microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: szocio -> társadalom, média, nők, demokrácia

2014-03-07

Pártválasztó 2014 - meleg jogok – kampánytéma vs. emberi jog

gondolatok a társadalom-polarizációról


Izgalmas és jó hangulatú beszélgetés zajlott a Kino moziban Pártválasztó 2014 címmel. A magyar LMBT Szövetség meghívta a választásokon induló pártokat (a 4K-t is, csak nem jöttek el), hogy meséljék el, mit tennének, ha jogot kapnának a kormányzásra – mit tennének az ún. „meleg jogok” terén. E cikk nemcsak összefoglaló, de egyben reagálás is az ott felvetett gondolatokra.

A kampányolós, program-felvázolós beszélgetés egy-az-egyben idézi a néhai Critical Mass mozgalmárjai által szervezett 2006-os Tour De Voks eseményt. Akkor a biciklis közösség nevében kérdezték meg a pártokat, mit csinálnának majd kormányon. Ez a „mi lenne, ha” jellegű felvetés jelen esetben persze meg van küldve azzal a korlátozó ténnyel, hogy a felmérések alapján úgy tűnik, a fidesz per pillanat leválthatatlan. Pontosan emiatt egy olyan szűrő szemüvegen keresztül néztük a kibontakozó beszélgetést, hogy mi az, ami kampány szöveg, és mi az, ami tényleges, megfogható ígéret, ami elárul valamit arról, hogy az adott párt mit fog tenni a jövőben – ellenzékben is például.

LMP, DK, Liberális Párt, MSZP, PM, Együtt - így ültek a pártok képviselői a pódiumon

E szemüvegen át különösen tanulságos volt a beszélgetés. Először is megértettük, hogy ígérni bármit lehet, s hogy a kampány-szövegek elsősorban arra valók, hogy az adott párt a zászlójára tűzze az adott témát, lestipistopizva azt, amivel jelen esetben körülbelül azt üzenhetik, hogy ha meleg vagy, vagy pártolod, hogy a meleg emberek is megkülönböztetés nélkül részesüljenek az emberi jogokból, akkor az illető pártra kell szavaznod, mert ez az a párt, ami ezt képviseli, szemben a többiekkel – fura volt rádöbbenni, hogy ez a szitu csak látszólag van rendben.

 

A beszélgetésből Juhász Péter és Schiffer András révén alakult ki vita, abszolút barátságosan persze. Miután a többiek pikk-pakk felvázolták, hogy a Fidesz és a KDNP nincs itt, és mi, baloldaliak vagyunk a jófej pártok, Juhász Péter felvetette egy szivárvány koalíció létrehozásának ötletét, ami abból állna, hogy a Pride-okon e pártok zászlókkal vonulnának fel, jelezve, hogy támogatják az eseményt. Ez így elsőre nem is hangzik rossz ötletnek, sőt, kifejezetten lelkesítő. Schiffernek azonban támadt némi vitatkoznivalója.

Először csak simán azzal érvelt, hogy a Budapest Pride szervezői külön kérik, hogy pártlogók nélkül szíveskedjen felvonulni mindenki. Erre Juhász Péter megjegyezte, hogy ez tavaly konkrétan nem így volt, mert mindenkit arra bátorítottak, hogy hozzák a párt-zászlóikat, és felemlített egy esetet, az első Pride-ok egyikét, amikor az SZDSZ pártlogója virított a vezető kamion elején.

Schiffer ekkor elmagyarázta, hogy ez a látszólag nemes gesztus a pártoknak használ, de a közösségnek, s az ügynek végképp nem. Ha ugyanis az SZDSZ vagy az EGYÜTT-2014-PM lestipistopizza a meleg jogok ügyének támogatását, azzal azt érik el, hogy megosztják a társadalmat a pártok mentén az adott ügyben. Elmondta, hogy szerinte Kósa Lajos, aki minősíthetetlen, alávaló módon puffogtat el melegeket és humanistákat sértő „vicceket” a nyilvánosság előtt, szerinte minden bizonnyal még csak nem is homofób, hanem azért csinálja, mert ezzel meg tudja szólítani a társadalom egy jókora részét, és ha megteheti, akkor meg is teszi, mert ők így politizálnak.

 

Ha nem lenne a pártok mentén felosztva egy ilyen alapvető emberi jogi ügy, ha a pártok a területüket megjelölő kutyák módján nem akarnák lestoppolni, hogy „ha meleg jog, akkor baloldal”, akkor a Kósák nem tehetnék meg azt, amit megtesznek, mert akkor azzal kellene számolniuk, hogy a saját szavazóikat sértenék vérig. Schiffer azzal érvelt, hogy a homoszexualitás nem pártfüggő, a fidesz és a jobbik szimpatizánsai közt is ugyanúgy vannak melegek, mint bármely más párt szimpatizánsai között – csak ők nem mernek előjönni. Ha nem lenne a liberális és baloldali stipistopizás az emberi jogokkal, akkor mindenki sokkal jobban járna, az egész társadalom. Említette, hogy más országokban teljesen elfogadott, hogy egy jobboldali politikus nyíltan meleg, és hogy annak örülne, ha ez nálunk is így lenne. Említette Bent Høie-t, a norvég egészségügyi minisztert, aki konzervatív politikus, és ettől teljesen függetlenül meleg, és boldog házasságban él a férjével. A konzervativizmusnak, jobboldaliságnak semmi köze nem kellene, hogy legyen az ún. meleg jogokhoz, az emberi jogokhoz.

