microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: szocio -> társadalom, média, nők, demokrácia

2015-12-14

karácsony előtt a kormány betámadta a nőket – és azt is tudjuk, miért...

greenhumanista vélemény a magyarok átneveléséről


A szituáció lecsupaszított, adott egy kormány, akik jobboldaliak, és ezért a fő tevékenységük az, hogy a társadalmat még jobboldalibbá hangolják, így biztosítják a hatalmon maradásukat. Van egy listájuk, mint a Mikulásoknak, és abból nézik ki, hogy mi mindent lehet rákényszeríteni a „népre”, ha még jobboldalibbra akarják hangolni őket (ez a lista gyakorlatilag a történelem humanista vívmányainak listája, csak visszafelé haladva próbálják kipipálni őket).

 

a nők rendreutasítása

Már időszerű volt, hogy „a nők rendreutasítása” című menüpont a lista élére kerüljön, lévén, hogy Európában, sőt, az egész világon (ideértve a ma még barbár Szaúd-Arábiát) hatalmas lendületet kapott a nők egyenjogúságának elismerése, illetve, méltányolása. Ez pedig nem jó hír egy kormánynak, amely arra alapozza a hatalmát, hogy az emberek utálják egymást és ellenségesek, mindenki lenézi a másikat, különösen a gyengébbet. Ezért hát gyorsan be kellett nyomin valami durvaságot, „mihez tartás végett”.

Miközben a Fidesz és Kövér visszafelé próbálnak haladni az emberiség történelmének útján, a világban általános, hogy a férfiak elismerik a nők egyenrangúságát, és biztosítják az egyenjogúságukat a legkülönfélébb területeken. Szaúdi-Arábiában most kaptak a nők szavazati jogot, és büszkék rá, ezzel reklámozzák magukat. Pedig ott még javában tombol a középkor, kivégzések, lefejezések vannak, boszorkányságért is (!!!!). Ezzel együtt az irány: a civilizált nyugati modell: egyenlő jogokat a nőknek. A Fidesz és Kövér ezzel az árral (is) szemben úsznak.

 

gender equality

A gender equality ügye roppant előrehaladt az utóbbi egy-két évben. Ma ha egy légitársaság magára akarja vonni a világsajtó figyelmét, nem dollármilliókat költ reklámra, hanem... indít egy full női legénységgel operáló járatot – és bár ez hálistennek rég nem világszám, mégis mindig elegendően meleg fogadtatásban részesül az a légitársaság, aki csatlakozik a nők egyenrangúságát elismerő humánus, boldog közösséghez :) Mert a női pilóták ugyanúgy remek pilóták, mint a férfi pilóta-kollégáik – tekintet nélkül arra, hogy az embernek többségének a fejében, amikor repülőjegyet vásárolnak, ma még egy férfi pilóta képe jelenik-e meg vagy már nem :)

A melegek házassága s a nemi egyenlőség a legfontosabb motívumai az utóbbi éveknek. De van ám itt is egy vasfüggöny: van a nyugat és van a lepusztult keleti blokk. Nyugaton egyre több jogot adnak az embereknek, keleten meg egyre többet vesznek el. Lásd Oroszországban már nem lehet békésen sem tüntetni, mert 3 év börtönt kapsz. Orbán és Kövér, meg a Fidesz, Putyin nyomdokain próbálnak haladni, nagyon úgy néz ki.


 

„a nőnek kötelessége h szüljön”

Julia Roberts a Pretty Woman-ben elképedve jegyzi meg Richard Gere-nek, miután annak tapló könyvelője megütötte a lányt, hogy „miért tudják azt a pasik mindig, hogy hogy kell megütni egy nőt, pont az állkapcsán, basszus, úgy érzed, hogy a szemed mindjárt szétrobban... Hogy van ez, a gimiben félrehívnak titeket, és megmutatják, hogy hogy kell?”

Nos, a magyar kormány egyik vezető tisztségviselőjének (Kövér László) ugyancsak sikerült (nyilván segítettek neki a párt tanácsadói) ugyanilyen tökéletesen telibe találni a nőket, egy durva kijelentésével, amit egy nemrégiben tartott párt-rendezvényen adott elő. Azt mondta, hogy a nőnek fiatalon dicsőség, ha szül, később meg kötelesség, vagy valami ilyesmi.

(A humanisták álláspontja ezzel szemben természetesen nem az, hogy „a nő ne szüljön” :), hanem az, hogy a szülés nem a kötelessége a nőnek, a nő nem tartozik a férfiaknak semmivel, nem a tulajdonuk, hanem egyenrangú társuk. Persze, hogy szülnek a nők – amikor akarnak.)

azt is tudjuk, miért

De miért csinál valaki ilyet? – merül fel a kérdés. Kövér Lászlót nyilván nem a személyes nőgyűlölet fűti, sőt, a maga módján nyilván jól megvan a nőkkel, biztosan udvarias is a nők egy bizonyos típusával. Amit tett, azt valószínűleg hideg politikai számítás alapján tette (mint a néhai Haider, egy osztrák politikus, aki iszonyat durva dolgokat mondott a melegekről, bár maga is meleg volt – a kettőnek nincs köze egymáshoz, profin hozta a szerepét, amit a hülye pártja megkívánt tőle cserébe a jólétért, de esténként ugyanolyan ember volt, mint más, majdnem). Kövér László számítása mögött az áll, hogy rendet kell tartani ezen a börtöntelepen, és a legbiztosabb módszer az, amikor durván megregulázzák a népet, mert akkor mindenki a másik ellen fordul, ők meg a lehető legkisebb energiabefektetéssel uralkodhatnak (ez a gyűlöletkeltés logikája is, Putyin is ezt alkalmazza).

