microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia

2014-06-11

Hunger King – társadalomrajz installáció Budapesten

a probléma globális, a rendszerrel van a baj


A finn művész, Jani Leinonen e kiállítással konkrétan Magyarországot, s a magyar kormányt vette célba, éspedig konkrétan a hajléktalanok, illetve a hajléktalanság kriminalizálása miatt. A művész azonban szerencsére hozzáteszi, a probléma globális.

A megnyitó érdekes, Budapestre jellemző hangulatban zajlik, a piros szőnyeg ugyanis alaposan beindítja a médiareflexeket, amit tovább fokoz a felhajtás az érkező limuzinnal. Láttunk már hasonlót, a TB-irtók produkciójában (a TB-privatizáció ellen tiltakozva), az ATTAC csoport előadásában, meg azóta is párszor, tipikusan az Opera előtt, a különbség csak az, hogy ezek mind politikai tiltakozások voltak, és nem művészet. Jani Leinonen kiállítása viszont művészet és politikai tiltakozás egyben – és örülünk, hogy e kettő műfaja egybeér, végre.

A közönség soraiban hajléktalanok, legalábbis szegény kinézetű emberek is vegyülnek. Az üzenet pedig mindenki számára egyértelmű: a magyar kormány embertelen és cinikus, mert nemcsak embertelen, de közben még röhög is az emberek kínján. Na, most megkapják, most elkezdik megkapni a magukét. Magyarország Európa szégyene (lásd a hungerking.hu oldalt) – és nem miattunk, emberek miatt, hanem a visszaélésszerűen kormányzó (uralkodó) elit miatt.

A kiállítás nemes egyszerűségű, de nagyon pontos. Pontos, mert a gyorséttermek menüjének felületét arra használta, hogy illusztrálja, mit csinál a hatalom az emberekkel: ha gazdag vagy, adókedvezményt kapsz, ha szegény, kilakoltatást.

Beljebb, a kiállítótérben pedig néhány speciális kép van a falon: hajléktalanok, mélyszegénységben élő, koldulni kénytelen emberek eredeti pénz-kéregetés közben alkalmazott feliratait állította ki, barokkos képkeretekben – és ez az, ami a legjobb az egészben, mert gondolj bele, az milyen, amikor majd egy ilyen kép elkel, mondjuk 370 ezer forintért. S gondolj bele, miért venne valaki 370000 forintért egy ilyen képet, ahelyett, hogy mondjuk, adna 370 forintot annak, aki e táblácskával kéreget?

 

A másik, ami izgi a kiállításban, az a coca-cola felirat mintájára készült „Capitalism” felirat (ez már régóta létezik, nem a művész alkotása). E feliratnak a coke automatán azért örülünk különösen, mert emlékeztet arra, hogy nem Orbán Viktor gátlástalan és embertelen, teljességgel európaiatlan kormányzása a probléma csupán, hanem maga „a kapitalizmus”, helyesebben, a kapitalizmusnak a nálunk alkalmazott modellje, az angolszász liberális kapitalizmus (ahogyan ezt Pogátsa Zoltán többször is elmagyarázta).

Pogátsa Zoltán folyton emlékeztetni szokott arra, hogy vannak más modellek is, például a skandináv modell, ami jó, és amit nálunk is bevezethettek volna (azok, akik odafent erről döntöttek), de nem akarták bevezetni, nem ezt akarták bevezetni, ezért pusztult le Magyarország az elmúlt 25 évben. Ajánlott irodalom: Éltanuló válságban (Pogátsa Zoltán). Illetve, ajánljuk, hallgasd meg 10 perces előadását egy nyilvános vitában az elmúlt 25 évről, és a nálunk alkalmazott liberális kapitalizmus modelljének hatásairól.

 


Orbánék kormányzása vérlázító, ez nyilvánvaló, hiszen korrupt és embertelen. Ezzel együtt, óriási hiba volna azt hinni, hogy baj Orbánékkal van csupán, és nem magával a rendszerrel. Fontos látni, hogy Orbánék előtt is liberális kapitalizmusban éltünk.


Voltak romagyilkosságok, megpróbálták privatizálni a TB kasszát, és olyan szintű rendőri brutalitást adtak elő, amire itt, Európában addig még nem volt példa (a világháború óta). Fontos látnunk, hogy Bokros Lajos, Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai Gordon ugyanúgy a liberális kapitalizmus rendszerének magas rangú katonái, mint Orbán Viktor és Simicska.

Ha már itt vagyunk, fontos látni, hogy a sajtószabadságot sem Orbánék végezték ki, sem most (hiszen most a Deutsche Telekom végezte ki), sem 2010-ben, mivel az már 2006-ban is ki volt végezve, amikor a kormányzó párt (mszp) kézi vezérlésre fogta a médiát. Máskülönben pedig a sajtószabadság a kereskedelmi médiában eleve nem lehetséges, mármint nem lehetséges az, hogy egy kormány megteremtse vagy lehetővé tegye a sajtószabadságot. A sajtószabadság olyasmi, amiért a sajtóorgánumok folyamatosan harcolnak. Nem felülről adják. S mellesleg, a Wikileaks elleni globális hadjárat óta globálisan nincs sajtószabadság – de ez nem menti Orbánékat, kicsit sem.


De tudnunk kell, hogy ami ellen harcolunk, az sokkal nagyobb, mint Orbánék. Nincs olyan, hogy Orbán-rendszer, liberális kapitalizmus van, meg Orbán-rezsim. Az Orbán-rezsim csak egy haszonélvezője és gátlástalan felhasználója a liberális kapitalizmusnak.

Fontos tehát látni, megdönteni csak akkor lehet az Orbán-rezsimet, ha mindannyian szembenézünk a ténnyel, hogy a probléma rendszerszintű, és sokkal több kell, mint egy másik kormány ugyanerre a sémára: új paradigma kell és hozzá új politikai szereplők.

 

A kiállítást (amelynek sikerébe a Hunger Games sikere is nyilván belejátszik) kedveljük, mert friss és (végre) újszerű módon áll hozzá a képek kiállításához és a társadalomhoz is. Nem egyszerű konceptualizmus (fogalmi művészet) ez, mert nem egyszerű a fogalom, amit meg akar jeleníteni, amit ábrázolni akar. Avantgárdnak tekintjük, annak az új, társadalmilag érzékeny avantgárd hullámnak egy jeles képviselőjeként, amely már évek óta esedékes, és amelyből egy újfajta, új szemléletű művészet bontakozhat majd ki.

 

Örülünk e kiállításnak, tényleg örülünk, és nagyon. Ugyanakkor hibája, hogy nem mondja ki, hogy a liberális kapitalizmus az, amiről szó van, és nem csak Magyarország, és nem csak Orbán. Magyarország és azon belül Orbán „csak” egy brutális példa (nekünk éppen elég), ezért hát sajnáljuk, és a koncepció hibájaként tekintjük, hogy úgy állítja be (még ha jelzi is, hogy a probléma globális), mintha Magyarország vezetőivel, s azon belül is szigorúan a mostani vezetőivel lenne a baj, s mintha nekik kellene üzeneteket küldeni ahhoz, hogy valami megváltozzon, s mintha bármiféle politikusoknak küldött üzenettől megváltozhatna a rendszer. Ezzel együtt, gondolatébresztőnek tök jó kiállítás, és üdítő is, tényleg.

-jepe-
2014-06-11

Címkék: Hunger King, Jani Leinonen, kapitalizmus