|
|
videók
Jennifer
Lopez, aki táncosnőnek születet, megtanult énekelni, és végül a mozivásznon
kötött ki, de végül egész komoly zenei karriert tudott beiktatni On The
6 c. albumával, most második klipjével szórakoztat minket. Első látásra,
méginkább hallásra, teljesen béna, dizsi jellegű számként érzékeli a füled.
Amikor már vagy tizedszer hallod, akkor jössz rá, különösen, ha bemondja
egy bemondóra klip előtt vagy után, hogy ez is Jennifer. Aztán, legközelebb
már vetsz pár pillantást a klipre, de tudod, hogy Jennie visszaesett, nem
bírta tartani az If You Had My Love szintjét.
Na
és itt jön be a klip a képbe, mint egy harcos, akit csak ritkán hívnak
csatába, és leginkább esküvőkön, partikon szórakoztatja a fejeket, olyan
néha a videóklip műfaja is. Gyakran elfelejtik, illetve nem vesznek róla
tudomást az alkotók, hogy ez a klip reklámja, ez hivatott kontaktot teremteni
a zenehallgatókkal és potenciális vásárlókkal. És ezt figyelmen kívül hagyva
olyan klipeket lehet látni, amik holtbiztos, hogy úgy jöttek létre, hogy
azt képzelték, mint a magyar klipek zömének esetében, hogy egyszerűen le
kell fedni képekkel azt a két-három percet, hogy tévében is hallgathassák
a "gyerekek". Jennifer új klipje, a "Waiting For Tonight" nem ebből
a típusból való.
Megnézed,
és miközben továbbra is "utálod" ezt a számot, elkezdi lekötni a figyelmed.
Persze, hogy elkezdi, mert nagyon intenzív világa van neki, sötétzöld,
paradicsomi környezet, vízzel, vízeséssel, Jenniferrel, meg az ő egyéni
táncmozdulataival, és a klip végére azt veszed észre, hogy hurrá, ismét
kedvelhetem Jennifer Lopez-t!
Mindez
nem úgy jön létre, hogy a klip eladja a zenét, hanem úgy, hogy utat csinál
a szemeden keresztül a füledhez, és megérzed, hogy tiszta korai Madonna,
a La Isla Bonita-ra hasonlít leginkább (a True Blue albumról), de nem visszafelé,
hanem előre, vagyis sikerült új zenét létrehoznia, csak először visszament
erre a régi állomásra.
Egyébként
nem szégyen, ha valaminek vannak elődjei, akiket követ, vagy ilyesmi.
Britney Spears is például "bevallotta", hogy pontosan olyan zenét akart
csinálni, mint Natalie Imbruglia, de az, hogy Natalie már megjelent ezzel
a zenével, nem bántotta, mert ara gondolt, hogy egyszerűen majd az elődjének
tekinti és kész, mindenki mehet a maga útján.
A most
látható klipek közül a legeslegjobb biztosan David Bowie Thursday’s Child
-ja, Walter Stern rendezésében. Nagyon-nagyon egyszerű klip, Bowie és a
felesége, vagy barátnője lefekvéshez készülődnek, kontaktlencse-kivevés,
estikrém, (fogmosást nem mutatnak), és közben Bowie nézi magukat a tükörben.
Aztán aki ő, az átváltozik a fiatalkori önmagába, (Bowie elég öregnek van
beállítva, de jobban néz ki, mint valaha). Aztán a fiatalkori önmaga mellet,
megjelenik egy fiatalabb lány is, szóval két generáció alakul ki. |
|
Bowie
pedig szabadon kalandozik ebben a virtuális térben.
Hol
fiatal szemmel nézi önmagát, hol a mostani barátnőjét, hol átmegy időseb
formájában a tükör másik oldalára és gyönyörködik a fiatalkori szeremében,
esetleg a mostani barátnője fiatalkori formájában, (nem mintha most rosszul
nézne ki). Az egészben ott van egy ember élete, az időhöz, saját magához,
a szerelméhez és mindenhez való viszonya. Azért tökéletes "film", mert
ilyen gondolatok az életben biztos, hogy nem buszon, moziban, vagy egy
partin születnek, hanem csak úgy , egyetlen pillanat alatt, a tükör előtt,
lefekvéshez készülődve. Nagyon jól van megoldva benne, hogy Bowie alapjáraton
nem énekli a számot, és csak néha, mintha beleénekelne a klipbe, a hatodik
szólamból elkap egy-egy részt, foszlányokat, (de lehet, hogy tényleg beleénekel).
Szóval, remekmű.
Travis,
ez a kis formáció tömör neve, akik elég érdekes és jól működő megoldáshoz
folyamodtak Why Does it Always Rain on Me c számuk klipjében. Az eleje
még vicces, mert úgy énekel, hogy egy kocsi csomagtartójában le van ragasztva
a szája. Utána előjön, és elkezd panaszkodni, hogy miért pont mindig őrá
esik az eső. Innentől kezdve legjobb tudásuk szerint próbáltak Trainspottingos
felvételeket készíteni.
Kint
a mezőn, a nagy skót semmi közepén, sőt víz alatti úszás is van, sőt, piros
szőnyeg borítja a padlót, ahol feljönnek a víz alól. Nyilván csak azért,
hogy valaki azt hihesse, hogy a Trainspotting zenéjében ők is benne voltak.
Azért vicces, noha azzal is meg simán lehet őket gyanúsítani, hogy ezt
az eső dolgot pedig a Truman Show-ból vették.
Nagyon
jó klip Tom Jones és a Cardigans előadásában a régi Talking
Heads sláger, a Burning Down the House. Ennek a klipnek semmi története
nincs, de tökéletesen működik. Nina szokásos apró fejmozdulatai adják az
alapot, a háttérben ezüst plasztikba öltözött (nagyon hajlékony) táncosok,
sematikus háttér, és maga Tom Jones. Tom
Jones és Nina olyan remekül átjönnek ezen a klipen, mintha egy klubban
hallgatnád őket, és ez nem kis teljesítmény, mert a hátérrel és a táncosokkal
el kellett érni, hogy a klip ne illusztráció, (rátátogás) legyen egy jó
zenére, hiszen az a Cardigans klip-carrierjében csúnya visszaesés lenne,
hanem remek vizuális élményt adjon, és ez hiánytalanul meg is történik.
-hi-
|