 

Schiffer érvei azért voltak meglepőek, mert meggyőzték az embert. Noha a tavalyi Pride-on még kifejezetten nehezményeztük, hogy az LMP-sek nem lengetik a pártzászlóikat, míg a PM-esek az egész felvonulást vidáman árasztották el a PM flag-ekkel, tegnap óta ezt már ezt másképp látjuk. Egyrészt úgy, hogy az LMP-sek nem pártzászlót, hanem a szivárvány zászlót vitték, amire nehéz volna úgy tekinteni, hogy kevésbé szimpatikus .) Másrészt, elképzeljük, milyen lett volna, ha mondjuk Gyurcsány is megjelenik ott a saját zászlóival – használt volna az ügynek, vagy sem?

 

Mellesleg, gondolhatunk minden idők legjobb civil óriásrendezvényére, a Budapest Critical Mass-ra, ahol a pártzászlókat és mindenféle politikai felosztást, miszerint „a bringások baloldaliak” lennének, vagy bármi, szisztematikusan megakadályoztak. Az eredmény: ma egy jobboldali kormány sem meri azt mondani, hogy a bicikliseket ki kellene tiltani a városból, sőt, az említett Kósa például fontosnak tartotta, hogy maga is deklarálja, a biciklizés szívügy. Mindez a CM-esek kiváló és bölcs politikájának köszönhető, annak, hogy nem engedték a for profit pártoknak felosztani maguk közt a biciklizés ügye mentén a társadalmat, pro és kontra. Tény, hogy egy MÁSfajta logika az, amit Schiffer felvázolt, de abszolút van benne rendszer, és mind a matek, mind a gyakorlat igazolja ezt.

A legizgalmasabb tanulság mindenesetre az, hogy a Juhász-Schiffer beszélgetésekből meglepően jó dolgok pattanhatnak ki, olyanok, amik előretekerhetik a helyi történelem kerekét (amire ráfér). Reméljük, folytatják, reméljük például, hogy a pártok a jövőben (különösen emberi jogi kérdésekben) szigorúan odafigyelnek majd, hogy ne polarizálják a társadalmat, hanem józan és humánus diskurzust generáljanak. Reméljük, hogy a Kósa vagy Gyurcsány által egyaránt művelt megosztó, polarizáló for profit politizálás háttérbe szorulhat, s reméljük, hogy a pártok és politikusaik általában odafigyelnek majd, hogy a tevékenységüknek ne legyen káros visszahatása az ügyre, amit képviselni akarnak.

A szervezőknek, a Magyar LMBT Szövetségnek köszönjük, hogy ilyen színvonalas beszélgetést hoztak létre (itt megtekintheted), továbbá, hogy konkrét kampányt folytatnak azért, hogy mindenki menjen el szavazni, akárkire is, a lényeg, hogy erről a jogáról senki se mondjon le!

PS:

Egyébként mit gondolsz például egy Texas-i kisvárosról? Mi jut eszedbe róla, milyen sztereotípiák? El tudsz képzelni nyíltan meleg főpolgármestereket Texas-i kisvárosokban? Ők azt mondják, a melegség nem téma.

Vagy San Diego-ban (California) ki nyert a minap a főpolgármesteri választásokon? Egy republikánus? Igen! Kevin Fulconer. Támogatja a zöld politikát? Köszönhető neki már bicikliút építés? Részt vett egy city bike rendszer létrehozásában – ami idény nyáron indul el (desco bike)? Igen! Támogatja a melegeknek járó egyenlő jogokat, a melegházasságot? Tavaly óta igen! És azt mondja, élete legjobb döntése volt.

Azaz, amikor arról beszélünk, hogy "de külföldön milyen MÁS minden", "az mennyire MÁS kultúra", és hogy "mi is olyat szeretnénk", akkor jusson eszünkbe, hogy ennek megfelelően kell stratégiát is választanunk, és ne mondjuk azt, hogy "á, ilyet nálunk még sajnos nem lehet", hogy "nálunk ez sajnos még nem lehetséges", amikor arról van szó, hogy  emelni kellene a politikai kultúrát - és nem engedni rárepülni pártzászlóval Gyurcsányokat emberi jogi témákra, illetve nem engedni, hogy a bal és a jobboldal kiossza egymás közt a jó zsaru és a rossz zsaru szerepeit, úgy, hogy a fél ország ellene, a fél ország pedig mellette lesz a meleg jogoknak, emberi jogoknak - mert ez a polarizáció óriási károkat okoz.

Tény, hogy jófejek vagyunk, tény, hogy a jobboldal politikusai minősíthetetlenek, de nem sajátíthatjuk ki oldalak alapján a jófejséget, ahogyan a kokárdát, úgy a szivárvány zászlót sem szabad kisajáítítania valamelyik oldalnak.

-jepe-
2014-03-07

Címkék: Pártválasztó 2014, LMBT, Budapest Pride