microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: szocio -> társadalom, média, nők, demokrácia

2014-10-25

védőoltás: a Netadó – és az internet szabadság ügye!

nem a pénzről van szó: ez személyes!


Amikor védőoltást kapunk, az történik, hogy egy vírust küldenek a szervezetünkbe, hogy az kénytelen legyen reagálni, ezáltal képesek leszünk leküzdeni az adott vírust, sőt, azokat is, amik ezzel analóg szerkezetű fenyegetések. A Netadó is ilyen. Óriási „hiba” egy agresszív kormány részéről, ugyanakkor óriási ajándék a számunkra, egy atomizált társadalom számára, mert az impulzus hatására legyőzhetjük magát a konkrét fenyegetést, sőt, ezzel analóg kihívások leküzdésére is alkalmassá válhatunk!

A Netadó egy fogyasztókat sújtó adó.Fogyasztókként reagálunk rá, fejünkben mint fogyasztók fejében veri ki a biztosítékot, fogyasztókként azonosulunk a tüntetés céljaival, mégis,  a tüntetés végére az internet szabadságért küzdő értelmes emberek közösségévé válhatunk!

A netadó egy iszonyat brutális bepróbálkozás, és bár nyilvánvalóan nem fog megvalósulni, fontos a lehető legkomolyabban venni – minden percét, minden részletét, minden vonzatát. Csomó mindent kell megértenünk ezzel kapcsolatban. Először is például, hogy mi az, amikor adót vetnek ki egy társdalomra.

Az adó lényege normálisan az, hogy hozzájárulás. Használod az utat, és hozzájárulsz, hogy új út épülhessen. Az útadó lényege, hogy akik az utat többet használják, több pénzzel járuljanak hozzá az utak építéséhez, és így nem kell a társadalom egészének külön pénzt fizetni az utakért, és nem is fognak felháborodni, hogy „de hát amennyi utat én használok, az kijön évente egy ezresből”. Az adózás normálisan egy jó dolog lehet, a közösség működésének egy elemi motívuma.

Sajnos, az adó gyakran ma is ugyanaz, mint ami a középkorban volt: uralkodók vetették ki, így szedték be a pénzt a néptől. Bármire kivethettek adót. Sapkában vagy? Akkor fizess sapka adót. Minden háznak van kéménye! Heuréka! Szedjünk kémény-adót! Demokratikusnak tűnik, azaz középkori viszonyok közt kivédhető a zúgolódás azzal, hogy „csak az fizet, akinek van kéménye, és igazságosan mindenki annyit, ahány kéménye van”, de ez átverés, hiszen aki lakik valahol, annak van kéménye, továbbá a kémény semmi erőforrást nem vesz igénybe a társadalom vagy az állam részéről – nem a királyság építi, hanem az ember maga magának. Értsd, további kémények építésére nem kell bedobni a közösbe a használat miatt. A kéményadó tehát egy szélsőségesen antidemokratikus adó.

az ACTA elleni (totál sikeres!!) tüntetés Budapesten lásd a videót
 

 

Az internetadó egy modern kémény adó. Szélsőségesen antidemokratikus, antiszociális – valójában egy full szociopata koncepció. Átgondolva nincs, de az ilyet nem is lehet átgondolni. Értelmes embernek ilyen nem jut az eszébe, csak feudális világban gondolkodó uralkodóknak, újgazdag üzletembereknek, gátlástalan helytartóknak, korrupt politikusoknak.

Létfontosságú, hogy tüntessük ez ellen a kéményadó ellen. Létfontosságú, de nem azért, mert újabb adag pénzt vesz el az emberektől (tőlünk), hanem azért, mert ezek az uralkodó politikusok ismét átléptek egy határt, úgy gondolták, most behatolnak a lakásainkba, sőt, a gépeinkbe, közénk és az internet közé állnak, mint valami szerepet tévesztett vízóra (ami persze fogyasztást mér, ivóvizet, tehát van értelme).

Az internethasználat adó, a „netadó” puszta felvetése magalázó, degradáló, felháborító, mert a pénztárcánkon kívül a személyes, állampolgári szuverenitásunkat támadja. A netadó nem a pénzről szól, hanem személyes ügy!

