microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia

2017-10-21

ha Bódy Gábor ma élne – ha ma is élne...

meditatív spekuláció


Általában úgy tekintjük a történelmet és a fejlődést, hogy amit fel lehetett találni, azt feltalálták, mert mindig feltalálja valaki, amit a fejlődés lehetségessé tesz. Semmi nem marad ki a szórásból, gondoljuk. A kiváló tudósok, művészek csak betöltötték a szerepet, amit a történelmi helyzet kínált, s ha ők nem, akkor megtette volna valaki más. Mindebből az a (téves) képzetünk alakul ki, hogy végül soha semmiről sem maradunk le, mert aminek meg lehetett valósulnia, az biztos, hogy meg is valósult…

Büszkék vagyunk napjaink technikai vívmányaira, a telefonokra, illetve pocket PC-inkre (pPC), és a konnektivtásra, azaz arra, hogy az internet révén egymillió dolgot össze lehet kötni egymillió dologgal, szinte mindent mindennel. Bármi lehetséges, mert tényleg bármi lehetséges. Ma a legizgalmasabb projektek is már úgy indulnak el, mint deja vu-k, mindenki rutinos, mindenki látott már rengeteg mindent, szóval, itt csücsülünk a történelem és technológiai fejlődés tetején, mint az oviban vagy a Sziget fesztiválon egy homokbucka tetején, és semmi erőfeszítésünkbe nem kerül, hogy bármit megvalósítsunk, csak össze kell kötnünk a pontokat. Csak az ujjunkat kell használnunk, swipe-olásra, meg tap-elésre, és ennyi. Bármelyik középkori varázsló megirigyelne bennünket…

 

Ha Bódy Gábor ma élne, mármint ha még mindig élne, nyilván ugyanolyan jól érezné magát ebben a technológiai csúcs-helyzetben, mint mi. Bár 70 éves lenne (per pill 71), tudjátok, a mai hetvenesek, olyanok, mint tegnap az ötvenesek voltak, mint ahogy a mai huszonévesek olyanok, mint régebben a tinik voltak. Lehet, hogy rendszeresen lovagolna, lehet hogy nem. Lehet, hogy járna teniszezni, lehet, hogy nem. Lehet, hogy használna szemüveget, és lehet, hogy nem. A telefonjában viszont biztosan lenne néhány app, amit az ő elképzelése alapján készítettek volna a tanítványai, fiatal munkatársai, a világ valamely egyetemén, művészeti főiskoláján, esetleg valami globális kooperációban. Egyszerű app-ekre gondoljunk… amik megkönnyítik az életét valakinek, aki… alkot, gondolkodik, organizál… rengeteget olvas, és rengeteget ír…

 

Biztos, hogy lenne olyan művészeti projekt tervező-, videó-forgatási terv-író program, mint amilyeneket a filmiparban szabványos ipari forgatókönyvek írására alkalmaznak (final draft, movie magic, vagy a celtx), csak ezeket nem-ipari, tehát konkrétan művészi projektekre lehetne alkalmazni jól. Biztos, hogy hihetetlen kollaborációs képességei lennének ezeknek az alkalmazásoknak, és biztos, hogy havonta találkoznánk megvalósul projektekkel, amik nemcsak ezekkel az app-ekkel készültek, de ilyen szellemben is.

 

Biztos, hogy több iskolán is tanítana, több európai és amerikai iskolában is, és semmi okunk feltételezni, hogy Kínában mondjuk nem. És biztos, hogy ezek közt az iskolák közt – beleértve a budapesti Intermédia szakot, sőt, Intermédia egyetemet, amelynek a létrehozásában bizonyára részt vett volna – hihetetlen szintű kooperációs hálózat kötné össze, és napi rutin lenne olyan videók vetítésére járni, amelyeknek az alkotói személyesen még nem is találkoztak soha.

