KLIMATOLÓGIA
forrás: http://www.sulinet.hu/

Felmelegedés

Szárazság van. Ez nyilván a globális felmelegedés következménye. De várjunk csak! Nemrég sokat esett - ez meg a fokozódó üvegházhatás miatt lehet. Hatalmas hurrikán söpört végig Észak-Karolinán - ennek biztosan a globális felmelegedés áll a hátterében. Nem, talán mégsem; éppen most jelent meg egy könyv, mely arról ír, hogy a legpusztítóbb hurrikán 1900-ban volt Amerikában, jóval azelőtt, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása drasztikusan emelkedett volna. Az elmúlt években kevesebb hó esett, mint korábban - ennek a melegedés állhat a hátterében. De emlékezzünk csak vissza: 1996-97 telén, amikor városainkat belepte a hó, a kommentátorok azt mondták, széttört az üvegház. A globális átlaghőmérséklet a 90-es években végig magas volt, mi sem természetesebb, mint hogy a Föld melegszik. Vagy mégsem? A telek határozottan hidegek voltak a 70-es években, akkor meg olyan hangokat lehetett hallani, hogy esetleg jégkorszak közeleg.

Noha a légkör antropogén felmelegedése távolról sem bizonyított, mindenesetre több a bizonyosság, mint mondjuk öt évvel ezelőtt. Ma a legtöbb kutató úgy véli, egyre valószínubb, hogy melegebb jövőnek nézünk elébe, s hogy a globális felmelegedés, habár lassú, de emelkedő irányt mutat.

Annak egyik oka, hogy oly sok zagyvaságot összehordanak a globális felmelegedéssel kapcsolatban az, hogy az Egyesült Államok északkeleti részén, ahol a közvélemény formálói élnek, az időjárás alakulásának igen nagy szerepe van a globális klíma megítélésében. 1999 nyarán ebben a régióban szárazság volt. Július és szeptember között a New York Times négy kiemelt cikkben állította, hogy ez bizonyíték az üvegházhatás fokozódásának antropogén voltára. Aztán jött az ősz, és esőzések áztatták a keleti partvidéket, ami statisztikailag normalizálta a csapadékmennyiséget, ez azonban nem tartotta vissza a kommentátorokat attól, hogy az esőzésekkel a globális felmelegedést bizonyítsák. Nem ugyanazon a bolygón élünk, melyen megszülettünk - mondja a New York Times egyik cikke.

A félreértések és félremagyarázások egyik gyökere, hogy sokan nem értik a különbséget az időjárás és a klíma között. Leegyszerusítve, az időjárás az, ami ma van, a klíma pedig az, amit életünk folyamán végigélünk. Nem az időjárás, hanem a klíma miatt kell aggódnunk. Az utóbbi években valahányszor rekordhőmérsékletekről adtak hírt, okként mindig a globális felmelegedést említették. A rekordok azonban kívül esnek a statisztikai átlagon és a legritkább esetben van érdemleges tartalmuk. A valaha volt legmagasabb hőmérsékletet az Egyesült Államokban 1913-ban mérték, Európában 1881-ben, Dél-Amerikában 1905-ben, Afrikában 1922-ben - jóval azelőtt, hogy az üvegházhatású gázok nagy mennyiségben kerültek volna antropogén hatásra a légkörbe.

A hurrikánok megjelenését mindig is a klímaváltozás jeleként tartották számon. Csakhogy a tizes-húszas években legalább annyi és olyan pusztító hatású atlanti ciklon söpört végig Amerikán, mint a nyolcvanas-kilencvenes években. Megjegyzendő, hogy 1964 és 1994 között jóval az átlag alatt jelentkeztek hurrikánok ebben a térségben. Ezt azonban a hírmagyarázók rendre elfelejtik megemlíteni.

1999 nyarán enkefalitisz-törzs bukkant fel New York városában, ami némely újságírónak újabb lendületet adott: az üvegházhatás fokozódása járványokat válthat ki, írták. Ha ez így van, szervezetünk furcsa módot választott ennek kimutatására: tudniillik egyre egészségesebbek leszünk. Bár a WHO felhívta a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás okozhatja bizonyos betegségek terjedését, ilyen hatás a közegészségügyi adatokon egyáltalán nem látszik. Egyetlen kivétel az AIDS rohamos terjedése Afrikában, bár ennek aligha a felmelegedés áll a hátterében.

Egy másik gyakori állítás, hogy valaminek kell lenni a globális felmelegedésben, hiszen a számítógépes modellek is kimutatják. Világszerte több kutatóintézetben is futtatnak ún. általános cirkulációs modelleket. Ezek valóban nagyon fontosak. Az is tény, hogy mindegyik éghajlati modell felmelegedést mutat. Tudni kell azonban azt, hogy ezek a modellek a legjobb esetben is csupán közelítések. Még a legkorszerubb szuperkomputerek is csak szerény utánzatai a rengeteg kölcsönhatással terhelt globális éghajlati rendszernek. Az üvegházhatást vizsgáló cirkulációs modellek például olyan alapvető tényezőt sem tudnak figyelembe venni, mint a felhőzet szerepe. Az egyik modell gyors hőmérséklet-emelkedést mutat a következő évtizedre, a másik lassúbbat, fokozatosat. Egy, a klímaváltozással foglalkozó, mérvadónak tekinthető nemzetközi szervezet, az IPCC legjobbnak tartott becslése szerint is körülbelül egyharmada lesz a hőmérséklet- emelkedés üteme annak, amit egy évtizede becsültek (feltéve, hogy az üvegházgázok kibocsátási üteme nem változik).

