Nem esküszünk rá, hogy a legtutibb film a világon, de mindenképp jó megnézni.
Remek látványt nyújt amikor Adam Sandler röpköd a levegőben, és elképesztő hatékonysággal döntögeti fel a játékosokat.
Ha egykor a néma-filmek idején nagyokat lehetett nevetni a fenékre-eső szereplőkön,
most sokszorosan élvezhetjük ezt a fajta vidámságot. Nyilván nincs olyan
jó, mint a Happy a flúgos golfos, de jobb, mint a Nászok ásza. Ja, és
nagyon nagy kasszasiker.
Maga
a kifejezés, hogy "vizesnyolcas" a 90-es évek hazai szlengjeinek kedves
darabja, azt jelenti, hogy "egyértelmű", de azt is jelenti, hogy
"semmi", az egyértelmű, nyilván úgy jön a "semmi"-ből, hogy nem jelent
gondot. Az egésznek az alapját pedig az a természetben is előforduló költői
kép képezi, amikor valaki slaggal locsolja a járdát, és játékos kedvének
engedelmeskedve laza csuklómozdulatokkal 8-asokat rajzol a vízzel. Jó
kép.
A történet olyan, hogy pontosan tudod, mikor minek kell következni, mert annyira adja magát, annyira vizesnyolcas, például, hogy Adam Sandler-t fel kell fedeznie egy edzőnek, hogy mint a Happy-ben, itt is karriert futhasson be. Az alaphelyzetek tartanak egy darabig, aztán amikor elunják őket (a film írói), egyszercsak átcsap a következő fázisképbe. Szóval, nem a legeslegvadabb film, és Adam Sandler szinte végig megtartja az idióta formáját, még a film elejéről, amit a film fordítói "gyépés"-nek neveznek. De így is csak egy rossz részt tud felmutatni, egy béna jelenetet, az egyik fekete srácnak is mondja az edző, hogy gondoljon valakire, akit utál, és "képzelje el, majd támadjon", és erre, képzeljétek, mi jutott eszükbe az alkotóknak, egy ku klux klános fejet rúg el labdaként, ezt nevezzük ernyedt humornak, de ez tényleg csak egy másodperc. Szóval, hiányzik a filmből az igazi jellem-fejlődés, pedig ebben van a biznisz.
Megmondja neki az anyja, csak hogy mi is tudjuk, fiacskám, belőled hiányoznak, amit úgy hívnak, hogy "social skills", vagyis a boldoguláshoz használatos technikák, mondhatnánk, egy vademberrel van dolgunk. Kicsi krokodilokat kajálnak, meg óriáskígyót, és ha belefut egy mókus a légy-kisütőbe, akkor mókust. A csaj, Fairuza Balk, elég aranyos benne, a Dr. Moreau szigetéből ismerjük leginkább. Vele kapcsolatban sincs eldöntve, hogy most akkor a "sittről" jön, és megváltozott, vagy megváltozik, vagy mi lesz. Úgy tűnik, ugyanaz a csaj, mint az elején, aztán letartóztatják megint, de megint kijön, szóval ezt tudja. Adam Sandler elkezd lázadni az anyuka ellen, de végül mégsem csinál semmit, hanem megvárja, amíg a mami mondja neki, hogy focizzon. De ezt nem rosszból mondjuk, csak tény, ami tény.
Tömören: kicsit el vannak hanyagolva benne a részletek, de vannak benne jó részek. Kimeríti a szórakoztatás egyszerű fogalmát, ez nem kérdés, ez vizesnyolcas. A moziból távozó emberek között nagyon nehéz lenne olyat találni, aki nincs feldobva, vagy esetleg azt mondaná, hogy nem jó film. Az egy tök más kérdés, hogy órákkal később már el is felejtik, de az üdítő italok is ilyenek nyáron, pillanatnyi élvezetet nyújtanak.
Susan Sarandon persze az édes-, a pompás Julia Roberts pedig a mostohamama.
