az istenek a fejükre esnek – Red Bull a levegőben!

Egy ilyen termék-reklám légi parádé több szinten is roppant aggasztó. Egyrészt (1) mert a polgárok elfogadják, hogy a városvezetők szolgáltatók, akik olyan „cirkuszt” rendeznek a számukra, amilyet akarnak, és akkor, amikor akarnak, és annyit költenek rá, amennyit akarnak. Másrészt azért (2), mert itt egy termék explicit reklámjáról van szó, azaz Budapest fizet azért, hogy egy termék forgalmazója százmilliókat érő reklámhoz juthasson hozzá (lásd az Átlátszó remek cikkét). Végül pedig azért aggasztó (3), mert ezt a reklám-eseményt a polgárok fogyasztók nevetve nyelik le.

1. a cirkuszrendezés a „kormányzás-szolgáltatás” része

Az, hogy a polgárok magukévá teszik a „cirkusz-rendezési koncepciót”, gyökereiben változtatja meg azt az „új” társadalmi szerződést, ami a felvilágosodás óta tárgyalási alap. Amíg például a Függetlenségi Nyilatkozatban a társadalom és a választott vezetők viszonya egyértelműen az, hogy a vezetők a közösség szolgálatában állnak, és elkergethetők, ha megpróbálják a közösség kezéből kicsavarni a hatalmat vagy visszaélni azzal, addig a budapesti „fogyasztópolgárok” simán elfogadják, hogy a vezetők egy „kormányzás-szolgáltatást” nyújtanak a számukra, amibe ők nem nagyon szólnak bele. Néha kapnak egy futóversenyt, néha egy vízilabda eseményt, vagy egy magyar vágtát, mikor mit. Örülnek. A városháza szolgáltat és szórakoztat. Ez a dolguk. Ezért kapják a pénzt. A polgárok pedig... fogyasztanak, és részt vesznek a számukra rendezett szabadidős eseményeken. Így volt ez a Demszky érában s így van ma is.

2. a reklám az reklám – vagy?

A puszta tény is rémisztő, hogy az Átlátszó beavatkozására volt szükség ahhoz, hogy az az egyszerű tény ki legyen mondva, hogy ez bizony egy reklám, amiért ráadásul mi fizetünk. Az átlagembernek nem tűnik fel, hiszen a Sziget is volt már „Pepsi Sziget”, ahogyan a Volt Fesztivál most épp „Telekom Volt Fesztivál”, etc. Az, hogy egy légi parádét egy dobozos üdítőről neveznek el, senkinek nem tűnik fel.

Pedig nem mindegy, hogy ki rendezi az eseményt, ki költ rá, és kinek fizet. Amíg a fesztiválok a nevet szponzori pénzösszegekért cserébe adják oda egy-egy cégnek, addig a dobozos italt képviselő cég pénzt kap azért, hogy csináljanak egy légi parádét nálunk is :) Azaz, a pénz visszafelé áramlik, a reklámozóhoz. Nem az van, hogy van egy eseményt, amit pénzzel támogatnak, s így cserébe ráragaszthatják a nevüket, hanem az, hogy a magyar állam fizet nekik azért, hogy itt légi parádézzanak. Gyakorlatilag a magyar állam a szponzora a Red Bull rendezvényének.

Egy normális városban, ahol a választott (zöld és humanista) vezetők a közösség érdekét képviselik, akkor is meggondolnák, hogy engedélyeznek-e egy ilyen rendezvényt, ha a dobozos ital gyártója az egész rendezvény költségét állná, és százmilliókat fizetne a városnak azért, hogy Budapest történelmi hídjait versenypályának használhatják. Mert nem minden eladó – legalább is, a közösség érdeke azt diktálná, hogy ne legyen.

