban, amiben több az emóció, mint a tényadat, sőt (és talán ez a legcélravezetőbb), tekinthetjük úgy, mintha egy politikus mondaná mindazt, amit Michael Moore mond a filmjében a filmjével. Mert Moore pontosan azt teszi, olyan módon és olyan eszközökkel, mint amit az általunk lenézett súlyos politikusok tesznek. Ha így nézzük a filmet, mint Bush politikai ellenfele által legyártott ellen-propagandafilmet, egy nemcsak politikai tárgyú, de politikai természetű alkotást, akkor mindjárt helyben is vagyunk. Innentől nem zavar minket a sok-sok torzítás, túlzás, svindli, úgy vagyunk vele, hogy ez az egyik oldal, Moore ezzel jött elő, kíváncsiak vagyunk, mit reagál rá a másik oldal. Olyan ez, mint egy meccs - a pankráción.