Olyan
film készült a Columbia Pictures gondozásában, amely e problematikus
élethelyzetről szól, két gyereknek kellene elfogadni az Ed Harris-alakította
apa új barátnőjét, két nő kerül szembe egymással a férfi és a gyerekek
kapcsán, sokat zúzkodják is egymást, mígnem a film egy kiszámítható
fordulatot nem vesz, és ki nem derül, hogy ennek a felállásnak meg
vannak számlálva a napjai: ettől kezdve különös súlyozást kapnak
a mindennapi problémák.
A film emlékeztet bennünket a Becéző szavak c. -annak idején- sikerfilmre, azt is végigbőgték a nézők, most sem menekülhetnek meg a könnycsatornák, mert bár érezhető az érzelmi hatások pontos adagolása a filmben, és ez kicsit kizökkentő, ettől függetlenül a két színésznő annyira tökéletes a saját karakterében, hogy a néző percről-percre egyedül tud maradni az adott szereplővel, valahogy elég időt kapunk a különböző nézőpontok átérzéséhez, és ez jó.
Chris Colombus rendezte a filmet, és az édesanyja emlékének ajánlotta,
aki a film elkészülte előtt nem sokkal halt meg rákban. Ilyen
szomorú ez a film is , tényleg áthat rajta a visszavonhatatlanság
érzése, de a hangsúly a két nő kapcsolatán van, akikben nincs
sok közös vonás azon túl, hogy egy férfit szeretnek, szóval Julia
Roberts mint beindult fiatal és érzékeny lány és Susan Sarandon
mint tökéletes családanya végigcsinálják együtt az elkerülhetetlen
konfliktusokat, és a film végén többet értenek és szeretnek egymásban,
mint a családtagok maguk.
A színésznőknek -elmondásuk szerint- nem esett nehezükre belehelyezkedniük
a szerepükbe, mivel a való életben is hasonlóan működnek: Julia
Roberts a filmbeli Isabelhez hasonlóan inkább még a karrierje
építgetésével foglalkozik, mint a családalapítással, míg Susan
Sarandon férjével, Tim Robbinssal és három gyerekükkel kiegyensúlyozott
családi életet él.
A film nem egy direkt családi mozi, nem mondhatnánk, hogy minden
generáció és családtag megtalálhatja benne
a maga típusmodelljét, inkább egy igazi érzelmes film, annak minden
kedvességével és hiányosságával együtt.
Mel Gibson kábé olyan változáson ment keresztül, mint Pierce Brosnan a Holnap markában során: "megférfiasodott".
Legtöbb filmben, lásd Váltságdíj, vagy a legjobb Halálos fegyver (amiben a szépséges Patsi Kensit egy gyönyörű baseball dzsekiben az öböl fenekén landolt) nagyon is volt veszíteni valója. Most, a Visszavágóban nem egészen ez a helyzet, és ez kiemelkedő szórakozássá teszi a filmet. Egyszerűen besétálunk a gátlástalanság világába, de tényleg, és határozottan üdítő élmény. Az egész film egy nagyon kifinomult ötleten alapul, Mel a film elején rosszul jár, lepuffantják, és elvesznek tőle 70 ezer dollárt. Így a továbbiakban nem sokat kell moralizálnia, hogy most akkor ki kivel van, hol vonja meg a határt, vagy legalább mivel vívja ki a nézők támogatását, esetleg adjon 2 dollárt egy koldulnak, vagy valami. Mel Gibson most annyira a mélypontról indul a film elején, hogy a koldusos jelenetben ő vesz el pár dollárt.
Egyszerűen megállíthatatlan, de -és most jön a lényeg- a filmnek remek humora van, és alapvetően semmi köze a tragikus maffia-filmekhez, meg leszámolás jellegű nyomasztó történetekhez. A Patsi Kensit-es Halálos fegyver óta ez a legjobb film, amiben szerepelt, és benne van az a lerázhatatlanság, és félelem-nélküliség, ami a Váltságdíjban kezdett kibontakozni.