Egy normális, polgárközpontú, zöldhumanista városvezetés megvizsgálná továbbá, hogy egy ilyen rendezvény mennyiben rongálja a környezet épségét, mennyi zajjal, szeméttel jár, s menyiben zavarja a polgárokat a hétvégéjük nyugalmának élvezetében. S megvizsgálná azt is, hogy milyen világképet propagál, például a sebesség és a benzinfogyasztás elavult kultúráját reklámozzák-e, vagy egy környezettudatos, közösségi életstílust.

3. ha nagy pénzről van szó, mindenki liberális

A budapesti polgárok fogyasztópolgárok általában támogatják a hatalmat, a nagy cégeket, s a nagy pénzek mozgását. Nem kell őket zavarni – mondják – hadd csinálják, amit csinálni akarnak. Hagyjuk békén a nagyokat. Mindenki a bizniszből él, nemde? Kapitalizmus van.

Ez a magyar public opinion-ben kőkeményen kimutatható „laissez faire” hozzáállás természetesen nem az, aminek látszik. Nem a magyarok liberalizmusáról szól, hanem sokkal inkább a kiszolgáltatottságukról, arról, hogy esélyük sincs beleszólni saját ügyeikbe. Ha azonban támogatják, amit a hatalom csinál, és „együtt üvöltenek a farkasokkal”, akkor nem kell beleütközniük szabadságuk korlátaiba.

városkoncepció – Budapest mint turistaváros

Tarlós egyáltalán nem versengett Demszky Gáborral, a városvezetés egyszerűen az ölébe hullott. Nem vonultatott fel alternatívát, sőt, jelezte, hogy kedveli Demszkyt, akár a stábjában is el tudná képzelni. Jelezte továbbá, hogy a turizmust tartja Budapest fő profiljának. Nos, ez is bejött.

Dübörög a turizmus, és megdöbbentően sokan vannak vele úgy, hogy az jó, mert az bevétel. Azt, hogy a turizmus milyen változásokat idéz elő egy városban, hogyan rendezi át az élet összes dimenzióját, a gazdaságot és kultúrát abszolút ideértve, nem szokott napirendre kerülni. Bármilyen kritika éri a várost, mindenki előkapja Londont, hogy „ott is ez megy” (ott is van óriáskerék). Attól a mintától nem lehet eltérni :) Azt pedig nem szokták firtatni, hogy egy az EU perifériáján lévő ország és egy gazdasági csúcshatalom között micsoda különbség van, s hogy még ugyanaz a politika, ugyanaz a gyakorlat is jelenthet számunkra további lecsúszást, ami Angliában esetleg gazdasági erősödést idéz elő, vagy emeli London image-ének a fényét.

Ahogyan rendszerváltáskor nem sokat foglalkoztak vele, hogy milyen típusú, milyen jellegű kapitalizmust kellene bevezetni és hogyan (és a legdurvább formája alakult ki), most sem foglalkozunk azzal, hogy ez a turistaváros koncepció hova vezet.

Nem foglakozik vele senki, hogy ami jó a budapesti tőkéseknek, az mennyiben jó a budapestieknek, a városnak és a kultúrának, és hogy például tényleg örülni kell-e, hogy idejárnak legénybúcsúzni mindenhonnan, és tényleg az-e a cél, hogy a város minden centimétere pénztermelő hely legyen. Úgy tűnik, nem sok mindenkit érdekel, hogyan fog kinézni Budapest 5-10 év múlva. Most csak az van, ami mindig is (mondjuk 1990-2000 között), hogy hadd szóljon. Aztán majd meglátjuk. Most azonban még nem akarjuk látni. A jelen nem annak az ideje, hogy a jövőnket befolyásoljuk, hanem annak, hogy mindenki megkapja, amit épp meg akar kapni.

De hogyan is tudnánk elutasítani a turistaváros koncepcióját – értelmes, öko-humanista, urbanisztikai alapokon – ha még egy dobozos üdítőt sem tudunk elutasítani, ami a levegőben röpköd a város felett, önmaga reklámjaiként (és még fizetni is kell érte)? Magyarországon az istenek tényleg a fejükre estek...