 

tiszteletlenség

Aki olyan légkörben él, amelyben elfogadott, hogy „a nőnek kötelessége, hogy szüljön”, nem lesz okvetlenül boldogtalan, de az fix, hogy nem érezheti magát se szabadnak, se a férfiakkal egyenrangúnak, és ez nagyon keményen meghatározza egy ember, egy nő egész életének minden pillanatát, s mindazt, amit életében elérhet. Aki ilyen kijelentést tesz, boldogságtól fosztja meg az embereket, a nőket, cserébe azért, hogy egy kis politikai haszonhoz jusson. Aki ilyen kijelentést tesz, az nem tiszteli a nőket, sőt nem is hajlandó érteni a tisztelet fogalmát. Márpedig aki az országot, a magyar társadalmat szolgálja, annak kötelessége tisztelnie a magyar állampolgárokat, s ezen belül minden nőt. Az ilyen tiszteletlenségnek semmi helye sem Európában, sem Magyarországon, sem Putyin Oroszországában – bár Putyin sajnos (!!!) már megteheti, mert náluk totális diktatúra van, ahol bármit megtehetnek az emberekkel.

 

„gyerek csinálás” vs. gyermek áldás

A politikus (Kövér László) nyilvánvalóan „gyerek csinálásnak” tekinti azt, amikor egy nő teherbe esik és gyermeket szül. Pedig, mind a nők, mint a civilizált férfiak (érdemes megkérdezni erről a humanizmusáról híres Ferenc Pápa véleményét) úgy tekintik, a gyermek áldás, valami, amit az illető nő „kap”, illetve, aminek jobban örül, mint bárminek a világon, és nincs lehetősége megneveznie azt, akitől kapta – karácsony idején érdekes ez a kép egyébként :)) A gyereket úgy tekintik, mint valamit, amit az illető nő és a férfi, aki mellette áll, együtt kapnak. A férfi nem a nőtől kapja a gyereket – mint egy középkori várúr, a férfi és a nő együtt kapják a gyereket. Mindketten megajándékozottak. Nem pedig ... „gyereket csinálnak” (úristen, micsoda taplósááág!! ((o)).


Angyali Üdvözlet (Andrea Del Sarto,1528) 

BTW, a középkorban az volt a rend, hogy a nőnek kötelessége a férfi felé, aki az ura, hogy gyereket szüljön neki. Fiút, természetesen. A gyerek pedig a férfi gyereke volt. Lásd 8. Henrik. Egyébként a nő gyerekszülő gép, másodlagos lény Putyin és a haverjai számára is, jut eszünkbe: a Pussy Riot-ös lányok száma, amit a templomban előadtak, tartalmazott egy tiltakozó strófát arról, hogy a nőknek Putyin és társai szerint szülniük kell, mert arra valók és nem másra.

 

Ma már, a civilizáció fejlődése, s a humanizálódás eredményeképpen úgy látjuk, a nők mondhatják: „az én gyerekem”, s tekinthetik a „sajátjuknak”, amíg a gyermek alapvető jogait nem sértik, s méltóképp képviselik a természetes érdekeit, a férfiaknak detto jogukban áll ezt tenniük, ha a nőnek méltó társai, vagy/és ha a gyermeknek méltó apjai. De várúri pozíció nincs többé. Helló, a középkornak vége – már egy ideje :)

 

utószó – a magyar emberek átneveléséről

„Ha kormányon vagy, szolgáld a társadalmat, amely kitüntetett téged a bizalmával, és arra a posztra ültetett, ahol most vagy, szolgáld az embereket, és ne akard őket átnevelni. Tiszteld az embereket, akiknek a választott tisztségviselője vagy, tiszteld a nőket és a férfiakat, egyformán és egyaránt. Ja, és ne akarj átnevelni senkit. Közszolgálati munkád során arra törekedj, hogy mindenki a lehető legszabadabban és legteljesebb mértékben válhasson azzá, amivé az életútját követve válni törekszik. Szóval, ne akarj átnevelni senkit. Ne akard a nők egy részét (akik nem állhatnak ki az egyenrangúság elve mellett) azok ellen a nők ellen fordítani, akik az egyenrangúság és egyenjogúság megtestesítői. Ne akard a férfiak egy részét se a nők ellen fordítani. Sőt, ne akarj egyetlen magyart se más magyarok ellen fordítani. Inkább dolgozz rendesen, becsületesen, és figyelj oda a gazdaságra is, no meg az oktatásra, és az egészségügyre, ha már ott vagy.”
(jó tanácsok kezdő politikusoknak)

-jepe-
2015-12-14

Címkék: gender equality, #respectme, Kövér László, középkor, női egyenrangúság, Ferenc Pápa