 

Nem végfelhasználók vagyunk ugyanis, hanem állampolgárok, tulajdonosok, itt mi élünk, ez a mi országunk. A fogyasztói társadalom koncepciója egy szélsőségesen antidemokratikus koncepció, és semmi helye a 21. században (már 1968-ban is az ellen tüntettek az akkori fiatalok, fiatal szellemű emberek, mellesleg, Prágában ugyanúgy, mint Párizsban!).

Ha a nagy cégek fogyasztókká degradálnak is bennünket, a kormányunk ezt nem teheti meg. Nem teheti meg, egyrészt mert nem fogyasztók vagyunk, másrészt, mert nekik mi nem az „ügyfeleik”, nem az „előfizetőik” vagyunk, hanem a megbízóik, a gazdáik, a tulajdonosaik. Mi vagyunk a főnökök, a felvilágosodás, a Függetlenségi Nyilatkozat, továbbá 1848 óta.

 

Fontos, hogy tüntessünk a netadó ellen, fontos, de ez nem a pénzről szól (pénzt úgyis annyit vesznek el, amennyit akarnak, mindig, úgy csinálják, hogy a többség minden szinten úgy érezze, akár havi 100e forintból él, akár 60e-ből, akár 3 millióból, hogy szerencsés, mert ahhoz képest jól él). Nem a pénzről van szó, hanem az internetről. Az internet szabadságról (amiért legutóbb az ACTA elleni tüntetésen álltunk ki).

Az internet egy csodálatos dolog, aminek a létrehozásában sem Orbán, sem egyetlen társa nem vett részt (ezek akkoriban is a hatalom megszerzésével voltak elfoglalva, az újságból meg a tévéből tudták meg, hogy van internet). Az internet veszélyben van minden diktatúrában, lásd Kína, és most Oroszország (amelynek befolyása Magyarország felett korántsem szűnt meg, 2006-ban is komoly volt, most meg a paksi atom-bővítéssel, Magyarország energiastratégiájának 80 évnyi kényszerpályára helyezésével, lefagyasztásával még annál is durvábban érvényesül). Ezekben a durva államokban az embereket levágják az internetről, megszűrik, mit olvashatnak, nézhetnek, kikkel érintkezhetnek, stb. Egy internetadó az internet korlátozásának kezdőlépése, totálisan „szabálytalan művelet” – most kell, hogy azt mondjuk, ezt ugyan nem! El a kezekkel! „El a kezekkel az internetemtől” - mondtuk korábban. Most: „El a kezekkel az internetünktől!”. Nem fogyasztókként, közösségként követlejük ezt!


el a kezekkel a MI Iiternetünktől!

Becsüljük meg ezt a tüntetést! Becsüljük meg a szervezők pártsemlegességét! S azt, hogy egy létfontosságú ügyben a kereskedelmi tévék és az általuk futtatott, sztárolt politikusok kezéből kivették a témát, és a közösség, egy lehetséges közösség kezébe helyezik – a mi közös kezünkbe!

Köszönhetően e tüntetésnek nem a tévében kell néznünk, amint politikusok és műsorvezetők, meg celebek a mi életünkről, a mi internethasználatunkról csevegnek – miközben mi, mint valamiféle virtuális műtőasztalon kifektetett kómába taszított fogyasztók csak passzívan hallgatjuk és nézzük őket. Ehelyett a saját internethasználatunkról, a saját demokráciánkról a saját városunkban, a saját tüntetésünkön hallgathatjuk meg a saját barátainkat! Ráadásul, így, hogy ez a mi saját tüntetésünk, a saját gondolatainkkal, a netadó pénzvonzata helyett az internet szabadságának eszméjéért (koncepciójáért) szállhatunk síkra!  Nem, nem a pénzről van szó – ez totál személyes!
Ott a helyünk – de nem azért, mert mi mind internet felhasználók vagyunk! Hanem azért, mert mi mind hiszünk internetszabadságban – az internet eredeti koncepciójában.

a tüntetés esemény-olda pedig ez

-jepe-
2014-10-25

Címkék: netadó, internetszabadság, internet szabadság, tüntetés