|
A
második világháború után kettészakadt világ nagyon rövid idő múlva megismerte
a hidegháborút, de míg a despotikus kelet Sztálin uralma alatt nyögött,
és Nyugat-Európa a háborús károk helyreállításával volt elfoglalva, addig
Amerika (két megnyert világháborúval a háta mögött) kezdte megtapasztalni,
milyen is a fogyasztói társadalom. Mindenkinek családi ház, minden családnak
két autó, hűtőszekrény stb. Persze már az ötvenes években látszott, hogy
a felszín alatt komoly repedések vannak. (Amerikaellenes tevékenységet
vizsgáló bizottság, Koreai háború.) Megjelentek a lázadó fiatalok, először
a zenében (Chuck Barry, Elvis) aztán a moziban, (Brando, James Dean). A
rock and roll ijesztő elementaritással söpört végig a világ nyugati felének
fiatalságán, végül a hatvanas évek elején a Beatles olyan népszerűségre
tett szert, ami nem csak a keleti blokkba sugárzott át, hanem a nyugat
felnőtt társadalmában is elfogadottá tette a beat-zenét. (Amit bizonyít,
pl. a zenekar lovaggá ütése is.) Csakhogy a vietnámi háború és a drogok
megjelenése véget vetettek a rövid társadalmi békének, megjelent a hippi-kultúra,
mely megint áthidalhatatlan szakadékot vert a generációk közé. A füvet
felváltotta az LSD, a heroin, és a kokain. Az emberek rájöttek, hogy hiába
papolnak a békéről, semmi beleszólásuk nincs a dolgok menetébe.
Amerikában
elkezdett dolgozni Andy Warhol, a Pop-art szülőatyja. A populáris művészet
azzal, hogy a fogyasztói társadalom kellékeit emblematikus formában mutatta
föl, (pl. Campbell leveskonzerv, Marilyn Monroe szitanyomatok,) nem közel
hozta a néphez a művészetet, mint ezt első hallásra sejtenénk, hanem éppen
eltávolította, viszonylagossá tette, valamennyire kiüresítette, idézőjelek
közé helyezte. A jelenség nem tárgyalható Warhol és az ő "Factory"-ja nélkül.
Ez a "gyár" volt Andy műhelye, és fergeteges non-stop bulizásainak színhelye,
ahol az akkori New York legkülönösebb, a társadalomtól jól különálló figurái
múlatták az időt. Warhol különös, nem nélküli attitűdjében kell keresnünk
annak a gyökerét is, hogy a travesztia, a nemek határainak ellégiesülése,
átjárhatósága is megjelent a palettán, az idáig tabuként kezelt téma, mint
divat, megjelent a művészet palettáján. (Persze nem előzmények nélkül,
hiszen tudunk a görögök ilyen szokásairól, Oscar Wilde-ról, Thomas Mann
dolgozatiról, az angol kollégiumokban dívó homoszexualitásról.)
A
cél az emberi szabadság határainak kitágítása volt, a korlátok átlépése
és lerombolása, az eszközök pedig a tudattágító szerek, és a szexuális
forradalom legszélső gesztusa, a nemi szerepek elcserélése. Mindez nem
maradt ismeretlen az angliai fiatalok között sem, nem csak azért, mert
mindez a levegőben lógott, és ha nem lett volna, ki kellett volna találni,
hanem azért is, mert ezek az angliai fiatalok gyakran tettek látogatást
Amerikában, és személyes barátságot ápoltak Andyvel és köreivel. (Itt keleten
sokáig titkolták az új stílus meglétét, mert a "rothadó kapitalizmus"
bomló tetemének fertőző hullamérgét nem engedhették közel a hamvas, üde,
egészséges szocialista fiatalsághoz. Így kb. tíz év spéttel kaptunk információkat
a dologról, így esett, hogy 79-ben, amikor Molnár Gergely a punk-ról akart
beszélni, javarészt erről az irányzatról tartott előadást, Lou Reed "Tégy
egy sétát a vad oldalon" című számát intonálva.)
Angliában,
ahol a zenészek (nem is olyan furcsa módon) képzőművészeti iskolákból kerültek
elő, a Roxy Music, Brian Eno és David Bowie neve kikerülhetetlen, de most
már lassan be akarjuk fejezni e rövid történeti áttekintésünket. Ők azok,
akik (a Velvet underground, Warhol "házizenekara" mellett) igazából fémjelzik
ezt a stílust, valóban ragyogó zenei felkészültségükkel. Az akkor megjelenő
szintetizátor briliáns használatával felkavarták a hippimozgalom után beállt
langy állóvizet, excentrikus ruháikkal, vastagon festett arcukkal, pszihedelikus
szövegeikkel. Külön kell említeni a Ziggy Stardust c. albumot, ahol David
Bowie mint földönkívüli nő jelenik meg, a számok szüneteiben átöltözik
a nagyszabású színpadi show során (ami addig, ugye, a nőktől volt megszokott).
Az album kétségtelenül az évtized (a hetvenes évek) egyik legnagyobb hatású
produkciója lett, mint ahogy a címben említett film alkotói is innen vehették
az alapötletet forgatókönyvükhöz. |