nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia
    

2017-03-24

"Romantika eladó" – Bukta Imre képeit nézegetve...

spontán beszámoló

Kb. két héttel a Szentendrei MűvészetMalom-béli kiállítás előtt – Bukta, feLugossy, Szirtes – komoly Bukta-tárlat nyílt a Godot-ban. Hatalmas tömeg a megnyitón, s fura képek a falon, de az egész mégsem kaotikus, Ellenkezőleg, minden a helyén van, minden teljesen világos…

A képek sorozatot alkotnak. S ettől az egésznek van valami szeánsz beütése, mintha egy új színdarabot mutatnának be, s annak a jeleneteit látnánk a falakon… Minden kép egy ablak, amin keresztül most nem különböző világokba, hanem ugyanabba a sztoriba kukkanthatunk be. Tehát nem az egyes képek, illetve a képek önmagukban érdekesek, hanem a nagy kép az, amit valójában Bukta Imre most bemutat… S a képeket nézegetve ezt fogadjuk be…

Érdekes ez a kép, érdekes ez a színre vitt darab. S mondanunk sem kell, ez a kiállítás is alaposan felveti a képekhez való viszonyunkat, úgy általában. Univerzálisan. Arra gondolok, hogy simán adódik beszélni arról, hogy „Buktának ez a kiállítása egy velős és konkrét összegzés, iróniával és legalább egy leheletnyi keserűséggel – vagy nevezzük kiábrándultságnak? csalódottságnak? egyik se jobb, s még a jól hangzó „csömör” sem siet a segítségünkre – közben viszont átfut az ember elméjén, hogy de miért is érdekes ez? Miért érdekes, hogy egy művész „azt akarja kifejezni”, hogy csalódott, vagy keserű, vagy valami hasonló? Hát nem az van, hogy a festő fest, mi meg megnézzük az élvezetet nyújtó képeket? Ha valamit el akar mondani egy festő, hát miért nem mondja el?

Ezek a gondolatok mind hamar felmerülnek. De végül nem törik meg kiállításnéző lendületünket. Sőt, simán tudunk rájuk választ is adni. Univerzálisan. Például – válasz – a Bukta Imre kiállítása által megjelenített hangulat, különösképpen, hogy egyfajta összegzésről van szó – mert valami eszt súgja – azért érdekes, azért érdemel figyelmet, mert Bukta Imre közösségünk tagja. Kultúránk, helyi kis kultúránk egy olyan tagja, aki évtizedek óta szerepel a színpadon, van a színen, s így, ami vele történik, az a mi történetünk egy-egy újabb fejezetét meséli el. Mint minden jó művész, önmagán végez kísérletet, kiteszi magát (exponálja) annak az életnek, annak a valóságnak, amiben mindannyian élünk, s az eredmény így enyhén szólva közérdekű.

Nos, a Bukta-kísérlet eredménye – már ha tényleg ér eredményről s összegzésről beszélni – valami olyasmi, hogy semmi nem állta ki az idő un. próbáját. A romantikát jó pár vizuális szinonima után végül explicite traktorgumikkal azonosítja. Használtakkal. Ez a kiállítás vezérmotívuma, hogy „romantika eladó”, „apám romantikája eladó”, „szénabálás romantika” (BTW, ugyancsak eladó), s így tovább. Pár kép után a „Misi lyukas gumival” is már mint lepukkadt, elértéktelenedett romantika jelenik meg – amit vizuálisan alaposan megerősít a felfordított, rozsdás bicikli motívuma is, no és Misi totális tanácstalansága.

 

Az van, hogy értjük, mit akar mondani. Mármint Bukta. Tökéletesen értjük. Azt, hogy érvénytelenné vált az, amiben az emberek hittek – amiben hittünk – és hogy ez nem lesz jobb. Kész van. Minden össze van keverve, sémák ismétlődnek, beleértve az ember kiszolgáltatottságát, lásd „Misi lyukas gumival”, vagy a sztálini idők kulákbiztosát, elkobzott kukoricával, vagy lásd a talicskát toló férfi NEM-heroikus portréját – „Apám romantikája eladó”.

A sapkás férfi akár egy Tarkovszkij filmben is szerepelhetne, de nálunk szerepel, a magyar valóságban, Bukta új darabjában, élete művét összegző művében, aminek a kimondatlan címe az, hogy haszontalan romantika eladó. A sapkás férfi, mellesleg, ha lekövetjük a címet, meg a ragozást, maga Bukta. Ja, egyébként a kiállítás hivatalos címe is ez: "apám romantikája eladó" – ami által az egész kiállítás önarckép-jelleget ölt. S a tény, hogy csupa 2017-es képről van szó, s pár tavalyiról, ugyancsak azt erősíti, hogy a múlt haszontalan, devalválódott, nem érvényes, #csakazvanamivan.

 

De még nem említettük a lényeget. A tyúkokat. Bukta – nem állítom, hogy meglepő – egy eszméletlen izgalmas installációt is bedobott. Egy sarok be van rendezve tyúkoknak, kerítéssel leválasztva. A tyúkok házakban laknak, modern bérház, és egyforma életet élnek (szürke panel), lépcsőházakban tojnak. De közben mögöttük csodaszépek a fények, Budapest fényei, illetve a lánchíd. Persze csak fekete-fehér kép, csak mögéjük van „fényképezve” gyakorlatilag.

Egy díszletben élnek, s idegen körülöttük életük minden eleme. De… a tyúkok köszönik, totál jól megvannak, ahogyan a lánchíd sem zavarja vagy gyönyörködteti őket, az egész kiállítás sem. Mi tudjuk, hogy egy-egy tyúk nem nagyon él többet 40-50 napnál, egész életében. De ők jól elvannak. Nincs panasz. Egész egyszerűen csodálatos 3D-s élő metafora. Napokig lehetne elemezni, s évekig fogunk rá emlékezni. Lenyűgöző… beleértve az egész expresszió végtelenül finom, mosolygós humorát…

 

S az összes képre rá van írva, hogy „eladó”, és egy órán belül több olyan kép volt, ami már el is volt adva. És itt zárul be a kör. Bukta kiöntötte a szívét – de ennyi… köszi, élvezd a show-t, vagy csinálj, amit akarsz… Amit itt láttál, az az ő élete, az ő darabja, s amint megvásárolják a jó ízlésű gyűjtők, vagyonos állampolgárok, a probléma egy része máris orvosolva van, Bukta mérlege egy aspektusból pozitív – apja romantikája eladó… hm. szomorú.. de… ami azt illeti, el van adva, megvették. Mission completed. Összességében Butka NEM PANASZKODIK. Megvilágítja a helyzetet, s továbbmegy, tovább él. S mintha metróról szállna le, utastársait is erre buzdítja… ami által az üzenete végül teljesen vitális…

-jepe-
2017-03-24

Címkék: