nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia
    

2016-12-09

mit „csinálnak” a képek? – Susan Swartz kiállításáról

fess !! és siess!

A LUMU új nagy kiállítása két speicális élményben részesített bennünket. Egyrészt rácsodálkozhattunk arra, hogy képek, amiket egy festő a világ másik pontján festett, egyszer csak Budapesten bukkantak fel. Másrészt rácsodálkozhatunk arra, hogy valaki fejébe veszi, hogy fest, mert ez jó neki, és később ez lesz az élete.

A kiállítás óriási anyag. Rengeteg kép, hatalmas képek – mármint relatíve. Egyrészt nem akkorák, mint Bakos Rita Ackermann képei (melyek közül néhány ténylegesen a padlótól a plafonig „ért”), másrészt akadnak köztük kifejezetten kis méretű képek is, de ez részletkérdés. A képek úgy lettek elrendezve, hogy minden terem egy téma. Az első terem témája időjárás, weather. Itt kezdődik a látogató kirándulása.

Susan Swartz természetet fest. Ez azonban nem jelenti azt, hogy képei „tájképek” vagy „természetképek” lennének. Azok a képek, amik egy hatalmas zivatar „képei” például, egyáltalán nem jelenítik meg vizuálisan a nagy nyári vihart, amit a művésznő festés közben átélt, de mégis ott van a képeiben – erről pedig érdemes pár szót ejteni…

mit „csinálnak” a képek?

A festészettel kapcsolatban mindig sok az akadémiai érvelés, például, hogy ábrázoló művészet, vagy absztrakt, stb, stb. Valójában ezek az érvelések többet nehezítenek az életünkön, mint amennyit segítenek. Ha szeretnénk megérteni, hogy mi van az „ábrázolás vs. absztrakció” c. vitán túl, érdemes Van Gogh képeit tekintenünk. Mit „ábrázolnak” gabonaföld témájú képei, például? Lásd ezt (gabonaföld varjakkal).

Ha becsületesen akarunk válaszolni a kérdésre, akkor a Woody Allen módszert kell követnünk, azaz, értelmeznünk kell a kérdést, ahogyan teszi ezt Woody Allen a Banánköztársaság c. filmjében, amikor azt kérdik tőle, hogy ismeri-e ezt és ezt az embert, mire ő: mit jelent az, hogy ismerni egy embert egyáltalán? Esetünkben, fel kell tennünk a kérdést, mit jelent az, hogy „ábrázolni”?

Ha ugyanis az ábrázoláson azt értjük – és igen, ezt értjük – hogy mint a tervrajzok, leírni, leképezni a valóságot vizuálisan, azt, amit a szemünkkel látunk, akkor Van Gogh képeivel kapcsoltban máris meg vagyunk lőve, hiszen egy fotókamera sokkal pontosabban, több részlettel képezi le a látványt, viszont egy fotó mégsem annyira izgi (távolról sem), mint egy Van Gogh festmény. Szóval kell valami más, az „ábrázolás” helyett, hogy a kérdésünkre értelmes választ kaphassunk:

„Mit *** ez a kép?”

Olyan dolgot kell a „***” helyére találnunk, hogy arra is választ kapjunk, miért annyira izgalmas az adott kép. Egyébként zárjuk rövidre, a megoldás az, hogy „rögzít” (record). A kérdés tehát úgy hangzik, hogy „mit rögzít ez a kép?”.

Van Gogh: Gabonaföld varjakkal

Van Gogh esetében, a Gabonaföld Varjakkal több mindent rögzít, egyebek közt a látványt is, de nem csak azt. Rögzíti Van Gogh élményét is, azt az élményt, ahogyan a gabonaföldet nézte a varjakkal, s azt is, ahogyan fest. Azt, ahogyan fest odakint. Impasto-ja (dinamikus ecsetvonásai) például a művész szenvedélyének lenyomatai.

A kép „kidolgozása”, megvalósítása 100%-osan a művész élményének van alárendelve. Ezt az élményt „is” rögzíti a kép a látvány mellett, sőt, ezt elsősorban. A néző nemcsak azt kapja meg „információként, hogy hogy nézett ki a táj, hanem a művész élményét is.

Van Gogh zsenialitása kettős. Először is, mint művész egy zseniális szemlélő, aki számára óriási élmény az elé táruló látvány, illetve a helyszínen átélt élmény. Másrészt zseniális alkotó is, aki ezt az élményt képes rögzíteni és átadni.

Egy felfokozott érzékenységű művész, (jóval) intelligensebb, mint az átlag. Nem mindenki látta gyönyörűnek akkoriban a viharos jelenetet. Egy kutyus számára például ugyanaz a gabonamező, ugyanazokkal a varjakkal csak a zajt és a frusztrációt jelentené, sok-sok madár, akiket nem tud elkapni, a legtöbb ember pedig, ha a varjakat nem is akarná megenni, igyekezne fedél alá kerülni. Van Gogh-ot azonban lenyűgözi a látvány,ami azt demonstrálja a számára, hogy a természet óriási.

Van Gogh iszonyatosan szabadnak érezheti magát, hogy ott van, odakint, ebben az alkony közeli, vihar-közeli órában, amikor mások otthon várják, hogy most esni fog vagy sem. Mások ilyenkor levest szürcsölgetnek, vagy ha gazdagok, akkor valami képmutató társasági eseményen vesznek részt anyagi boldogulás és szexuális érintkezés reményében, gyertyaszag, recsegő padlók, szivarfüst, drága ételek, stb. Eközben Van Gogh kint van, és szemtanúja a természet gyönyörű nagyságának, ami valódi. Kint van, ott van, és euforikus rohamot kap a szépségtől ami nemcsak a szemei elé tárul – hiszen a csodálatos jelenetnek ő maga is része. Mondhatni, eufóriában úszik a szépségtől, amiben része van, s aminek ő maga is része.

Van Gogh képe az élményét rögzíti. Az eksztatikus szépség-befogadás élményt, amiben része van. Plusz, a festés hihetetlen felszabadító élményét!! Ez az élmény szabadul fel a nézőben egy tripként, amikor „lejátssza” magának a képet. Ő rögzítette (átélte és közben rögzítette – a „record” gomb megnyomásával), mi pedig „lejátszva” (a play gombot megnyomva) a saját elménken keresztülengedhetjük az élményét.

 

Susan Swartz képeit nézve

 

Ami Susan Swartz képeit illeti, kiment, és festett, és ez rengeteget jelentett neki, s visszanézve a képeit, ma is rengeteget jelent. Rögzítette a vihart. S rögzített sok minden mást is, képeit nézegetve valójában az életútját járhatja végig – ő is, és a néző is. Neki persze többet jelentenek e képek – ami viszont számunkra külön tanulságot kínál… Azt, hogy ne mások képeit nézzük, hanem csináljunk magunk is képeket :) Ne szakosodjunk mások képeinek befogadására…

Óriási dolog, hogy fest. Ez inspiráló. Sokan nem festhetnek, mert az életkörülményeik nem teszik lehetővé. Mégis sokkal több ember van, aki festhetne, és mégsem fest. Nem fest, nem fotózik, nem csinál zenét, nem ír novellát, maximum a telefonját használja képek rögzítésére és postolásra. Ez őrültség. Ezt ékesen bizonyítja ez a kiállítás is.

Susan Swartz rengeteg élményét rögzítette, az egész életútját is. Van mire visszatekintenie. Vannak képei, amik életének jeleneteire emlékeztetik. Az, hogy ezek a képek egyszer csak felbukkantak itt, Budapesten, hogy Salt Lake City-ből elvándoroltak idáig, csak hab a tortán.

Reméljük, hogy amikor valaki megnézi ezt a kiállítást, ahelyett, hogy úgy tekintené, hogy a művésznő tud valamit, amit ő nem, inkább kedvet kap maga is ahhoz, hogy bármit csináljon, csak úgy. Az élmény kedvéért! Nem azért, hogy a képei egyszer felbukkanjanak Salt Lake City-ben, vagy bárhol, hanem azért, hogy legyenek képei. Legyen miket nézni, legyen min keresztül felidézni élete élményeit. Akár a jelen pillanat élményeit is.

Ahogyan Adrien Brody nemrég elmagyarázta, sosem késő elhatározni, hogy művésszé válsz! Ezt tényleg érdemes komolyan venni! És ha ezt tekintjük e kiállítás üzenetének, akkor máris jó a mérleg :) Egyszóval, fess! Az impasto jó! A sok tétegű festék jó!! Fess, fotózz, írj, vagy bármi! Készíts képeket! Ne hagyd ki! Az idő gyors! Siess!


-jepe-
2016-12-09

Címkék: susan swartz, LUMU, festészet