Plusz a film eléggé új, úgy értjük, a forgalomban lévő klisékhez, élethelyzetekhez képest itt merőben újakat dobtak piacra, ami szintén olyan, mint egy üdítő. És még mélyen fekvő tanulság is van benne, amit a rendesen akciódús történet végigbámulása (az ember csak néz) során zsákolnak be a film készítői a néző fejébe: ne bizonytalankodj. Arnold Schwarzeneggernek megmondta a kissrác az Utolsó akcióhősben, hogy ne rendezzen érzelgős jeleneteket, amikor az életéről van szó, Mel Gibson (Porter) megfogadta.
A történet ügyes, és tényleg elég, ha annyit tudtok, hogy lelőtték (majdnem halálosan) és elvették a pénzét, a többit bátran képzeljétek el, és az a szép, hogy ebben az esetben a film nem fogja alulmúlni ezt a képzeletet. A színészek számára elég kockázatos lehetett, mert nem sok pozitív karakter futkározik a filmben, ráadásul aki negatív, az nagyon az, és annyira eredetien vannak ábrázolva ezek a negatív arcok, hogy a "type-cast" szindróma fenyeget bárkit, aki szerepelt benne, vagyis, hogy öt-hat filmmel később is az ebben a filmben játszott karakterrel azonosítjuk. Vagyis például Gregg Henry kb. 2005-ig biztos nem fog feltűnni pozitív szerepben. Annyira jól csinálta, hogy az embernek szinte erőltetnie kell az agyát, nehogy elfelejtse, egy nagyszerű színészi játékról van szó. Lucy Alexis Liu-t is jó sokáig úgy fogják emlegetni, mint a Payback kicsi és törékeny (nek tűnő) szadista örömlányát, és kínai maffiózó-csajt.
Nem az, amit a bemutató ígér...
Tulajdonképpen az a kérdés, mi a bajunk ezzel a filmmel, mert amúgy annyira drámai műfaj, hogy direktbe nem nagyon írnánk róla. A bajunk pedig a következő, egy a fogyasztók félrevezetésével kapcsolatos szituról van szó. Azt mondja ugyanis a film "trailer-e", reklámja, hogy barátunk beáll a skinheadek közé, aztán, megöl néhány embert, és börtönbe kerül. Később kiszabadul, és megváltozott, de az öccse pont most csinálja azt, amit ő annak idején. Meg akarja menteni, és rájön, hogy ennek egyetlen módja, ha visszamegy, és ismét beleveti magát a súlyos skinheadesdibe. Ehhez képest csak egyetlen nem igazán hitelesen csengő érvelést hallunk ( a film vége előtt öt perccel), hogy vissza kell mennie, és azt mondja, hogy jó. Aztán, az iskola WC-jében lepuffantják a testvérét, és vége a filmnek. Mi ez a vicc?
A film címe, hogy American history x onnan jön, hogy az öccs tanára, és az isi igazgatója azt mondja neki, hogy írjon holnapra egy esszét a batyjáról, mint egyfajta pszichológiai, vagy méginkább pszichiátriai terápia részeként, ezzel a címmel. Erre az öccs meg is írja, sőt, a báttynak sikerül is meggyőznie (pár óra alatt), hogy bocsi, tévedtem, a skinheadség mégsem annyira pálya, szóval, a fiú megváltozik, és mit ad isten, a klotyóban nem lelövi őt egy fiatal fekete fiú? Szóval az lett a film tanulsága, hogy változz meg nyugodtan, csak abban a percben, hogy megfertőz téged az emberség, lelőnek, mégpedig egy fiatal fekete srác. Nagyon csúnya dolog ilyen filmet csinálni. A közönség, ennek megfelelően úgy távozott a moziból, mint egy temetésről. Lehet, hogy az volt a poén, hogy olcsón csináljanak nagyon brutális jelenetekből álló filmet, no megoldással? És ha csak tizedannyian megnézik, mint amennyien megnéznék, ha jó film lenne, vagy ha lenne benne valami pozitív, amit a film ad a nézőnek, akkor is jól jár a produkció. Még ebben az esetben is azt mondanánk, ok, nem is jó film, ráadásul, öncélúan brutális, nem írunk róla, de a reklámja határozottan átverés, ezért írtuk meg, hogy tudjátok.
