|
|
Félelem
és Reszketés Las Vegasban |
Terry
Gilliam új filmjérõl + "Gilliam mondja" / by
Balázs Bence |
|
Fogjunk
egy regényt, ami már évtizedek óta bestseller,
de egy olyat, amit tuti lehetetlen megfilmesíteni. Hunter S. Thompson
regénye sokmillió ember kezében megfordult már,
s ezáltal még több lehetséges trip alakult ki
képzeletünkben. Ez a regény azon kevesek közé
tartozik, amelyek nagyszerû lemezekhez hasonlíthatóak.
Mindenkinek megvan a kedvenc része belõle,
s ha az idézgetés elkezdõdik, biztosan fuldokló
nevetésbe torkollik.
"Ááh,
ezt nem lehet filmen megcsinálni! Hülye vagy? Menj má!
Hát lehetetlen!"
S hogy
mégis, 17 forgatókönyv és három rendezõ
kudarca után Terry Gilliam (mindannyiunk kedvence) fel merte venni
a fonalat, és fel is göngyölte, ez méginkább
lehetetlennek tûnik. Pedig egyáltalán nem az. Mint
ügyvéded, azt tanácsolom, ülj be a moziba, és
tátott szájjal bámuld, hogyan farag Gilliam generációk
röhelyébõl kollektív tudatot, és fakaszt
mosolyt új és régi ismerõsök arcán.
Mielõtt
betalált volna a moziba, a mû már ikonná tette
íróját, Hunter S. Thompsont, alias Raul Duke -ot,
aki Gonzo néven sárba döngölte a hagyományos
újságírást, és mágikus csodálatot
ébresztett azok iránt, akik közterületen szénné
vannak tépve. A dolog ma sem kevésbé aktuális.
A történet
veleje az, hogy Hunter és ügyvédje, Oscar Acosta elindultak
Los Angeles- bõl Las Vegas -ba, egy narkóval teli autóban,
fontos újságírói feladatokkal ellátva,
- egy vad utazás az amerikai álom szívébe.
Hunter rapszodikus drog-rémálmai, és beszólásai
a XX. század egyik legfontosabb regényévé
tették a mûvet.
Terry
Gilliam rendezõ is azért hagyta ott az egyesült Államokat
a 60-as évek végén, és költözött
Londonba, amiért Hunter regénye is íródott,
a csalódottság, amiért a 60-as évek ideáljai
kidöglenek, és minden elromlik.
Terry
Gilliam: "Noha abszolút
hozzám is szólt Thompson könyve akkor, mégsem
rohantam, hogy személyesen megismerjem. Ez valamivel késõbb
történt. Hisz ekkor én még Londonban akartam
leélni az életem. A legtöbben azt is hiszik, hogy angol
vagyok, tudja, a Monthy miatt. Amerikai vagyok! És igazából
rendezni is csak Terry (Jones) mellett kezdtem, addig csak a díszlettel
és az animációval törõdtem.
Thompsonnal
való találkozásom a tengerparton esett meg. Van egy
tengerparti házam, és egyik hajnalban kellemetlen kiabálásra
ébredtem. A házam elõtt egy idõsebb úr
feküdt ájultan, de közben folyamatos nyüszítés
és kiabálás hallatszott alóla. Pár
perccel késõbb már magához tért az
úr, aki alól már nem hallatszott semmi, csak öklendezés.
Kiderült,
hogy õ Hunter S. Thompson, és a zsebében felejtõdött
kedvenc majma, aki szintén nagyon részeg, és most
hány. Nos, ez akkor reggel olyan soknak tûnt, hogy elhatároztam,
celluloidra kell venni ezt az õrült figurát és
a munkásságát. Egy biztos, Hunter kezelhetetlen ember,
de igazi mulatság volt vele és Johnny Depp -pel a forgatás.
Noha drogot a forgatáson sem, és azóta sem fogyasztok.
Elég, amit mesélnek róla, mármint az LSD-rõl.
Azt hiszem, átéltem már elégszer ezt szer
nélkül is. Amúgy pedig most fejeztem be egy olyan filmet,
amire a sznobok úgyis azt mondják majd, hogy rosszabb, mint
a könyv, a drog csak fokozná az izgatottságomat! Ha-ha!
Így is nagy a káosz ebben a filmben! Ezt azonban nem hasonlítom
össze eddigi filmjeimmel.
Ez az
elsõ olyan filmem, amiben nem a rendszer tuszkolja a szereplõket
helyzetekbe, hanem õk viselkednek úgy, olyan kaotikusan,
hogy egyfajta új realitásba kerüljenek. Johnny Depp
nagyon sok idõt töltött Thompsonnal, folyton Thompson
piros cabriójával járkáltak föl-alá.
Végül Johnny olyan jól levette Hunter beszédét,
mozdulatait, gesztusait, hogy az öreg egészen beparázott
a film elõvetítésén. Folyton kiabált.,
annyira újraélte az egészet.
A fiatalok
azért akartak benne szerepelni, mert sokat jelentett nekik a regény.
Így került be Cameron Diaz, Christina Ricci, és Flea
a Red hot chilli peppers-bõl. Harry Dean Stantonnak is fontos volt
a könyv, bár õ nem fiatal.
Kíváncsi
voltam, mennyire lesz "aktuális" a film, és nagyon is az!
Ez egy harminc éves regény és nagyon sok szinten
mûködik, és sokkol, függetlenül attól,
hogy a film nézõi ismerik-e a 60-as 70-es évek politikai
és kulturális helyzetét. Egyszerûen mûködik.
Remélem."
A
riportot Balázs Bence képzeletben készítette
Terry Gilliam rendezõvel. |
|