Oscar - a világot jelentő show

A PRO7 kitűnő csatorna, ők tartják a lelket Európában azzal, hogy évről évre leadják az Academy Awards-ot, mégpedig kommentárok nélkül, nyersen, eredetiben. Az Oscar show felvétele így kincset ér, és éppen ez okozza a problémát, hiszen amikor a később vagy máskor érkező szerkesztőségi fejek kedvéért újra meg újra meg kell nézni egy-egy jelenetet, a végén teljesen átfordul minden, és amit elsőre ünnepélyes, sorsdöntő, történelmi pillanatként láttunk, azt második, harmadik megnézéskor már gyakran nyálas, sőt, még annál is durvább jelenetekként értékeljük.

Az egész a fantasztikus Marion Cotillard díjával kezdődött. Ez volt az idei Oscar nagy durranása - annyira szeretjük ezt a színészlányt, már az első Taxi óta ő nálunk a francia csúcs-lány (oké, az egyik), szóval nagy volt az öröm, hogy ő lett a legjobb színésznő, és nem is mint külföldi, hanem mint ″a színésznő″. Tényleg nagy volt az öröm - még mielőtt a ki show-nézés átment volna egy South Park-szerű élménybe.

Amikor aztán másodszor kellett megnézni a ″you rocked my life″ köszönőbeszédét, az egész kezdett átváltozni valami másba. Miért kell egy francia lánynak eldobnia az agyát egy Oscar-tól? Az emberek általában a megtiszteltetés voltát igyekeznek hangsúlyozni a díjnak. A sírás, az egzaltált, majdnem hisztérikus kifakadás mára már idejét múlt, valószínűleg maguk a színészek büntetik később pletykák hullámhosszán azokat, akik túlzásba viszik a köszönő-beszéd ″jelenetüket″.

Marion Cotillard nagyon súlyos volt. Örültünk volna egy kis decens visszafogottságnak, ha miközben azt ecsetelte volna, hogy mekkora nagy megtiszteltetés számára ez a kitüntetés, nem feledkezett volna meg arról, hogy önmagán kívül Franciaországot is képviseli. Cotillard úgy adta elő az ″uramisten, Oscar-t kaptam″ című jelenetét, hogy egyetlen francia szót sem ejtett ki a száján, még egy merci beaucoup-t sem. L.A.-t viszont szorgalmasan titulálta az angyalok városának (talán költözni készül?).

Ez a nemzeti stílus háttérbeszorítása bármely más nép leányainál kevésbé lenne elvárt, mint a franciáknál, akik büszkék arra, hogy nyelvüket és kultúrájukat előrébb valónak tartják az USA nyelvénél és kultúrájánál. Marion Cotillard jelenetében az is szomorú volt, hogy a mellette ülő férfi (akár a zseniális film rendezője, akár a barátja), a kihirdetés pillanatában finoman odahajolt hozzá, és megpuszilta a lány vállát, akinek ez annyi volt, hogy krokinak a szúnyogcsípés, észre sem vette. Mindezt egyébként nem az Oscar díj hibájaként rójuk fel :)

A következő motívum, ami másodszorra, harmadszorra kezdett egyre durvábban hatni, az az, hogy valahányszor valaki felállt, hogy átvegyen egy díjat, egy hangosbemondó bemondta, hogy az illető eddig hányszor volt jelölt és hányszor nyert Oscart. Mint egy boksz meccsen. A jelenség gyarmatosító stílusa leginkább akkor bukott ki, amikor egy osztrák rendező nyert, mert ekkor a hangosba azt mondták be, hogy Ausztria eddig kétszer volt jelölt, és most nyert először Oscar-t. Most már tudjuk, hogy nemcsak a színészeknél, de az országoknál is az Oscar legfőbb jó, amit valaha el lehet érni. Ha például akkor, amikor Marion Cotillard feláll, azt is bekonferálnák, hogy milyen nagyobb vagy kisebb díjakat nyert addig a színésznő (mondjuk, mindazt, amit az illető színész a honlapján megemlít), nem lenne az Oscar a nemzetközi karrier-csúcs, mint ahogy a dollár a nemzetközi fizetőeszköz.