 

Az egykori INFERMENTAL nyomán illetve analógiájára ma – ugyanúgy, ahogy a divatban van tavasz/nyár, ősz/tél – évente két nagy videófesztivál biztosan lenne, amelyek nem arról szólnak, hogy nézők tömegei videók tömegeit nézik, hanem mindenki aktív résztvevő, senki nem fizet, nincs belépőjegy, csak regisztráció, és a videó készítők (mert mindenki alapértelmezetten az) folyamatosan készítenek reflektáló videókat, amelyekben próbálják értelmezni, hogy milyen motívumok, témák uralják a gondolkodást a szezonban. Ezeket a reflektáló videókat pedig folyamatosan töltenék fel a fesztivál globális és helyi weboldalára, s a hét végén kialakulna egy NAGY KÉP, arról, hogy mi jellemzi a kultúráinkat itt a nagybetűs WC-ben (Western Civilization).

 

A művészeti iskolák, amelyekbe Bódynak tanárként bejárása van, nemcsak egymással lennének összekötve, hanem egyéb iskolákkal is, például Budapesten az ELTE bölcsészkarral. Az oktatás gerince, egy része pedig nyitott lenne bárki számra, akit érdekel. A videókészítés kicsit mást jelentene, mint ma, a cél nem az lenne, hogy valamely közönségnek valami szórakoztató, nézhető videót készítsenek, hanem hogy mindenki a maga helyén, a maga kutatásában egy következő darabot készítsen. Amit régen filmes/videós bankként tervezett, hogy mindenki felhasználhat felvételeket egy nagy közös adatbázisból, videótárból, ma nemcsak óriási lenne, de roppant intelligens is, és ahogyan a youtube meglehetősen intelligens algoritmusokat használ, elsősorban tartalomfelismerésre, konkrétan rendfenntartásra, a művészeti videók szerverein a tag-ek és video-tag-ek azt segítenék, hogy valaki pontosan megtalálja azt a felvételt, amelyre szüksége van éppen.

 

Bódy 1990-től majdnem 2010-ig a reklám-iparban is dolgozott volna, valószínűen. A szemiotika mestereként, illetve olyan művészként, aki több filmjével is teljesen hülyére vette az akkori cenzúrát – azaz olyan állításokat fogalmazott meg vizuálisan, amik leleplezték a rendszert, amelyben készültek (az Ifivezetőktől, az Agitátorokon át, a Kutya éji daláig, oké, az Agitátorokat kiszúrta a hatalom) – óriási hírnévre tett volna szert Európa-szerte, ő pedig, ezt kihasználva, elmagyarázta volna teljesen elméletileg, hogy hogyan csinálta a „varázslatokat”, hogyan hozott létre olyan kommunikációs csomagokat, „image”-eket, amik a hatalom számára nem, a nézők, a hatalom elnyomottjainak számára viszont annál inkább intenzív jelentéssel bírtak.
"Információs struktúrák a vizuális kommunikációban" – modjuk. Biztos, hogy jó pár izgalmas kutatást és demonstrációt készített volna, amelyek nyomán a reklámipar kapva-kapott volna azért, hogy alkalmazzák Bódy Gábort. Nyilván nem mondott volna nemet. Viszont a tudást, a tudományt, a kommunikációs technológiát, amelyet a reklámiparban alkalmazott volna, holtbiztos, hogy közkinccsé, mindenki számára hozzáférhető „nyitott” tudáshalmazzá tette volna – azaz, nem az lenne, ami ma van, hogy magáncégek kutatnak, globális mamut cégek megbízásából, és a kutatások eredményei magántulajdont képeznek, és nem szolgálják az egyetemes emberi fejlődést.

 

Bódy Gábor ma valószínűleg már rég nem dohányozna, viszont biztosan lenne egy alapítvány, amelynek a létrehozását katalizálta volna, s amely a cigizésről való leszokást kognitív úton, egy kognitív módszerrel tenné lehetővé – pszichológiai segítséggel, mondhatni. Az alapítvány évente több tucat cigarettázásról lebeszélő videót tenne közzé, melyeket – egy globális kooperáció, kollaboráció formájában – website-ok ezrei terjesztenének.

 

Filmeket is készítene, persze. Azok után, hogy Magyarország, sőt, Európa legnagyobb, legizgalmasabb videóra (digitális médiumra) készült filmjét elkészítette volna, Lucas-nak és Hollywood-nak csak második hely járt volna ki a hírekben, amikor a Star Wars / aka Csillagok Háborúja valahányadik epizódját full digire forgatta. Bódynak köszönhetően, Bódy hatásának köszönhetően ma egy átlag-film költségvetése 100 millió forint lenne. És évente 140 magyar film készülne – melyeket mind be lehetne nevezni film olimpiára, film VB-re, bárhova, és értékes díjakat is szereznének, de ezen felül, 1 euróért bármely kávézóban meg lehetne csoportosan is tekinteni őket (lásd a video buch koncepcióját).