Századunkban a 90-es évtized meleg volt, ebből hét év az átlagosnál magasabb globális hőmérsékletet mutat. De vajon bizonyíték-e ez a globális felmelegedésre? Abaj csupán az, hogy nem tudjuk, mi okozta a felmelegedést. Az üvegházgázok a fosszilis tüzelőanyagok fokozódó elégetése miatt? Az óceáni áramlásrendszerek változásai? A Nap sugárzás- kibocsátásának változásai? Tudományos konszenzus alakult ki arról, hogy az üvegházhatás komoly probléma, ám csak a kezdeti lépéseket tesszük afelé, hogy megértsük a globális klíma muködését - mondja Michael Schlesinger, az Illinois Egyetem klimatológus professzora. Mindenesetre figyeljünk egy dátumra: az e századi felmelegedésnek nagyjából a fele az 1940-es időszakra tehető, arra az időre, amikor az üvegházgázok kibocsátásának mértéke még a töredéke volt a mainak.

A pontos hőmérsékletmérések alig egy évszázadosak. Akkortájt jöttünk ki az úgynevezett kis jégkorszakból, mely kb. 1500-tól 1850-ig tartott. Igazából még arra sincs megbízható becslés, hogy az 1400-as évek előtt milyen lehetett a globális átlaghőmérséklet. Nincs tudományos válasz arra, mi lehet az oka annak, hogy a 20. század melegebb, mint a 19. volt. Csak abban lehetünk biztosak, hogy az emberi tevékenység valamilyen módon befolyással van a klímára. A fosszilis tüzelőanyag elégetésével, az őserdők irtásával ártunk az éghajlatnak, ugyanakkor a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás révén használunk, hiszen ezzel rengeteg üvegházgázt veszünk ki a légkörből. Mondhatjuk, a jelenlegi klíma kedvez a mezőgazdaságnak, hogy lépést tarthasson a gyors 20. századi népességnövekedéssel. Ha azonban ez megváltozik, a kedvező állapotot tesszük kockára.

Figyelembe kell vennünk, hogy a klímaváltozás nem pusztán melegedést jelent. Változik a csapadék jellege, időbeni és térbeli eloszlása. Vagy például az Egyesült Államokban a fagymentes időszak manapság tizenegy nappal hosszabb, mint az ötvenes években volt. A kutatások azonban azt is kimutatták, hogy a melegedés abból származik, hogy a téli éjszakák kevésbé hidegek, nem pedig abból, hogy a nyári napok melegebbek. Az aggodalomra valójában az ad okot, hogy az antropogén üvegházhatás nem marad a jelenlegi medrében. Az említett változásoknak lehetnek antropogén okai, természetes okai, vagy ezek kombinációja. És az emberiség csak az antropogén okokra képes hatni.

Annak ellenére, hogy a tudomány növekvő érdeklődéssel fordult a klímaváltozás kutatása felé, ezt nem követte politikai cselekvés, aminek többek közt az az oka, hogy a kérdésről szóló vita szeszélyes partizánakciók formájában folyik, s e harcban az érdekeltek gyakran jobban el vannak foglalva az elnevezésekkel és a támogatások felhajtásával. A vélemények többnyire szélsőségesek, legyen szó akár vészt kiáltókról, akár a felmelegedés tagadóiról. Mindeközben nem feledkezhetünk meg arról, hogy annak a sok milliárd tonnányi anyagnak, amit az ember a légkörbe juttat, kell, hogy legyen valamilyen hatása. Az is gondot jelent, hogy a sajtóban a kérdés fő szószólói gyakran tudományosan képzetlenek, írásaik többnyire tudományoskodó irkafirkák.

A köztes álláspont képviselői hangsúlyozzák, hogy az üvegházgázok kibocsátásának csökkentése megoldható volna az energiafelhasználás hatékonyabbá tételével. Ennek kedvező mellékhatása volna, hogy hatékonyabb energiaforrások felhasználásával felkészítenék az országot (mármint az Egyesült Államokat) az olaj utáni korszakra. 1973 és 1986 között Amerikában, miközben az energiafelhasználás nem növekedett, a nemzeti össztermék egyharmadával nőtt. Ez azt jelzi, hogy a fosszilis tüzelőanyagokat gazdasági áldozatok nélkül is lehet hatékonyabban használni. Azutóbbi években azonban Amerikában a hatékonyság növekedése megállt.

Az 1997-es Kiotói Egyezményben az aláíró országok elvi kötelezettséget vállaltak az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére. Ennek értelmében 2012-re a fejlett országoknak 5,2 százalékkal kellene az 1990-es szint alá csökkenteni az emissziót. A baj csupán az, hogy a fejlődő országokban ilyen elveknek sokkal nehezebb érvényt szerezni. A kínai széntüzelésu erőmuvek hatékonysága például messze elmarad az amerikaiakétól. Nyugati technológia el-, illetve átadásával kedvezőbb eredményeket lehetne elérni az emissziócsökkentés terén, mintha maguk a fejlett országok fognák vissza nagyobb mértékben a kibocsátást. Globálisan nézve azonban a Kiotói Egyezményben foglalt emisszió-csökkentésnek papíron csupán egy százalékát lehet realizálni. Az üvegházgáz-kibocsátásra született nemzetközi egyezmények immár nem is környezeti, hanem kereskedelmi egyezmények formájában jelennek meg. A kormányközi megállapodások helyett mindinkább a piaci szereplők közötti megállapodások kerülnek előtérbe, ami azzal a haszonnal is jár, hogy elősegíti a piacgazdaság fejlődését azokban az országokban, ahol e téren a legnagyobb a lemaradás.

(Gregg Easterbrooknak a The New Republic címu lapban 1999. november 8-án megjelent Warming up címu cikkének rövidített változata)