Évről-évre egyre nyilvánvalóbb, hogy mi az Oscar, idén azonban, hogy a Golden Globe elmaradt, különösen nyilvánvalóvá vált. Az Oscar egy élő show, ahova hírességeket hívnak meg, akiket tévénézők százmilliói imádnak bámulni. A meghívottak között aztán díjakat sorsolnak ki, ami a karrierjüket erőteljesen megdobja. A színészek önmagukat játsszák, élőben, és mindennek óriás gazdaság és filmipar-élénkítő hatása van, mert az emberek a tévédobozok és lapos képkeretek előtt újabb lökést kapnak, hogy figyeljék a sztárok életét az év hátralévő 300 napján.

A meghívottak sorát úgy állítják össze, hogy olyanok legyenek jelen, akik olyan filmekben szerepeltek, amelyeket díjazni akarnak. Egy-egy film több díjat is összeszedhet, ez a show lényege, mert ez így végül a filmek versenye, és a stúdiók azok, akik anyagi bevételre is szert tesznek a a díjakért - ahogyan a kaszinókban is, bár végig zsetonokkal játszanak, végül beváltják pénzre. Így gyakorlatilag a stúdiók között osztanak el egy-egy tortát évente, a stúdiókra pedig lehet számítani, hogy jövőre is akarják majd a show-t, és színészeikkel úgy kötnek szerződést, hogy az Oscar-on való esetleges megjelenés terhe alól ne bújhassanak ki. Ennyi az egész.

Illetve, ha csak ennyi volna, akkor még kedvelnénk is az Oscar-t (akkor még mindig kedvelnénk). A gond azonban az, hogy az Oscar az amerikai kultúrát traktálja rá a világ összes más országára és azok lakóira. Kultúrát és ipart. Ezért van, hogy az amerikai filmek mindenütt piacvezetők. Természetesen ezt is megtehetnék kedves, kulturált módon, és nem a gyarmatosítás amerikai stílusában.

Vannak mindenféle filmfesztiválok, ahol a népek saját filmjeiket díjazzák, értékelik, promotálják. Ha például az Oscar ünnepségeken ki lenne téve 1-2 amerikai zászló, jól látható helyre, csak hogy mindenkinek világos legyen, hogy miről szól a show, többé lehet, hogy egyetlen zokszavunk sem lenne. Így azonban csak azt látjuk, hogy amerikaiak ünneplik saját magukat, saját iparukat, és ezt az ünnepséget az egész világra rá akarják tukmálni mint ″a filmes ünnepséget″, mint ″a létező legnagyobb filmdíjat″, ″a létező legnagyobb elismerést″ - a helyett, hogy azt mondanák, ez az amerikai filmesek díja az amerikai filmek számára. Ahelyett, hogy kimondanák, ez az amerikai filmes ünnepség, az amerikai filmes díj.



Ha nem rejtett, lopakodó üzemmódban adnák elő, hanem rendesen felvonnák az amerikai lobogót, akkor nem felfordulna fel a gyomrunk, amikor Irakban állomásozó katonák konferálják be egyenruhában valamely kategória jelöltjeit :)





Mellesleg az idei Oscar-t világszerte meglepően halvány érdeklődés övezte. Ennek oka nyilván az előzenekar, a Golden Globe elmaradásában kereshető, amely rendhagyó jelenség megmutatta, hogy egy díjkiosztó állhat egy lista egyszerű felolvasásából is, és hogy ekkor a sztárok és a szép ruhák bámulásán kívül gyakorlatilag semmiről sem marad le az ember, sőt, jól jár. Sztárokat pedig minden nap bámulhatunk az internet jóvoltából, szép ruhákat is, hisz ott a Fashion TV.