 

Ha odaülsz Bódy Gábor mellé egy kávézóban, vagy egy filmfesztiválon, biztos, hogy rádmosolyog, hiszen csodálja az intelligenciát. Biztos, hogy tanácsot ad a projekthez, amin dolgozol éppen, s egyúttal be is csatol téged valamely pontjára a „globális” művészi / gondolkodói kollaborációs komplexumba, amelynek a létrehozását ugyancsak katalizálta, bár ma már nem az számít, ki mindenki vett benne részt anno, hanem, hogy mennyi jó projekt jön ki belőle ma.

 

Európa legtöbb városában lennének projekt-kocsmák, projekt-kávézók, ahova „write right” feliratú pólókban, telefonokkal tabletekkel, laptopokkal felszerelkezve fiatalok és idősebbek – ideértve a 70-eseket is, akik trendi avatarjaik mögül jobbnál jobb forgatókönyvekkel árasztanák el a piacot, és a szabad felhasználású filmterv/videó terv-tárakat is – naponta ülnek be, hogy dolgozzanak a projektjeiken.

És ezekben a „write right”, azaz „írás jog” (szemben a „read only” fogyasztói kultúrával) kávézókban ér egymást megszólítani, megkérdezni, „min dolgozol”, „mi a projekt”, és átküldeni egy laza swipe-olós csukló- és ujjmozdulattal egy „KÉPET”, egy „DÓZIST”, egy IMPRESSION-t a projektedből a másik kütyüjére, amire ő nyomban reflektál, s így a forgatókönyvön évekig dolgozó magányos filmrendező karaktere megszűnik létezni, helyette a kommunikatív film- illetve videó projekt gazdák tucatjai ülnek az ilyen helyeken, és akármi is jön ki az átlagos három hónapos gyártásidő után a projektjükből, holtbiztos, hogy mindenki tanul belőle, és mindenki előrébb jut általa a valóság megismerésében.

 

Bódy Gábor biztos, hogy egy modern alkotó lenne „ma is”… értsd: mindig is az volt. Egy valódi pioneer. Biztos, hogy a filmjei kasszasikerek lennének, de az is biztos, hogy a mozijegyek 600 forint körül lennének. Mert minden videó és minden szabad. És mindent s mindenkit fel kell szabadítani… Mert a szabadság a fejlődés nyomán lehetségessé vált mindannyiunk számára. És… „egyetlen egy pillanatban képes az ember arra, hogy az összes képességét / lehetőségét úgy kifejtse, hogy 50 000 évet húzzon előre”, mondja a VHK „alapítója” a híres interjúban, amit a Kutya éji dalában láttunk… amely, sajnálatos, sőt, mindennél sajnálatosabb módon.. egy csodálatos felfelé ívelő korszak egyik utolsó kisülése… megnyilvánulása.

 

Nos igen, akármit is csinálna Bódy Gábor ma, és akármennyire is működnének a dolgok másként a vizuális kultúrában, attól, hogy a fiatal srác, aki 1985-ben éppen hogy 39 éves fiatalember volt, ma még mindig köztünk lenne, az biztos, hogy a Kutya éji dala ma már egy régi-régi film lenne… és nem „a film”, a Psyché mellett, amely a magyar filmkultúra csúcsát jelenti... totál megérdemelten… de mégis totál indokolatlan módon… mert nem kellett volna megállnia ennek az elképesztően izgalmas fejlődésnek… soha…

 

Jelenléte ennek a briliáns művésznek és gondolkodónak minden pillanatban arra emlékeztet minket, hogy minden lehetséges, bármi lehetséges, csak össze kell kötni a pontokat… Utazás van, voyage.. korlátlanok a lehetőségek… csak ki kell használnunk őket… úgy, ahogyan ő tenné, ha most is köztünk lenne…

 

-jepe-
2017-10-21

Címkék: Bódy Gábor, kultúra, vizuális kultúra, infermental, video